Az 1959-es alakulástól 1982-ig
Mai bejegyzésemmel kapcsolatban – mivel 1959 utáni eseményekről lesz szó – nagyon sok forrásanyagot sikerült találnom. Segítségemre volt továbbá Dr. Pörneczi Lászlóné is, aki férje által összegyűjtött fotókat, dokumentumokat, újságcikkeket bocsájtott rendelkezésemre. Köszönet érte.
Átolvasva rengeteg újságcikket bizony könnyen megállapíthattam, hogy a megalakulás és a megszűnés közötti évtizedek koránt sem voltak békések. Egyesülések, viszályok, szétválások szegélyezték az TSZ útját falunkban. Kívülállóként nehéz lenne megítélni az egyes személyek tevékenységét és az egyes eseményeket, még úgy is, hogy szüleim révén átszőtte az én életem egy részét is a TSZ. Nem szeretnék senkit sem személyeskedéssel megbántani, ezért kizárólag adatok, tények, fotók és gondolataim közlésére vállalkozom ebben a bejegyzésemben.
Mellőzve a megalakulás előtti időszak történéseit, a kenyeri termelőszövetkezeti korszak időszámítása 1959. február 28-án szombaton kezdődik. Ezen a napon alakult meg, mai településünk mindkét termelőszövetkezete. Rábakecskéd területén, 164 család, 167 tagjával, Kopácsi Imre elnökkel az „Aranykalász Mezőgazdasági Termelő Szövetkezet”, míg Kenyeri területén 202 család, 237 tagjával, Csóka Tibor elnökkel az „Egyetértés Mezőgazdasági Termelő Szövetkezet”. A verseny tehát – az akkor még két különálló falu között – ezen a téren is megkezdődött: hasonló területen gazdálkodtak, földjeik jelentős része a gyenge minőségű Cseren volt található.
Az új vezetők oktatásáról központilag gondoskodtak (1959)
A fejlesztések azonnal megindultak: új istállók épültek, átalakították a meglevőket, sertésólakat építettek. Az építkezésekhez az alapanyagot szó szerint „még a föld alól is” előteremtették a Népszabadság 1959. májusi cikke szerint.
Már korábban működött a faluban a „Gépállomás”, teljes nevén a Cserháti Termelőszövetkezetek Gépjavító Önálló Közös Vállalkozása, aminek tevékenységéről rengeteg újságcikket találtam.
Népszabadság napilap cikkei a kenyeri Gépállomással kapcsolatban az 1950-es évekből
A két versenytárs folytatta egymás melletti munkáját. 1968-ban Novák Ernő elnök és Csapó József főagronómus irányította az Aranykalász TSZ munkáját, míg az Egyetértés TSZ-ben továbbra is Csóka Tibor volt az elnök, Pörneczi László főagronómus mellett. A tagok száma Rábakecskéden két fővel, míg Kenyeriben 46 fővel csökkent. Munkájuk elismeréseként, 1968-ban, „A mezőgazdaság kiváló dolgozója” kitüntetésben részesültek: Rozmán Antal traktorvezető, Takács Sándor borjúnevelő, Németh Józsefné növénytermesztő, Kraszni Ferenc traktorvezető és Papp Ferenc tehenész. Már ebben az évben felmerül, hogy egyesíteni kellene a két szövetkezetet, ahogy az a Vas Népe 1968. augusztus 17-i cikkében is olvasható.
A Vas Népe cikke „Élet a Cseren” címmel 1968. augusztus 17.
Az utolsó önálló év a két termelőszövetkezet életében az 1971-es volt. Minkét szövetkezet jól teljesített mind a mezőgazdaság, mind az állattenyésztés terén. Az Egyetértésnél kitüntetésekből sem volt hiány. Kiváló dolgozó címet kapott Csapó József főagronómus, Szár József főkönyvelő, ifj. Kovács Ferenc traktoros, Ferenczi Imre gépszerelő, továbbá Miniszteri Dicsérő Oklevelet kapott Kopácsi István növénytermesztő és Csihar József takarmányos. Bizonyára nagyon sok külső tényező és egy felsőbb akarat is közrejátszott abban, hogy a két termelőszövetkezet 1971 végére azonos döntést hozott. Az egyesülés elkerülhetetlen volt, de a lebonyolítás és az új vezetés megválasztása hatalmas vitákat hozott. Ahogy ma, úgy akkor is az egyes sajtótermékek más-más szempontból elemezték az eseményeket, egyik vagy a másik oldalnak adva igazat, de bizonyos, hogy nagyszámú írás született erről az időszakról, többek között „Vihar Kenyeriben”, „Lecke demokráciából” címekkel. Az akkor történtekre, a ma még köztünk élők sem egyformán emlékeznek, de az bizonyos, hogy az egyesülést, saját közgyűlésükön, 1-1 ellenszavazattal mindkét tagság támogatta. Ezek után került sor az első összevont ülésre, ahol az elnököt szerették volna megválasztani. Az eredmény: teljes csőd. Mindegyik tagság a saját elnökét szerette volna új, közös elnöknek, de mivel közel azonos számú volt a két TSZ, így a kétharmados többséget egyik jelölt sem tudta elérni, a kétszer megismételt választáson sem. A karácsonyi ünnepek miatt, 1971. december 29-re tűzték ki a megismételt választást, aminek hasonló eredménye született: nem sikerült elnököt választani.
A Népszabadság 1972. január 7-i cikkének részlete a megismételt választásról
Aki azt gondolná, hogy ezek után minden tisztázódott, az hatalmasat téved. A teremben duruzsolás, moraj, hangos szóváltás lett a főszereplő, majd az Aranykalász tagjai közül legalább ötvenen felháborodottan távoztak. A helyszínen maradtak létszáma kevés volt a határozatképességhez, ezért ezen a napon sem sikerült elnököt választani a közös termelőszövetkezetnek. 1972 év elején aztán sikerült megtalálni a mindenki számára elfogadható jelöltet, így a következő tíz évben Csuka Károly lett az immár közös, Egyetértés TSZ elnöke.
Az egyik 100 férőhelyes istálló a 60-as években
A viharok nem mindig múlnak el, néha csak visszahúzódnak, hogy aztán újult erővel törjenek elő. 1975 körül újra viharfelhők gyülekeztek a termelőszövetkezet felett, ami az akkori napilapok híreiből ugyan nem látszott, de ez csak a látszat volt. A megyei lapban megjelent, „A tagság érti az egyesülés előnyét és megnyugodott…” és a „Nem vagyunk idegenek egymásnak” mondatok mentén formálódott a kenyeri és pápoci termelőszövetkezetek egyesítésének gondolata, ami végül 1979-ben meg is történt. A központ Kenyeriben maradt. Az egyesítés politikai jellegű okai és a pápoci tagság valódi véleménye csak újabb tíz év múlva, a szétváláskor kerülhetett napvilágra.
A TSZ melléküzemág termékeinek egy része a Vas Népe egyik cikkében
A közös TSZ melléküzemága is jól teljesített ezekben az években, mintegy 70-80 dolgozónak adva munkát. 1982-ben, Dr. Pörneczi László került a TSZ élére egészen 1989 évi nyugdíjazásáig. Ezekre az évekre következő bejegyzésemben fogok bővebben kitérni.
Pörneczi Tamás 2017
Források: Vas Megyei Termelőszövetkezetek évkönyvei 1959-1972, napilapok, Dr. Pörneczi Lászlóné fotói
