Évekkel ezelőtt megfogalmazódott már bennem a gondolat, hogy az úgynevezett „kísérleti telepről” megemlékezzem a Kenyerivel kapcsolatos írásaim között. El is kezdem az anyaggyűjtést, de bevallom hogy a száraz, statisztikai adatok és a kedvezőtlen talajokról született, vaskos tanulmányok sehogy sem akartak emészthető, olvasható történetté összeállni. Így aztán újabb és újabb elhalasztás lett a sorsa az egykor Kenyeri határában található telep történetének.
Pedig az én emlékeim között máig ott él a mező közepén, magányosan álló épület, amit kisgyermek koromban, Celldömölkre vonattal utazva mindig megcsodáltam. Aztán amikor iskolás lettem, a fociedzés után még gyakran bicajra pattantunk, és eltekertünk a telep melletti kavicsos úton, az akkor már elhagyatott épületet figyelve. Sokszor leskelődtünk, hogy vajon nem bujkál-e valaki az omladozó falak között. Aztán elkerültem a faluból középiskolába majd főiskolára, a vonat is megszűnt, és mire újra eszembe jutott a kísérleti telep, addigra már semmilyen nyoma nem maradt. Talán egy ideig még néhány bokor és fa emlékeztette az arra járókat, hogy volt egyszer ezen a területen valamilyen építmény. Azóta teljesen eltüntették a mezőn dolgozó munkagépek még a nyomát is. Csak az emléke maradt meg és számtalan újságcikk. Sajnos azonban egyetlen fotót sem találtam az egykori központi épületről.
Aztán a nyár elején találkoztam Szár Jánossal, aki ezzel fogadott: „a kísérleti telepről még nem írtál”. A beszélgetésünk közben aztán kiderült, hogy az Ő családi fotói között van néhány kép, ami az egykori telepen készült. És valóban így volt, megkaptam a fotókat, ami újra lendületet adott a folytatáshoz. Mai bejegyzésemben többek között ezeket a fotókat is megosztom majd, amit ezúton is köszönök Jánosnak.
A fiatalabb nemzedéknek bizonyára semmit sem mond a „Kenyeri kísérleti telep” név, aminek előzményeit 1945-ben találhatjuk meg. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945. március 18-án megszüntette a nagybirtokokat, területük nagy részét a földosztással szétaprózták, kisebbik hányaduk állami tulajdonba került. Az utóbbihoz tartoztak azok a birtokrészek is, amelyeken kutatóhely volt, vagy kísérleti gazdaságokat terveztek létrehozni. Kenyeriben is megtörtént a földosztás, de a leggyengébb, cseri földterületek egyben maradtak, majd a későbbiekben a termelőszövetkezetek tulajdonába kerültek. A Magyar Közlöny 1950. június 15-én megjelent számának első oldalán olvashatjuk a Földművelésügyi Miniszter 8.013/233/1950 számú határozatát, amiben tíz Kísérleti Tangazdaság Nemzeti Vállalat alapítását határozta el. Kenyeri számára az 1. számmal jelölt tangazdaság lesz a későbbiekben fontos, aminek székhelyeként Mosonmagyaróvárt jelölték ki. A határozat értelmében a tangazdaságok feladatai: „Mezőgazdasági tudományos kísérletek folytatása és a mezőgazdasági szakoktatási intézmények tanulóinak gyakorlati oktatása. Tartama: Határozatlan idő.” Ahogy ma is tapasztaljuk számtalan esetben, az elhatározást nem mindig követik gyors tettek. Így volt ez akkoriban is, hiszen 1960-ig semmi sem utal arra, hogy bármi történt volna Kenyeriben. De tőlünk hetven kilométerre, a mosonmagyaróvári főiskola újabb átszervezése ismét új erőt adott a Kenyeri kísérleti telep elindulásának. A főiskola történetét böngészve találtam rá egy 1961-es bejegyzésre.
„A kísérleti munka színhelyei: „kísérleti telep” a város külterületén 199 kh; „baromfitelep” a városi park szélén 36 kh; Lébény és Horvátkimle határában 112 kh; a Vas megyei Kenyeri határában 45 kh, vagyis összesen 392 kh kísérleti tér állt rendelkezésre.„
Itt bukkan tehát fel először a Kenyeri kísérleti telep neve. De hogyan is történt ez? Miért pont Kenyeriben kerestek kísérletezésre alkalmas területet a mosonmagyaróváriak, és különben is milyen épületet kezdtek építeni a Vönöckre vezető út melletti tsz szántó közepére? Ezek a kérdések foglalkoztatták a kenyerieket 1961-ben. Természetesen nem kellett sokáig gondolkodni, mert a megyei újság hamarosan megírta, hogy mi is történik nálunk.
