Válogatás egykori sajtócikkekből
Mai témáim: goromba vándorlegény Kenyeriben; jószívű útonálló rablók támadtak meg egy simonyi embert; kemenesaljai tanítók gyűlése Kenyeriben; fenevadak támadtak meg egy kis falut; kemenesaljai bérmakörút 1000 bérmálkozóval; Hősi emlékmű avatás Ostffyasszonyfán; halálos szerencsétlenség a Kenyeri óvoda mellett.
Zászlókkal feldíszített Kenyeri templom a két háború között (Köszönet a fotóért Horváth Sándornak és feleségének Sopronba)
Mai bejegyzésemben folytatom a régi újságok böngészését. Olvasgatva ezeket a régi lapokat sok olyan cikkre bukkantam, melyek településünkről illetve környékünkről íródtak, de témájuk miatt nem igazán illeszkedtek egyik bejegyzésembe sem. Ezért döntöttem úgy, hogy néhány érdekesebb, egykori hírt önálló posztban osztok meg olvasóimmal, időrendi sorrendben haladva.
Nem fogadták szívesen a Kenyeribe vetődött vándorlegényt, aki végül a csendőrkézen végezte.
„Goromba vándorlegény. Harmincnyolc éves már Számedly Ferenc, tehát megette a kenyere javát, mégsem nőtt be a feje lágya. Kerékgyártó mesterséget tanult, de a polgári munka nem ízlik őkelmének. Évek óta egyebet sem csinál, mint egyik helyről a másikra vándorol, munkakönyvvel és katonai igazolvánnyal, s napokig élősködik egy-egy község nyakán. Legutóbb Kenyeri és Kecskéd községeket szerencséltette látogatásával Számedly. Itt azonban már úgy látszik ismerték a jó firmát, mert a legtöbb háznál kiadták neki az utat. Számedly eleinte csak a szakállába dörmögte mocskolódó szidkolódásait, özvegy Bartos Jánosné portáján azonban annyira elragadtatta magát, hogy kezet emelt a jó, magával tehetetlen öreg asszonyra. A községben tartózkodó csendőrőrjárat tudomást szerezvén az esetről, Számedly Ferencet letartóztatta.” Kemenesalja 1907. szeptember 22.
Érdekes útonállók támadtak meg egy simonyi embert: ugyan rengeteg pénz volt nála, de csak annyit vettek el tőle, amennyit előre elhatároztak.
„Humánus útonállók. A héten egy simonyi ember tartott kocsiján hazafele az iváni vásárról és midőn az ostffyasszonyfai útra ért, hirtelen három ember ugrott az útjába, egyik kést irányítva nyakának, a másik revolverét mellének, míg a harmadik szépen letessékelte a kocsiülésről. A Haramiák azon követeléssel állottak elő, hogy rögtön szurkoljon le előttük 50 forintot, különben a halál fia lesz. A megszeppent atyafi az ijedelem első percében, életének megváltására oly áldozatkészséget tanúsított, hogy szó nélkül nyújtotta át teli erszényét a rablóknak, de ezek – bámulj Európa – oly lojalitást tanúsítottak, hogy a felnyitott erszényből szépen kiválogattak 5 darab 20 koronás piros pénzt, a többit, százakat, talán ezreket, szépen megköszönve, visszaadták a bőrében szűkölő simonyi gazdának, minek utána eltávoztak. Előbb azonban egy kis felvilágosítással szolgáltak, ami imigyen szólott: Ön eladott nekünk a vásáron egy lovat, melynek hibátlanságáért jótállt. A lovat kocsinkba befogtuk s azt csökönyösnek találtuk, ami a ló értékét 50 forinttal leszállítja. Most már magunkat kártalanítottuk. Ha az igazság érdekében emez eljárásunk önre nézve netán kis kellemetlenséggel járt volna, bocsánatot kérünk. Alászolgája! (A simonyi ember arcán az elhalványulásnak némi nyoma még most is látható.)” Kemenesalja, 1908. május 17.
Ebben az évben, a kemenesaljai katolikus tanítók tavaszi gyűlését, kivételesen Kenyeriben tartották, amit egy ünnepléssel is összekötöttek.
