Beszélgetés Császár Gyulával, a szövetkezet egykori igazgatójával Az egykori történetek elmeséléséhez számtalan forrást, egykori újságcikket, dokumentumot kell átolvasni, értelmezni ahhoz, hogy kijelenthessük: minden szemszögből megvizsgáltuk az eseményeket, és már tudjuk, hogy pontosan mi történt. Sokkal könnyebb dolgunk van akkor, ha a közelmúlt eseményeit vizsgáljuk meg, mert van lehetőségünk olyan személyekkel is beszélgetni, akik szemtanúi, közreműködői…
Településünk ipari szövetkezetének kialakulása 1992 október második napja Kenyeriben látszólag semmiben sem különbözött egy átlagos, őszi pénteki naptól. A hat óra előtt felkelő nap sugarai visszatükröződtek az éjszaki zápor után maradt Barátság utcai tócsákban. A termelőszövetkezet hatalmas szürke kapuját édesanyám már néhány perce szélesre tárta. A kapu feletti „GÉPJAVÍTÓ” felirat alatt sorra gördültek be a munkába érkezők kerékpárjai.…