Egy kemenesaljai leánynap története
Mai történetemben is csak egy apró, de annál érdekesebb pillanatot szeretnék bemutatni Kenyeri múltjából, 1943. tavaszáról. A felidézett események idején már négy éve folyt a II. Világháború. A faluból számtalan férfi harcolt az orosz frontokon, ahol Kurszk közelében óriási csatára készültek az ellenséges hatalmak. A németek a támadáshoz 55 hadosztályt (ebből 14 páncélos), egymillió katonát, 10000 löveget, 2700 harckocsit és több mint 2000 repülőgépet vontak össze. Velük szemben kétmillió szovjet katona, 4300 szovjet harckocsi, 25000 tüzérségi löveg és 2900 repülő állt. Eközben Kenyeriben, a nyugdíjba vonult Hannig János plébános utódjaként egy fiatal, művelt papot neveztek ki, aki azonnal munkához is látott. Egyházi feladatai mellett, aktívan részt vállalt „világi” eseményekben is, úgy a falunkban, mint a környező településeken. Előadások, továbbképzések, népszínmű előadásokban való részvétel mellett, a Bajtársi Szolgálat helyi irányítójaként, a népes családgondozás, valamint a hadbavonultak családtagjainak ügyintézési feladatai is rá hárultak. Ezen a tavaszon, újmiséjének szervezése mellett, a Kenyeriben tevékenykedő premontrei apácákkal, a KALÁSZ lányokkal és KALOT legényekkel együtt, egy az egész Kemenesalját megmozgató esemény szervezésével voltak elfoglalva: 300 leányt vártak Kenyeribe, a megyei KALÁSZ leánynapra. A fiatal papot dr. Horváth Istvánnak hívták.
Horváth István dr. 1939-ben érkezett Kenyeribe a nyugdíjba vonuló Hannig János plébános utódjaként
„Kenyeri és Rábakecskéd leányai szorgoskodnak estenként, hogy a legényegylettel karöltve bemutassák a régi kenyeri és rábakecskédi lakodalmi szokásokat szabadtéri előadásban. A községek legöregebb emberei, akik idején, már 35—40 évvel ezelőtt virágzottak a lakodalmak, az ősöktől örökölt szokásokra tanították meg a mai fiatalságot, a régi táncokra, nótákra és lakodalmi köszöntőkre. Ezeket összefogva és beleszőve a mai leányköri és legényegyleti szokásokba mutatják be a „KALÁSZ és KALOT lakodalom Kenyeri-Kecskéden” című előadásukat.” – olvasható a Kemenesalja 1943. május közepi számában. Május 30-án aztán elérkezett az egész napos ünnepségsorozat kezdete. Reggel 7 órától kezdve vonaton, szekéren, kerékpáron és gyalog érkeztek a leányok a szélrózsa minden irányából. A templomban kezdődött a közös szentmise, majd azt követően a templom bejárata melletti hősi emlékmű előtt tartottak ünnepséget, ahol Papp Rozália helyi lányköri tag szavalt, mély átérzéssel.
Zászlókkal díszített templomunk a második világháború idején (köszönet a fotóért Horváth Sándornak és feleségének Sopronból)
Az ünnepség után a leányokat szeretetvendégségre, egy kis reggelire várták a zárdába és az iskolába. A 300 leány fél tizenegykor díszgyűlést tartott a zárda (megjegyzés: ma óvoda) udvarán. Horváth Margit egyházmegyei KALÁSZ vezető köszöntője után a települések beszámolói következtek. A kenyeriek nevében Virágh Ilonka beszélt, majd Jenei Mária, rábakecskédi tag szívből jövő szavainak tapsolhattak. Ezek után Nemes Anna pápoci, majd Károly Mária vönöcki, végül Hömöstrei Irén celldömölki tagok beszédei következtek. Zárásként a megyéspüspök által felajánlott vándorzászló átadására került sor, amit a katekizmus versenyen legjobb eredményt elért csapat kapott meg egy-egy évre. 1943-ban épp Kenyeri-Rábakecskéd leányai bizonyultak a legjobbnak, így a zöld színű, selyemből készült zászlót nagy örömmel vette át Novák Erzsébet rábakecskédi leány. Dr. Szendy László gyönyörű ünnepi beszédében a harctéri hősöket és az itthon maradt hősöket, az édesanyákat állította párhuzamba. Az ünnepség a pápai és a magyar himnusszal zárult. Délután bonyolították le a leánykörök, szabadtéri műsoraikat, a címben szereplő „gyöpön”, azaz a kenyeri temető alatti, akkor közös legelő területén. Az összes leánykör népi táncokat, kánonokat, balladákat mutatott be, hogy „megszerettessék a népünkkel ami kizárólag a miénk, amely a magyar nép szívéből, lelkéből sarjadt ki.” A jól sikerült bemutatók után következett a mindenki által várt, közös „kenyeri-kecskédi lakodalom”. A műsor kezdetén a leányok és a legények ünneplőben várták a „lakodalmi meghívást”.
