Válogatás 100 év katonai fotóiból
2004. június 10. Az ország, a néhány nap múlva esedékes parlamenti választásokra készül. A magyar napilapok oldalain politikai hirdetések, nyilatkozatok tömegével találkozunk. Van azonban két olyan hír is, szinte mindegyik lapban, amelyiken megakadhat az olvasó szeme. Az egyik hír, az előző napon, az országra hirtelen lecsapó viharról szól. A hatalmas, halálos áldozatot is követelő vihart, 100 km/h feletti szélviharok, felhőszakadások, tojás nagyságú jégverés és helyenként 500 mm lehullott csapadék kísérte. A károk nagyságát még csak megbecsülni sem lehet. A másik hír sokkal kisebb hasábban olvasható ugyan, de mai történetem szempontjából mégis nagy jelentőséggel bír: egy 136 éve fennálló rendszer, a sorkatonaság megszüntetéséről szól. Mai bejegyzésemben egykori kenyeri katonák néhány fotója mellett igyekszem felidézni ezeknek az éveknek a katonai vonatkozású eseményeit.
A Dunántúli Napló napilap 2004. június 10-i számának cikke a sorkatonaság megszüntetéséről (Forrás: Arcanum)
Az első fontos dátum mai témánk szempontjából, 1848 májusa. Batthyány Lajos miniszterelnök utasítására tíz gyalogzászlóaljat alakítottak az úgynevezett „Nemzeti Őrsereg” részeként, melyeket az egykori hivatalos iratokban már „honvédségként” emlegettek. A magyar állam ellen irányuló külföldi és belföldi fenyegetések miatt erélyes intézkedésekre volt szükség, aminek nyomán Magyarországnak 1848 legvégén már 110 ezer főnyi saját serege állt hadrendben. A szabadságharc leverése után, 20 évig tartó osztrák katonai megszállás alá került az ország, ez idő alatt saját hadseregünk sem volt.
Az egyik legkorábbi fotó, amit megtaláltam a témában: Kenyeri katonák a 18. honvéd gyalogezred soraiban. A bal oldalon ülő első katona Szerda István, a mellette ülő, Gyürü Imre. A katonák képeslapként küldték haza Rábakecskédre a fotót 1914-ben. (Köszönet a fotóért Dobos Józsefnének).
A következő meghatározó időszak az 1868-1920 közötti. Az Osztrák-Magyar Monarchia megalakulása után megkezdődött a honvédő csapatok felállítása. Az általános hadkötelezettséget Magyarországon 1868-ban vezették be. Tartalékos és póttartalékos állomány létezett, a tartalékos állományt csak az uralkodó parancsára hívhatták be. A hadkötelezettség 21 éves kortól kezdődött, ezt később, 1939-ben leszállították 18 évre. A nagyhatalmak folyamatos fegyverkezése egyre nagyobb hadsereget követelt. Az Első világháború során az egyik legnagyobb emberveszteséget Magyarország szenvedte el elsősorban orosz és olasz frontokon.
Marton István sorozáson készült fotója 1914-ből. A besorozott, új katonákra ‘regruta’ kalapot tettetek, amit díszes, nemzeti színű szalagokkal díszítettek. (Köszönet a fotóért Horváth Józsefnének)
Lakatos István katonai szolgálata alatt találkozhatott családjával. Ezt a háború során úgy oldották meg, hogy a család utazott el a férj szolgálati helyéhez közeli városba. A fotón feleségével és egyéves fiúkkal, Istvánnal ültek a fényképezőgép elé, 1915-ben, Bécsben. (Családi fotóalbumomból)
Simon Béla kenyeri kántortanítót is besorozták póttartalékosként katonának, az első világháborúban. Mivel egyben a falu kántora is volt, a plébánosnak nagyon hiányzott a jelenléte a vasárnapi miséken is. Ezért hivatalos levelet írtak a 13. honvéd gyalogezred parancsnokának, hogy vasárnaponként engedjék haza Kenyeribe. A kérést természetesen elutasították a levélben foglaltak szerint 1914 júliusában. (Kenyeri plébánia iratok, köszönet Budai Zoltán plébánosnak)
Őri dédapám katonai szolgálata alatt találkozhatott családjával. Ezt a háború során úgy oldották meg, hogy a család utazott el a férj szolgálati helyéhez közeli városba. A fotón feleségével fotózták le, 1915-ben, Pozsonyban. (Családi fotóalbumomból)
Néhány fotó Kenyeriekkel az I. Világháborúból
A Trianonban aláírt békeszerződésben az ország egy jelentős része elcsatolásra került. Ebben a szerződésben a hadsereg felállítását is szigorúan szabályozták. Olyan hadsereg fenntartását engedélyezték Magyarországnak, mely nemcsak támadó hadműveletekre alkalmatlan, de az ország minimális védelmét sem képes ellátni. A „Nemzeti Hadsereg” első főparancsnoka, az akkori honvédelmi miniszter, Horthy Miklós lett. 1922-től „Magyar Királyi Honvédségre” változtatták meg a szervezet nevét. A csapatok felszereltsége ebben az időszakban nagyon alacsony színvonalú volt. Az ország vezetői először a fasiszta Olaszországgal, majd a náci Németországgal szövetkeztek, abban bízva, hogy ezek az országok segítik majd az Első világháború után elcsatolt területek visszaszerzését.
