Rábakecskédi iskolák története
Falunk két részének – Kenyerinek és Kecskédnek – a története számos ponton találkozott, majd újra szétvált egymástól. Természetesen az iskolák tekintetében sem volt ez máshogyan. Előző bejegyzésemben a régi Kenyeri területén található egykori iskolákat igyekeztem bemutatni, ami itt olvasható újra. Ma a rábakecskédi iskolák történetére szeretnék részletesebben kitérni. Bizonyára vannak olyan olvasóim, akik most azt gondolják, hogy csak egyetlen iskola volt Kecskéden, ami igaz is meg nem is, de ez, mai bejegyzésem végére biztosan mindenki számára érthető lesz majd…
A kecskédi iskola utcájának nevét 1908 óta háromszor is megváltoztatták. Először Felső utcának, majd Iskola utcának hívták, míg végül a mai Táncsics utca nevet megkapta. (2017. novemberi fotóm)
Ahogy a Kenyeri iskoláiról szóló bejegyzésemben olvasható volt, biztosak lehetünk abban, hogy az 1500-as évek óta, amióta Kenyeriben a plébánia létezik, bizonyára valamilyen oktatás és valamilyen kezdetleges iskola is volt. A mai Kenyeri két településrésze, akkoriban még több mint egy kilométerre volt egymástól: a templom és a harangláb között óriási mezők, búza- és rozstáblák váltották egymást. Természetesen közigazgatásilag is két különálló faluról beszélhetünk, amelyek egymástól függetlenül élték „világi” hétköznapjaikat.
Kenyeri és Kecskéd a térképen, az 1780-as években. Gyalogosan 15-20 perc volt a távolság.
Egyházi tekintetben azonban egyetlen közösséget alkottak: a Kecskédiek Kenyeribe jártak templomba, a kenyeri papságnak fizették a kirótt egyházi adókat, párbéreket, természetbeni hozzájárulásokat. Ennek oka mindössze annyi, hogy mindkét falu kegyura azonos volt, aki úgy döntött, hogy kastélya és gazdasági épületei közelében épít templomot. A templom építésére pedig szigorú szabályok vonatkoztak. Kis falvakkal elszórt területeken 3-5 közeli falunak, mindössze egy templom építését engedélyezte a katolikus egyház. Így aztán Rábakecskéd – egyházi szempontból – csak „filia” maradt a következő évszázadokra, ami „leányegyház” vagy „fiókegyház” névre fordítható, Kenyeri pedig javarészt plébániaként működött. Ez az oktatás szempontjából azt jelentette, hogy ahol a plébánia, ott a plébános, ahol a plébános ott a tanítás. A kecskédi gyerekek ezért kezdetektől Kenyeribe jártak tanulni. Közel 150 évig csak óhaj maradt, hogy a kecskédi gyerekek önálló iskolába járhassanak a saját falujukba.
Kecskédiek, akik szerettek volna önálló iskolát 1869 augusztusában. A bizottság 31 személy szavazatát fogadta el. (Kenyeri plébánia irata, köszönet Budai Zoltánnak)
A változásra egy 1848-as kormányrendelet adott némi reményt. A rendelet értelmében egy osztályba 100 gyereknél több gyermek nem járhatott, mert egyetlen tanító már nem tudott eredményesen tanítani és egyáltalán csendben tartani ennyi gyereket. A rendelet ellenére azonban csak annyi történt Kenyeriben, hogy a tanítónak nem engedélyezték a jegyzői állás elvállalását, csökkentve ezzel a terheit, ami az akkori 120-130 fős osztálylétszámok mellett ránehezedett, illetve a község évi 200 forintot ajánlott fel egy segédtanító állás betöltésének költségeire. A kecskédiekben azonban továbbra is megmaradt a saját iskola gondolata, ami 1869-re „helyi népszavazássá” erősödött.
