Egy 85 éve kiadott verseskötet és írója
Néhány hónappal ezelőtt telefonon kerestek Dénesfáról. Mint kiderült, a hívót, Bognár Pétert is érdekli saját településének múltja, ami a Cziráky család révén számos ponton összefonódik Kenyeri történelmével. Azonnal megtalálva a közös hangot, talán egy órát is beszélgettünk, sőt azóta személyesen is találkoztunk. Ez alkalommal, egyszerű kötésű, vékony könyvecskét kaptam tőle, ami egy 85 évvel ezelőtti, karácsonyra kiadott verseskötet reprodukciója volt. A címe „Adósom vagy élet…”, írója gróf Czirákyné Józsefné Andrássy Ilona. A verseskötet eredetije 1948-ban Venezuelába került, majd a hetvenes-nyolcvanas években újra Dénesfán bukkant fel. A kalandos történetet talán egyszer itt a blogon is elmesélem majd. Mai bejegyzésemben elsősorban a költő-festő grófnőt szeretném megismertetni, levelei, naplója és a vele készült korabeli interjúk és újságcikkek felidézésével.
Gróf Czirákyné Józsefné Andrássy Ilona gyermekeivel Dénesfán, 1930 körül
„Pápateszér, 1914. július 27.
Korán reggel keltünk, mert sok intézkedni való van…Délután jött Cziráky Józsi autón és Eszterházy Ferenc Tatáról kocsin. Józsi autóját Gyuri sógorának viszi Pestre…Józsi azt állítja, hogy Oroszországnak legalább fél év kell, míg elkészül a mozgósítással; nehéz masina, addigra már rég végeztünk a szerbekkel és Pétervárott leszünk. De ha készebb az orosz, mint ahogy hisszük, furcsa kis meglepetés előtt állunk…
Vacsora után felhúzom a gramofont. A zene átsegít sok mindenen, jobb, mint a beszéd. A beszéd nehézkes és fájós ilyenkor, mert gondolkodni kell…Csak nem gondolkozni most! Józsival táncolok, az idő gyorsabban múlik. Tangót táncolunk…az utolsó tangót békeidőben. Mikor fogunk újra táncolni?…A nagy győzelem után!” (részlet Andrássy Ilona grófnő eredeti naplójából)
Az idézett események az Első Világháború előestéjén történtek, Eszterházy Pál gróf és felesége Andrássy Ilona grófnő pápateszéri kúriáján, ahol a gróf legjobb barátja, Cziráky József gróf tiszteletét tette, mielőtt a szerbek elleni, általa néhány hónaposra becsült „csetepatéra” indul. Mosolyogva, tangót táncolt vendéglátója feleségével. Magának sem vallotta be, de fülig szerelmes volt a gyönyörű asszonyba. Másnap kitört a háború, ami négy évig tartott és 15 millió ember halálát okozza. De ne szaladjunk ennyire előre! Először idézzük fel, hogyan lett Ilonából Cziráky grófnő.
Ebben a kastélyban töltötte gyermekkorát Ilona grófnő, Tőketerebesen (archív képeslap)
Andrássy Ilona grófnő 1886. május 22-én született a család tőketerebesi kastélyában (ma Szlovákiához tartozik). Édesanyja, a szépségéről híres Zichy Eleonóra grófnő volt. Ilona és három húga magántanítóktól sajátította el a nyelveket, a művészeteket és a különböző ismereteket. Édesapja, mint a Műcsarnok megalapítója, számos festőt látott vendégül kastélyukban. Ilona és testvére, Borbála is örökölte a festészet iránti kedvet és idős korukig hódoltak ennek a szenvedélyüknek. Apjuk 1905-ben, mindössze 48 éves korában meghalt, a lányok nevelését öccse, Gyula vállalta magára, aki később feleségül vette bátyja özvegyét. Ilona 23 éves korában, 1909-ben házasságot kötött Pápa környékének urával, Eszterházy Pál gróffal. Ekkor kezdett naplót írni életének mindennapjairól.
