A falunk legnagyobb épületének környezete egykor és most
Mai bejegyzésem mindössze egyetlen épületről és annak környezetéről szól, mondhatná bárki. Mégis úgy gondoltam, hogy ez a több, mint száz éve a falunkban álló épület talán megérdemel egy bejegyzést, mielőtt mindörökre eltűnik egy régi kor emlékeként…
A magtár Déli homlokzata, a növények az első emeletet is elérték már
A gabonatároló vagy magtár épületet, az egykori Cziráky uradalom központjának Déli sarkában építették fel, a legtávolabb a kastélytól. Az épülettől balra álltak a lóistállók, jobbra tőle (a jelenlegi orvosi rendelő, Tsz iroda vonalában) pedig a cselédlakások. Ezek előtt, a jelenlegi Barátság utca mellett vezetett a régi út a Királykúthoz, amit éjszákára le tudtak zárni. A Barátság utcából, a focipályára befordulva ma is láthatók az egykori utat lezáró kapu, téglából épített kapuláb oszlopai.
A régi út kapujának oszlopai még állnak a Barátság utca végén
A magtár a régi uradalom viszonylagos központjában áll. Ennek oka az, hogy a gabonát mindenhonnan a legrövidebb úton tudták ide beszállítani. Az épület méretei monumentálisak: mintegy 40 méter hosszú, 20 méter széles, legmagasabb pontja a torony, közel 15 méter magas. Földszint, első emelet, második emelet és tetőtér részekre tagolható, közel 800 négyzetméter szintfelületekkel, így összes területe 3200 négyzetméter. A magtár belső terei több, mint 8000 légköbmétert tesznek ki. Érdekességképpen jegyezném meg, hogy a kenyeri templom, térfogata alapján, közel háromszor beleférne a magtár épületbe. Az épületek szintjei eredetileg fafödémből készültek, majd az államosítás után az első szint födémjét beton burkolattal erősítették meg. A felsőbb szinteken ma is az eredeti fafödémeket és gerendákat találjuk.
Az első szint alatt betonfödémet és betonoszlopokat találunk
A felső szinteken az eredeti fafödémek és gerendák tartják az épületet
Az épület szintjei szimmetrikusak, egyedül a Kelet felőli sarokra építettek egy tornyot, ami eredetileg „víztoronyként” is funkcionált. A régi Gépjavító telep nagykapuja mellett, egy terméskőből kirakott, két méter körüli átmérőjű kutat építettek az uradalom idejében. A kút mellett egy lóval hajtott szivattyú kereket, úgynevezett „járgányt” helyeztek el. A járgány ülésébe egy siheder fiút ültettek, akinek annyi volt a feladata, hogy kis ostorával a kerékbe befogott lovat folyamatos mozgásra biztassa. A „járgány” erejének segítségével a magtár tornyában található tartályba emelték fel a vizet, ahonnan aztán a mai rendszerhez hasonlóan, gravitációsan folyt le a víz a grófi család épületeibe, a lóistállókba, a kastélyba és a régi paplakba is.
Az emeletek között falépcsőkön lehet közlekedni
A tetőtér faszerkezetei, jobbra a szállítószalaggal
A fafödémek nagy felületeken átáztak és elrothadtak
A 2. emeleti fafödém tartószerkezete alulról
Feljárat az első és második szint között, a lépcső felett teljesen tönkrement már a födém
Az első emeleti ablakon is benőnek a növények
A földszinti iroda asztalán 15 évnél régebbi Nők Lapja újságok hevernek
Itt is szeretnék egy érdekességet megjegyezni. A felsorolt, vízzel ellátott épületekben természetesen a szennyvíz elvezetéséről is gondoskodtak. Tokos kialakítású, cementezett csövekben vezették ki az épületekből az elhasznált vizet, amit az udvaron nagyobb átmérőjű „szikkasztó csövekbe és szűrő aknákba” kötöttek be. Ezeket a szikkasztókat a jelenlegi Ady utca alatt vezettek át a túloldalra, az úgynevezett „kertész kertbe” (a jelenlegi Coop bolt és a jelenlegi Fenyő presszó között, egészen a Lánka patakig egy óriási kertészet volt, ahol a konyhakerti növényeket megtermelték az uradalom számára), ahol már szinte tiszta vízként, öntözésre tudták hasznosítani a szennyvizet. A TSZ építkezések során néhány nagyobb átmérőjű szikkasztó csövet, aknát meg is találtak, amiket eleinte valamiféle titkos, földalatti labirintus rendszer részének gondoltak. Aztán amikor a csövek belsejét meglátták, és megszagolták, azonnal rájöttek, hogy azok teljesen más célt szolgáltak.
