Arábiától a Cziráky birtokig
1912 nyarán, a távoli Mezopotámiában (ma Irak területe), a Tigris folyó partján épült Moszul városában ezen a reggelen is éppen olyan nyüzsgés fogadta az utca emberét, mint általában a hét többi napján: dolgukra siető gyerekek, nők és férfiak töltötték meg élettel a várost. A jómódú házból kilépő két férfi és a kisfiú senkinek sem tűnt fel, pedig az egyik férfi láthatóan különbözött az utcákon közlekedőktől fehér arcbőrével és európai ruhájával. Az arab férfi szelíden megsimogatta a kisfiú fejét és így szólt: – Vigyáznak rád, ne félj! Hamarosan újra találkozunk. Még néhány percig álltak ott szótlanul, aztán az európai férfi megfogta a fiú kezét és hamarosan elnyelte őket az utcán hömpölygő emberek áradata. Wadih – így hívták a fiút – még egyszer hátrapillantott. Az arab férfi még mindig mozdulatlanul állva követte őket a szemével. Akkor még nem tudta, hogy húsz év múlva láthatják egymást újra. Mai történetemben szeretném megismertetni olvasóimmal, hogyan került Irakba egy magyar ember, miért hozott magával egy arab kisfiút, mi történt a fiúval Magyarországon, hogyan került kapcsolatba a Cziráky családdal és a Kenyeriekkel. Ahhoz, hogy mindezt megérthessük, újabb évtizedeket kell visszamennünk a történelemben.
Az „Ország Világ” című újság cikke az ázsiai frontról 1918 (forrás: Arcanum)
A múlt század derekán a hadseregek reformerei még nem a gépesítésben, rakétákban és atomfizikában gondolkoztak, hanem a lovasság gyorsaságának, tűrőképességének fokozásában látták a jövő útját. Bár a magyar lóállomány kiváló volt, a hadvezetőség mégis úgy döntött, hogy újabb beszerzésekkel bővítik a bábolnai ménest. 1856 októberében Brudermann ezredes azt a parancsot kapta, hogy méneskari tisztekből álló bizottság élén keljen útra és arab földön – elsősorban Szíriában – a beduinoktól vásároljon méneket és kancákat. Ez azonban nem volt könnyű feladat, mert a legszegényebb beduinok is csak nagyon nehezen váltak meg lovaiktól, annak ellenére, hogy a vásárlók aranypénzekkel fizettek. Az egyik lóvásárkor akadt egy alig 15 éves fiú – Nagle nevezetű – aki egyszerűen képtelen volt elbúcsúzni édesapja lovától és addig könyörgött a lóvásárló bizottság vezetőjének, amíg az apa beleegyezésével magával vitte őt is a lovával együtt Magyarországra. Más források szerint a fiú elszökött otthonról, és csak a hajóúton fedezték fel a lovak között. Vidám, szeretetre méltó gyerek volt, akit a bizottság mellé beosztott magyar legénység rövidesen annyira megkedvelt, hogy még egy karddal is megajándékozták, ami a kis beduint – törzsének hagyományai szerint – egyszerre teljes jogú felnőtté avatta.
Arab telivér ló ábrázolás beduinokkal 1891-ből (forrás: Wikimedia Commons)
Az utazás 10 hónapig tartott. Miután 1857. július 22-én szerencsésen kikötöttek Triesztben, a közeli lipicai méntelepen tartottak pihenőt. Néhány nappal később ideérkezett Ferenc József császár, hogy megszemlélje az arábiai lóvásárlás eredményét. Az uralkodó lassan elhaladt a Szíriából hozott lovak előtt, melyek mindegyike mellett egy-egy huszár állt. Az egyik kanca mellett azonban egy barna arcú, kardos arab fiú fogta a kantárszíjat. Ferenc József leereszkedően a fiú kardjának markolata felé nyújtotta a kezét, és meg akarta kérdezni, miként került ide. De még mielőtt kérdése elhangzott volna, a mélyen megsértett gyerek rácsapott a császár kezére: ugyanis, ha egy idegen arra merészkedett, hogy kézzel illesse az ő fegyverét, az halálos sértés volt minden arab számára. A császári kíséret szinte megdermedt a jelenettől. Ám Ferenc József jó képet vágott a dologhoz, tetszett neki az ifjú önbizalma és bátorsága. Elrendelte, hogy a fiú végezze el a kadét iskolát, hogy majd tiszt lehessen belőle. Nagle, a kis lovászgyerek 1865-ben lett hadnagy, majd kapitány lett a méneskarban. Mintaszerű katonává vált, akit beosztottai igazságossága és szakértelme miatt rendkívül nagyra tartottak. Egykori nevét megtartva és egy magyar névvel megtoldva, Fadlallah el Hedad Mihály néven hallhattak róla olvasóim. Élete során több expedíciót vezetett, ahonnan számtalan arab mént és kancát hozott magával. Legkedvesebb lova, Obajan utódai hatalmas sikereket hoztak a magyar lovasság számára. Vezetése alatt erőteljes fejlődésnek indult Bábolna. Utolsó expedíciójára 1902-1903 között került sor, ahol az akkor már idős Fadlallah 85 nap alatt, 3600 kilométert lovagolt újabb arab mének után kutatva. 1913-ban nyugdíjazták, de élete végéig Bábolnán élt. A gyerekek mindig szívesen hallgatták az öreg Fadlallah, vagy ahogy ők nevezték „Fagylaltka bácsi” csodálatos történeteit szülőföldjéről. Halála után szobrot állítottak neki Bábolnán (ma is látható), kedvenc lova, Obajan sírja mellett. Tartalmas élete, származása és a lovakhoz való kötődése olyan követendő példát mutatott, ami bizonyára feletteseit is elgondolkoztatta. A legjobb ötletnek az tűnt, ha az idősödő Fadlallah hiányát, egy fiatal, arab lovászfiúval pótolják.
