Vas Népe – 1964

A megye lapjának cikkei Kenyeriről

Az 1960-as évekből, hét évfolyam Vas Népe napilapot őriz a celldömölki könyvtár, amit az előző hónapok során átolvastam. Ennek a 85 kilónyi, több, mint harmincezer oldalnak, a Kenyeri vonatkozású, érdekesebb híreit szeretném megosztani minden kedves olvasómmal. Ezúttal 1964-be invitálok mindenkit. Kérem, tartsanak velem!

A Vas Népe 1964. február 4-i címlapjának fotója az ifjú, kenyeri házasokról 

Korábbi, 2018 októberében megjelent bejegyzésemet, a Vas Népe 1963-ban megjelent eseményeiről, a szövegdobozra kattintva olvashatják újra.

1964 februárjában egy kenyeri esküvőre hívták meg a megyei újság tudósítóját. Ágoston Marianna és Jóna László hitvesi csókját a megye minden településén láthatták az 1960. február 4-én megjelent lap címoldalán. A belső oldalakon részletesen beszámoltak a Kenyeri Szövetkezeti Vendéglő belső termében (megjegyzés: ma Cziráky vendéglő) tartott lakodalomról is.

Részlet a „Legyetek mindig ilyen boldogok” című cikkből, Vas Népe 1964. február 4.

Márciusban Jánosházára költözött a szerencse. Ezekben a hetekben, a tárgynyeremény sorsolásokon, ketten is személygépkocsit nyertek, de volt akit motorkerékpárral, Lehel hűtőszekrénnyel, Kékes televízióval vagy Miskolc rádióval jutalmazott meg a szerencse. Sőt, a hónap végén tartandó lottósorsolás előtt Kiss Jánosnénak négyes találata volt a lottón, amivel hetvenezer forintot nyert. Ezek után nem is csoda, ha mindenki felfokozott várakozással készült az 1964. március 27-i lottósorsolásra, amit a jánosházi művelődési házban tartottak meg ezen a héten. A sorsolás utáni napon, szintén a Vas Népe tudósításából értesültünk róla, hogy a zsúfolásig megtelt művelődési ház előtt, száznál is többen voltak olyanok, akik nem fértek már be a sorsolás helyszínére.

A Vas Népe 1964. március 25-i számának cikke a közelgő lottósorsolásról

A tavasz lassan megérkezett. Ahogy szinte évről-évre megtörtént, úgy 1964-ben is kilépett medréből a Rába, de szerencsére nem okozott hatalmas károkat. A tavaszra a földműves-szövetkezetek szaküzletei is felkészültek. Alsóságon, Krausz István boltvezető, 1 300 000 forintos árukészlettel várta a kedves vevőket, többek között 1500 darab kötöttárú, 2000 pár cipő, 500 férfi ing és rengeteg méterárú alatt roskadoztak 1964 március végén a polcok.

A medréből kilépett Rába folyó fotója és az alsósági szaküzlet raktárának fotója és a cikk egy részlete a Vas Népe, 1964. március 25-i számából

Áprilisban, egy ma már szinte elképzelhetetlen „mobil cipészről” számolt be a Vas Népe. A sárvári Cipész KTSZ autója, 1964-ben, szerdánként Nickre látogatott, ahol összegyűjtötte a javítani való cipőket, majd pontosan egy hét múlva megjavítva visszaszállította azokat a faluba. A helybeliek annyira meg voltak elégedve a „mobil cipész” szolgáltatással, hogy a szomszédos Répcelak cipészei helyett, inkább a házhoz szállítást választották.

„Mobil cipész” Nicken, a Vas Népe 1964. április 24-i számában

1964-ben a május elseje péntekre esett. A Vas Népe „Éljen a szocializmust építő magyar nép!” jelmondattal került ki a nyomdából. A 75. alkalommal, úgy hazánkban, mint a világ különböző tájain megtartott május 1-jei ünnepségekről részletesen beszámolt a napilap. Moszkvába több, mint ötven ország szakszervezeti képviselői érkeztek, hogy megtekintsék a Vörös téren a katonai díszszemlét és a felvonulást. Szombathelyen reggel hét órakor a fúvószenekarok tartottak zenés ébresztőt, majd délelőtt több helyszínen is felvonulás és ünnepség kezdődött. A szabadtéri színpadokon helyi együttesek léptek fel, az összes büfé és étterem nyitva tartott egészen az este kilenc órakor kezdődő tűzijáték befejezéséig.