Eszterházy Pál gróf, Ilona első férje, akinek elvesztését talán csak három gyermeke tudta vele valamelyest feledtetni (1910 körül)
Igazi szerelmi házasság volt az övék, imádták egymást, utazgattak, Pestre és Bécsbe jártak színházba és bálokba. Néhány év múlva, a pápai kastélyból kiköltöztek a kissé szerényebb, de csodálatos környezetben levő, és nem utolsó sorban olcsóbb fenntartású pápateszéri kúriába. Bármennyire szerették volna, nem született gyermekük. 1914 nyarán, Ilona hosszas és hiábavaló kezelései után, a férjet is megvizsgálták, és kiderült, Pálnak nem lehet gyermeke. A férjet lesújtotta a hír. A törvény szerint nem kellett volna bevonulnia katonának, de neki eszében sem jutott, hogy kötelességét ne teljesítse. Pál eleinte a front mögött szolgált, de nyughatatlan volt, talán gyermektelenségének tudata miatt, másban akart bizonyítani, a harctérre kérette magát. 1915. június 26-án, Dziewietniki községben (ma Ukrajnában található), az oroszok elleni támadás közben halálos lövést kapott és azonnal meghalt.
Ilona, férje bevonulása után, magára maradt. 1915-ben, több grófnő társával, jelentkezett a Vöröskereszthez önkéntesnek. Minden áron szeretett volna férje közelében lenni, megvédeni őt. Többszöri elutasítás után, végre engedélyt kapott arra, hogy az olasz frontra menjen védőnőnek. Elindulása előtt kézbesítették neki férje halálhírének értesítőjét. Összeomlott, de a parancsot teljesítette. 1916 nyarán, kimerültsége miatt, Ilona szabadságot kapott és sógoránál, Károlyi Mihálynál húzta meg magát Pesten. Pápáról néhány bútort és ruhát is elhoztak számára. Ebben az évben gróf Cziráky József is megsebesült a fronton, így minden nap meglátogathatta titkon szeretett grófnőjét. Végül sikerült meggyőznie, hogy ne menjen vissza a frontra, hanem legyen a felesége. 1917. február 17-én, néhány arisztokrata család nemtetszése ellenére, feleségül ment Cziráky József grófhoz, aki a háború előtt megígérte férjének, hogy gondját viseli Ilonának, ha Pál elesne a harctéren. Nem esett nehezére, hiszen egy 1914 karácsonyáról fennmaradt feljegyzésből tudjuk, hogy Cziráky József gróf, már akkor szerelmet vallott „Iloncsinak”, ahogyan ő nevezte. A nászút után a dénesfai kastélyba költöztek, ahonnan ugyanekkor költözött el József édesanyja (Cziráky Béláné Eszterházy Mária grófnő) Kecölbe, testvére Cziráky György pedig Kenyeribe. József sokat volt távol ezekben az időkben Dénesfáról, de időről-időre hazautazott szeretett feleségéhez, aki hamarosan gyermekekkel is megajándékozta házasságukat. 1918 tavaszán született meg első gyermekük Miklós, majd 1919-ben Pál, végül 1921-ben Béla.
A fiatal Cziráky József gróf, huszárfőhadnagy egyenruhában, 1915 körül. Titokban szerelmes volt Ilonába, legjobb barátja feleségébe. Eszterházy Pál halála után örömmel vette feleségül a grófnőt, aki számára ő sem volt közömbös.
A grófnő gyermekei nevelése közben továbbra is naplót írt, festegetett és a versírással is próbálkozott. Élvezte a vidéki életet, többször megfordul Kenyeriben gyermekeivel, de nem rajongott falunkért. 1930 májusában is Kenyeriben járt, amikor értesült arról, hogy a szomszédos Pápocon hatalmas tűzvész tombol. Átment és közelről látta a lakókat és a lángokat. Tudta, hogy szándékosan, felelőtlen gyújtogatók okozták a tüzet Tóth Lajos gazda házánál, amit a szél gyorsan tovább vitt. Az óriási lángtengerben 26 lakóház és gazdasági épület veszett oda. Még útközben megfogalmazódott benne következő verse.