Hencz Jenő a besorozásakor, ünneplőben és regruta kalapban. A fotó Kenyeriben készült 1940-ben. (Köszönet a fotóért Hencz Jenőnek)
Ezt az 1940 körül készült fotót a családi archívumban találtam. Sajnos semmi többet nem tudok róla. Talán valaki felismer rajta egy ismerőst!
Kiss Imre édesapját katonatársaival fotózták le 1940-ben. (Családi fotóalbumomból)
A sorozáson készült fotókon Kenyeri regruták állnak és ülnek, díszes kalapjukban. Balról a harmadik álló alak Lakatos István. A fotó 1941-ben készült. (Családi fotóalbumomból)
Hencz Jenő katonai fotója 1941-ben készült. (Köszönet a fotóért Hencz Jenőnek)
Horváth Imre eltávozáson volt idehaza. A fotó Rábakecskéden, az egykori malom melletti udvaron készült a repülős egyenruhában mosolygó Imréről 1941-ben. (Családi fotóalbumomból)
Néhány fotó 1940-1941 évekből, Kenyeriekkel az II. Világháborúból
1939-ben, a II. törvénycikk vezette be a honvédelmi kötelezettség fogalmát. 1941-ben az ország belépett a Második világháborúba. A sorozások állandóvá váltak, mindössze a megfelelő „darabszámú” katonára volt szükség. A gyengén felszerelt magyar csapatok hatalmas emberáldozatokat hoztak a keleti fronton, majd 1943 januárjában, a 2. magyar hadsereg megsemmisítő vereséget szenvedett a Don folyó partján. 1945. április végére gyakorlatilag a magyar haderő megszűnt létezni.
Horváth Imre katonaideje alatt készült ez a fotó, ahol katonatársaival és idős parancsnokukkal egy rejtett sátor előtt pózolnak a fotósnak. Imre kezében egy hatalmas labdát tart. A fotó 1942-ben készült. (Családi fotóalbumomból)
Szigorúan bizalmas levél a püspöktől, amit se a szószéken, se a privát beszélgetések során nem szabadott a plébánosnak megemlítenie. A levélben arra kérte József püspök a Kenyeri plébánost, hogy tapintatosan készítse fel a lakosságot arra, hogy nagyon súlyos a háborús veszteség, sokan meghaltak, és ezeket a papnak kell majd közölnie az elesettek hozzátartozóival. A levél 1943 januárjában kelt. (Kenyeri plébánia iratok, köszönet Budai Zoltánnak)
Lakatos Istvánt, katonatársaival együtt, egy földbe ásott, rejtett fedezékben fotózták le egy havas téli napon. A helyszín nem ismert, az időpont 1942. (Családi fotóalbumomból)
Az egyetlen fotó, ami Horváth Antalról fennmaradt és a neve, ami a II. Világháborúban elesett hősök kenyeri emlékművén olvasható. A fotóból elindulva Horváth Bea megpróbálta a lehetetlent, megtudni, hogy hol és mikor halt hősi halált Antal, aki 1915. január 17-én született. Sajnos közel egy év után a Honvédség Központi Irattárából érkezett válasz szerint katonai szolgálatáról, sérüléséről, hadifogságáról sincsen semmilyen információ. Ezúton is kérek mindenkit, hogy aki bármilyen információval rendelkezik Antalról, jelezze nekem. Köszönöm.