Eredeti fotó az 1943-as kenyeri-kecskédi lakodalomról (köszönet a fotóért Horváth Erzsébetnek Mihályiból)
Nagy a sürgés a faluban, különösen a menyasszony házánál, pirosló leányok és iparkodó legények készülnek a díszes esküvőre. Egyszer csak elindul a vendéghívogató, hogy díszesen faragott, virággal díszített botjával meghívja a vendégeket. A szabadtéri színpad körül a toborzó hangjai zendülnek fel. A családoknál, a lánykörben és legényegyletben peregnek a hívogató szavai: „Én, mint követ vagyok, Horváth Imre urunktól és Tischlér Emma menyasszonyunktól. Máma estére egy pár ételre, egy pár pohár italra és egypár táncra megjelenni szíveskedjenek!„. A régi, szép világ hangulatába beleringatott nézők fennhangon válaszolnak: „Ha Isten addig éltet, ott leszünk!” Aztán pereg tovább a kép, az esti hangulatban a lánykör tagjai menyasszonyuk ablaka alatt éneklik el legszebb dalaikat: „Ablakomba besütött a holdsugár”, „Rózsa rózsa labdarózsa”. Közben a legények is gyülekeznek, hogy legénybúcsút tartsanak. Éjfélkor aztán ők is a menyasszony ablaka alá vonulnak a vőlegény vezetésével, és felhangzik a „Ki tanyája ez a nyárfás” dallam, majd a néhány dal után a vőlegény dalban elmondott vallomása: „Csak egy kislány van a világon”. Azért, hogy a menyasszony el ne bízza magát, a legények nótába öntött kívánsága is felhangzik „Nékem olyan asszony kell, ha beteg is keljen fel!”, végezetül az utolsó, „Jó éjszakát kell kívánni” című dal egyre halkuló versszakaival köszönnek el.
Eredeti fotó az 1943-as kenyeri-kecskédi lakodalomról (köszönet a fotóért Horváth Erzsébetnek Mihályiból)
Újra csend lesz, majd két vőfély kéreti a menyasszonyt, hogy a templomba vezessék: „Elsőnek kérjük őt drága szüleitől, aztán kérjük őt drága jó szívétől”. Az örömszülők természetesen elengedik és az első vőfély oldalán, dalolva a leányokhoz vonulnak. A vőlegény is előlép és nyilvánosan ígéretet tesz: „Ígérem, hűséges gondozója leszek. Szeretni akarjuk egymást mindhalálig, el nem hagyjuk egymást koporsónk zártáig. Örömünket, búnkat megosztjuk mi szépen, védjük kis családunk, mindig kéz a kézben”. A menyasszony is előlép, és kezét nyújtja a vőlegénynek: „Isten akaratát, hadd töltsük be ketten, boldogan haladjunk végig az életben”. A leányok feltűzik a rozmaringot a legények kalapjára, akiktől egy-egy csokor virágot kapnak. Aztán megindul a díszes menet: az ifjú pár és 19 pár egyforma, színes, magyaros ruhába öltözött leány és sötét öltönyös legény, násznagyok, meghívott vendégek sétálnak a „tátogatók” között (megjegyzés: nézelődők). Az ifjú pár a magas oltár előtt térdel, miközben a leányok esküvői éneke zeng. Aztán elhalkul minden, és a boldog emberek között a még boldogabb ifjú pár elindul a lakodalmukba.
Eredeti fotó az 1943-as kenyeri-kecskédi lakodalomról (köszönet a fotóért Horváth Erzsébetnek Mihályiból)
Az események folytatódnak. A lányos ház előtt az örömapa tessékeli be a vendégeket a terített asztalokhoz. Érkeznek a vőfélyek és újabb rigmusokkal hozzák a vacsorát. Rizses hús, rozmaringos rántott csirke és pecsenye a lakodalmi menü. Utolsóként a tilalomfát hozza az egyik vőfély, ami nem más, mint egy kalácsba szúrt ág, amelyiken perecek függenek. Erre aztán a násznagyoknak nagyon kell vigyázniuk, mert bizony a legények, ha elcsennek egy perecet a fáról, akkor azt csak áldomás fejében adják vissza. Megjelenik a szakácsnő is bekötött kézzel, mint aki sokat dolgozott és nagy mosolygások között, egy jó nagy merítőkanálba pénz gyűjt mindenkitől orvosra és patikára.
