Azt írja az újság…1906

Válogatás egykori sajtócikkekből

Mai témáim: mérgezéssel akarták megölni a kenyeri papot; 12 nap fogház egy kalap miatt; egykor „magyar migránsok” árasztották el a tengerentúlt; a kecskédi híd vámszedőjének segítőkészségét késszúrásokkal hálálták meg; tűzoltó estély Kenyeriben; Eszter, az ifjú férj megrontója.

Mai bejegyzésemben folytatom a régi újságok böngészését. Olvasgatva ezeket a régi lapokat sok olyan cikkre bukkantam, melyek településünkről illetve környékünkről íródtak, de témájuk miatt nem igazán illeszkedtek egyik bejegyzésembe sem. Ezért döntöttem úgy, hogy néhány érdekesebb, egykori hírt önálló posztban osztok meg olvasóimmal, időrendi sorrendben haladva.

Zsúfolásig telt gőzhajó érkezik Ellis Island mesterséges szigetéhez, ahol az Amerikába érkezőket fogadták, 1906 (forrás: Alamy photos)

Egy szokatlan esetről számolt be az újság 1906. április 1-én. Bolondok napi tréfának csak az első pillanatban látszhatott, de azért egy pap megmérgezésével senki sem viccelt.

„Furcsa mérgezési kísérlet. A mérgezési kísérletek között páratlanul áll a mérgezés azon módja, melyet dr. Markovits Arnold kenyeri plébános ellen követett el valami gaz merénylő. Múlt vasárnap a plébános misézett a templomban és misézés közben észrevette, hogy a misebor összeégette száját. Rögtön abbahagyta a misét és jelentést lett a községbírónak az esetről, aki szintén megízlelte a misebort, de az ö száját is megégette a mérges ital. Dr. Markovits az esetet a szombathelyi ügyészséghez is feljelentette, ahol rögtön vizsgálat indult a rejtélyes ügyben s a misebort analizálás végett az Országos Vegyészeti Intézet igazgatóságához küldte, ahol meg fogják állapítani mit kevertek a miseborba. A faluban határozottan tartja magát az a hír, hogy a kiváló tudású plébánost, ki nemrég a szombathelyi premontrei főgimnáziumnak volt tanára, ellenségei meg akarták mérgezni. A tettes kinyomozására szükséges intézkedések folyamatban vannak.” (Kemenesalja, 1906. április 1.)

A történet folytatása májusban látott napvilágot.

„Méreg a miseborban. Nagy szenzációt keltett annak idején az a merénylet, amelyet dr. Markovits Arnold kenyeri plébános ellen elkövettek akként, hogy mérget kevertek miseborába. Az országos vegyészeti hivatal, a gyanús bort vizsgálatra felküldte és megállapította, hogy igen veszedelmes méreg, szublimát van a vörös borban. Az ügyészség utasítására a csendőrség most erélyesen kutatja, hogy a múlt hónapban Kenyeri és Kecskéd községekből ki vásárolt szublimátot a vidéken levő gyógyszertárakban.” (Kemenesalja, 1906. május 20.)

A nyomozás pedig folytatódott tovább.

„Méreg a miseborban. A szorgos csendőri kutatás immár bontogatja azt a titokzatos leplet, amely a dr. Markovits Arnold kenyeri plébános ellen elkövetett mérgezés ügyét borítja. Kétségtelenül megállapítást nyert, hogy gonosz szándékkal, céltudatosan kevertek ölő szublimátot a plébános miseborába, hogy alattomos módon eltegyék láb alól. A csendőri nyomozás már odáig hatolt, hogy megnevezett személyek felé irányul a gyanú, amely azt sejteti, hogy a plébánosnak, valami kaputos (megjegyzés: városi tanult hivatalnok) ellensége ludas a dologban. A gyanút egyelőre csak az erősíti, hogy a gyanúba vett embernek tényleg volt a birtokában szublimát. Azt is megállapította a csendőrség, hogy valami Mise Juli asszonyt aznap, mikor a plébános először észlelte a gyanús bort, a mise előtti időben, reggel 6 órakor meglepték az oltár közelében, ott, ahol a misebort tartalmazó kehely volt elhelyezve. Van-e összefüggés e nyom és a bűntény között, az nincsen tisztázva. Amit a csendőrség az ügyészségnek jelentett, mindaz ma még csak gyanú és végleges eredményről még szó sem lehet.” (Kemenesalja, 1906. május 27.)

