100 éves a kecskédiek temploma

A kecskédi harangláb ünnepére 1923-2023 Takács Sándor, egykori „korcsmáros” álma, hogy Rábakecskédnek önálló temploma épüljön, éppen száz évvel ezelőtt, 1923. július 8-án került elérhető közelségbe azzal, hogy elkészült a Harangláb, az egykori Fő utca és Iskola utca útkereszteződése melletti területen. Az építőknek nem titkolt vágya volt, hogy a Harangláb mellé egyszer még egy saját templomot…

Tovább olvasom

A Kecskédiek temploma 2. rész

Egy száz éves álom története Előző, e témában született bejegyzésem (ide kattintva olvasható) az Első Világháború éveiben zártam, amikor a kecskédiek mindkét harangját, katonai célokra elvitték. A jó kecskédiek lesújtva, és tehetetlenül viselték sorsukat, különösen a 40 évvel korábban felszentelt harangjuk felesleges pusztulását, hiszen a béke már közelgett, alig néhány hónap múlva a háború véget…

Tovább olvasom

A Kecskédiek temploma 1. rész

A kecskédi harangszó története Takács Sándor, egykori „korcsmáros” álma, hogy Rábakecskédnek önálló temploma épüljön, lassan száz éves lesz. Az idők során, a két szomszédos település terjeszkedésével, Kenyeri és Kecskéd egyre közelebb került egymáshoz, úgy földrajzilag, mint minden egyéb vonatkozásban is. Lassacskán eggyé váltak. Közös lett a föld, közös lett a falu vezetősége, és közös lett a…

Tovább olvasom

Kenyeri képeslapok 1945-2017

Négy képeslap falunk múltjából és jelenéből 2. rész Előző bejegyzésemben az 1915-1945 közötti Kenyeriről készült képeslapokat és azok érdekességeit tekintettem át. Aki nem olvasta volna, kérem nézze meg azt a bejegyzésemet is, ide kattintva: Kenyeri képeslapok 1915-1945 Ma a II. Világháború után készült Kenyeri képeslapokat szeretném bemutatni. Szintén négy képeslappal ismerkedhetünk meg közösen ebben a bejegyzésemben….

Tovább olvasom
Lap tetejére