Bepillantás a „ködmönös grófné” életébe
Mai történetemben, az 1700-as évekbe utazhatunk vissza, közösen olvasóimmal. Talán a korszak leginkább ismert eseményei voltak a Rákóczi szabadságharc, az utolsó tatárjárás, vagy éppen Mária Terézia uralkodása. Eközben, kis falunk, 1602-ben a Cziráky család tulajdonába került, akik falunk földjeinek megműveltetése mellett, elsősorban vadászatokat tartottak a Rába melletti ősvadonban, és pihenésképpen látogatták meg Kenyerit, amit aztán hamarosan „zálogba” is adtak. 1709-ben aztán újra visszakapták birtokaikat falunkban. Itt kapcsolódunk be a történetbe…
1719-ben, anyja halálát követően, a Bécsben tanuló, majd a főkancellár mellett hivatalnokoskodó Cziráky József, hazatért Kenyeribe, és átvette a birtok irányítását. Hamarosan megházasodott. 1721-ben feleségül vette gróf Barkóczy Borbálát, gróf Barkóczy Ferenc Zemplén és Ung vármegye egykori főispánjának és gróf Zichy Júliának leányát, Barkóczy Ferenc érsek testvérét. Cziráky József ősei ugyan nemzedékekre visszamenően jogvégzett nemesek voltak, akik a királyi Magyarország közigazgatásában és az igazságszolgáltatásban betöltött hivatalaik révén hágtak egyre magasabbra a társadalmi ranglétrán, de mindezek ellenére „felfelé” házasodott, egy igazi főúri családba. Mindössze két év elteltével azonban, 1723-ban, III. Károly király, őt és a Cziráky családot, valamint minden törvényes örökösét grófi rangra emelte, majd a későbbiekben a kamarási és a királyi tanácsosi címet is elnyerte. Feleségének családja előtt ezek után nem volt többé „rangbeli” szégyenkezni valója.
Barkóczy Borbála portréja az 1740-es években készül.
A Cziráky címer ma is látható templomunk boltozatán (2010-ben készült fotóm)
A következő 15 évben a Kenyeri területeken folytatott gazdálkodás mellett, József és Borbála jelentősen növelni tudta birtokainak nagyságát és vagyonát. 1730-ban 45 000 forintért a Fejér vármegyében fekvő Lovasberény, Nadap és Ráczkeresztúr falvakat, valamint Técs és Börgönd pusztákat vásárolták meg. Vagyonukkal jól gazdálkodtak, a kenyerieknek juttatott kisebb adományokon kívül mindössze a „kamalduli szerzetes rendet” támogatták 2000 Ft-os adományukkal és azzal a kikötéssel, hogy Szent József és Szent Borbála tiszteletére egy cellát állítsanak valamely remete-kolostorukban. Adományukból, Majkon (Oroszlány mellett) létesült egy szerzetes rendi épület, bejárata felett vörös márványból kifaragva volt látható a Cziráky címer. Józsefnek és Borbálának hat gyermeke született, akik közül ketten kisgyermekként elhaltak.
Barkóczy Borbála egész-alakos festménye, ismeretlen festő műve 1740 körül készülhetett, ruhájára kitűzve látható a „csillagkereszt”. Érdekessége, hogy a kép elkészülte után, a festőjével kijavíttatták a szoknya hosszát és szélességét is, ami jól láthatóan nem igazán sikerült.
1731-ben nagy megtiszteltetés érte a családot: Barkóczy Borbála megkapta a legmagasabb Habsburg női udvari rangot a „Stellatae Crucis Domina”-t, vagy ahogy magyarul nevezték a „Csillagkeresztes hölgy” kitüntetést. A Csillagkeresztes Rendet 1668-ban, III. Ferdinánd császár özvegye, Gonzaga Eleonóra alapította meg, egy csodás látomás nyomán. Ez a rend évszázadokig Európa legtekintélyesebb ilyen rendje volt. Csupán az ősi, katolikus, főnemesi családból való hölgyek részére adományozták. A tagság alapvető feltétele az volt, hogy a jelöltnek legalább 16 nemesi ősét kellett igazolnia, és vallási küldetést kellett vállalnia. A rendjelet a mell bal oldalán, fekete masnira kötött szalagon viselték.