„Tanítógyűlés. A kemenesaljai római katolikus tanítói kör, múlt hétfőn – ezúttal kivételesen – Kenyeriben tartotta rendes tavaszi gyűlését, melynek fénypontja a kör veterán tagjának, Szatlmayer Jánosnak, a kenyeri kántortanítónak ünneplése volt, ki 54 évet (és ezt mind Kenyeriben) tölt már a tanítói rögös pályán. Felolvastattak az üdvözlő iratok, köztük a megyéspüspöké, az egyházmegyei tanítóegyesület elnöké stb. A kör papsága nevében Pálinkás Géza esperes, a tanítóság nevében Gaál Ferenc elnök, a községek nevében Sebestény Izidor pápoci körjegyző, majd a községbírák, a jelenlegi és a volt tanítványok nevében egy-egy jelenlevő üdvözölte az ősz mestert. A gyűlésen képviselve volt a szomszédos Sopron-megyei, beledi római katolikus tanító-kör is, mintegy 10 taggal. A gyűlés többi pontjának letárgyalása után az egész társaság – mintegy 100-an – a szomszédos Kecskéd, jó hírnevű vendéglőjébe vonult, hol kedélyes együttlétben, késő estig – többen másnap reggelig – ünnepelték az öregsége dacára még mindig tanító Szatlmayert.” Kemenesalja, 1908. június 21.
Margit napján, éppen tizenharmadikán, rettenetes fenevadak támadtak egy kis falu népére.
„Azt mondják, nem történnek manapság csodák. Nem-e? Hát akkor hogyan változott babbá a savanyú cukor az én malaclopómban, mikor pünkösd keddjén kirándultam Somlóra? . . . De erről a csudálatos átváltozásról kevesen tudnak. Hanem, amit most elbeszélek, azon egy pár nap múlva már egész Somogy ország nevet! Hát úgy történt a dolog, hogy tegnap reggel rémült arccal állít be hozzánk egy atyafi. Úgy reszketett, mint az a bizonyos béka a kocsonyában. Hogy aszondi baj van!
– Aztán mi baj van? Az atyafi csuklott egyet, kettőt, hármat, százharminchármat. Remegve nézett az égre, a földre, a házra, a boros üvegre, a serpenyőre, A pipát a szájába tette, kivette, beletette. A homlokáról akkora cseppek hulltak, mint az öklöm. Krákogott, horákolt, pöfékelt, de csak nem akart megszólalni. Pedig ugyancsak biztattuk:
Rózsi, Rózsi, mi bajod?
Mért nem akarsz szólni?
Végre nagynehezen nekifohászkodott, De előbb halálra ítélt egy liter bort. Míg be nem kebelezte, meg nem szólalt volna egy vak lóért sem.
– Nincsenek itt az kígyók?
Körülnéztünk. Átvizsgáltuk a falat, az ajtót, a függönyöket, a gomblyukakat, de kígyót nem találtunk.
– No akkor belekezdek!
S belekezdett a rémes mesébe. Még most is vacog a fogam, ha rágondolok. Az egyik szomszédos községben az a rémhír terjedt el tegnap délután, hogy fenevadak vannak a faluvégén. Senki sem tudta, mifélék, ki micsodásak, de azért mindenki tudott róluk valamit. Akkorák, mint egy mestergerenda, Iapátfülűek, a szemük úgy ugrál mint a döglött birka farka, a lábukon akkora köröm van, hogy három méteres árkot hasítottak vele, stb. Míg a nép az utcán rémüldözött, azalatt a bíró tanácskozásra hívta a község érdemes képviselő-testületét. Sokat beszéltek, sokat vitatkoztak, de a határozatot titokban tartották. Csak annyi szivárgott ki az egészből, hogy a falu eszének, a mester úrnak sikerült kisütnie, hogy vagy nincsenek vadállatok a falu végén, vagy ha vannak, nem lehetnek mások, mint krokogyélusok! Mivelhogy a múltkoriban egy menazséria (megj.: cirkusz) járt arra. Este felé 10 elszánt férfi – képviselő valamennyi – indult a falu végére. Sötéten mint az éjfél, bőszen mint egy, akarom mondani tíz párduc. Élükön a mester. A kezében egy rozsdás flinta (megj.: régi puska), az orrán pápaszem. A többiek is mind fel valának fegyverkezve ásóval, kapával, kaszával, fejszével, furkósbottal, beretvával, partvissal, főzőkanállal. (Egy öregasszony a nyelvét akarta odaadni, s a rossz májúak azt mondják, ennek vették volna legnagyobb hasznát, mert élesebb a hétélű kardnál…!) A falu végén megálltak. Mint jó keresztényekhez illik, Istennek ajánlották lelküket aztán usgye, neki a bestiáknak! Láttak-e krokogyélust, én bizony nem tudom, de az bizonyos, hogy a Mester úr sörétje visszapattant az acélhátú szörnyetegről. A többiek is nekiestek, ütötték, vágták, sarabolták, kaszabolták, darabolták, de a bestiák nem engedtek. Sziszegtek, fújtak, lángokat okádtak, úgy, hogy egészen meghűlt a vér, a rettenthetetlen harcosokban.
