Pillanatok a legidősebb Kenyeri életéből
A családi albumom lapozgatása közben már többször is megálltam ennél a fotónál. Titokban abban bíztam, hogy egyszer találok még valamilyen anyagot, hogy mélyebben is bele tudjak pillantani annak az embernek az életébe, aki ebben az évszázadban, a „legidősebb Kenyeri” cím tulajdonosa volt. A szerencsének és néhány segítőkész embernek köszönhetően ez a kívánságom viszonylag hamar valósággá vált…
A 100 éves Bedi Gyula bácsit köszönti édesanyám Kenyeriben, 2005-ben (családi fotóalbumomból)
Az anyakönyvvezetést a magyarországi római katolikus egyházban, az 1611 évi, nagyszombati zsinat rendelte el, míg a protestáns egyházaknál csak 1785-től, az izraelitáknál pedig 1851-től vezetik ezeket a dokumentumokat. Ezek a többnyire születést, házasságkötést, elhalálozást tartalmazó anyakönyvek egyúttal közhiteles nyilvántartásnak is számítottak, mert ekkor még nem létezett állami anyakönyvi nyilvántartás.
Az egykori Horváth István plébános is sok időt szentelt a vaskos könyvek áttanulmányozására, így az 1752-től vezetett, Kenyeri születéseket és halálozásokat tartalmazó, többkötetes könyvekre is. Az ő feljegyzéseiből tudjuk, hogy Kenyeri mindenkori legidősebb lakója 1696-ban született és 1799-ben halt meg. A több, mint 300 éve született hölgy nevét nem ismerjük, mindössze azt tudjuk róla, hogy egy Győrfi nevezetű férfinak az özvegyeként halt meg Kenyeriben, 103 éves korában. Időrendi sorrendben haladva, az 1726-ban született Orbán János juhász következik a legidősebb Kenyeriek sorában. János 100 éves korában, 1826-ban halt meg. Két hölgyről kell még megemlékeznem: Szente Éva 1824-ben, Schutz Jánosné 1919-ben halt meg. Mindketten 99 évig éltek a Kenyeriek között. Utolsóként, mai történetem főszereplőjével, Gyula bácsival zárul a Kenyeri száz évesek égi társasága.
Bedi Gyula személyazonossági igazolványa, amit a háború után állítottak ki (Köszönet Hetényi Józsefnek)
Bedi Gyula 1905. február 19-én született Kenyeriben, a család elsőszülött gyermekeként. Két testvére született, de a fiatalabb sajnos egy éves korában meghalt, így Margit hugával ketten maradtak. Az I. Világháború nem kímélte a családot. Édesapjukat a haza a frontra szólította, ahonnan nem tért haza. (Itt jegyzem meg, hogy Bedi nevű hősi halott sem a kenyeri, sem a rábakecskédi emlékművön nem szerepel, annak ellenére, hogy Gyula bácsi egyértelműen az I. Világháborúban elesettként beszélt az édesapjáról.)
Gyula testvérének, Bedi Margitnak cselédkönyvét 1926-ban állították ki (Köszönet Hetényi Józsefnek)
A nehéz idők szétválasztották a családot: Margit Celldömölkre került a nagybátyjukhoz, Gyula Kenyeriben maradt, hogy özvegy édesanyjuknak könnyebb legyen. Itt végezte el a 6 elemi osztályt, miközben a tanítási szünetekben dolgozott: Csöngére járt át teheneket őrizni.
Az általános iskola után Celldömölkre került inasként, és pincérnek tanult egy magánkézben levő vendéglőben. 17 éves korában „szabadult fel”. Utolsó heteit töltötte a celldömölki vendéglőben, amikor két pesti hölgy ült be az egyik asztalhoz. A hölgyek hosszasan figyelték Gyulát, majd az asztalukhoz szólították. Kiderült, hogy az egyik hölgynek Pesten van vendéglője, aki felajánlotta, hogy szívesen alkalmazná. Ekkor 1921. novembert írtunk. Címet cseréltek, és a következő év elején már budapesti pincér lett a kenyeri fiúból, a VI. kerületi Szondi utcában. Egy év múlva, az előkelő Svábhegyi Nagyszálló lett a munkahelye, ahol „pikoló-ként” alkalmazták. Az ő feladata volt az italok felszolgálása, az idősebb pincér pedig az ételt szolgálta fel. Az előkelő vendégek mellett többek között a török követ és felesége is minden este náluk vacsoráztak. Ebben az egy évben mindent megtanult, amit egy igazi pincérnek tudnia kellett az asztal megterítésétől a felszolgálásig.
