Kenyeri és Kecskéd egykori vallásos közösségei
A „Pajtás, daloljunk szép magyar hazánkról” kezdetű dalt ifjúkorunkban sokan énekeltük. Ennek egyik versszakából származik mai bejegyzésem címe, egy kissé módosítva. A II. Világháború után, a szocializmus építésének hajnalán született ez az új dallam és vele együtt az új ifjúsági szervezetek, az úttörőmozgalom, a KISZ, a DIVSZ és társaik, hogy a korábban létező, és parancsra feloszlatott KALÁSZ, KALOT, Szívgárda egyesületek emléket örökre kitörölje az ifjúság emlékezetéből. Ma ezekkel az elfeledett, vallási alapokon nyugvó szervezetekkel, és elsősorban kenyeri tevékenységükkel szeretném megismertetni olvasóimat.
Kenyeri KALÁSZ lányok ünneplőben apácákkal és párfogókkal 1938-ban. (köszönet a fotóért Nemes Jenőnének)
Bármilyen távoli korszakba is tekintünk vissza az időben, falunk vallásosságának emlékeivel minden évszázadban találkozhatunk: templom, harangláb, kőkeresztek, kálvária, katolikus iskola, premontrei óvoda és még sorolhatnám a különböző időszakokban keletkezett, ma is álló építményeket. A tárgyi emlékek mellett az itt lakók „lelki építésével” századokon át a papság foglalkozott. A századforduló táján aztán egyre inkább nőtt az igény a falusi emberekben is a művelődés és reformok iránt, szerettek volna kitörni évszázadok óta tartó állapotukból, fejlődni, változtatni életükön, egy számukra kedvezőbb világot kialakítani. Az egyház vezetői tapasztalva ezeket a törekvéseket jól látták, hogy óriási néptömegről van szó, akiket mindenképpen meg kell tartani az egyház számára. Döntöttek: ha ezt a célt békés módon, vallási szervezetek alapításával lehet elérni, akkor támogatni kell ezek létrejöttét.
Elsőként a férfiak részvételével alakultak „egyletek”. Rábakecskéden, 1909-ben (más források szerint 1912-ben) alapították meg a Katolikus Legényegyletet, ennek rövidített neve volt a KAL. Vezetője és a megalakulás szorgalmazója Farkas János tanító volt. Saját „otthonuk” nem lévén, egy bérelt szobában találkoztak hetenként a legények. A beszélgetés mellett vallási és művelődési témákban is tartottak számukra előadásokat. A háború kitörésével a vezetőt és néhány legényt besoroztak katonának, így aztán öt év után meg is szűnt a KAL.
A rábakecskédi Katolikus Olvasókör tagjainak csoportképe 1930 körül. (köszönet a fotóért Nemes Jenőnének)
A háború évei után imét csak Rábakecskéden merült fel egy új egyesület megalapításának gondolata, elsősorban a KAL pótlására. Az új egyesület 1920-ban (más források szerint már 1917-ben) a Katolikus Olvasókör nevet kapta. Ennek tagjai leginkább legények voltak (a házas férfiaknak a munka mellett nem jutott ideje az olvasókörre). Adakozásból, kisebb állami segítségből, színdarabok és mulatságok rendezésének tiszta jövedelméből szépen fejlődött, bővült saját könyvtáruk, aminek könyveit aztán buzgón olvasták. Az ő kezdeményezésük volt, hogy önálló olvasószoba és előadóterem létesüljön Rábakecskéden. Ehhez a község a Fő utcában két kisebb helyiséget adományozott számukra, amit hamar kinőttek. 1923-tól az új Népházban kapott helyet az olvasókör.
A színdarabokról itt, a rábakecskédi Népházról itt olvashatják el korábbi bejegyzéseimet.
Beszélgető fiatalok a rábakecskédi Népház előtt 1938-ban. (köszönet a fotóért Horváth Sándornak Sopronba)
A szinte mindenütt megalakult helyi legényegyletek, egyetlen nagy közösséggé történő szervezésének gondolata az 1930-as évek elején fogalmazódott meg, majd 1936-ban jött létre az a XX. századi történelmünk egyik legsikeresebb civil szervezete. Talán azért, hogy az átmenet szinte észrevétlen legyen, az újonnan megalakult helyi testületek rövidítése továbbra is a KAL maradt, de ez már a Katolikus Agrárifjúsági Legényegylet nevet jelentette, míg az országos szervezet neve Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testülete, közismert rövidített nevén KALOT lett. Céljaként négy egyszerű mondatot fogalmaztak meg:
Krisztusibb embert! – Műveltebb falut! – Életerős népet! – Önérzetes magyart!
