A csöngei lovasszobor

A hagyományok szerint Luca napja dologtiltó nap a lányok, asszonyok számára: nem végezhettek semmilyen érdemleges munkát. Tilos volt a mosás, vasalás, főzés, kenyérsütés, takarítás és a varrás is. A férfiakra azonban nem vonatkozott a munka tilalma. Talán éppen ezért választotta ezt a napot a gyümölcsfák elültetésére 1966. december 13-án, Luca napján a csöngei Kiss Lajos. A reggeli mise után, a kert szegletében sorakozó facsemeték közül kiválasztotta a legszebbeket. Azt tervezte, hogy a tíz új gyümölcsfát a kerti út mellé ülteti el. Miután a helyüket gondosan kiválasztotta, nekilátott az ásásnak. Úgy gondolta, hogy a déli harangszóra biztosan végez a faültetéssel. Talán sohasem tévedett még ekkorát életében…

Csöngei lovaskocsi a hetvenes évek elején (digitális családi fotóalbumomból)

Az ötödik gyümölcsfa kijelölt helyén a föld nehezen engedett Lajos ásójának, ezért a csákánnyal igyekezett a munkáját megkönnyíteni. Talán három-négy ütés után a csákány fémes csattanással ütközött bele valamibe. Lajos letette a szerszámokat, és kézzel igyekezett megállapítani, hogy mit rejt a föld, a leendő gyümölcsfa helyén. Amint negyven-ötven centiméter mélységben kutatott, megpillantott valamit, amire egyáltalán nem számított: egy fémből készült ló két füle bukkant fel a gödör alján. A gazda meglepetésében felugrott, és hívta a feleségét. A faluban futótűzként terjedt a hír. Lajos közben óvatosan folytatta a kutatást: a fülek után előbukkant a ló feje, a kantár és a hátán ülő lovas is. Mikorra az egész szobor láthatóvá vált, Lajos körül már 40-50 ember igyekezett megpillantani a szobrot.

A felfedezés pillanataira, a korabeli újságcikkek szerint így emlékezett vissza Kiss Lajos (Vas Népe, 1966)

A hetven kilogramm súlyú, fekete színű, kb. nyolcvan centiméter magas bronzszobrot óvatosan emelték ki a földből, megtisztogatták és felállították a megtalálási helye mellett. Azon a vasárnapon, az egykori beszámolók szerint valóságos „búcsújárás” vette kezdetét Kiss Lajosék kertjében. Mire a nap lement, közel hatszázan jöttek megnézni a lovasszobrot, amit a rajta ülő alakról, „Árpádnak” neveztek el. A szobor történetéről csak a felirat – „ifjú Vastagh György – Öntötte Szili István, Budapest” – árulkodhatott volna, de ezeket a neveket senki sem ismerte a rengeteg látogató közül. Nos, én vettem a fáradtságot, és 53 évvel a szobor megtalálását követően utánajártam ennek a feliratnak, és az abban szereplő két személynek.

A csöngei cikk főcíme az 1966. december 16-i Vas Népe napilapban 

Az első név a Csöngén megtalált szobron: Ifjú Vastagh György. A neves művészcsaládból származó szobrász, Kolozsváron született 1868. szeptember 18-án és Budapesten halt meg 1946. július 3-án. Édesapja, idős Vastagh György, és testvére Géza is ismert festőművészek voltak. A század végén már budapesti műtermükben dolgozott együtt a család, így a vendégek együtt láthatták mindhármuk alkotásait, és a korabeli tudósítások hangulatos cikkekben számoltak be művészi tevékenységükről. Rendszeres kiállítói voltak a budapesti tárlatoknak. György a szobrászati ismereteit Zala Györgynél – a századforduló reprezentáns képviselőjénél – alapozta meg, 1887-1888 években, majd a müncheni Képzőművészeti Akadémián tanult tovább 1889-1891 között. Munkásságának első elismerése 1893-ban érte: „Tevehajcsár” című szobrával az 1000 forintos Károlyi Gábor-díjat és a vele járó párizsi tanulmányutat nyerte el. Ezt követően, a földművelésügyi tárca felkérésére, az 1896-ban megrendezett Ezredéves Országos Kiállításra ¼ méretarányú gipsz állatszobrokat készített. A később a Magyar Királyi Mezőgazdasági Múzeum gyűjteményébe kerülő szobrokért a kiállítás Millenniumi Nagy Érmét nyerte el. Hazai sikerét nemzetközi elismerések is követték. Az 1900-as Párizsi Világkiállításon kétszeres elismerésben részesült, egyrészt kisméretű, festett gipsz állatszobrait, másrészt „Csikós” című szobrát díjazták aranyéremmel. Hasonló módon érmekkel tüntették ki a művészt az 1910-es bécsi vadászati kiállításon, majd az 1911-es Torinói Világkiállításon is.

