Az akácosban rejtőzködő lőtér múltja és jelene
Ezzel a címmel egy korábbi bejegyzésemben találkozhattak már. Úgy gondoltam, hogy a még látható, de már eltűnőben lévő Kenyeri emlékeket ezzel a címmel adom közre olvasóimnak. Aki esetleg nem olvasta volna, itt megtalálja korábbi „omladozó” emlékünkről szóló bejegyzésemet: Omladozó múlt…a magtár
Ma erdők közepébe szeretnék mindenkit invitálni. Csönge felől érkezve a falunkba, fenyvesek között szalad az út, aztán egy éles kanyar után akácerdők közé érkezünk. A sűrű, fiatal és idősebb fákból álló erdőben, egy épület dacol az idővel, az időjárás viszontagságaival, több mint negyven éve.
A valaha szebb napokat látott lőtér 2017. októberében (további friss fotók bejegyzésem végén a galériában)
Ahogy ottjártamkor láttam, alig pár év – vagy még annyi sem – kell a végleges összeomlásáig. Az „életveszélyes állapotú” kifejezés tökéletesen illik rá.
A lőtér felülnézetből a Google műholdas domborzati térképen (Google Inc. 2017)
Falunk történetét kutatva, lőtérrel kapcsolatos dokumentummal, az 1936-os évben találkoztam először. Az akkori, Országos Nevelési Tanács főtitkára szólította fel a Kenyeri Testnevelési bizottságot, hogy a „lőtér építésére kiutalt 300 pengő segély” felhasználásáról mielőbb számoljanak el. A levélben hivatkozott lőtér, természetesen nem azonos a mai bejegyzésemben található iskolai lőtérrel. Bizonyára a korábban létesült levente lőtérről lehet szó, ami a mai Rákóczi utca végén, a mára már kiszáradt, halastó túlsó partján volt kialakítva. Ha arra sétálunk, akkor még láthatjuk a kis dombot, ami a lövedékek felfogására szolgált egykoron.
Felszólítás a Levente lőtérre kapott segély elszámolásával kapcsolatban 1936 (Kenyeri Plébánia iratai, köszönet Budai Zoltánnak)
Az iskolai lőtér keletkezését a II. Világháború utáni időkben kell keresnünk. A lőtér története összefonódik a Magyar Honvédelmi Szövetség – vagy ahogy szinte mindenki emlegeti – az MHSZ és előd szervezeteinek történetével. 1948. február 29-én alakult meg az MSZHSZ, a Magyar Szabadságharcos Szövetség, melynek üzemi, városi és községi szervezetei a „párt irányításával” rövid idő alatt jelentős tömegszervezetté váltak. Ez a szervezet, az újjáépítés után céllövő, motoros, kerékpáros, sí, lovas és ejtőernyős szakosztályokat, valamint kultúrcsoportokat működtetett. Az 1956-os, forradalmi események után, kormánybiztosokat neveztek ki a szövetséghez, akik kezdeményezték „az ellenforradalmár-gyanús” tagok kizárását. 1957 júniusában létrehozták a Magyar Honvédelmi Sport Szövetséget, az MHS-t, ami 10 évig működött eredményesen.
Tanuljunk meg lőni! MHSZ oktató diaképek 1970-ből
Végül a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány, 1967. augusztus 8-án létrehozta a Magyar Honvédelmi Szövetséget, az MHSZ-t. A következő évben, a középiskolák mellett, az általános iskolák 7. és 8. osztályában, kötelező tárgyként, bevezették a honvédelmi oktatást, évi 6-6 órában. Az iskoláknak az MHSZ biztosította a segédanyagokat, a gyakorlati oktatási feltételeket, a tájékoztatókat. A „Honvédelmi Nevelés” című havilap 1971. szeptemberi száma már elfogadott, népszerű tantárgyként számol be az iskolai honvédelmi oktatásról. Egy 1972 tavaszán kelt, központi Végrehajtó Bizottsági előterjesztés jegyzőkönyve, a lőterek számának mielőbbi bővítését határozza meg rövidtávú célként. A lőterek építése hamarosan mindenütt megkezdődik…
A „Honvédelmi Nevelés” című lap cikke a negyedik éve bevezetett iskolai honvédelem oktatásáról 1971
Az országos „lőtér építési mozgalommal” egyidőben, Kenyeriben is felmerül egy korszerű, kispuska lőtér építésének terve. A lőtér helyszínéül, a Kenyeri-Csönge közötti út melletti akácerdő védelmében jelölik ki a területet. Az építkezés, a korszakban általános, „társadalmi munka” keretei között folyik. Érkeznek a brigádok, a kőművesek, az ácsok, a tetőfedők és néhány hónap alatt elkészül az épület. A homlokzaton egy ablakot és 12 darab „ajtót” alakítottak ki, amelyek közül csak az ablak mellett található volt ténylegesen ajtóként használva. A mellette található, 11 darab „kibillenthető ajtó” használaton kívül a nyílás bezárását biztosította, lövészetek alatt pedig lehajtva, „fekpadként” szolgált: egy pokróccal leterítve, erről végezték el a fekvő helyzetű lövéseket.