Szavazók, akik nem akartak külön iskolát 1869-ben. A bizottság 35 fő szavazatát fogadta el. (Kenyeri plébánia irata, köszönet Budai Zoltánnak)
1869. augusztus 4-én tárgyalta először az egyházközségi tanács a kecskédiek különválási szándékát, ahol a kecskédi képviselők bejelentették, hogy már harmincan alá is írták az önálló iskola alapításával kapcsolatos nyilatkozatot. A tanács úgy döntött, hogy nyilvános szavazást tartanak az ügyben, ahová meghívást kapott minden kecskédi család. Egy hét múlva, augusztus 11-én „azután egyenkint felkérdeztetett mindenki, s azonnal névszerint be is jegyeztettek először azok, kik külön akarnak válni, másodszor azok kik nem akarnak különválni. Ezen vizsgálat és jegyzékből kitűnt, hogy: 31 akar különválni, 35 nem.” – olvasható a jegyzőkönyvben. A következő 3 napban mindkét tábor újabb jelentkezőket állított az iskola mellett és ellene is, de a tanács úgy döntött, hogy csak a szavazás napján megjelentek véleményét veszi figyelembe. Az új iskola ügye elbukott ugyan a szavazáson, de ennek ellenére a Szentszékhez fordult tanácsért a testület. A Szentszék 1869. október 1-én tárgyalta a szétválás ügyét. Döntésük lényege: az iskolák szétválását a törvény erejével nem lehet megakadályozni, de önálló iskolája csak akkor lehet Kecskédnek, ha a törvényekben előírt feltételeket teljesítik. Többek között az iskola működéséhez szükséges fenntartási költségek, valamint a tanító és kántor költségei előzetesen rendelkezésre állnak. Arról se feledkezzünk azért meg, hogy még iskolának alkalmas épülettel sem rendelkeztek ekkoriban a kecskédiek. A „népszavazás” ugyan nem érte el a célját, de megteremtette a lehetőségét egy későbbi önálló iskola felállításának, aminek létrejöttére az 1800-as években már nem is került sor.
1869. augusztus 11-i egyházközségi tanács jegyzőkönyve a szavazás végeredményéről. (Kenyeri plébánia irata, köszönet Budai Zoltánnak)
Az új évszázad a kenyeri iskolában köszöntötte a kecskédi gyerekeket is, de egyre inkább elviselhetetlen volt a zsúfoltság. Az 1900/1901 tanévi kimutatás 134 kenyeri és 160 kecskédi tanköteles gyermeket tartalmaz, tehát közel 300 gyermek oktatását kellett ellátnia a kenyeri kántornak és segédtanítónak. 1907. februárjában a két falu közös iskolaszéke elhatározta, hogy harmadik tanítói állást indít a meglevő két tanító munkájának megkönnyítése érdekében. Falunkat, az ebben az évben ért természeti csapások azonban annyira elszegényítették, hogy csak az 1908/1909 tanévtől tudták vállalni az új tanítói állás költségeit és ennek meghirdetését. 1907. június 30-i egyházközségi ülésen a kecskédi képviselők bejelentették, hogy a néhai Győrvári Sándor hagyatékából fennmaradt épület, átalakítás után megfelelne iskolának, de a végrendelet szerint csak az özvegy halála után jut majd az ingatlan a kecskédi egyházközségnek. Elhatározták, hogy kérvényben fordulnak a püspökhöz, hogy akár egy bérelt ingatlanban is, de az 1908/1909 tanévben már „otthon” járhassanak iskolába a kecskédi gyerekek. Az engedély megérkezett, már csak iskolaépületre volt szükség.