Szigorú büntetés egy kalaplopás miatt.

„Kalaptolvaj suhanc. Horváth Mihály felsőőri születésű, jobbágyi lakos kóborlás közben betért Kenyeriben a korcsmába, hol néhány deci pálinka elfogyasztása után a vendéglős kalapját magához vette s ezzel elillant. A csendőrségnek azonban sikerült őt útközben elfogni, miután tettét beismerte átkísérték a celldömölki királyi járásbírósághoz, hol is a lopás vétségében bűnösnek mondatott ki, s 12-napi fogházra ítéltetett.” (Kemenesalja, 1906. április 15.)

A szegénység és az új világ ígérete sokakat arra késztetett ezekben az években, hogy a tengerentúlon próbáljanak boldogulást keresni. Az egykori sajtó folyamatosan figyelemmel kísérte ezt a jelenséget.

„Az utolsó 10 év kivándorlási statisztikája. A minap egy érdekes statisztika jelent meg, melyből megtudjuk, hogy mily ijesztő mértékben emelkedett a magyar kivándorlók száma a legutóbbi tíz év alatt. A statisztikát, mely 1904-ig Amerikával közösen van vezetve itt közöljük: 1885 évben – 27309 fő, 1888 évben – 45814 fő, 1891 évben – 74042 fő, 1901 évben – 113390 fő, 1902 évben – 171989 fő, 1903 évben –  206011 fő, 1904 évben – 177156 fő. 1904 óta olyan nagy mértékben emelkedett a kivándorlás, hogy a washingtoni hivatal jónak látta a magyar kivándorlókról külön kimutatást vezetni, s ez adatok szerint, 1905. június 30-ig, 163000 főt tett ki. E számmal lefőztük a többi országot.” (Kemenesalja, 1906. május 13.)

„Kivándorlás Amerikába. A titkos kivándorlási ügynökök ígéretei s a hirtelen meggazdagodás ösztöne folytonosan vonz Amerikába. Mihályfi János karakói, Németh Józsefné nemesmagasi, Berki Istvánné ostffyasszonyfai, Ágoston Mária kemenesszentpéteri és Krausz Ignácz simonyi illetőségű lakosok kaptak Amerikába szóló útlevelet az alispáni hivataltól.” (Kemenesalja, 1906. május 27.)

„Kivándorlás Amerikába. Dacarára a közeledő aratásnak, ebben a nagy munkaidőben is jelentékeny az Amerikába kivándorlók száma. A múlt héten Dénes József pápoci, Berzsenyi Dénes kisköcski, Kocsi Flóriánné kenyeri és Varga Imre jánosházai illetőségű lakosok kaptak Amerikába szóló útlevelet.” (Kemenesalja, 1906. június 17.)

„Kivándorlás Amerikába. A múlt héten járásunk területéről a következők kértek Amerikába szóló útlevelet: Bagits József, Csepregi Sándor, Dominkovics József, Somogyi Lajos és Varga Ferenc Ostffyasszonyfa, – Jager József Kenyeri, – Fodor Károly, Nagy Ferenc, Nagy Gábor és Nagy István Merse, – Daxner Viktorné Nemesmagasi, – Remport János Alsóság, – Csöngői István, Gosztola Sámuel, Lukács Miklós, Mészáros Sándor és Szálai András Simonyi, – Bódis Anna Karakó, – Mógor Karolin és Mógor Péterné Magyargencs, – Kocsi József és Kovács Lajos Alsómesteri, – Horváth Imre és Samu Sándor Felsőmesteri.” (Kemenesalja, 1906. szeptember 30.)