Ünnep van Pápócon…
Felröppen a vörös kakas Zsuppos kunyhók tetejére. Mintha ma az egész falu ünnepelne! Pihen a munka, házuk előtt sorban ül a falu apraja és nagyja. Sápadt, konok arcok belső remegéssel lesik a tűz útját. Maszatos kis kölykök hangos nevetéssel kaviccsal dobálják, kurjongva bíztatják! Öreg hajlott anyóka az olvasót morzsolgatja: "Szelet adj, oh Ég, a mi házunk nem ég"! Legényeknek nyoma - sehol, mind eltűnt reggelre, és ott pihen a rozsban hasonfekve. Édes piros lángok, szépek, mert ígérnek apró kis házakra - piros zsindelyeket. Ünnep van Pápócon! Csak a templom tornya nem tud semmit róla...
Újságcikk a pápoci tűzvészről a Magyarság napilap hasábjain, 1930.
József és Ilona három gyermeke mellé 1930 tavaszán, új nevelőt alkalmaztak, a szíriai származású Khayatt Wadim személyében, aki annyira „értett a gyerekek nyelvén”, hogy Ilona grófnő festéssel tölthette napjainak nagy részét. Egész évben festett képeiből 1931-ben kiállítást rendeztek Szombathelyen.
A gazdasági válság éveiben, dénesfai kastélyukból Kenyeribe költözött át a család, mert Cziráky György hatalmas adósságokat halmozott fel és terhelt birtokaira. Hannig János, kenyeri plébános feljegyzései szerint, 1932 tavaszán már Kenyeriben laktak. A hatalmas parkkal körülvett, dénesfai kastély után, a poros utcára néző, kenyeri kastély nem tetszett Ilonának. Kenyeriben keveset festett, de itt születtek meg további versei, amiket gyermekeinek olvasott fel.
Egy Pesti út során, közös társaságban vacsorázott Herczeg Ferenccel, a korszak egyik legnépszerűbb írójával. Egy barátja elkérte néhány versét és Herczeg asztalára csúsztatta, aki a hús és a tészta között el is olvasta mindet. Nagyon tehetségesek. – jelentette ki. Ki írta? Ekkor mutatták be neki Czirákyné Ilonát. A verseket még annak az évnek a karácsonyára kiadták. A kötet, a grófnő 62 versét tartalmazza, és az első versének címét viseli: „Adósom vagy élet…„. A verseskötet jó sajtóvisszhangot kapott és bizonyára nagyon sokat eladtak belőle. Hannig János kenyeri plébános feljegyzései szerint, 1933. január 23-án, három hónapra a tengerhez utazott két gyermekével, kipihenni kenyeri fáradalmait, ahová soha többé nem költözött vissza.
Herczeg Ferenccel, a korszak egyik legnépszerűbb írója, aki felfedezte versíróként Ilonát. A jobb oldali fotón Ilona egyetlen verseskötetének reprodukciós kiadása, aminek eredetijét Könczöl Erzsébet (korábban dénesfai lakos) őrizte meg.
Elutazása előtt, több napilapnak is adott interjút, de talán számomra a legérdekesebb, a Színházi Élet magazin 1933 januári számában vele közölt budapesti beszélgetés, mert képeslap lévén, fotókat is tartalmaz Ilonáról. Ebből az interjúból idézek néhány részletet.
„…Ki ez a grófnő, akit nem látni a Park-Klubban, a lóversenyen, sehol nem látni, akinek egyetlen arisztokratikus passziója: verset írni. A grófnő a következőket mondja: – Az élet tulajdonképpen örökös ismétlődésekből áll. Minden ember életében vannak forrongások, kisebb, vagy nagyobb fordulatok, élmények és megérzések. Aki ezeket az élményeket megfelelő formában vissza is tudja dobni az életbe, az már író…Már gyerekkoromban a faluhoz szoktam, ott éltem a tőketerebesi lassú mozgású, csendes emberek között… Ez a csend és nyugalom – amely sok embert idegbeteggé tesz – bennem életté és élménnyé alakult. Nem szerettem a várost és mikor később Budán laktunk, nevelőimmel csak a Lánchídig jártunk és Pest úgyszólván teljesen ismeretlen maradt előttem egészen menyasszony koromig. Vasmegyei birtokunkon érzem magam legjobban otthon, három fiam társaságában. Legidősebb fiam tizennégy esztendős, – mondja a feltűnően csinos, karcsú, elegáns termetű, fiatal grófnő – kollégiumba jár és így keveset van otthon. A másik két fiammal lovagolok reggelenként, vadászok fácánra, nyúlra, fogolyra, fürdők nyáron a Rábában, teniszezem a parkunkban. Nekik olvasom el először verseimet és dicséretükre legyen mondva, méltányolják, sőt elismerik költői hajlamomat.”