Megállapodás özvegy Győrvárinéval az építési munkák megkezdhetőségének érdekében. Az özvegynek ezért a gesztusáért évi 100 koronát fizettek a kecskédiek. (Kenyeri plébánia irata, köszönet Budai Zoltánnak)
Mivel nem találtak olyan községi vagy bérelhető ingatlant, amelyik alkalmas lett volna iskolának, ezért dr. Markovics Arnold plébánost kérték fel, hogy egyeztessen özvegy Győrváriné Gábor Rozáliával. A megállapodás 1908. június 28-án került aláírásra, Győrváriné és öt kecskédi egyházközségi tag kézjegyével megerősítve. Ennek értelmében az özvegy hozzájárult, hogy a pajta iskolává történő átépítése azonnal megkezdődhessen, azzal a kikötéssel, hogy haláláig saját lakrészét megtartva ott lakhasson, és a falu évi 100 koronát fizessen számára az átengedett épületrészekért. A szeptemberi iskolakezdésig két és fél hónap maradt, a munkákat szinte azonnal kezdeni kellett. Németh Imre kőműves mester alaprajza alapján azonnal megkezdődtek az építési munkák.
Németh Imre kőművesmester alaprajza az iskoláról, 1908. (Kenyeri plébánia irata, köszönet Budai Zoltánnak)
A közel 20 méter széles telekre két tantermet és egy összekötő folyosót építettek a nyár folyamán. A tantermek 57 négyzetméteresek voltak, a közöttük levő folyosóról lehetett mindkét termet megközelíteni. A tervek ugyan az építés megkezdéséhez elegendőnek bizonyultak, de a hivatalos használatbavételi engedély megszerzéséhez több kellett egy alaprajznál. A homlokzatot, metszetet és alaprajzot tartalmazó tervdokumentációt Jakab Sándor, beledi ácsmester készítette el, amit 1908 júliusában engedélyezett a celldömölki főszolgabíró. A tantermek építése mellett, az eredetileg 1874-ben épült lakóingatlant is felújították, és átalakították úgy, hogy a két tanítólakás elhelyezhető legyen az épületben.
A régi álom valóssággá vált, a kecskédi gyerekek a Felső utcába – amit később átneveztek Iskola utcára – járhattak végre tanulni. Az örömet kissé beárnyékolta, hogy a gyors összefogásban épített iskola a község pénzvagyonát jelentősen megapasztotta, ezért kölcsönért folyamodtak a kecskédiek a szombathelyi püspökhöz, majd a székeskáptalanhoz. 1909 február végén, 10 éves futamidőre, 5% kamat mellett, 6500 korona kölcsönt adott át, Könczöl József és Rozman Imre iskolaszéki tagok részére Szombathelyen, a káptalan. A kölcsönt, a kecskédiekre kivetett, iskolai különadóból kellett visszafizetni, amit a lakosok rendben teljesítettek is. A szintén „lakosnak számító” gróf Cziráky Béla azonban megtagadta a rá kirótt különadó megfizetését, amit három évnyi, kecskédiekkel való pereskedés után, 1912-ben teljesített először.
A felépült kecskédi iskola engedélyezési rajza, 1908. Az alaprajzon utólag javították az ablaknak rajzolt bejárati ajtót és annak méretét. A termeket külön-külön fűtötték, egyedi kályhákkal. (Kenyeri plébánia irata, köszönet Budai Zoltánnak)
Végre különváltak az iskolák, de a békétlenség a két falu között nem szűnt meg. Évtizedeken át pereskedtek egymással a kántortanítónak járó juttatások, földek ügyében. Ezekre az ügyekre talán egy későbbi bejegyzésemben térek majd ki. 1918. május 10-én, asztmában elhunyt özvegy Győrváriné, így a végrendelet értelmében hivatalosan is Kecskéd községé lett az örökség, köztük az iskola telek, a lakás és az iskola is. A tanítás zavartalanul folyt, a tanfelügyelők évente jöttek a tanítást ellenőrizni. Egy fennmaradt biztosítási kötvényből tudhatjuk, hogy a lakásokat, az iskolaépületet, a melléképületet és a léckerítést, 1925 évben 80 millió korona értékre becsülték. Az épületek állaga azonban folyamatosan romlott. Egy 1926 szeptemberi tanfelügyeleti ellenőrzés a lakásokat egészségtelennek nevezte, és sürgette mielőbbi átépítésüket. A két lakás mindegyikében önálló szoba volt biztosítva mindkét tanítónak, de a konyha, a spejz és az udvari WC használata közös volt.