A Vas Népe 1964. május 1-jei ünnepi címlapja

Vas Megye alsó szegletében közben befejezéséhez közeledett egy építkezés, ami sok-sok kenyeri iskolás életében is szép emlékeket hozott a következő években, évtizedekben. Az akkori, Jugoszláv határ melletti Apátistvánfalva településen, kétmillió forintból, járási úttörőtábor építési munkái zajlottak 1964 május végén. Az építési munkák befejezését júliusra tervezték, ami sikerült is. A táboravatóról 1964. július 14-én számolt be a megye napilapja. A népünnepéllyé változott avató ünnepségre a környékről több-százan érkeztek és késő estig állt a bál a tábor területén. Az avató utáni héten, megérkeztek a megye különböző iskoláinak őrsvezetői is, a tábor első lakói. A nyári táborokban évente több, mint 500 gyermek töltött el egy-egy hetet, többek között én is jártom ott a hetvenes évek végén. Ma is emlékszem a „határsértőre”, aki az éj leple alatt belopózott a főépületbe. Az éjszaka közepén az egész tábornak „riadót vezényeltek”, hogy segítsünk elfogni, ami persze sikerült is. Aztán másnap, amikor a határőr laktanyát is meglátogattuk, akkor csodálkozva találkoztunk a „határsértőt” eljátszó férfival, immár katonaruhában. Ezt a „határsértős riadót” természetesen minden turnusban „eljátszották”. Talán azért is vált számomra emlékezetessé ez a tábor, mert élményekkel gazdagodva, teljesen kifáradva érkeztem haza, ráadásul az Apátistvánfalva melletti erdőkben található forrás, jéghideg vize még egy négyhetes, ágybanfekvős tüdőgyulladással is „megajándékozott”.

Cikk a hamarosan elkészülő táborral kapcsolatban (Vas Népe 1964. május 12)

Cikk részlet a táboravatóról (Vas Népe 1964. július 14)

Apátistvánfalvai tábor lakói -Kenyeriekkel – az 1980-as évek végén (digitális családi fotóalbumomból)

Apátistvánfalva, a járási úttörőtábor építése, avatása és lakói 

A nyári aratás előtt a Kenyeriek újításáról számolt be az újság. Május végén a megye szakemberei a kenyeri gépállomásra érkeztek, hogy tanulmányozzák azokat az átalakításokat, amiket Talabér Sándor és Bogdányi István szerelők, az egyik magyar gyártmányú „Balaton” kombájnon elvégeztek. Korábban ezek a kombájnok többet álltak, mint amennyit arattak, de a tapasztalatok és ötletek alapján átalakított kombájn végre alkalmassá vált arra, amire eredetileg is tervezték: a lehetőségekhez mérten a legtöbb kalászost learatni. Egy későbbi újságcikkből tudható, hogy az 1964-es aratási szezonra, összesen 10 db kombájnt alakítottak át Kenyeriben.

A Kenyeriek újítása a Vas Népe 1964. május 23-i számában.

A színes hírek között találtam Molnár Bernadett, merseváti kislány fotójára, aki arra vállalkozott, hogy Veszprém megye határától egészen Celldömölkig újrafesti az út melletti kilométerkövek megkopott számozását. Nem tudom, hogy a közel 7 kilométeres szakaszon milyen sűrűn (500 m – 1000 m) voltak elhelyezve a kövek, de mindenképpen hasznos és becsülendő volt a felajánlása.

Bernadett, a 822-es számú útjelző kő festése közben, Vas Népe 1964. május 28.

Sporthírek következnek. Az 1964 évi falusi spartakiád versenyek járási döntőit július elején rendezték meg. Újdonság volt ebben az évben, hogy minden sportágnak más és más településen volt a döntője. A kézilabda versenynek Vönöck, a tekének Kemenespálfa, a kerékpározásnak Mersevát, a céllövésnek Celldömölk adott otthont. A négy sportágban összesen 162 versenyző állt rajthoz, köztük 43 női indulóval. A verseny helyezettjei között a kenyeriek is jól szerepeltek. A kenyeri, női kerékpár csapat járási első helyezett lett, az egyéni kerékpáros versenyben Rudi Irma első helyen, míg Csihar Erzsébet második helyen végzett. A kenyeri, férfi kerékpáros csapat szintén első helyen végzett, egyéniben első és második helyen is Kenyeriek végeztek (Németh J. és Németh D.).

Sporthírek a Vas Népe 1964. július 1-jei számából   

„Szeptember végén” jelmondattal szerveztek falunapot 1964. szeptember 27-én Ostffyasszonyfán. Ennek apropóján több cikk is megjelent a szeptemberi Vas Népe lapszámaiban a településsel kapcsolatban. Elsőként Petőfi Sándor nyomába eredt a cikkíró, idős embereket megszólaltatva, de hamarosan a mesék birodalmában érezhette magát, hiszen ahány helyen kérdezősködött, annyiféle történetet hallott Petőfi és az ostffyasszonyfai Tóth Róza szerelméről.