Már 1936-tól az új egyesület jelmondatainak szellemében tevékenykedtek községeink szervezetei, de a levéltári források szerint 1942-ben alakították meg hivatalos formában is a helyi KALOT szervezeteket. Átvették a korábbi szervezet helyiségeit, könyvtárát és sokkal nagyobb taglétszámmal folytatták az elődök munkáját. Kenyeriben és Kecskéden is két-két csoport jött létre, akik esténként a saját helyiségükben jöttek össze, olvastak, társasjátékokat játszottak és nem utolsó sorban itt beszélték meg életük és koruk kisebb és nagyobb kérdéseit. Az alapszabály szerint hetenként legalább egyszer kötelező volt a tagoknak a megjelenés, amikor gyűléseket tartottak, előadásokat hallgattak és beszéltek meg. A tagok sorában megtaláljuk mindkét község, minden társadalmi rétegének legényeit. A KALOT egyleten belül, egymás mellett ülhetett és jól érezhette magát a gazdalegény és a majori cselédcsaládok fia, ami másutt elképzelhetetlen lett volna. A hivatalos megalakuláskor három vezetője volt a Kenyeri KALOT-nak: az egyházi elnök Horváth István plébános, a világi elnök Pörneczi István tanító, míg az ifjúsági elnök Hencz János voltak. Az alapítótagok létszáma 43 fő volt.
KALOT és KALÁSZ tagok csoportképe egy közös népszínmű előadás előtt. (köszönet a fotóért Novák Ernőnének)
A legényegylet sikeres működése mellett, az egyenjogúság jegyében, a hölgyek is szorgalmazni kezdték saját szervezeteik megalakítását. 1935-ben felavatták falunkban a Premontrei nővérek zárdáját, a ma óvodaként működő épületet. A nővérek igyekeztek a gyermek és fiatal leányok mellett az idősebbeket is megszólítani. Ehhez jó keretet nyújtott a Katolikus Leánykörök Szövetsége szervezet, közismert nevén a KALÁSZ. A kenyeri és kecskédi lányokat két-két csoportra osztották: 12-16 közöttiekre és 16 éven felüliekre. Vezetőik a helyben élő premontrei nővérek voltak. Az összes becsületes, erényeit őrző, vallásos leányt várták az egyesületbe a falu minden társadalmi rétegéből. Így tudta, a legényegylethez hasonlóan, a leánykör is magába olvasztani az egymástól távoli társadalmi rangú lányokat. Vasárnaponként mindenki számára kötelező volt a gyűlésen való részvétel, ahol a vallásos tárgyon kívül gyakorlati dolgokkal is foglalkoztak, a leány- és asszonyélet napi teendőivel, betegápolással, főzéssel, elsősegéllyel és még tánccal is.
KALÁSZ lánykör tagjai és vezetői 1940 körül. (köszönet a fotóért Nemes Jenőnének)
Természetes a KALOT és KALÁSZ egyesületek úgy falunkban, mint másutt is, jó kapcsolatot ápoltak egymással, minden alkalmat megragadva a közös programok szervezésére. A közös színdarabok, előadások szervezése közepette lehetőség volt egymás megismerésére, szerelmek születésére és még házasságok is kötődtek olykor. Hogy a házasságot követően is gyakorlatias asszonnyá váljanak, abban is segítették a lányokat. Többek között az 1944-ben megtartott, „Menyasszonyok iskolája” elnevezésű, nyolc napos, bentlakásos tanfolyamon, ahol 12 község KALÁSZ leánytagjai vettek részt. Ebben a különleges „iskolában” a „tantárgyak” is mások voltak, mint a megszokottak. A „Férfihibák – Kihez menjek férjhez?”, „A jó főzés követelményei”, „A férjjel való bánásmód”, „Levélírás, leltár, pénztárkönyv”, „Viselkedés a jegyesség alatt” és még sok-sok érdekes téma jellemezte a „tanórákat”. Hasonló közösségépítő és összekovácsoló ereje volt az 1943-ban megtartott „Kemenesaljai leánynapnak” is, amikor háromszáz KALÁSZ lány érkezett Kenyeribe, ahol felelevenítették a régi lakodalmak hangulatát. A háború alatt a KALÁSZ lányok gondozták az öregeket, szeretetcsomagokat és ruhákat gyűjtöttek a fronton harcolók számára. 1945-ben minden nap friss kenyeret sütöttek, hogy a kenyeri állomáson megálló fogolyszállító vonatokon utazók ellátásáról gondoskodjanak. A háború után részt vettek az egyházmegyei katekizmus versenyen, ahol elnyerték a megyei vándorzászlót, majd a Budapesten megrendezett országos versenyről, Papp Mária és Takács Irén az országos vándorzászlóval tért haza.