Az 1938 év elejére megtervezett új kecskédi iskola alaprajza. Nagyobb tantermek, irattár és még egy oltárt is terveztek az iskolaépületbe. (Kenyeri plébánia irata, köszönet Budai Zoltánnak)
1937 évben a kecskédi iskola állapota olyannyira leromlott, hogy új iskola építését határozta el a község, amit az egyházmegyei főtanfelügyelő is támogatott. Ebben az évben 92 kecskédi tanuló járt iskolába: 52 fiú és 40 leány. A tél folyamán elkészültek az új iskola, a tanári lakások és a melléképület tervei, valamint a költségvetés tervezete is. A tanári lakásokat az egykori népház mellett, az utcafronton, az iskolát erre merőlegesen tervezték megépíteni (megjegyzés: a volt Celltex üzemcsarnok területéről van szó). Két új tanterem, előtérrel és irattárral; négy külön bejáratú tanító lakás előszobával, konyhával, kamrával; melléképület iskolai és tanítói raktárakkal képezték a terv gerincét. Az építés költségeit mintegy 37000 pengőre becsülte Neuhold János, sárvári építészmester. A tervdokumentáció lapjait megtaláltam a plébánia irattárában. Az építkezés megkezdéséhez legalább 20000 pengő államsegély felvételét irányozták elő. Az összes szükséges dokumentum és a kérvény benyújtásra kerül, de a következő két évben semmilyen válasz nem érkezett. A közben kitört II. Világháború eseményei között, elsikkadt a kecskédiek iskolaépítési kérvénye.
A újonnan tervezett iskola homlokzata és helyszínrajza. Jól látható, hogy az udvar felőli homlokzati képre (bal alsó) rárajzolták a kecskédi haranglábat is, ami ebből a nézetből biztosan nem látható ugyan, de „jól mutat” a homlokzat mögött, 1938. (Kenyeri plébánia irata, köszönet Budai Zoltánnak)
1941 októberében, az eredeti padokat és székeket le kellett cserélni, mert teljesen tönkrementek. A budapesti, Dören Henrik és Társa cég gyártotta le, és szállíttatta a kenyeri vasútállomásra az új padokat. 1941 novemberében Horváth István plébános sürgető levelet küldött a tanfelügyelőnek, amire 1942 februárjában kaptak választ a kecskédiek: a két éve beküldött dokumentumok elkallódtak, újra kérik megküldeni azokat. A kecskédiek tehát ismét beküldtek minden iratot, de a háború miatt, az ekkorra már 60-70 ezer pengőre becsült építkezés megkezdésére semmilyen esély sem volt. Az új iskolaépítés ügyét a háború keresztülhúzta. A gyerekek 1943 végéig az új padokban, de a régi iskolaépületben tanultak. 1944 április végén a Kenyeri repülőtéren állomásozó „repülőosztály”, a háborús helyzetre hivatkozva beköltözött az iskolaépületbe. A tanítás így Kecskéden is megszűnt az iskola falai között, és a korábbi, katolikus felekezeti formában már soha nem is indult újra. 1945 október elején kapott ígéretet a község, hogy a katonai célokra kisajátított iskolát hamarosan visszakapják.
Püspöki közbenjárás a kecskédi iskola katonáktól való „felszabadítása” érdekében, 1945. (Kenyeri plébánia irata, köszönet Budai Zoltánnak)
Ez megtörtént ugyan 1946-ban, és még 1000 forint helyreállítási segélyt is kapott Kecskéd a legszükségesebb javítások elvégzésére, de az iskolának újra más „lakói” akadtak. 1947 áprilisában az orosz parancsnokság költözött be a tantermekbe. A katolikus iskolák államosítása során, végül 1948. június 14-én az iskolát és annak összes megtalált vagyonát zár alá vették. Az 1908 óta fennálló, kecskédi, önálló katolikus iskola története ezzel lezárult. Mondhatnánk, hogy a kecskédiek 150 éves álma, mindössze 40 évet élt.