„A Vas megyei tanács vb felkérésére a Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Akadémia ez év márciusában (megjegyzés 1962) Kenyeriben tudományos célokat szolgáló kísérleti telepet létesített, ahol a szakemberek a cseri táj nagyüzemi hasznosításának lehetőségeit tanulmányozzák…Dr. Varga János, a Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Akadémia igazgatója a kísérletek céljával kapcsolatosan a következőket mondotta:
– Három megyére kiterjedően 80 ezer holdat tesz ki a cseri táj Győr-Sopron-Vas- és Veszprém megye háromszögelési pontján. A cseri talaj Vas megyében mintegy 36 ezer holdon terül el. E területnek növénytermesztési vonatkozásban nincs kidolgozva a nagyüzemi hasznosítása. A cseri táj talaja sekély termőrétegű, savanyú és a tenyészidő alatt kevés csapadékot kap. Ezért is nem nyújtott megélhetést a parasztságnak az itteni föld, így a paraszti gazdálkodás idején alkalmazott módszerek azért nem válhatnak be, mert erről a területről sokan más vidékre voltak kénytelenek eljárni a hiányzó gabonájukat, takarmányukat megkeresni. Ez a jelenlegi helyzetben nem megy. Minden községnek, tsz-nek saját magának kell megtermelnie a szükséges árugabonát és takarmánynövényeket. Következésképp a Cseren indokolt a termésátlagokat növelni, megtelelő növényeket és növényfajtákat kiválasztani, amelyek a korábbi kisparaszti termesztésnél többet adnak és lehetővé teszik a nagyüzemi agrotechnika alkalmazását .
E céllal létesítettünk Kenyeriben telepet, ahol talajjavításra, trágyázásra, valamint a helyes növényi sorrend megállapítására végzünk kísérleteket. Ezenkívül új növényféleségeket is kipróbálunk. Jelenleg 300 növényfajjal, illetve fajtával kísérletezünk. Nagy várakozással tekintünk a több évre szóló kísérletek eredményei elé, mivel a szakemberek számára e terület „fehér foltként” szerepel még a térképen.” (Megoldást keresnek a Cser hasznosítására – Dr. Varga János nyilatkozata a kenyeri kísérletekről – Vas Népe napilap 1962. július 15)
A kenyeri telep ettől kezdődően bekerült a megye fontos témái közé: kisebb és nagyobb hírek, gazdatalálkozók, terménybemutatók, tsz vezetők és politikusok látogatása színesítette a telep mindennapjait, amiről folyamatosan olvashattunk is a híradásokban. Már 1962-ben 30 hold területen, 300 növényfaj szerepelt a Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Főiskola kenyeri telepén folyó kísérletekben. A tudományos kísérletek célja valóban mindössze annyi volt, hogy megállapítsák, milyen növények fejlődnek a legjobban falunk cseri talaján. A főiskola hat személyből álló munkacsoportot alakított, akik kizárólag a kenyeri kísérletekkel foglalkoztak. Közülük két személyt szeretnék kiemelni.
Az egyikük Dr. Varga János, az intézmény akkori rektora, aki a kutatás mellett a kommunikációs feladatokat is magára vállalta: általában Ő volt az, aki az újságírók rendelkezésére állt minden kérdéssel kapcsolatban. Kenyeribe szinte csak a bemutatók alkalmából látogatott el János, de Mosonmagyaróváron folyamatosan nyomon követte a kísérletek eredményeit és kudarcait is. Számtalan, a legapróbb részleteket is feldolgozó tanulmányának volt témája a kenyeri telepen folyó munka, és maga a Cser vidéke.
A másik, főiskolához köthető személy Csillag Ottó, aki a kenyeri telep helyszíni vezetője, irányítója volt. Róla édesanyám mesélt nekem, aki szintén dolgozott egykor a kísérleti telepen. „Ottó bácsi valóban együtt élt a teleppel, hiszen mint egy „kollégista”, a hétköznapjait Kenyeriben töltötte és csak hétvégén utazott haza szüleihez, Malomsok településre. Ottó bácsi számára a főiskola bérelt egy épületrészt az Ady utcában, Lakatos Ferencéknél, ahol nagyon szerették őt, szinte családtagként bántak vele.”