A „Menyasszonyok iskolája” tanfolyamról itt, a kenyeri „Kemenesaljai leánynapról” itt olvashatják el korábbi bejegyzéseimet.
A sikeres, sok fiatalt tömörítő, vallási szervezeteknek nem volt helye és jövője a háború utáni, gyorsan kiépített kommunista rendszerben. A hatalmas tömegeket mozgósítani képes civilek sorsát korábban eldöntötték, már csak a megfelelő alkalomra vártak. Pénzes István, 17 éves tanuló nevének hallatán bizonyára kevesen kapják fel a fejüket, pedig 1500 magyar egyesület megszűnése kötődik a nevéhez. 1946. június 17-én Budapesten, a Teréz körúton található Edison kávéház előtt lövöldözés tört ki. Ittas szovjet katonák inzultálták a pincérnőt a lövöldözés előtt, de hogy pontosan mi történt az soha nem kerül nyilvánosságra. A gyorsan kiérkező szovjet egységek figyelmeztető lövéseket adtak le és mindenkit betereltek a házakba a magyar politikai rendőrség segítségével. A földön három halott hevert: két szovjet katona és egy magyar pincérnő. A környék négyemeletes házainak átvizsgálását azonnal megkezdték. A politikai rendőrség tagjai „bizonyára valamilyen sugallat hatására” a rengeteg környékbeli lépcsőház közül a túloldalon levő, egyik legtávolabbi házban kezdték a környék átkutatását, ahol a tetőtérben megpillantottak egy rövidnadrágos, körülbelül 17 éves fiút, aki görcsösen szorongatott a kezében egy leventepuskát. A fiú halott volt, egy vértócsában feküdt. Órája halálakor összetört, így mutatva annak időpontját. Tizenhét perc! Mindössze ennyi idő telt el és már meg is találták a „merénylőt”.
A Kommunista Párt lapjának, a Szabad Nép napilapnak, 1946. június 19-i cikke a bűnbak fotójával. (forrás: Arcanum)
Így lett Pénzes Istvánból bűnbak, egy „reakciós merénylő”, a Vörös Hadsereg tisztjeinek és egy ártatlan magyar lánynak a „fasiszta orvgyilkosa”. Már csak egy KALOT igazolványt kellett találni nála, hogy összeálljon minden. Az újságok másnap már meg is írták, hogy éppen volt nála egy ilyen igazolvány…
„A KALOT napjainkban is hű régi politikájához. A leleplezett terrorcselekmények szálai majd mindig elvezetnek valamelyik KALOT-szervezethez. Több szovjet katona életét oltotta már ki a KALOT-reakció fasiszta szelleme. A magyar demokráciának elege van ezzel a szervezettel!” – kürtölte világgá a kommunista párt lapja, a Szabad Nép, majd néhány nappal később ezt olvashattuk a lapban: „Ezeknek a szervezeteknek további fennállása komoly veszélyt jelent a magyar demokráciára. Gyűjtőmedencék ezek, amelyek búvóhelyet és működési területet adnak a fasizmusnak, a munkások és parasztok ellenségeinek. Itt az ideje, hogy erélyes kézzel, azonnali hatállyal kioperálják ezeket a reakciós bacilusfészkeket a magyar demokrácia testéből.”