„Fogyunk. Legutóbb járásunkból a következők költöztek az új világba, Amerikába: Szakács János, Józsa Károly (Merse), Süle Pál, Verasztó János, Iván Lajos, Sebestyén József, Kapitány János, Sebestyén László, Szabó István, Kertész Károly (Ság), Németh Bálint (Szentmiklósfa), Slopszi Anna, Lakatos Béla, Lakatos István (Kenyeri), Szőke Mihály, Novák Mihály, Nyársi Imre, Kovács József (Kecskéd), Molnár János (Csönge), Pós Sándor, Jákói Sándor (Ostffyasszonyfa), Keresztes Károly, Czigi János (Vönöck). Vajon mikor lesz vége?!…(Kemenesalja, 1906. november 16.)

Talán a további kivándorlók elriasztása miatt, a szerencsétlenül járt kivándorlókról is beszámoltak a lapok.

„A kivándorlók sorsa. Szomorú hír érkezik az Óceánról. Kovács János békási, Rosta János és Véber Lőrinc gyepesi és Hevesi János takácsi lakosok még a tél folyamán útra keltek új hazába, idegen országba. Hozzátartozóik epedve vágytak róluk hírt hallani. Most aztán jött egy nagy fekete pecsétes levél. A négy bujdosó magyar nem látta meg az ígéret földjét. Ott nyugosznak messze az édes hazától, a mérhetetlen Óceánban.” (Kemenesalja, 1906. szeptember 16.)

„Megfogyott az emberhús. A „Cunard Line”, Pannónia nevű személyszállító hajója, mely néhány nap előtt érkezett meg Amerikából 121 magyar visszavándorlót helyezett Triesztben partra. A Pannónia most indult vissza Fiuméből New Yorkba. Ezúttal gyengébb az üzlet, mivel mindössze csak 900 utas gyűlt egybe Fiuméban, akik Amerikába mennek a többi után. Nem lenne-e jó azt a 121 visszatért kivándorlót apostolként szétküldeni az országban, oktatni a népet, hogy igenis csak jobb itthon. Mert az ilyen apostolkodásnak bizonyára nagyobb látszatja lenne, mint amikor múzeumi tudósítókat küld az állam Chicagóba kirándulni. Mert egyelőre a legfontosabb és legsürgősebb teendő lenne, visszatartani azokat, akik kivándorolni készülnek. Pedig de sokan készülnek még erre a hosszú tengeri útra!” (Kemenesalja, 1906. szeptember 16.)

„A vándorló sorsa. A múlt év június havában indult útnak Novák Fidel pápoci lakos, hogy a szülőhaza mostohaságát egy új hazában kipihenhesse. Csekély vagyonát pénzzé tette, útlevelet szerzett Amerikába és az 1905. június 15-én Fiuméból induló „Vaterland” gőzösön, vérmes reményeivel együtt indult útnak, azonban gyenge szervezete nem tudott megküzdeni az utazás nehézségeivel. A tengeren utazók félelmes betegsége az úgynevezett tengeri-betegség őt teljesen megtörte, s rövid másfél napi kínos szenvedés véget vetett hiú ábrándjainak, melyekkel az új hazába indult, megváltotta kínleljes életétől, és a vele együtt induló honfitársai karjai közt meghalt. Temetése a lehető legegyszerűbb módon ment végbe. Hulláját egy zsákba helyezték, reá nehezéket helyeztek s rövid ima után, melyet egy a társaságban utazó székely honfitárs előre, a magyar honfitársak pedig utána mondottak, a fedélzetről az Atlanti óceán hullámsírjába eresztették. Egy loccsanás s a hazájához hűtlen honfi hullája eltűnt, magába temette őt a világ kétharmad részét borító víz. Szegény honfitárs, bizony ha tudtad volna, hogy vágyaid Nirvánáját sohasem fogod meglátni, dehogy bíztad volna szerencsédet a hullámokra. Hagyatéki iratai a newyorki konzulátus útján, a múlt héten érkeztek a főszolgabírósághoz.” (Kemenesalja, 1906. október 14.)