– Usgye! Vesd el magad! – adta ki a jelszót a Mester úr, s a tíz dalia kétszázhuszonhárom és fél felé szaladt. A Mester úr orráról leesett a pápaszem, így aztán eltévesztette az utat, s a helyett, hogy a faluba menekült volna, egyenesen a bestiáknak rontott. Mire észrevette, hova jutott, már késő volt. A bestia haragosan zúgott a feje fölött, majd sziszegett, fütyült. A szegény mester dehogy mert volna mozdulni. Oldalán érezte a bestia acéltestét. Várta, mikor jut Jónás sorsára. De csudák csudája! A fenevad nem mozdul. A mester se mozdul. Csak nagy nehezen – órák múlva – meri a szemét felnyitni. S uramfia mit lát? A szende, mosolygóképű holdvilágot. Hát a bestia? Az is ott van mellette: egy hatalmas tölgyfa. S a sziszegés? Az sem hiányzik. Csúfondárosan kacag a szellő a lombok között. De valami csak volt? Hát persze hogy volt. A gyepűből sziszegés hangzik. De igazi sziszegés! Megrogy a mester úr térde, de csakhamar földerül a képe. Megvannak a bestiák! Meg! Két kis réti kígyó. Akkorák mint az öklöm. S ezek tartották 14 órán át rémületben egy község lakosságát.
Azt hiszed tréfálok, oh (óh, oh!) nyájas olvasóm? Nem. Amit itt elmeséltem, tényleg megtörtént. Nem is olyan régen. A Úr 1908-ik esztendejében. Annak is július havában. Mégpedig 13-án, Margit napján. A község nevét nem árulom el, mert agyon vernek, ha még egyszer beteszem a lábam.” Kemenesalja, 1908. szeptember 13
Nagyszabású bérmálási körútra indult ebben az évben Grósz József püspök. Útjának szinte minden mozzanatáról beszámoltak az egykori sajtó munkatársai. Körútja során közel 1000 gyermeket bérmált meg.
„Bérmálás Kemenesalján.
Grősz József püspök, mostani bérmakörútja alkalmával kedden Ostffyasszonyfán, szerdán Kemeneshőgyészen és szombaton Kenyeriben osztotta ki híveinek a bérmálás szentségét. Hétfőn Ostffyasszonyfa határában a titkára kíséretében érkező főpásztor autóját Rupprecht Imre főszolgabíró, szentmártoni Radó Lajos országgyűlési képviselő, Ostffy Lajos dr. nyugalmazott főispán, Fehér Ernő körjegyző, Czinder Ferenc községbíró és mintegy 40 feldíszített kerékpáros fiatalember várta. Az autójából kiszálló főpásztort Rupprecht Imre főszolgabíró a járás, szentmártoni Radó Lajos országgyűlési képviselő a választókerület, és Czinder Ferenc bíró pedig a község nevében üdvözölte, miután mind a római katolikus, mind az ágazati evangélikus templom harangjainak zúgása közepette a menet bevonult a községbe. Az ostffyasszonyfai és csöngei hívek százai, köztük Horváth Károly dr. esperes-plébános vezetésével a Kerület papsága a virágos díszkapuval ellátott templomudvar bejáratánál várták a tűzoltók és iskolás gyermekek sorfala között bevonuló püspököt, akit Erdélyi András földbirtokos az ostffyasszonyfai, Weöres Sándor földbirtokos neje a csöngei egyházközség, Kiss Gábor a Legényegylet, Czinder Erzsébet a Leányegylet, Kálmán Otília pedig az iskolásgyermekek nevében köszöntött és a két utóbbi egy szép virágcsokorral is kedveskedett.