A Svábhegyi Nagyszálló étterme az 1920-30 években, ahol Bedi Gyula pikolóként dolgozott (korabeli képeslap)
Tudását 1924-ben már egy Rákóczi úti „büfében” kamatoztatta, ahol ételeket és italokat szolgált fel a vendégeknek. 1925 évben egy budai kiskocsmában szolgálta ki a Hadügyminisztériumból érkező vendégeket és régi erdélyi katonatiszteket, majd az Angyal utcában egy kisvendéglőbe került. Itt ismerkedett meg első feleségével. Előkelő vendége itt is volt, Huszár Károly, volt magyar királyi miniszterelnök személyében, akinek a „kegyelmes úr” megszólítás járt.
Huszár Károly, volt magyar királyi miniszterelnök is Bedi Gyula állandó vendége volt (korabeli temetési emléklap)
A II. Világháború kitörése és katonai behívó itt érte Gyulát. 1940-ben az Ung folyó völgyében, a kárpátaljai határon, Nagybereznán, majd Uzsokon teljesített katonai szolgálatot. Itt érte a totális háború 1941-ben. A német gyalogosok és repülők támadása, majd az orosz csapatok ellentámadása. A frontvonalak lassan Magyarország felé tolódtak, ezzel együtt Gyula százada is visszatért az ország határain belülre.
Az Ung folyó völgyébe, a kárpátaljai Nagybeleznára vonult be Bedi Gyula katonának (korabeli képeslap)
1942-ben, bízva a háború mielőbbi befejezésében, letette a mestervizsgát, így innentől a „vendéglős mester” cím viselésére kapott jogosultságot. Újra a katonaság időszaka következett. Először Veszprémben és Zircen állomásozott, majd Győrbe került. Amikor az orosz csapatok Győr alá érkeztek, Gyula és társai Bécsen keresztül Ausztriába szöktek, és egy kisvárosban rejtőztek el. Hallgatták a rádiót és örömmel hallották, hogy Berlin elesett, és ezzel vége a háborúnak. Egy hónapig nem mozdultak rejtekhelyükről.
A háború alatt megszerezte a vendéglős mesterlevelet, abban bízva, hogy hamarosan béke lesz újra és egy saját vendéglője is lehet majd (Köszönet Hetényi Józsefnek)
Június végén gyalog indultak haza, de az oroszok elfogták őket, és Sopronkőhidára szállítottak mindenkit. Egy riadó miatt 1945. július 2-án vasúti vagonokba zsúfoltak mindenkit, és egy hónapon keresztül szállították a foglyokat az országon át, míg végül augusztus 3-án érkeztek meg egy romániai fogolytáborba. A hosszas utazásnak és az összezártságnak meglett az eredménye. Egy hónapon belül vérhas és tífusz gyanús lett Gyula zászlóalja. Az oroszok a fertőzéstől félve hamarosan szélnek eresztették a beteg katonákat, köztük Gyulát, aki vérhas betegségben szenvedett. Szeptember elején érkezett meg Gyula Budapestre, onnan pedig Kenyeribe. Vérhas betegségéből egyik orvos katonatársa tanácsát követve gyógyult meg: cserfakérget gyűjtött, és az abból főzött teát fogyasztotta hazaútja során és azt követően is. „Ha ezt nem tanácsolja, ma már nem lehetnék itt” – mesélte Gyula bácsi 2004-ben, száz éves születésnapja előtt.
A háború kitörésekor, Bedi Gyula részére kiállított állampolgársági bizonyítvány (Köszönet Hetényi Józsefnek)
A háborút követően, az akkor 40 éves Gyula újra Budapestre költözött. Az államosításig korábbi munkahelyén, majd a Ferenc körúti lakása közelében működő, Liliom vendéglőben dolgozott nyugdíjazásáig. Itt ismerte meg második feleségét is, aki szakácsnő volt. A vendéglő az egyik legnépszerűbb, legtöbbet szereplő nótaénekes, László Imre tulajdonában volt. Ez volt ez egyik legkedvesebb munkahelye az akkor már a nyugdíjhoz közeledő Gyula bácsinak.