Az interjú során készült fotó Ilonáról, 1933-ban (megjelent a Színházi Élet magazin 1933 januári számában)
A cikkben beszélt még festészetről is, amitől a versírás egy kissé eltérítette, de a falakon mindenütt saját festményeivel vette körül magát. Igazán azonban írónak érezte magát, hiszen esküvőjétől kezdve naplót vezetett: szinte minden nap, pontosan, minden eseményről írt. „Már kiadóm is akadt volna, egy angol vállalat, azonban a benne szereplő személyek még élnek, túlságosan ismertek és feljegyzéseim teljesen szubjektívek, úgy hogy a napló kiadása ma nem lehet aktuális.” – mondta Ilona 1933-ban. Egy másik lap, a „Literatura” egyik írásából megtudhatjuk még, hogy a versek mellett, éppen egy regény írásán is dolgozott, amiben a fiatalság és a férfiak problémáival foglalkozott. „Az lesz a címe: „Tolvajok“. Mert hiszen manapság mindenki lop … Pénzt vagy legalább gondolatot.” – mondta nevetve.
Ilona fotója egyik saját festményével 1933-ban (megjelent a Színházi Élet magazin 1933 januári számában)
A következő években feltűnt még néhány verse a „Magyarság” folyóiratban, verseit ünnepségeken olvasták fel, de továbbra is a vidéki életet részesítette előnyben. 1938-ban, néhány Pesti tárlaton feltűnést keltettek egy új festőnek, bizonyos András Józsefnek a képei. A bennfentes képzőművészek is csak találgatták, hogy ki lehet a művész, amikor kiderült, hogy álnévről van szó. A festő nem más volt, mint Czirákyné Ilona grófné, aki verseskötetével az irodalmi életbe már korábban beírta magát. Ennek kapcsán, a „Színházi Élet” képeslap úgy gondolta, hogy érdekes lehet az olvasóknak, ha felkeresik Ilona grófnőt. 1938 tavaszán lekocsikáztak Dénesfára, ahol a múlt és a jövő képe fogadta őket. A múltat idézte a régi kastély, az évszázados fák, míg a jövőt az út mellett tapasztalt, modern gépekkel folyó mezőgazdasági munkák jelentették. Az újságírót – 1938-ban írt cikkében – elsősorban a grófnő készülő színdarabja érdekelte.
„Igaz-e, hogy színdarabot irt?
– Igaz.
– És ha szabad tudnunk, miről szól a darab?
Mosolyogva elhárítja a kérdést. – Ó, azt a világért sem mondom meg!
– És miért nem?
– Kabalából! – mosolyog. – Annyit azonban elárulhatok, hogy a darabom társadalmi színmű, mai és rendkívül lényeges problémát tárgyal…Igenis, szembe kell nézni az étet nagy kérdéseivel. A darabomat most olvassa egy ismert nevű író, akinek nagyon tetszik a munka és csak azt kifogásolja, hogy szomorú a befejezése. Pedig én nem akarok beleegyezni abba, hogy a darabom afféle mondvacsinált happyenddel végződjék. Megmondom őszintén, a kritikusoktól nagyon félek. Kettős tehertétellel indulok a harcba a sikerért. Az egyik tehertétel az, hogy nő vagyok és a másik az, hogy arisztokrata vagyok. Két ok a könnyű előítélethez. Nem szeretném, hogy azért szidjanak, vagy azért dicsérjenek, mert grófnő vagyok.”
Ilona és fia, Béla dénesfai birtokuk kertjében 1938-ban (megjelent a Színházi Élet magazin 1938. 29. számában)
Az interjú végén – ahogy minden egyes alkalommal – még megemlítette szeretett fiait is. „A kastély parkjában van tó, teniszpálya és a parkon keresztül folyik a Répce. Evezünk, úszunk, teniszezünk és így talán elhiszi, hogy bár ritkán járok Pestre, soha nem unatkozom.” – zárta mondandóját a grófnő.