A két szovjet katonát nemzeti hősként temették el, Rajk László belügyminiszter fennhatósága alá vonták a civil szervezeteket, aki két hét alatt, július elejére, 1500 civil egyesületet oszlatott fel. Érdekesség, hogy az akkor többpártrendszerű parlamentben többen felszólaltak a feloszlatások ellen és a szavazás során a többség nem fogadta el a belügyminiszter válaszait. Az akkori szabályozás szerint ez miniszter kötelező leváltását és bukását jelentette. Azt azonban semmi sem tiltotta, hogy másnap aztán újra kinevezzék. Ez történt ez esetben is…
A Magyar Belügyminisztérium levele a kenyeri Legényegylet azonnali feloszlatásáról. A levél tartalmazza a vagyontárgyak, iratok és a pénzkészlet lefoglalását is, 1946. (Kenyeri Plébánia iratai, köszönet Budai Zoltánnak)
A jegyzőkönyv szövege szerint, a teljes KALOT vagyont eladták a kenyeri plébániának azzal a kikötéssel, hogy ha mégis szükségük lenne valamire a vagyonból, akkor azt ingyen kölcsönadják eredeti tulajdonosának. Amikor ezt a szövegezést (és a hasonló KALÁSZ témájút is) elolvastam, azonnal tudtam, hogy bizonyosan nem akkor született, amit a papírra írtak. Biztos vagyok benne, hogy a KALOT feloszlatásról szóló levél elolvasása után, utólag írták meg ezt a jegyzőkönyvet, amit szándékosan a feloszlatás előtti időpontra dátumozták, így nem maradt olyan vagyona a KALOT-nak, amit el lehetett volna venni. Ügyes vagyonmentés…(Kenyeri Plébánia iratai, köszönet Budai Zoltánnak)
Az ifjú felnőttek számára létrehozott szervezetek mellett, falunk kisebb gyermekek számára is volt lehetőség iskolán kívüli, vallásos keretek közötti, egyesületi találkozásra. Két szervezet is tevékenykedett Kenyeriben. A Jézus Szent Gyermekségének Műve katolikus egyesület célja az elhagyott, szegény pogány gyermekek életének megmentése, megkereszteltetése és felneveltetésük támogatása volt imában és anyagiakban is. Az egyesület tagjai havonta tagsági díjat fizettek, vagy pedig elhasznált levélbélyegeket és szivarvégeket gyűjtöttek, melyek értékesítettnek. Mivel a kenyeri gyermekek világától távol állt a pogányság, hiszen szinte mindannyiukat megkeresztelték, ezért ez az egyesület csekély létszámmal és érdeklődéssel működött a faluban. Az egyházi szervezetek betiltásakor 1948-ban megszűnt.
Szívgárda egyesület felvételi emléklapja, 1928.
A másik gyermekszervezet jóval sikeresebb volt az előzőnél, elsősorban céljai és módszerei miatt. A Szívgárda a Jézusért apostolkodni akaró, az elemi iskolák alsó 4 osztályába járó, katolikus fiúk és leányok szervezete volt. Célja a vallási és hazafias nevelés elmélyítése, ezen belül a családi élet megszerettetése, a tekintélytisztelet fejlesztése, a munkára és a kötelességteljesítésre nevelés, mindez kedves és játékos formában. A korabeli szokást követte a szervezet felépítése. Egy-egy iskolai osztály szívgárdistái szakaszt alkottak, élükön a szakaszvezetővel. A szakaszok alkották a gárdacsapatot, ennek élén a felnőtt gárdavezető állt (általában hitoktatók, tanítók). A vezetőknek évenként tanfolyamokat szerveztek. A kenyeri gyerekek hetenként, rendszeres összejöveteleket tartottak, de ezek légköre nem az iskolához hasonlított, hanem kedélyes, közvetlen, családias volt a hangulat. Ének, beszélgetés, játék közben került sor a rövid oktatásokra. Évenként több ünnepséget és kirándulást rendeztek, karácsonykor megajándékozták a legszegényebb gyerekeket. Gyakran rendeztek szülői értekezleteket, évenként apák és anyák napját is tartottak. 1930-ban, mintegy 800 gárdacsapat volt az országban, ami az 1942 évre 2500-ra nőtt és 300 000 taggal működött.
Három szervezettel kapcsolatban találtam még Kenyeri vonatkozású anyagokat. Az Élő Rózsafüzér Társulat tagjai mindkét községünkből imádkoztak, havonta váltogatva a szenvedő emberiségért vagy a világbékéért. Tagja lehet minden katolikus keresztény, aki az erre rendszeresített tagkönyvben aláírásával vállalta, hogy hetenként egyszer elimádkozza a társulat tagjaival a 15 tizedes rózsafüzért.
Kizárólag férfiak számára alakult 1921-ben a CREDO Egyesület, ami a Jézus Neve Társulat tagozata volt. Kenyeriben, havonta egyszer, valamelyik iskolateremben összegyűltek a tagok, és ott lelki elmélyülés után, a napi élet kérdéseit tárgyalták meg, egymást megfontolt tanácsokkal, és ha arra volt szükség, akkor tettekben is segítették. A társulat az 1950-es években szűnt meg. Végül meg kell még említenem egy egyesületet, aminek magyarországi alapításában is „kenyeriek” működtek közre.