A következő években – talán a kitüntetés hatására – Borbála és férje igyekezett az egyházat egyre inkább támogatni. 1731-ben felépíttette az akkori Kenyeri határában, a ma is álló, úgynevezett „építményes stílusú” kálváriát. A mesterséges „dombra” épített kálvária belsejében, három darab, homokkőből készült feszületet építtetett és három szobrot állíttatott (Mária, Mária-Magdolna és Szent János szobrait). Szeptember közepén, Szent Kereszt napján és a nagyböjtben minden évben együtt imádkozott a falu asszonyaival a kálváriánál. A feljegyzések szerint Kenyeriből 1739-ben indult először búcsújáró menet a kiscelli Mária-kegyképhez, amit a Cziráky-házaspár szervezett, és vezetett. 1740-ben balesetet szenvedett a grófi pár, amiből szerencsésen megmenekültek. Borbála a Szűzanya közbenjárásának tulajdonította azt, hogy életben maradtak, aminek emlékére lovasberényi birtokán erdei kápolnát építtetett.
A Kenyeri kálvária a legutóbbi felújítása előtt (2010-ben készült fotóm)
A boldog békeévek lassan véget értek. József gróf szakítva a megelőző század, családi hagyományával a császári és királyi hadsereg szolgálatába lépett. 1734-ben a lengyel örökösödési háborúban, 1737-ben a törökök ellen harcolt, huszárjaival a gróf nyitotta meg az ütközetet. 1739-ben ezredessé léptették elő. A rákövetkező esztendőben Vas vármegye felkelő nemeseinek lett ezredkapitánya. A harcok között szakított ugyan időt arra is, hogy feleségéhez hazatérjen Kenyeribe, de alapvetően Borbála grófnéra hárult a gazdálkodás és a birtokok vezetése. 1742. júliusának utolsó napjaiban, miközben József gróf az osztrák örökösödési háborúban harcolt, egy futár érkezett a grófnéhoz. Sötét vászonba csomagolva, egy arany liliomokkal kivarrott, vörös damaszt-selyem hadizászlót adott át, amit a gróf úr a franciáktól zsákmányolt, és győzelmi trófeaként küldött haza. Mellette kis levél a grófnénak és egy ígéret, hogy hamarosan viszontlátják egymást. Miközben a grófné örömmel olvasta a levelet, férje már holtan feküdt, a Prága ostroma után némán maradt hadszíntéren.
A kálvária keresztfáit és a már festett alakokat folyamatosan pótolni, javítani kellett az évszázadok során. Hánnig János plébános, 1921-ben feljegyezte a keresztek kidőlését és azok pótlását és a felújítások munkálatait. Ebben az évben a „korpuszokat”(emberalakokat) is újrafestette 200 koronáért, és a kerületi esperessel újraszenteltette a megújított kálváriát (Köszönet Budai Zoltán plébánosnak)
Barkóczy Borbála és négy árva gyermeke magukra maradtak ugyan, de a grófné továbbra is erős kézzel irányította a család ügyeit, sikeresen védelmezve gyermekei örökségét. Családi indíttatásánál fogva is vallásos életet élt, hisz bátyja Ferenc, esztergomi érsek, nővére Margit, klarissza apáca és a pesti zárda főnöknője lett. Úgy gondolom, férje életében is Borbáláé volt a kezdeményező szerep a kegyes cselekedeteket, adományokat illetően, és ezt özvegyként is folytatta. Kenyeriben – ami Dénesfa zálogba adása óta a család székhelye volt – a falu templomának felépítésére, László fiát buzdította, maga pedig saját díszruháiból készített miseruhákat és ministráns ruhákat a plébánia számára. A csillagkeresztes rend céljait, a vallásos életet, az irgalmasságot és a jótékonykodást özvegy korában teljesen magáévá tette. Támogatta a szegényeket, ünnepnapokon kastélyában vendégelte meg az árvákat és özvegyeket. Ilyenkor az ételeket ő és gyermekei szolgálták fel. Maga is egyszerű ruhában járt a faluban, ezért is maradt meg az emberek emlékezetében „ködmönös grófnéként”. 1769-ben még megérhette, hogy Kenyeriben a régi templomot lebontották, és annak helyére megkezdték az új, ma is álló templomunk építését.