„Élt Nagysimonyiban egy idős ember Csizmazia András, akinek az apja postás volt, és ebbeli minőségében naponta átjárt Asszonyfára. Ő hozta magával azokat a vers-kéziratokat, amelyeket az épp ott nyaraló ifjú Petőfi írt Csáfordi Tóth Rózához. Esténként felolvasta a cimboráknak, hogy íme hallgassátok, ezt ma írtam. Állítólag…legenda, mindent megszépítő messzeség. Csizmazia bácsi 1870-ben született, apja aligha lehetett Petőfi kortársa…”

„Zöld lombú, magas nyárfák alatt, kicsi, fehérre meszelt ház Bogdányiéké. Az udvaron asztal…s vendégmarasztaló hangulatban Gyula bácsi beszél, beszél kifogyhatatlanul. Abban a kastélyban, Takács Déneséknél mulattak az urak. Amikor éjféltájt becsíptek, kisurrant Tóth Róza a hátsó ajtón, aki szobalány volt Takácséknál, s vitte a jó falatokat, no meg a csókot is, ölelést is Petőfinek, aki lenn a park fái között várt szerelmére. Rettenetesen szerették egymást…váltig erősíti, hogy ez a valóság, nem pedig amaz…Próbálom bizonygatni, hogy Tóth Róza nem volt szobalány, s a költővel alig találkozott, de belátom felesleges. Az itteniek emlékezetében már így él ez a történet… (Vas Népe, 1964. szeptember 20.)

„Ugyan, ki tudja már, hol lakott Petőfi” – mondta Baranyai Józsefné, akinek házán akkoriban emléktábla hirdette, hogy „Itt lakott Petőfi” (Vas Népe, 1964. szeptember 20.)

A falunap sikeresen lezajlott Ostffyasszonyfán. Tudományos kiselőadások, Petőfi szavalatok, fúvószenekar és két TSZ tag által énekelt, megzenésített Petőfi versek tették emlékezetessé a napot. (Vas Népe, 1964. szeptember 29.) 

Egy országos jelentőségű eseményről is beszámolt megyénk napilapja: 5 évvel a tervezési munkák megkezdése után, újabb híd kötötte össze Budát és Pestet. 1964. november 21-én felavatták az új Erzsébet hidat. Elődje 1903-ban készült el, de a II. Világháborúban felrobbantották. 5000 meghívott és százezernyi érdeklődő jelenlétében, Kádár János a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke nyitotta meg az új hidat. A megnyitó kezdetén, az „Acélhang kórus” előadásában, a Vass Lajos komponálta „Erzsébet híd köszöntése” című szerzemény hangzott el, majd a köszöntőbeszédek után megindulhatott a forgalom.

Balra az új híd terhelési próbája buszokkal és tehergépkocsikkal, jobbra a teljes cikk az avatási ünnepségről (Vas Népe 1964. szeptember 18 és szeptember 22.) 

Végezetül egy országos jelentőségű hírről, amiről az 1964 decemberi Vas Népe szinte minden lapszámában olvashattunk. Az Ásványolaj Forgalmi Vállalat, vagy ahogyan talán mindenki ismeri, az ÁFOR (a MOL elődje), a gépkocsimotorok fejlődése miatt egy új típusú, új oktánszámú benzin bevezetését tervezte, amit 1965. január 1-től meg is valósított. A korábbi 70 vagy 72 oktánszámú lett a „normálbenzin”, míg az új, korábban 85 oktánszámú benzinből, 92 oktánszámú, „szuperbenzin” lett. Eleinte sokan idegenkedtek az újdonságtól, talán azért is mert, a forgalomban levő Wartburgok, Moszkvicsok nem „igényelték” a magasabb oktánszámú üzemanyagot.

Az új szuperbenzin reklámozására és megismertetésére sokat költöttek 1964 decemberében. Fent: szuperbenzin reklámok a Vas Népe 1964 decemberi számaiból. Lent: ÁFOR benzinkutak 86 és 92 oktánszámú üzemanyagokkal (forrás: retrovasak).

Ezek voltak a számomra legérdekesebb cikkek a Vas Népe napilap 1964 évi számaiból. A sorozatot a későbbiekben folytatom majd itt a blogon az 1965-ös évvel.

Pörneczi Tamás, 2019. május

Forrás: Vas Népe napilap 1964 évi számainak cikkei