Válogatás egykori sajtócikkekből
Mai témáim: törött oldalbordák és bezúzott koponyák egy pápoci verekedésben; a csöngei dalkör hangversenye és bálja; kecskédi bíróválasztás betört ablakokkal; furfangos mihályfai atyafi; egy bobai bőrönd viszontagságai a vonaton; az „egyhetes” kenyeri plébános.
Mai bejegyzésemben folytatom a régi újságok böngészését. Olvasgatva ezeket a régi lapokat sok olyan cikkre bukkantam, melyek településünkről illetve környékünkről íródtak, de témájuk miatt nem igazán illeszkedtek egyik bejegyzésembe sem. Ezért döntöttem úgy, hogy néhány érdekesebb, egykori hírt önálló posztban osztok meg olvasóimmal, időrendi sorrendben haladva.
Első cikkem színhelye Pápoc, ahol egykor komp közlekedett a Rábán és csónakon szállította az utasokat. A kompos a két part között kifeszített kötélbe kapaszkodva húzta át magát egyik partról a másikra. A hatvanas években 20 fillér volt egy menet személyenként. (A fotót Gál Enikő családi albumában találtam, köszönet érte.)
Mai első bejegyzésemben a szomszédos Pápocra – és a századok során beleolvadt Szentmiklósfára – invitálok minden olvasómat, ahol bizony egy-egy jó kis verekedésre mindig kaphatók voltak az ifjú legények.
” Pápoci háborúság. Nem lehet rossz dolguk a pápoci és szentmiklósfai legényeknek, amikor vasárnap délutánonként azzal mulattatják magukat hogy egymást véresre verik. Az elmúlt héten, karácsony napján Lukács István pápoci legénnyel a miklósfai korcsma előtt összeszólalkozott Bognár András miklósfai legény, aminek az eredménye az lett hogy Lukács elagyabugyálta Bognárt, hogy az fekve maradt a csatatéren. Nemsokára ezután a hazatért Lukáccsal együtt mintegy 15 legény ment át Miklósfára, énekelve, kiabálva. Amint ott összetalálkoztak a miklósfai legényekkel, olyan parázs utcai harcot csináltak, hogy tört oldalbordákat és bezúzott koponyákat vitték haza a pápociak. A nagy verekedésben részt vett Csiszár Lajos pápoci, karácsonyi szabadságon levő közhonvéd is, aki oldaláról leoldott bajonettjével hadakozott vitézén. A verekedésnek a civileket illetőleg a járásbíróság előtt lesz folytatása, Csiszártól pedig katonai hatósága kéri számon a hősieskedést.” (Kemenesalja, 1905. január 1.)
Másik szomszédos településünk, Csönge egykori dalköre, a celldömölki Korona vendéglőben rendezett hangversenyt és táncmulatságot.
” Hangverseny. A csöngei dalkör 1905. évi február 4-én a Korona vendéglőben, hangversennyel egybekötött táncmulatságot rendez.
Műsor: 1. Jaj de búsan harangoznak. Karének. – 2. Az orr. Tréfás magánbeszéd. – 3. Szomszédunkban. Karének. – 4. Katonaélet. Írta: Petőfi Sándor. Szavalja: Németh József. – 5. Azért fényes…” Karének.
Kezdete 7 órakor. Belépődíj személyenként 1 korona, családi jegy 2 korona. Felülfizetéseket köszönettel fogadnak. A tiszta jövedelmet a dalkör könyvtárának gyarapítására fordítják.” (Kemenesalja, 1905. január 29.)
Amint a következő cikkből kiderül a kecskédiek nem csak a kenyeriekkel hadakoztak, de a saját szomszédaikat sem kímélték néha.
” Rossz szomszéd. A rossz szomszéd: Istencsapás. A jó szomszéd: Istenáldás. Rozman Antal kecskédi bírónak csak az előbbi jutott. Nem az első szomszédjáról, de a második szomszédjáról, idősebb Varga Jánosról van szó. Ez a bíróválasztás napján összeveszett véle Tischler kocsmájában. Szó szót követelt és a vége természetesen nagy fenyegetőzés lett. A fenyegetőzés eredménye azután Rozman Antal házánál tört ablakok és bezúzott ablakráma lett. A hős romboló tettét beismerte.” (Kemenesalja, 1905. február 6.)
A következő történet két szereplője akkor találkozott, mielőtt hazaindultak volna Kemenesmihályfára a heti vásárból.
” A csaló ostor.