Ilona portréfotója 1938-ban (megjelent a Színházi Élet magazin 1938. 29. számában)
Részlet az 1938-ban megjelent, Színházi Élet magazin 1938. 29. számának cikkéből, Ilona egyik festményével
A boldog békeidők csendesen teltek. A falubeliek hálás szívvel emlékeztek vissza erre az időszakra. Csak a gróf fiainak volt kerékpárja, így az egész falu gyereke azon tanult meg bicajozni, a misék után pedig lekváros és vajas kenyeret kaptak a gyerekek. Emlékeztek még arra is, hogy Ilona grófnő nagyon szépen rajzolt. Egyszer sétálgattak a faluban a férjével, a padokon kint ültek az öreg parasztemberek. Néhány perc alatt úgy lerajzolta őket, hogy a fénykép sem hasonlított jobban rájuk. Sajnos semmi sem tart örökké…ismét vége szakadt az békének, hamarosan kitört a II. Világháború, a grófnő fiai bevonultak katonának. Miklós fia, első férjéhez hasonlóan, a szovjetekkel vívott ütközetben elesett, másik két fia a háború után Kanadába menekült.
Két verse, ami a „Magyarság” napilap 1935 évi számaiban jelent meg
1948-ban világossá vált, hogy az államosítás, a magukra maradt Cziráky Józsefet és feleségét Ilonát sem kerüli el. Hónapokkal korábban három ládában gyűjtötték össze a család ezüst- és porcelán értékeit. Már sötétedett, amikor egy negyedik, akkor még üres ládát hozott valahonnan József. A régi komód fiókjából lassacskán, gondosan rakta át a ládába a grófnő évtizedek alatt összegyűjtött levelezését, első világháborús naplóvázlatait, színműveinek és regényének töredékeit, verseit és fényképeit. Éjszaka volt, mikor lezárta az iratokkal teli ládát. Reggelre mind a négy láda elfalazva pihent, a dénesfai kastély lépcsője alatt kialakított rejtekhelyen. Amikor kilakoltatták őket a kastélyból, a lépcsőre pillantva úgy érezték, hogy még viszontláthatják elrejtett emlékeiket. Eleinte az úgynevezett kiskastélyban, a titkári lakásban húzták meg magukat, de rövidesen onnan is menniük kellett. A falusiak fogadták be a grófi családot, Nagyéknál kaptak szállást. Kis tartalékaikból éltek Dénesfán.
Ilona két verse az „Adósom vagy élet…” verseskötetből 1932
A mindig életvidám Cziráky József 1960. augusztus 10-én halt meg Dénesfán. Fiai kérésének engedve, férje halála után, Ilona Kanadába költözött, ahonnét soha többé nem tért haza. Idősek otthonában töltötte utolsó éveit 1967-ben bekövetkezett haláláig. Ezzel meghalt az utolsó ember is, aki ismerte a négy elfalazott láda titkát…
Ilona munka közben 1933-ban (megjelent a Színházi Élet magazin 1933 januári számában)
1971. június 21-én, az időközben elmegyógyintézetté átalakított, dénesfai kastélyban felújítási munkákat végeztek. Egy lépcső alatti falrész vakolatának leverése közben, a kőműves kalapács ütésétől beszakadt néhány tégla. A munkások ekkor fedezték fel a rejtett üreget, benne a négy elfalazott ládát, közöttük azt is, amelyikben egy grófnő egész életének írásos alkotásai pihentek. Mai bejegyzésem számtalan információját is az ebben a ládában talált levelek és naplók, már feldolgozott változatából merítettem.
Pörneczi Tamás, 2018. november
Források: Andrássy Ilona grófnő publikált levelei, naplója és fotói; Dénesfa község honlapja; korabeli újságok cikkei és fotói; Arcanum adatbázis; gróf Cziráky Andrássy Ilona – Adósom vagy élet…verseskötete; Hannig János plébános feljegyzései 1917-1940.