Ifjú Vastagh György szobrász műtermének részlete, középen egy életnagyságú Árpád vezér lovasszoborral (wikimedia commons hivatkozás a képre kattintva)

Ifjú Vastagh György számára különös jelentőséggel bírt, hogy művei minél élethűbbek legyenek. Munkamódszeréről az 1930-as évek elején a kairói Mezőgazdasági Múzeum számára készített állatszobrainak fennmaradt dokumentációja alapján alkothatunk képet. Állatmodelljeinek megörökítéséhez méretadatokat tartalmazó vázlatrajzokat, vízfestményeket és fényképfelvételeket egyaránt használt. A hiteles alkotások létrehozása érdekében az Állatorvosi Főiskolára is beiratkozott, ahol anatómiai tanulmányokat folytatott. Állatszobrai egyre keresettebbek lettek, nem csak a gazdag magánemberek között, de a múzeumok gyűjteményeik számára is egyre többet vásároltak.

Ifjú Vastagh György fotója (Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár)

Ilyen előzmények után nem véletlen, hogy szobrászi megbízásaiban is szívesen alkalmazta az ember és a ló együttesét, ahogyan azt a Csöngén megtalált szobor esetében is tette. A legismertebb alkotása ezek közül a budai várban 1902-ben fölállításra került „Csikós” szobra. A Palota építőbizottsága adott Györgynek megbízást a mű elkészítésére, hogy az épület magyar jellegét ezzel is hangsúlyozzák. A népi viseletbe öltözött legényről valóban a puszták bátor, erős csikósa jut eszünkbe. A szobor kisméretű példánya a Magyar Nemzeti Galéria legszebb darabjai közé tartozik, porcelán-változata a herendi porcelángyár keresett exportcikke volt, talán sokaknak a polcán ma is megtalálható.

Herendi porcelán: Lovát fékező csikós. ifjú Vastagh György szobra alapján készítették el porcelánból Herenden az 1930-as évektől kezdődően, aminek darabjai ma is nagy népszerűségnek örvendenek a gyűjtők között.

Ifjú Vastagh György műveit különösen értékessé teszi az a körülmény, hogy szobrainak döntő többsége egy-egy konkrét állatról készült, portré értékű alkotás. Felbecsülhetetlen jelentőséggel bír, hogy „háromdimenziós” formában láthatjuk ma is az akár 120-130 évvel ezelőtt élt nóniusz fajta alapító törzsménjét, a legkiválóbb bábolnai arab törzsméneket, vagy a Mezőhegyesi Magyar Királyi Állami Ménesbirtok Hunyadi nevű magyar szürke törzsbikáját. Ezek az állatportrék művészi értékükön túl dokumentumok is. Segítségükkel nyomon követhetjük az egyes fajták kialakulását, formálódását, a tenyészcél változását és a divatirányzatok esetleges érvényesülését is.

Ifjú Vastagh György műtermében dolgozik egy ló szobrán (Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár)

A második név a Csöngén megtalált szobron: Szili István, Budapest. Ő volt az, aki a szobrász által megalkotott gipsz szobor segítségével elkészítette az öntőformát, majd a szobor bronzból készült példányát. Ahogy ma mondanánk, bizalmi állás volt az övé, hiszen a törékeny gipsz szobrokkal úgy kellett bánnia, mint a hímes-tojásokkal. A magyar szoboröntészet kiváló személye volt a 20. század elején Szili István, akinek a műhelyében számos kiváló szobor készült. Bordács István fémöntőmester öntödéjében tanult, majd segédlevelének elnyerése után a többi fémöntő legényhez hasonlóan külföldi vándorútra kelt. Több fém- illetve szoboröntödében dolgozott az első világháború kitöréséig. 1918-ban önállósította magát, többször is költözött műhelyével együtt, mire saját, kőbányai szoboröntödéjét megépítette. Szili István jó kedélyű, rendkívül szorgalmas és szerény ember volt. Kisebb szobroktól a hatalmas köztéri alkotásokig, számos helyen találkozhatunk az öntödéjében készült művekkel.