Archív fotó a frissen elkészült lőtér épületéről 1970-es évek közepe (köszönet a fotóért Szabó Jenő tanár úrnak)
Az épület előtt, mintegy 15 méter szélességben és 50 méter hosszúságban kivágták a fákat, bokrokat, majd vöröskavicsot terítettek el. Az épülettel szemben, a lőtér végén 3 méter magasságú dombot emeltek, az épületnél 3-3 méterrel szélesebben, ami biztosította, hogy a lövedékek ne juthassanak ki a lőtérről. Ha egy kicsit megmozgatjuk a gazzal benőtt domb lőtér felőli felszínét, ma is megtalálhatunk az akár 40 éve kilőtt puskagolyókból néhányat.
A „golyófogó” domb, fehérrel jelöltem a lövések nyomait 1970-es évek közepe (köszönet a fotóért Szabó Jenő tanár úrnak)
Az épülete avatására 1973-ban, az MHSZ elődszervezet megalakulásának 25. évfordulóján került sor. Ebből az alkalomból, a lőtér iskolai felelőse, Szabó Jenő tanár úr díszoklevelet kapott honvédelmi nevelési munkájáért. Az avatás időpontjára az MHSZ 3 db kispuskát utalt ki Kenyerinek, amivel aztán megkezdhették a lövészet oktatását.
Díszoklevél az avatás évéből 1973 (köszönet a fotóért Szabó Jenő tanár úrnak)
Ki volt az, aki először lőtt az új lőtéren – sajnos az emlékezet homályába merül már, de bizonyos, hogy a diákok, elsősorban talán a fiúk, szívesen jártak a lőtérre. Emlékeimben ma is élesen élnek a kenyeri iskolai „akadályversenyek, a „madarak és fák napja”, amiknek egyik állomása mindig a lőtér volt. Ilyenkor Szabó tanár úr Skodájával szállította a helyszínre a puskákat a lövészet előtt. A lőtér megnyitása után, egy pályázat során újabb 7 darab kispuskához jutott az iskola, így már 10 fegyverrel folytak a lőgyakorlatok.
Korabeli fotók az úttörő korszakból (köszönet a fotókért Szabó Jenő tanár úrnak)
A rendszerváltás után, 1989-ben megszűnt a honvédelmi oktatás, a puskákat be kellett szolgáltatni, ezzel a lőtér sorsa is megpecsételődött. Felújítás, karbantartás nélkül maradt az épület és környéke, amit lassan visszahódít majd a természet. 28 éve áll üresen.
A tetőszerkezet súlyát nehezen bírják már a tetőlécek.
A belső sarok teljesen beszakadt.
Beomlás előtt a tetőszerkezet
A fekpadok egy darabja még itt hever a földön.
Átsüt a nap az épületen.
Valakinek nagyon kellettek a hiányzó téglák.
Se ajtó, se ablak az egykori irodai részen.
Kinőttek a fák az épület előtt.
A legjobb állapotú épületrész.
Az épület előtti, régvolt üres tér még jól látható.
A golyófogó domb irányából nézve az épület már elbújt a fák között.
Szomorú látvány.
Ez volt a lövéseket felfogó mesterséges domb.
Eltűnőben.
Az egykori, lőtérre vezető út
A fotógalériában a lőtér és környéke 2017. októberében
Az ajtók, ablakok, fekpadok elkorhadtak, leszerelték őket. Az épület falai megrogytak, a tetőfák elkorhadtak, a pala átázva nehezedik a szerkezetre. Talán ez volt az utolsó alkalom, hogy tudtam még sétálni egyet az épületben, és lefotózni egy előző korszak egyik utolsó emlékét.
Pörneczi Tamás
Források: Szabó Jenő tanár úr visszaemlékezései, Édesapám visszaemlékezései, Kenyeri Plébánia iratai, „Beszámoló a honvédelmi nevelés tanácsi és iskolai eredményeiről és további feladatairól” VB jegyzőkönyv