Eredeti fotó az 1943-as kenyeri-kecskédi lakodalomról; Horváth Imre és Tischlér Emma, akik a valóságban is összeházasodtak (köszönet a fotóért Horváth Erzsébetnek Mihályiból)
Következik a mulatság. A „Jár a papucs jár, én meg menyasszony leszek…” nótára a násznagyok elengedik az új asszonyt, az első koszorúslányt és párját táncolni. Négyen járják a zsebkendő táncot. Aztán sorakoznak a többiek is, szépen sorban mindenki belekezd a táncba. Az egész násznép ropja a cigányok nótáira, amibe azért beleszövik a „Fehér rózsát szakasztottam”, „Zavaros a Rába vize”, ” A kecskédi kertek alatt…”,”Végigmentem a kenyeri főutcán” kezdetű, helyi dalokat is. Közeledik az éjfél, bekötik az új asszony fejét a menyecskekendővel, és mindenki táncol vele egyet. Eközben szorgalmasan rakják tele pénzzel az asztal közepére kitett tányért. Egy vőfély búcsúzik az új embertől a legények nevében, kikkel nem mulatozhat többet. Megható jelenet következi: az új asszony búcsúzik síró szüleitől, és arra kéri őket, hogy őrizzék meg szeretetükben, és imádkozzanak érte a Jóistenhez. Ezek után férje karján elindul ura házához a násznép kíséretében.
Eredeti fotó az 1943-as kenyeri-kecskédi lakodalomról (köszönet a fotóért Horváth Erzsébetnek Mihályiból)
„Örömöd, ha lesz és szomorúságod, oszd meg velünk. Irántunk pedig légy szeretettel, hisz úgy vártunk Téged szerető szívvel” – fogadja az örömapa az új asszonyt, aki kezet csókol és megfogadja, hogy jó lányuk lesz, fiúkat szeretni fogja és öreg korukban istápolja őket. Csak egyet kér, szeressék őt is. Az összes jelenlevő meghatott „Ámen” szava pecsételi meg a közös ígéreteket. Aztán mintegy visszazökkentve mindenkit az akkori jelenbe, felcsendül a bemondó hangja: „a régi magyar életet és a mai kor falusi leány és legényifjúságának gondolatait olvasztották egybe az elmúlt percek alatt. Isten szeretetében és becsületben eltöltött leány és legényévek után, a Mindenható akarata szerint kötött házasságban, két magyar szív talált ma egymásra…Hisszük, hogy a családi otthonuk éppoly tiszta lesz, mint életük volt.”
Eredeti fotó az 1943-as kenyeri-kecskédi lakodalomról (köszönet a fotóért Horváth Erzsébetnek Mihályiból)
„Minden jelenlevőnek a szemében öröm csillogott, amikor a magyar lélek kellős közepéből fakadt szavakat, dalokat, táncokat és szokásokat látták és hallották” – írta a lelkes újságíró, és minden bizonnyal könnyek is szöktek a szemekbe a fotókból is látható, csodálatos események hatására. Ezzel az érzéssel kísérték a Kenyeriek a vidéki leányköröket végig a falun, a vadgesztenye fasorok mellett, a vasútállomásig. Útközben felhangzottak a vendégek ajkán is az itt hallott dallamok. Amikor a vonat kigördült az állomásról, a rajta ülő 200 leány hangja még sokáig hallatszott, amint a „Jár a papucs jár, én meg menyasszony leszek..” kezdetű dalt énekelték.
Az újságcikkekből és a fotókból is úgy tűnik, hogy felejthetetlen napot szereztek a szervezők Kenyeri és Rábakecskéd lakóinak, az összes közreműködőnek és az akkor ide látogatóknak. A szervezést Horváth István dr. esperes, Pethő Julianna premontrei nővér és Horváth Margit egyházmegyei KALÁSZ vezető végezték. A „Gyöpi lakodalom” régi szokásait, dalait hosszú hetek estéin és éjszakáin tanulták meg a leányok és legények, az akkori öregek, idős Pörneczi Imre, idős Lakatos János és Császár József segítségével. A sikert aztán újra megismételték falunk fiataljai, akik 1943 szeptemberében, a celldömölki búcsúra is meghívást kaptak, ahol a többszáz fős nézőseregnek adták elő újra a „Gyöpi lakodalmat”.
Pörneczi Tamás 2017
A Celldömölki Hírlap, 1943. szeptember 18-i cikke falunk fiataljainak szerepléséről
Pörneczi Tamás 2017
Források: Kemenesalja és Celldömölki Hírlap 1943 évi lapszámai