Természetesen a kísérleti telepen folytatott munkavégzésekhez helyi dolgozókra is szükség volt. Mivel mezőgazdasági munkákról volt szó, ezért a telep dolgozói eleinte szinte mindannyian idénymunkában dolgoztak. A munkaerő egyik részét a faluban élő fiatalok közül toborozták. Másik részüket a környékről származó, ipari- vagy középiskolába járó fiatalok – jellemzően lányok – alkották, akiket az iskolájuk Kenyeribe irányított, nyári munkavégzésre. Rajtuk kívül a kezdetekben ketten voltak Kenyeriből a telepen, akiket a főiskola főállásban alkalmazott: Szár Ferenc és Orbán Ferenc.
Szár Ferenc traktorosként és gépkezelőként dolgozott a kísérleti telepen. Legfőbb munkaeszköze a csepeli Vörös Csillag Traktorgyár által gyártott, Csepel motoros, U-28 típusú traktor volt. Az 1950-es évek második felében a mezőgazdaság gépesítése szükségessé tette olyan univerzális traktor gyártását, ami a mindenféle erőgép igényt kiszolgálhatott. Az 1957-ben gyártásba került U-28 típusú traktorcsaláddal, egy mozgékony, gazdaságos üzemű, könnyen kezelhető, vontatásra alkalmas traktor típus sikerült megalkotni. A traktor nevét, a kéthengeres, Csepel Autógyárban gyártott dízel motorjáról kapta, ami 28 LE teljesítményt biztosított. Rendelkezett még egy erőleadó-tengellyel is – külső meghajtásokhoz – aminek fordulatszáma 540 f/perc volt.
A kísérleti telep U-28 traktorához egy pótkocsi is tartozott, ami a termények, műtrágyák szállítása mellett, személyszállítási célokat is szolgált, és szinte menetrendszerű járatként közlekedett a falu és a telep között. Az 1960-as években, a templom mellett – vasárnap kivételével – minden reggel egy fiatalokból álló kis csapat gyülekezett. Szár Ferenc fél nyolc előtt érkezett meg a pótkocsis traktorral. A fiatalok gyorsan felszálltak a pótkocsira, és már indultak is a kísérleti telepre dolgozni. Mivel délben ebédszünetet tartottak, természetesen a „helyi járatos traktor” visszahozta a faluba a dolgozókat, majd ebéd után, 13:00 órakor újra visszavitte őket a telepre. A munkaidő 16:30-ig tartott – ha nem volt semmi rendkívüli munkavégzés – így az utolsó fuvarral még öt óra előtt hazaérkeztek a dolgozók.
A kísérleti telepnek a kezdetektől volt még egy állandó dolgozója is, Orbán Ferenc, aki telepvezetőként intézte a napi munkabeosztást, szervezte az elvégzendő feladatokat, irányította a dolgozókat. Ferenc Kenyeriben született, általános iskoláit is itt végezte, mindig kitűnő eredménnyel tanult. Az 1942-ben létrejött, „Országos Magyar Falusi Tehetségmentés” programnak köszönhetően, szegény kenyeri fiúként, a gazdag úri gyerekek között folytathatta tanulmányait a megyeszékhely elit gimnáziumában. Képzését a háború félbeszakította, de 1958-ban, 28 évesen ismét iskolapadba ült, és elvégezte a mezőgazdasági technikumot. Ezt követően lett Kenyeriben telepvezető. Érdekes életének további részleteiről 2019 nyarán írtam, amit a címre kattintva újra elolvashatnak:
Már 1963 őszén interjút közölt Orbán Ferenccel a Vas Népe napilap, ahol az éves eredményekről kérdezték őt.