J . F. mihályfai atyafi benn járt a hetivásáron, hosszú ostor volt a kezében bot helyett. Szembe került vele a falubeli kereskedő s odaszól neki:
– Ejnye, földi, elmehetnék én magával haza?
– Eljöhet az úr, miért ne jöhetne?
– Rendben van. Előbb elvégzek még egyesmást, aztán indulhatunk. Kend vágjon be addig Samunál egy jó pohár bort az én kontómra.
Úgy is történt. Az atyafi éppen az utolsó kortyot nyelte, mikor odakerült a kereskedő és sürgeti:
– Induljunk!
– Ballagjunk no! – szól a paraszt és indul az országút felé.
– Hát a kocsija?
– Megvan szépen, otthon.
– Tyű, a rézangyalát a kend mulya fejének, hát akkor minek a kend kezében az ostor?
– Hát csak úgy – tekintélyből!” (Kemenesalja, 1905. február 12.)
A következőkben egy vidám vasúti történetet szeretnék felidézni, ami a bobai állomás esett meg.
” Angolosan. A bobai állomáson beszáll két fiatal ember egy második osztályú fülkébe. Az egyiknél jókora bőrönd volt melyet szintén az ülőhelyre tett. Jegyvizsgáláskor belép a kalauz s felszólítja a bőrönd mellett ülő fiatal embert, hogy a bőröndöt legye fel a polcra. A fiatal ember hol a kalauzra néz, hol a bőröndre, míg végre csendes flegmával mondja, hogy ő bizony nem teszi fel.
– De kérem, annak nem az ülőhelyen van a helye, hanem a polcon.
– No már pedig én még sem teszem fel.
– A vasúti üzletszabályzat értelmében szólítom fel erre uraságodat még egyszer! – dörgött már türelmetlenül a kalauz.
– Szeretném én látni azt a vasúti üzletszabályzatot, mely engem arra kényszerít! – replikáz a fiatal ember.
– No hát, vegye tudomásul, hogy a legközelebbi állomásfőnökségnél kénytelen leszek feljelenteni.
– Arról se lehetek.
A legközelebbi állomáson csakugyan oda citálta a kalauz az állomás főnököt ki teljes szigorráncokkal felékesített arccal nyit be a szakaszba.
– Azt hallottam uram, hogy ön teljesen ignorálja a vasúti üzletszabályzatot.
– Ahogy vesszük.
– Nos tehát én még-egyszer és utolszor felszólítom, hogy a bőröndöt tegye fel a polcra.
– És én még egyszer és utolszor kijelentem, hogy nem teszem fel.
– Akkor kidobom innen ezt a bőröndöt
– Tessék! Én azzal se törődöm.
– Furcsa! És miért nem?
– Azért, mert a bőrönd nem az enyém.
– Hát akkor kié?
– Az enyém. – szólt a másik úriember.
– Hát uraságod miért nem tette fel ezt a bőröndöt?
– Azért, mert nekem nem mondta senki. Azzal fogta és föltette. Az állomásfőnök és kalauz nem tudták nevessenek-e vagy bosszankodjanak fölötte, hogy csupa flegmából így lóvá lettek téve.” (Kemenesalja, 1905. május 7.)
Mai bejegyzésem utolsó hírének, akár a következő címet is adhattam volna: „Az egyhetes kenyeri plébános.”
” Plébánosi installáció Kenyeriben. Az elhalálozás folytán megüresedett kenyeri plébániára megyéspüspökünk Császár József dr. szombathelyi volt teológiai tanárt nevezte ki plébánosul. Az új plébános múlt vasárnap ment Kenyeribe a kerületi esperessel, beiktatás végett. A község lakói lelkes éljenzéssel fogadták új papjukat, kit a bíró gyönyörű beszéddel buzdított hitvallásának – múltjához képesti – hű betöltésére.” (Kemenesalja, 1905. július 16.)
A következő lapszámot olvasgatva, ismét felmerült a frissen érkezett plébános neve, aki egy hét után fel is adta állását, távozott Kenyeriből és visszatért szombathelyi munkájához. Távozásának pontos okáról nem szóltak a hírek.
„A kenyeri plébános lemondása. Császár József dr. teológiai tanár a múlt héten foglalta el Kenyeriben a plébániát. Mint értesültünk, különböző okok miatt állásáról folyó hó 19-én lemondott és visszatér tanári katedrájára.” (Kemenesalja, 1905. július 23.)
A régi újságcikkek közötti barangolást folytatom…
Pörneczi Tamás
Források: korabeli újságcikkek