Pörneczi István kenyeri kántortanítót is besorozták a második világháborúban, annak ellenére, hogy több levélváltás is volt ügyében a püspök és a kenyeri plébános között. Utolsó alkalommal hivatalos levelet írtak a III. honvéd hadtest parancsnokságnak a tizedes szabadságolása ügyében. A kérést természetesen elutasították, ahogy az I. Világháborúban, az előző kántortanító érdekében írt kérelmet is. Az elutasítást 1943 augusztusában küldték meg Kenyeribe. (Kenyeri plébánia iratok, köszönet Budai Zoltán plébánosnak)
Néhány fotó 1942-1943 évekből, Kenyeriekkel az II. Világháborúból
A háború alatt hadifogságba esett, majd kiszabadult magyar katonáknak egy önálló bizottság előtt kellett igazolni háborús tetteiket. Az átvilágított, igazolttá nyilvánított tisztekből, tábornokokból létrehozták az újdonsült „Magyar Honvédség” tiszti állományát. Az 1947 évi, Párizsban aláírt, magyar békeszerződés értelmében, Magyarországnak jogában állt 70 ezer fős hadsereget szerveznie, amit szovjet mintára alkottak meg. A szovjetek által megszállt Magyarországon egy erős helyi hadsereget kellett megszervezni, ami szükség esetén az ellenséges, nyugati erőkkel szemben bevethető. Ennek a magyar katonaságnak a szervezése régi, elavult háborús szemléletek alapján történt. Ez viszonylag nagy létszámú, folyamatosan harcra kész hadseregeket igényelt. A nagy létszám kielégítésére és a hadrafoghatóság folyamatosságának biztosítására, bevezették a kötelező, meghatározott idejű sorkatonai szolgálat intézményét.
Horváth Imre repülősként szolgált a II. Világháborúban. A fotón a lengyelországi Zamosc város főterén, az útbaigazító táblák mellett látható katonatársaival (Imre középen ül). A fotó hátsó oldalán ‘egy vasárnap délután’ felirat olvasható. Érdekesség, hogy feleségének egy fotóalbumot hozott Lengyelországból Imre emlékül, ebben találtam ezt a fotót is. Az album eleje és hátsó lapja fából készült, faragott díszítéssel, benne magyar nyelvű, faragott felirat: ‘Emlékül Emmának, Krakkóból. 1944.VII.19’.
Horváth István plébánost is szerették volna bevonultatni katonának a háború utolsó éveiben. Az ő esetében a papi kedvezményre hivatkozó kérelmét elfogadták 1944. március 15-én. (Kenyeri plébánia iratok, köszönet Budai Zoltánnak)
Ez a fotó Nemes Jenőné családi albumából származik. Sajnos én nem ismerek fel senkit a katonák közül, de talán a középső, kezében valamilyen eszközt tartó katona vonásai ismerősek. A fotó 1944-ben készült. Köszönet érte.
Ezek a vidám arcok szintén katonák. A II. Világháború során fogságba esett magyar katonák egy csoportjáról készült a fotó az egyik bécsi fogolytáborban. Az első sorban, jobbról a második, guggoló alak Lakics István. A fotó 1944-ben készül. (Családi albumomból)
Ezen a kissé színezett fotón Csihar István látható a sorozásakor, ünneplőben, cigarettázva és regruta kalapban. Az eredeti fekete-fehér fotón, az előhívás során, utólag színezték ki a nemzeti színű szalagokat. A fotó Kenyeriben készült 1943-44 évben. (Családi albumomból)
Néhány fotó 1944-1945 évekből, Kenyeriekkel az II. Világháborúból
1951 őszéig nyolc lövész- és egy páncéloshadosztály, tüzérség, minimális légierő és légvédelmi tüzérség felállítására került sor. Ennek a kis haderőnek a felállítása is rendkívüli megterhelést igényelt az országtól, 1950-ben például az állami költségvetés 25%-át. Többek között ez a hatalmas honvédelmi teher juttatta csődközelbe az egész országot az ötvenes évek közepére. 1951. június 1-jén a „Magyar Honvédség” elnevezést „Magyar Néphadseregre” változtatták, és megkezdődött az állomány szovjet mintájú egyenruhával való ellátása is. Az ötvenes évek közepére, a békeszerződésben engedélyezett hetvenezres honvédség közel négyszerese, 250 000 fő volt a magyar katonák létszáma. A sorkatonai szolgálat ebben az időszakban 3 évig tartott.