A katolikus iskola zár alá vétele az államosításkor, 1948. (Kenyeri plébánia irata, köszönet Budai Zoltánnak)
Az iskolák államosítása után aztán újra Kenyeribe került az oktatás központja. A kecskédi gyerekek Kenyeribe jártak újra iskolába, de azért a két kecskédi tanterem továbbra is az oktatást szolgálta. 1948-tól eleinte csak nyaranta, aztán 1950-től egész évben itt működött a kecskédi napköziotthonos óvoda. A gyermeklétszám a hatvanas évekre jelentősen lecsökkent, így 1968. augusztus 1-én megszűnt az óvoda. Később gyakorlati műhelyt alakítottak ki a termekből, ahová én magam is jártam még általános iskolás koromban. Végül a nyolcvanas években magánkézbe került a telek és az épületek is. Én itt veszítettem szem elől a kecskédi iskolát, további információm a sorsáról nem volt.
Kecskédi óvodások 1959-ben, a volt iskola udvarán. (Köszönet a fotóért Pörneczi Lászlónénak, aki óvónőként ott dolgozott (fehér ruhában szerepel a fotón)).
Amikor jelen bejegyzésemhez anyagokat gyűjtöttem, akkor volt lehetőségem a jelenlegi tulajdonos, Varga Ottóné, Gyöngyi segítségével újra visszatérni a régi kecskédi iskola területére és megmaradt épületrészeibe. Ezúton is megköszönöm segítségét.
Az iskolának sajnos csak a nyomait találtam már meg. A tantermek végfalaiból még látható valamennyi, de a többi szerkezetet az alapokig elbontották egy olyan épület építése miatt, ami végül nem valósult meg. Nincsenek már meg a melléképületek sem, de a tanítói lakások, Győrvári Sándor és feleségének egykori lakhelye ma is áll. A többszöri átalakítás, hozzátoldás, tetőcsere miatt ugyan megváltozott némileg az épület udvar felőli képe, de belépve a folyosóra, ma is láthatóak a vastag falak, a boltozatok. Az egykori közös konyha területét is kisebb helyiségekre tagolták az idők során, de a két tanítói szoba nem változott. Az épület nyúlványa alatti pince boltozatai is őrzik a múlt emlékeit. Az udvari kutat – ami iskolás koromban még megvolt – betemették, semmi sem utal már a helyére. Az épületben csak időszakosan tartózkodnak, de láthatóan ügyelnek állagának megóvásra, így akár újabb évtizedekig is emlékeztetheti még a kecskédieket arra, hogy valaha itt állt az önálló, Kecskédi katolikus iskola.
Az iskolához tartozó tanítólakás utcai homlokzata (2017 novemberi fotóm)
Az iskolaépület egyik megmaradt végfala a telekhatáron (2017 novemberi fotóm)
Az iskolaépület másik végfalának darabja ma ‘kerítésként’ szolgál (2017 novemberi fotóm)
Az egykori emésztőgödör maradványa és szellőzője (2017 novemberi fotóm)
A pincében még láthatók a vaskos boltívek (2017 novemberi fotóm)
Az tanítói lakás udvari szárnya (2017 novemberi fotóm)
Rálátás az udvarra a bejárat felől. Az udvar közepén egykor álló kútnak nincsen már nyoma (2017 novemberi fotóm)
Az épület utcai homlokzata (2017 novemberi fotóm)
Pörneczi Tamás
Források: Horváth István kéziratai, Fülöp József volt kenyeri igazgatóhelyettes visszatekintése (1970), édesapám elbeszélései, Kenyeri plébánia iratai, korabeli napilapok cikkei