Bedi Gyula felszolgáló igazolványa az 1964-65 évekre érvényesített oldalakkal (Köszönet Hetényi Józsefnek)
Az egyik este 10 óra körül, amikor a legnagyobb forgalom volt, váratlanul megjelent az étterem főnöke. Azonnal mindennel el kellett számolni, kiüríteni az éttermet, és mindenkinek haza kellett mennie. A ruhatárosné szerint kitört a forradalom. 1956-ot írtunk ekkor. Az étterem előtt, hatalmas zászlókat lengetve vonultak gyalog és teherautókon az emberek, miközben néhányan a levegőbe lőttek puskáikkal. „Gyertek velünk, gyertek velünk!” – hangzott mindenfelől. Másnap aztán a puskák hangját az ágyúszó váltotta fel. Gyula bácsi ezeket az időket otthonában vészelte át. Lakása a földszinten volt, így az ágyúzások idején mindig megtelt a lakása az emeleti lakókkal, akik attól féltve, hogy rájuk dől az emelet és a tető, Gyula bácsinál húzták meg magukat. A forradalom leverése után nehéz idők következtek, de azért valahogy dolgozni kellett a megélhetésért.
Gyula bácsi arany fokozatú törzsgárda igazolványát 63 éves korában kapta meg (Köszönet Hetényi Józsefnek)
1972. július 1-jén, 38 év 51 nap ledolgozott munka után Gyula bácsi nyugdíjas lett. Annak ellenére, hogy mestervizsgát is tett a háború alatt, sosem tudott saját vállalkozást indítani, saját üzletet nyitni az államosítások után, így első havi nyugdíját mindössze 1400 forintban állapították meg. Azonnal megértette, hogy ebből nem fog tudni megélni, ezért a nyugdíj mellett, szezonálisan továbbra is pincérként dolgozott Budapesten. A zajos, füstös, zeneszótól hangos munkahelyén sokat romlott a hallása is. 1985-ben, 80 éves korábban végképp felhagyott a vendéglátóipari munkával. Visszahúzódva élt második feleségével budapesti lakásukban 1988-ig, amikor párja meghalt. Ekkor döntött úgy, hogy hazaköltözik szülőfalujába, Kenyeribe. Margit hugával újra együtt laktak, az Arany János utcában.
Mádl Ferenc köztársasági elnök üdvözlete a 100 éves Gyula bácsinak (Köszönet Hetényi Józsefnek)
Az alacsony termetű, kissé hajlott hátú Gyula bácsi, élete utolsó 18 évét ismét a Kenyeriek között töltötte. Mindenkivel jóban volt, fürge mozgásán nem látszott meg a kora, szellemi frissességével kapcsolatban édesapámat tudom idézni, aki az „élő lexikon” kifejezést használta vele kapcsolatban. Századik születésnapja előtt, az akkor 96 éves testvére aktív közreműködésével, vidáman mesélt múltjáról, a vele történt eseményekről, a háborúkról, a forradalomról és minden olyan eseményről, melyekről ma a történelemkönyvekben olvashatunk. A jövővel kapcsolatban azonban borúlátóan vélekedett. „A mai világról csak rosszat tudok mondani. Megmondom őszintén, az az irigység, ami a világban van, az végig fog söpörni Európán és az egész világon…” – mondta 2004-ben Gyula bácsi kissé komoran.
A Vas Népe egyik cikke Gyula bácsi 100 éves születésnapja alkalmából
Századik születésnapján a falu elöljárói, különböző szervezetei, az egyház és a lakosok mellett, az akkori köztársasági elnök is személyes levélben köszöntötte őt.
Gyula bácsi és édesanyja közös sírja a Kenyeri temetőben (a fotót 2018 júliusában készítettem)
Gyula bácsi 2006-ban, csendesen távozott ebből a világból. Édesanyjával közös sírját, cikkem írásakor kerestem fel a kenyeri temetőben. Miközben a gondozott síremléken virágzó, sárga virágokat és a sírfeliratot néztem, eszembe jutottak azok az események, amik Gyula bácsi életének 102 éve alatt történtek. Úgy éreztem, hogy egy ilyen mozgalmas élet lezárására nem is választhattak volna más feliratot: „Jézusomnak szívén megnyugodni jó.”
Pörneczi Tamás, 2018. július
Források és köszönet:
Köszönetemet fejezem ki a bejegyzés írásához nyújtott segítségért Pappné Varga Ágnesnek és Papp Tímeának, akik megőrizték és rendelkezésemre bocsájtották a 2004. november 18-án, Bedi Gyula bácsival készített riportjuk eredeti hangfelvételét, és Tímea által ebből írt dolgozatát. Nélkülük nem sikerülhetett volna. Köszönöm.
Köszönet illeti továbbá Hetényi Józsefet Celldömölkön, aki felvásárolta Bedi Gyula bácsi hagyatékának néhány dokumentumát, és egy Kenyeri témájú beszélgetésünk során engedélyezte számomra azok digitalizálását. Köszönöm.