Talán kevesen tudják, hogy a grófnő olyannyira szerette Józsefet, hogy halála után is mindent megtett hősi halált halt férje emlékének megőrzése érdekében. A temetésen mondott halotti prédikációt kinyomtatta, a halálának egyéves évfordulóján tartott megemlékezés után, újabb prédikációt adatott ki, ami Simonyi József kenyeri és ostffyasszonyfai plébános beszédét tartalmazta. Férje halálának évében, megbízására, Tóth István költő megírta az 1100 (nem tévedés: ezeregyszáz!) versből álló „Cziráky eposzt”, ami III. Károly király halálától (1740. október 20.), Cziráky József haláláig tart (1742. július 29.). Akit érdekel a teljes eposz, az a következő hivatkozásra kattintva elolvashatja:
http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/toth-istvan-koltoi-muvei/ch04.html
A ködmönös grófné 1771-ben halt meg Sopronban, nővérének, Széchényi Antalnénak házában. Kívánságára a soproni ferencesek templomában temették el, egy csendes, szeptemberi estén, minden pompa nélkül. A gyászmisét Hollósy Egyed, tihanyi prior celebrálta, két hónappal a temetés után. A grófné végrendeletében a kenyeri templomnak 200 Ft-ot hagyott, a templom építésével kapcsolatos költségek miatt, László fiának juttatta a legnagyobb pénzösszeget, 4000 forintot. „Ezüstneműit és ékszereit darabonkint megnevezve, leányának és két menyének hagyja„- állt a végrendelet végén.
Barkóczy Borbála idős kori festményét J.M. Millitz festette, a grófnő halála után két évvel, 1773-ban, a családi képtár számára
105 évvel a grófné halála után, 1876-ban, ifjú Szinnyei József, könyvtári kutatásai során négy megsárgult lapra bukkant, amin az 1743-as dátum szerepelt, és rajta az „Egy árva gerliczének sóhajtozó zokogási” című vers. „Szerző nincs kitéve, de a vers olvasása közben sejteni kezdém, hogy nő írta…szerzőjét nagy fájdalom, váratlan csapás, kétség nélkül valamely kedves személy elvesztése indította az írásra” – írja Szinnyei. Aztán egyszer csak észrevett valamit, elkezdte a versszakok első betűit egymás mellé leírni egy papírra. Amikor végzett a következő állt a lapon: gróf Barkóczy Borbála. A ködmönös grófné, több, mint száz évvel a halála után, még tudott meglepetést okozni. Az utolsó versszak így szól:
„Ah, uraság, drága kincs, arany, fénylő ezüst,
Csak mind haszontalanok, elenyészők mint füst,
Csak az isten jó kincs, annál semmi jobb sincs,
Azért az egy istenem lesz nékem mindenem.”
Pörneczi Tamás 2017
Források: Székely Zoltán – A Cziráky ősgaléria, Házy Alajos – Az ősnemes Vezekényi nemzetségből származott cziráki és dénesfalvi Cziráky grófi család krónikája, Fejér megyei családhely monográfia, Szilágyi – Ismeretlen kálváriák Vas megyéből, Digitális tankönyvtár, Horváth István – Kenyeri története, Vasárnapi Újság 1876/4, Balassi kiadó online könyvei, A Kenyeri plébánia iratai