Szili István és az öntöde dolgozói a New Yorkban felállítandó Kossuth szobor egy részével és több kisebb alkotással 1928-ban a műhelyük előtt (forrás: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Öntödei múzeuma)

Egyik leginkább nevezetes és Szili Istvánnak hírnevet szerzett szobor, ma is megtekinthető New York városában, a Riverside Drive és a 113. utca sarkán. Az 1928-ban felállított Kossuth-szobrot az amerikai magyarok rendelték meg, annak árát pedig közadakozásból gyűjtötték össze. Érdekessége, hogy az öntőformáját Szili István egy Cegléden felállított, szoborról mintázta meg. A szobor kiöntése nagy büszkeséggel töltötte el Istvánt és munkatársait, amit bizonyít, hogy több fénykép is készült egykor az öntöde udvarán összeállított szoborral. A szobor avatására 1928-ban Kossuth-zarándoklatot szerveztek. A különvonat 1928. március 5-én indult a Keleti pályaudvarról és két nap alatt érkezett meg az akkori világ negyedik legnagyobb hajójához, a 46 439 tonnás „Olympic Tourist” tengerjáróhoz. Az út 6 napig tartott Amerikába. A szobor avatásáról így emlékeznek az egykori források.

„A XX. századi magyar Kolumbuszokat az amerikai magyarok éljenzése fogadta. Másnap New York polgármestere adott számukra fogadást. Március idusán, verőfényes tavaszi napon került sor utazásuk legnagyobb eseményére. Három kilométer hosszú menet élén indultak a szoborhoz. A város egyik legszebb terén Amerika, s a világ minden részéről összegyűlt 20000–25000 magyar énekelte a Kossuth nótát. Angol és magyar nyelvű beszédek után, az aradi vértanúk emlékére elsütött 13 ágyú mindent megrázó dörrenése közben, két szép magyar leány – egyikük Magyarország, másikuk az Egyesült Államok megszemélyesítője – közreműködésével hullt le a lepel. Még az ágyúk dörgését is túlharsogta az éljenzés, mely az ércbe öntött Kossuthot köszöntötte. A talapzaton a kormányzó hívó szavára harcba induló fiatal honvéd látványa tárult elő, amint zászlaját előre tartva visszafordul, s utoljára kezet szorít öreg édesapjával. A szabadságharc lelkes hangulata árasztotta el a szíveket. A leleplezés estéjén közel kétezer estélyi ruhás magyar és magyarbarát amerikai gyűlt össze a 26 emeletes, 2000 szobás Commodore-szálló 100 méter hosszú és 30 méter széles báltermében rendezett Kossuth-bankettre. A világ legnagyobb báltermében a testvéri szeretet, összetartás kívánalma hangzott a magyar, Kossuth Lajos magasztalása, s a magyarok dicsérete az amerikai szónokok ajkáról.” (Bíró Zoltán: Amerika – magyarok a modern csodák világában című könyvéből)

A szobor, a beszolgáltatást követően újra eltűnt a csöngeiek látóköréből. Arról ugyan nem találtam írásos információt, hogy hová került, de a források böngészése közben úgy hiszem újra felbukkant egy budapesti kiállításon. Ifjú Vastagh György alkotásaiból az elmúlt évtizedekben több emlékkiállítást is rendeztek a Mezőgazdasági Múzeumban, közülük két jelentősebbet: 1968-ban és 2018-ban, születésének 100. illetve 150. évfordulója alkalmából.  Az 1968-as kiállítás tárgyai között feltűnt egy fekete színű ló szobra, melynek nyergében Árpád vezér ül, és a ló háta felett keresztben tartja a kezében kardját. A 61 éves fotóba belenagyítva, talán a kantárjából is hiányzik egy darabka, éppen az, amit Kiss Lajos csákányával letört belőle Csöngén, 1966. december 13-án, miközben a gyümölcsfákat akarta elültetni.

A csöngei, Árpád lovasszobor fotója, a Mezőgazdasági Múzeum 1968-ban megrendezett emlékkiállításának katalógusában. A szobor ezek szerint 1904-ben készült és tulajdonosaként a múzeum volt feltüntetve. Talán ma is ott őrzik. 

Pörneczi Tamás, 2019 augusztus

Források: Vas Népe korabeli cikke, Mezőgazdasági Múzeum archív és digitális kiadványai, Mezőgazdasági Múzeum honlapja, Wikimédia Commons, korabeli újságok cikkei és fotói, Budapesti Honismereti Híradó 2014.07, Arcanum, digitális családi fotóalbumom.