A zsúfolásig megtelt templomban megtartott, segédletes nagymisét és a szentbeszédet Grósz József püspök mondotta, ami után 240 ostffyasszonyfai és csöngei fiút és leány részesített a bérmálás szentségébe. Az egyházi szertartás után a hívők serege harangzúgás közepette, templomi zászlókkal felvonult az újonnan épült iskolához, amelyet Grősz József püspök felszentelt, majd Lőke István tanuló szavalata után, szép és megszívlelendő beszéd kíséretében átadott rendeltetésének. Az ünnepély befejezésével a plébánia lak udvarán Grősz József püspök az ostffyasszonyfai és csöngei katolikus és evangélikus egyházközségek és politikai községek képviselő testületének tisztelgését hallgatta, majd utána látogatást tett Ostffy Lajos dr. ny. főispánnál és a község vehető intelligenciájánál, melynek végeztével az esperesi kerület papságával és a meghívott vendégekkel együtt ebéden vett részt Háti András plébánosnál. Kedden Kemeneshőgyészen hasonló impozáns keretek között folyt le a bérmálás. A Celldömölk felől érkező püspököt a község határában Rupprecht Imre főszolgabíró és vitéz Hertelendy Béla földbirtokos vezetésével Kemeneshőgyész és Magyargencs községei, küldöttsége fogadta és üdvözölte. Az autójából kiszálló püspök Nunkovics Dénes földbirtokos négyesfogatán, Rupprecht Imre főszolgabíró társaságában érkezett meg a templom elé, ahol a több száz főnyi közönség soraiban az esperesi kerület papsága, Barcza Zoltán, Nunkovics Dénes, Cséby Gyula és Háczky Egon földbirtokosok, a két község képviselőtestülete élén pedig Jánosa Ferenc körjegyző, emelték az ünnepély fényét. A szentmise és a bérmálás szentségének kiszolgáltatása után Grősz József püspök megtekintette az iskolát, látogatást tett a kép község vezető intelligenciájánál, majd ebéden vett részt Gaál Gergely plébános vendégségében.” Kemenesalja, 1908. szeptember 25.A bérmakörút további állomásain történtekről a következő lapszámban számoltak be.
„Bérmálás Pápocon és Kemenesmihályfán.
Grősz József püspök hétfőn Pápocon, kedden pedig Kemenesmihályfán folytatta bérmakörútját. Hétfőn Pápoc határában Rupprecht Imre főszolgabíró fogadta a főpásztort, aki aztán kerékpáros leventék kiséretében, a tűzoltók, leventék és iskolásgyermekek sorfala között bevonult a templom előtt felállított díszkapu elé. Itt az egybegyűlt nagyszámú közönség élén Benkő Gyula körjegyző és Princes Karolin tanuló üdvözölte, az utóbbi egy szép virágcsokorral is kedveskedett neki. A zsúfolásig telt templomban mind a szentmisét, mind a szentbeszédet Grősz József püspök mondotta, majd a templom előtti téren 480 fiúnak és leánynak kiosztotta a bérmálás szentségét. Az egyházi szertartás után a plébánia lak udvarán Benkő Gyula körjegyző, Nóvák Edit tanuló, Frang Béla kántortanító, Keresztúri Ferenc községbíró és Schneider Rozmán gátfelügyelő üdvözölték különböző küldöttségek élén a püspököt, aki az esperesi kerület papságával és a meghívott vendégekkel együtt ebéden vett reszt Kovács Sándor plébánosnál, majd 4 óra tájban a pápoci leányok által gyönyörűen felvirágozott autóján a celldömölki bencés rendházba hajtatott éjjeli szállásra.