A torony magassága közel 15 méteres
A magtárba a termést elsősorban az uradalom saját kisvasútján szállították be. A keskeny-nyomtávú vasúti sínek a magtár elől indultak, a jelenlegi Barátság és a Hunyadi utcákat keresztezték, majd a régi vasútvonallal párhuzamosan elfordultak, az egykori József-ház mellett elhaladva egészen a Tégla-színig tartottak. Ha szükség volt rá, akkor úgynevezett „repülő vágányokat” építettek be a vonalba. Ezek nem voltak mások, mint előre elkészített kitérőkből, „kocsifordítókból” és egyenes szakaszokból álló vágányok, amiket lefektettek az elegyengetett földre, és ezzel közelebb tudtak megállni az egyes földszakaszokhoz. A vágányokon „MIA-motoros” vontatású csillés kocsik közlekedtek. A MIA motorok egyhengeres, egyszerű szerkezetek voltak, két darab lendkerékkel, kis javítási igénnyel és kis fogyasztással. Az akkori fejlett uradalomban a learatott kévéket, az aratás helyszínéhez közel, cséplőgéppel feldolgozták, zsákokba rakták, majd a csillés kocsikkal egyenesen a magtárhoz szállították. A magtár előtt volt egy második vágány is, amelyiken már előkészítették az üres csilléket, így nem kellett várakozni a kirakodásra. Az úgynevezett „MIA-motoros” vontatót az üres csillék elé állították, és már indult is vissza a mezőre, miközben a tele csillékből a zsákokat a magtárba behordták.
Az egykori lóistálló kívülről és belülről (ma a Reflex Kft műhelyeit találjuk itt, köszönet Illés Zoltánnak)
A magtár emeleteire, szintén a kor modern eszközeivel juttatták fel a gabonát. Az épület közelében volt az uradalom bognárműhelye, ahol egy „fagázzal” működő elektromos áramfejlesztő üzemelt éjjel-nappal. A megtermelt árammal hajtották azokat a motorokat, amelyek egy csőrendszeren keresztül a legfelsőbb szintre juttatták fel a gabonát, ahol az egy szállítószalag rendszerre érkezett. Itt aztán szabályozható csöveken folyatták ki a szemeket úgy, hogy egységesen osztódjon el a terhelés az épületben.
Szállítószalag rendszer a padlástérben
Amikor szükséges volt, az alsóbb szinteket is meg tudták tölteni a terméssel az egyes emeletek között kialakított nyílásokon és csöveken át. Talán érezheti minden kedves olvasóm, hogy abban az időben, amikor a telkes gazdák sarlóval aratták a kis parcelláikat, milyen komoly technikai eszközparkot alkalmaztak a kenyeri uradalom fenntartói. Természetesen a bognárműhely mellett termelt elektromos áramot elvezették a templomba, a kastélyba, a paplakba és egyéb uradalmi épületekbe is. Az áramfogyasztást azonban – legalább is, ami a köznépet illeti – jelentősen korlátozták. A templomban csak néhány izzót engedélyeztek használni, a további szükséges fényt gyertyafénnyel lehetett pótolni, de a tanári lakás céljára átadott épületrész szerződésében is külön kitértek arra, hogy 3 db 16-os izzót használhat a tanárnő. A kastélyban természetesen óriási csillárok függtek, bennük számtalan izzóval…
Ez volt a fényes múlt. Ahogy frissen készített fotóimon bizonyára látható az épületet benőtte a növényzet, a felsőbb szintek az utolsó óráikat élik. Talán a mai vihar, talán egy másik, újabb károkat okozhatnak benne, míg egy napon egy olyan gerenda is eltörik majd, ami a végső pusztulását okozhatja.
A torony mellett beszakadt a mennyezet
A torony melletti tetőből több négyzetméter hiányzik
Kilátás a torony mellől a Barátság utcára
Csak a csoda tartja ezt a sarkot
Az épület udvar felőli oldala, ide futottak be a kisvasút vágányai
Nem ismerem a tulajdonosokat, nem ismerem az anyagi helyzetüket, de minden bizonnyal ők sem jártak mostanában az épületükben. Talán nem is tudják, hogy milyen állapotban van az egykori magtár, egy letűnt korszak egyik utolsó emléke.
Ki tudja? Talán ők is olvassák ezt a bejegyzésemet….
Pörneczi Tamás 2017
Források: Édesapám elbeszélései és saját fotóim