A CREDO egyesület címere, 1930.
Az Oltáregyesület alapításának gondolata 1848-ban merült fel Belgiumban. A francia megszállás után a brüsszeli templomok siralmas állapotban voltak. Egy gazdag családból származó hölgy, Anna de Meeus úgy érezte, hogy tennie kell valamit, hisz ha a templomok elhanyagoltak, akkor az Oltáriszentség sincs a neki megfelelő tiszteletben részesítve. Ennek megszüntetésére, gazdag hölgyek egy csoportjával összefogva egyesületet alakítottak az Oltáriszentség állandó imádására és a szegény templomok anyagi megsegítésére. Az ezzel a céllal alakított egyesületeket hívták és hívja ma is Oltáregyesületnek. A példa Európában és Magyarországon is hamar követőkre talált. 1859. november 6-án Budapesten, az Angolkisasszonyok Váci utcai templomában ünnepélyesen megalakult az első magyarországi Oltáregyesület. Az egyesület első elnöke, a kenyeri birtokos felesége, gróf Cziráky Jánosné lett, aki 1899-ben bekövetkezett haláláig, negyven éven át vezette az egyesületet. Sajnos legnagyobb álmának beteljesülését, az „Örökimádás templom” felépítését nem érhette meg. A társulat az első év végére 862 tagot és szép számú jótevőt számlált.
Az Örökimádás templom metszetei, Őri Istvánné Oltáregyesületi tagsági könyvének hátsó oldalán, 1936. (saját fotóm)
A templomok ennek a mozgalomnak áldásos tevékenységét csakhamar érezhették, ugyanis az Oltáregyesület már alapítása után nem sokkal, elkezdte a szegény templomok ellátását templomi felszerelési eszközökkel, tárgyakkal, aminek nagy részét a tagok maguk, ingyen készítették. Kenyeriben 1936-ban alakult meg az Oltáregyesület, olyan asszonyok számára, akik havonta egyszer jöttek össze a kenyeri templomba imaórát tartani. A lelki élet gyarapítása mellett ők is igyekeztek más, rászoruló templomok számára anyagi segítséget nyújtani: oltárterítőket, miseruhákat, ministráns ruhákat készítettek. A második világháborút és az utána következő több mint negyven évnyi hallgatást az Oltáregyesület nagyon megsínylette, de a rendszerváltás után újra tevékenykedik, igaz jóval kisebb létszámmal.
Őri Istvánné Oltáregyesületi tagsági könyve, 1936. (saját fotóm)
Kenyeri Oltáregyesületi tagok névsora, 1948. (Kenyeri Plébánia iratai, köszönet Budai Zoltánnak)
Ha a vallásos egyesületekről beszélünk, akkor Kenyeriben és Kecskéden szinte kizárólag a katolikusokra gondolunk. Ez régen sem volt másképp. Horváth István plébános jegyzeteiből tudjuk, hogy más felekezetűek nem voltak annyian falunkban, hogy önálló szervezetet alakíthattak volna, ők más településen gyakorolhatták vallásukat. 1943-ban, kilenc család evangélikusai voltak más hitközség tagjai, jártak istentiszteletre és taníttatták gyermekeit evangélikus iskolában a szomszédos Csöngén. Ebben az évben három család református illetve hét család izraelita volt Kenyeriben, akik saját vallásukat a celldömölki hitközségekben gyakorolhatták.
Pörneczi István iskola igazgató hivatalos, tájékoztató levele a kenyeri plébániának, a lánykörök és Szívgárda egyesületek szervezésének megtiltásáról, 1948. (Kenyeri Plébánia iratai, köszönet Budai Zoltánnak)
Mai bejegyzésemben igyekeztem összefoglalni azokat a vallásos szervezeteket, amelyekre vonatkozóan találtam valamilyen adatot falunk történelmében. Szeretnék hinni abban, hogy ezeknek az apró történelmi darabkáknak a megismerése is fontos lehet minden Kenyerit szerető számára.
Pörneczi Tamás, 2018 november
Források: Gergely Jenő: A katolikus egyház története Magyarországon 1919-1945, Balogh Margit: A KALOT története, Szabó Jenő: A celldömölki járás 25 éves krónikája, Pallas Nagylexikon 1893-1897, Katolikus Lexikon, Horváth István – Kenyeri, Kecskéd története kézirat, korabeli újságok cikkei, digitális fotóarchívumom fotói