Kedden délelőtt Kemenesmihályfán osztotta ki a főpásztor a plébániához tartozó öt község ifjúságának a bérmálás szentségét. Kemenesmihályfa határában is Rupprecht Imre főszolgabíró fogadta, majd a püspök autójáról átszállva Koltai Vidos József földbirtokos fogatára, lovasbandérium kíséretében, virágos díszkapu alatt a templom elé hajtatott, ahol nagyszámú közönség élén Horváth Károly dr. esperes vezetésével a kerület papsága, továbbá az érdekelt községek intelligenciája várta. Molnár Sándor községbíró, Kocsis Piroska tanuló, Mönich Oszkár és Spissich László dr. földbirtokos üdvözlő szavai után Grősz József püspök szentmisét puntifikált és szentbeszédet mondott, majd 220 gyermek részére kiosztotta a bérmálás szentséget. Utána a plébánia lak udvarán a különböző testületek hódoló tisztelgését fogadta. Mesterházy Sándor lelkész az evangélikus gyülekezet, Berkes János körjegyző a politikai község, Rátz Béla kántortanító pedig az öt község tanítósága nevében üdvözölte a főpásztort, aki meleg szavakkal mondott köszönetet az iránta megnyilvánuló bizalomért és ragaszkodó szeretetért. Végül a Főpásztor látogatást tett Mönich Oszkár és Koltai Vidos József földbirtokosnál, a kerület papságával és a meghívott vendégekkel együtt ebéden vett részt Zechmeister Viktor esperes-plébánosnál s ezzel a kemenesaljai bérmakörútja befejezést nyert.” Kemenesalja, 1908. október 2.
1908. október 2-a óta látható, a mai formájában Ostffyasszonyfán a falu képét meghatározó Hősi emlékmű.
„Hősi emlékmű és országzászló avatás Ostffyasszonyfán
Mint már jeleztük, ma, október 2-án leplezik le Ostffyasszonyfán a község hősi halottjainak emlékművét s az ezzel kapcsolatos országzászlót. A hősi emlékmű és az országzászló a legszebbek egyike nem csak Vas megyében, hanem egész Dunántúlon is. Az emlékmű a dombon levő két templomhoz vezető út bejáratánál, bazaltkőből emelt őrtorony, melynek a községre letekintő oldalán van elhelyezve az emléktábla 67 hősi halott nevével bevésve. A bástyaszerűen kiképzett torony tetején helyezték el az országzászlót, benne pedig a hősök harangját, mely az ünnepen szólal meg először, aztán pedig minden év június utolsó vasárnapján, a hősök napján, halottak napján és akkor, ha a községben tűzharcost kell elkísérni az utolsó útjára. A ma délután 3 órakor kezdődő ünnepélyen vitéz Szűcs István főispán mond emlékbeszédet és leleplezi a hősök emlékművét, míg az országzászlót az ereklyés országzászló nagybizottság elnöke, Dr. Urmanczy Nándor avatja fel. A vármegyei frontharcosok nevében Korponay Ede őrnagy, a szombathelyi főcsoport vezető tisztje mond beszédet. Egyébként Kemenesalja hazafias közönsége az ostffyasszonyfai ünnepséget felhasználja arra, hogy felemelje szavát az elszakított Felvidék visszacsatolása és általában a revízió érdekében.” Kemenesalja, 1908. október 2.
Szerencsétlenség a Kenyeri óvoda mellett.
„Egy óvodásgyermek halálos szerencsétlensége.
Hétfőn délután 4 óra tájban megdöbbentő halálos szerencsétlenség történt Kenyeri község főutcáján. Ugyanis az óvodából hazafelé igyekeztek a kis gyermekek, köztük Németh József gazdasági cseléd 3 éves kis Jóska fia is. Ugyanekkor az utca közepén feltűnt Fülöp Kálmán, sárvári hentes arra felé robogó autója is, amelyet Németh Béla sofőr vezetett. Az apróságok ijedtükben szétszaladtak, s a kis Németh Jóska is igyekezett átjutni az út túlsó oldalára, de ez nem sikerült, mert az autó sárhányója elütötte, úgy, hogy nyomban meghalt. A vizsgálat megállapítása szerint a sofőrt nem terheli felelősség.” Kemenesalja, 1908. november 20.
A régi újságcikkek közötti barangolást folytatom…
Pörneczi Tamás
Források: korabeli újságcikkek