„Túl rövid az idő, hogy végleges eredményekről lehetne beszámolni. Egyrészt az alkalmas növényfajták megállapítása, másrészt a megfelelő talajjavító anyagok kikísérletezése a cél. Az idén például nagyszerűen sikerült a szegedi cirok termelése a cseri földön. Holdanként 140 mázsa zöld silót adott, amely igen szép eredmény, hiszen a kenyeri TSZ silótermése csak 30 mázsa volt. Sikernek számít, hogy például 11 mázsa búzát és 65 mázsa krumplit termeltünk, az utóbbit persze öntözés nélkül.” (Vas Népe, 1963. október 10)
A telepen minden mezőgazdasági munkát hasonlóan végeztek el, mint a házi kiskertekben. Az egyes növények kis parcellákban növekedtek, amit kézzel kapáltak, gereblyéztek. A gabonákat parcellánként, egymástól teljesen elkülönítve aratták le, és külön is csépeltek ki. A terméseket is külön mérlegelték, és minden egyes parcella terméséből küldtek mintaanyagot Mosonmagyaróvárra, további vizsgálatokra. Hasonlóan jártak el a takarmánynövényekkel is. Érdekes és egyszerű kísérlet volt például a magok fagytűrő képességének vizsgálata is. Ez abból állt, hogy az adott parcellát minden hóesés után leseperték, hogy ne védje a hótakaró az elvetett magot. Aztán ha nem kelt ki tavasszal semmi, akkor nem bizonyult fagytűrőnek a mag.
A telepen egyetlen épület állt, amit egy elölről nyitott tárolóval, fészerrel egészítettek ki. Ebben tartották a különböző eszközöket, szerszámokat, a műtrágyákat, a talajjavításhoz szükséges meszet, és átmenetileg a terményeket is. A főépületben mindössze egyetlen iroda volt, íróasztallal és polcos szekrényekkel, ahol az iratokat tárolták. Abból pedig rengeteg volt: minden kis parcelláról feljegyeztek minden adatot, a talaj előkészítéstől a betakarításig. A telep körül – vagyonvédelmi okból – zöld színű, magas drótkerítést építettek, amire két nagyobb kapu is került. Azok a termények, amiket nem szállítottak el a főiskolára további elemzésre, a helyi tsz-be kerültek.
1963 és 1967 között folyamatosan foglalkoztak a megyei napilapban a kenyeri kísérleti teleppel, de még a szomszédos megyék lapjaiban, és az országos napilapokban is megjelentek cikkek az elért sikerekkel kapcsolatban. Természetesen a Mosonmagyaróvári főiskola szakembereinek tanulmányait, publikációit, az elért eredmények tudományos részleteit is közzétették különböző, mezőgazdasággal is foglalkozó szakmai lapokban. Én magam is elolvastam számtalan ilyen tanulmányt, de azok részleteivel nem szeretném untatni olvasóimat. 1967-től változás kezdődött: a napilapok egyre inkább úgy írtak a telepről, mint egy sikeres kísérlet helyszínéről, aminek eredményeit a Cser területén tevékenykedő termelőszövetkezetek a mindennapokban sikeresen alkalmazzák. Olyan növények ültettek, olyan vetőmagokat vetettek, olyan talajjavítási módokat alkalmaztak, amelyek korábban a kísérleti telep kis percelláin a legjobb termésátlagokat produkáltak. Lassacskán a telep körüli földeken is elterjedtek ezek a növények, így a kísérletek egyre inkább feleslegessé váltak.
Édesanyám így emlékszik vissza erre az időszakra: „15 éves voltam, amikor 1964-ben, idénymunkásként kezdtem el dolgozni a kísérleti telepen. Három év után, 1967-ben véglegesítettek, és ettől kezdve már főállásban dolgoztam ott. 1968 és 1973 között voltam szülési szabadságon, ami 1974 elején telt le, de már hónapokkal előtte szóltak, hogy nem tudok visszamenni dolgozni, mert megszűnik a kísérleti telep.”
Az utolsó közleményeket a kísérleti teleppel kapcsolatban az 1969-es évben találtam. Ezek mindegyike az elvégzett kísérletek eredményeit taglalta, mintegy lezárásaként az előző korszaknak. A napilapokból is teljesen eltűntek a teleppel kapcsolatos hírek, de pontos információt nem találtam a megszűnés időpontjáról. Amilyen homályos körülmények között kezdődött a telepen egykor az építkezés, éppen olyan csendesen fejeződött be a munka. A földeket, és a dolgozók közül a legtöbbeket átvette a helyi termelőszövetkezet. Az épület az enyészeté lett. A Kenyeri kísérleti telep alig tíz éves létezésének csak az emléke maradt meg az idősebb generációban, néhány családi fotóalbumban, és most már itt a Kenyeriblog oldalamon is, a többi Kenyeri történet között.
Pörneczi Tamás, 2024. augusztus