Amerikába érkezett európai várakozók Ellis Island szigetén

A következő történet tanúsága: pityókás kocsisokat soha nem szabad tegezni.

„Csendélet Kecskéden. Németh Zoltán és Hajdú János pápoci lakosok kissé pityókás állapotban, folyó hó 15-én éjjel nekihajtottak a kecskédi vámház sorompójának. A zörejre Dobos József vámos kijött a lakásából s mivel az ittas utasok kocsi alá került lovukat kiszabadítani egyedül nem bírták, abban nekik segédkezett. A vám kifizetése után Dobos azt mondta az utasoknak: – Most mehettek! Mire ezek a per „te” szólásért (megjegyzés: ma úgy mondanánk, hogy a letegezésért) annyira megharagudtak, hogy a náluk levő zsebkéssel Doboson 16 napig gyógyuló testi sértést okoztak. Az eset az ostffyasszonyfai csendőrőrs feljelentése folytán, a celldömölki királyi járásbírósághoz került.” (Kemenesalja, 1906. október 21.)

Egykoron mulatságok és bálok rendezésével igyekeztek a tűzoltó egyesületek támogatást szerezni saját eszközeik fejlesztésére. Így volt ez a kenyeri önkéntes tűzoltók esetében is.

„Tűzoltómulatság Kenyeriben. A kenyeri önkéntes tűzoltó testület saját felszerelései gyarapítására folyó hó 7-én díszes estélyt rendezett, mely a várakozáson felül jól sikerült. A mulatság az emberbaráti célra szép összeget jövedelmezett. Felülfizettek: Markovics Arnold dr. 5 korona; Boda István, Vollner Sándor 1 korona, Obella fővigyázó, Hőbe Károly, Koeh Sándor,  Nadhera Ferenc, Geiger Imre 2-2 korona; Schlesinger Jakab 1 korona 40 fillér, Pörneczi István, Pörneczi János 1-1 korona. A felülfizetőknek ezúton is köszönetét tolmácsolja, az egylet nevében ifjú Pörneczi Imre parancsnok.” (Kemenesalja, 1906. október 14.)

Végezetül egy rövid történet Eszterről, aki elcsavarta az ifjú férj fejét. Vagy mégsem?

” Oh, ez az Eszter…

Pityókásan érkezik haza az újdonsült férj. Fiatal felesége kisírt szemekkel várja.
– Hol voltál oly sokáig Sándor és hogyan nézel ki? – mondja síró hangon.
Férjuram nehéz nyelvvel dadogva csak ennyit válaszol:
– Oh…ez az Eszter…
– Oh…ez az Eszter? Hát így vagyunk, hát Esztered van már neked? – felel az asszonyka.
– Hát az órád és a láncod hol van?
– A…a… Pista bácsinál ahol…azt a jó Eszter…Tovább nem tudta folytatni, mert a felesége zokogva adta ki a cselédeknek a parancsot a csomagolásra.
– Egy percig sem maradok veled egy fedél alatt, megyek haza a mamához, ki hitte ezt hat hét előtt, hogy ily hamar kedvesed, Esztered lesz neked?
Szerencsére e pillanatban lépett be a Pista bácsi, átadta az asszonykának férje óráját és láncát s nevetve világosította fel a féltékeny asszonyt, hogy nem asszony-személyről van szó, hanem konyakról. Ugyanis a férjuram egy kissé többet ivott az Eszterházy-konyakból és hogy illuminált állapotban óráját és láncát eI ne lopják, hát Pista bácsi magához vette azokat.
Boldogan ölelte, magához a szépasszony e felvilágosítás után férjét s nevetve monda:
– Ezt az Esztert szívesen megbocsájtom neked!” (Kemenesalja, 1906. november 4.)