Nagy Dezső (Csönge) hivatalos leszerelési fotója. Az előre elkészített színes, katonai témájú keretbe helyezték el a leszerelő katona színezett fotóját (ahogy látható Dezső esetében elcsúszott a beragasztott kép). A fotó az 1950-es évek közepén készült. (Családi fotóalbumomból)
Csihar György hivatalos katonai fotója 1957-58. (Családi fotóalbumomból)
Sorozásra érkeztek a környező települése 20 év körüli fiataljai Celldömölkre, 1961-ben. A hátsó sorban, jobbra, hátul Rudi Sándor. Jobbra elöl guggolnak Pörneczi Norbert és Németh Gábor. (Családi fotóalbumomból)
Kiss Imre (jobboldali első katona, az első sorban ülők között) és katonatársai parancsnokukkal, egy Miskolc környéki kiképzési helyszínen. A fotó 1954. május 25-én készült. (Családi fotóalbumomból)
Néhány fotó az 1950-60 közötti évekből, Kenyeriekkel
Az 1956-os forradalom leverése után a Szovjet Hadsereg, a Magyar Néphadsereg eszközállományának jelentős részét elhordta az országból. A hetvenes években két évre, a nyolcvanas években másfél, a kilencvenes években pedig egy, majd 2001-ben fél évre mérsékelték a sorkatonák szolgálati idejét. A szolgálati idő csökkentésével a besorozottak létszáma is folyamatosan csökkent. Míg az 1990-es évek elején mintegy 100.000 főt soroztak évente, 2004-ben ez már alig több mint 13.000 fő volt. 1990-től haderő hivatalos neve újra „Magyar Honvédség” lett. A parlament határozata értelmében 2004. november 3-án, 136 éves hagyomány után, megszűnt a békeidőben alkalmazott sorozás és sorkatonai szolgálat intézménye.
A leszerelés örömét minden módon meg kellett örökíteni. Az utolsó száz napban, például minden reggel egy centimétert vágtak le a katonák a mindig náluk tartott ‘centiből’. A leszerelés előtti utolsó hetek szabadnapjain pedig a lepedőre rajzolt leszerelő zászló elkészítésére koncentrált mindenki. A zászlón a katonasággal kapcsolatos rajzok, szövegek, képek voltak elhelyezve, valamint a leszerelő parancs nyomtatvány egy ‘másolata’ is rá került. A leszerelés előtti napokban természetes minden katonatárs aláírta az egyedi, saját kezűleg készített zászlót. A fotón az általam, 1991-1992 években készített, leszerelő zászlóm látható, amit megőriztem emlékül.
Baráti országok katonái, ha másért nem, akkor egy újságcikk fotója kedvéért, együtt mosolyognak ezen a fotón. A közös, katonai találkozó fotóját jobban megfigyelve, a katonák között Németh Istvánt (jobbról a harmadik tányérsapkában) is felfedezhetjük. A fotó 1981-ben készült, Veszprém közelében. (Köszönet a fotóért Németh Péternek)
Én sem ‘úsztam meg’ a katonaságot. A diploma átvétele után néhány hónappal, a Kenyeritől talán a legtávolabb fekvő Orosházára kaptam behívót a honvédségtől. Az egy éves kiképzés alatt számtalan külső helyszínen kellett ‘gyakorolni a háborús helyzetet’. Ez a fotó valahol Szentes határában, a Tisza partján készült, ahol egy vasúti és egy közúti híd felrobbantását gyakoroltatták velünk egy héten át. A csapadékos idő nyomai jól láthatóak a fotón, a ruházatunkon. Itt éppen ebédre érkezem (a kép bal szélén) a szakasz tagjaival, a ‘gulyáságyú’ fölé felállított sátorhoz. A fotó 1991-ben készült.
A fotón egy Vegyes Páncélos Vontató, rövidített nevén VPV látható. A jármű szerelője Rudi Zsolt (piros anorákban), akinek láthatóan meggyűlt a gondja a járművel. A fotó 1992 évben készült. (Köszönet a fotóért Rudi Zsoltnak)
Néhány fotó az utolsó sorkatonai évekből, Kenyeriekkel
Az utolsó napon 1831-en szereltek le. Érdekesség, hogy Budapesten, a Hősök terén az utolsó tíz napot mutató (de a valóságban 30 méter hosszúságú) „centit” helyeztek el 2004 októberében, amiről minden nap egy-egy darabot vágtak le meghívott vendégek. A „centi” első, szimbolikus darabját, többek között Göncz Árpád volt köztársasági elnök és Bródi János zenész vágta le, akik alá is írták a levágott darabokat. Az utolsó napra meghívták a leszerelő sorkatonákat is, akiknek jelenlétében Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök és Juhász Ferenc akkori honvédelmi miniszter vágta le az utolsó darabot a kötelező hadkötelezettség „centijéről”.
Az óriási, 30 méter hosszú, az utolsó 10 napot jelképező „centi” levágására művészeket, sportolókat, politikusokat kértek fel. A fotókon Dolák-Saly Róbert és Bródi János zenészek láthatók a szalag aláírása közben, 2004 évben.
Arról megoszlanak a vélemények, hogy volt-e értelme a békeidőben a sorkatonai szolgálatnak. A katonaként eltöltött időre visszagondolva jó és rossz érzések kerítenek engem is és talán másokat is hatalmukba. Fiatalságunk egy meghatározó időszaka volt ez, amit talán elvesztegettünk katonaként, de elfelejteni biztosan sohasem fogjuk.
Pörneczi Tamás, 2018. augusztus