(Forrás: Dr. Hecker Walter – A Bábolnai Arab Ménes)
A hosszúra nyúlt, talán nem csak számomra érdekes bevezetést, azért akartam megosztani mindenkivel, mert mai történetem főszereplőjének ifjúkori élete nemcsak kapcsolódik, hanem kísértetiesen hasonlít is Fadlallah történetéhez. Amint bejegyzésem elején olvashatták, 1912-ben József Ágost főherceg és kísérete egy fiatal arab fiúcskát hozott magával Magyarországra Moszulból. A fiú születésének pontos időpontját nem tudjuk. Egyesek szerint Fadlallah rokonságába tartozott, mások szerint egy szír püspök volt a nagybátyja, megint mások egy gazdag arab család gyermekeként tekintettek rá. Annyi bizonyos, hogy szerettei a közelgő háború elől szerették volna biztonságosabb helyre menekíteni a gyermeket, még annak árán is, hogy többé nem találkozhatnak vele. Átböngészve az egykori újságokat, úgy gondolom, hogy a fiú Magyarországra hozatalát már 1911-ben előkészítettek. „Gróf Zichy János kultuszminiszter ma a képviselőházban Khayatt József szíriai római katholikus püspök látogatását fogadta. A püspök, aki európai körúton van, azért kereste fel a kultuszminisztert, hogy a székhelyén, a régi Ninive romjain épült Moszulban működő misszió számára pártfogását kérje ki. Ugyan ezért a célból tisztelegni fog József főhercegnél is” – olvastam a Dunántúl című napilap 1911. június 14-i számában. Bizonyára ezen a találkozón döntötték el a fiúcska sorsát, akit Khayatt Wadih Nimutullah néven kereszteltek meg szülőhazájában. Vallását tekintve szírkeresztény volt, akik azt tartják magukról, hogy az evangélisták és maga Szent Péter is először a szírkeresztény egyházhoz tartozott. Wadih életútját a korabeli újságok, iskolai értesítők, napilapok, valamint kiterjedt levelezése alapján szeretném olvasóimnak bemutatni.
Wadih sorsát ezen a napon dönthették el. Az eredeti cikk a Dunántúl című napilap 1911. június 14-i számából (Forrás: Arcanum)
Arab fiú magyar iskolában – A Városház téren lévő piarista gimnáziumnak két nap óta érdekes növendéke van: egy kis arab fiú, aki a messze Mezopotámiából került Magyarországba s itt József királyi herceg védnökségével magyar embert nevelnek belőle. Alig egy hónapja, hogy a mezopotámiai Mosul városából Magyarországba került a tizenkét
éves Kayatt Wadih, a mosuli római katolikus érsek unokaöccse. A kis arab fiút József királyi herceg vette pártfogásába és Strausz István miniszteri tanácsosnál helyezte el. A kis Wadih már odahaza iskoláztatást nyert és az arab nyelven kívül franciául is tanult, de a francia nyelvet csak törve beszéli. Az intelligens fiúcskát Strausz dr. házában magyar szóra fogták. Tanító járt hozzá, aki naponta egy órán át a magyar nyelvre oktatta s rövid egy hónap alatt igen szép eredményt ért el vele. Az egyes tárgyakat jó kiejtéssel meg tudja nevezni, hibátlanul olvas magyarul és százig már számolni is tud… Az arab fiúcska intelligens, kissé barnás árnyalatú arcú, karcsú gyermek, nagy álmodozó, erősen ívelt sötét szemmel, melyet rendkívül sűrű hosszú szempilla árnyékol. Modern matróz szabású ruhájában nem azt a benyomást teszi, hogy egzotikus nép gyermeke. Szelíden, de bátran válaszol a hozzá intézett kérdésekre s ha valamit nem ért meg, tágra nyitja nagy szemét s többször ismétli az előtte ismeretlen szót. Egyébként nagyon meg van elégedve sorsával, pajtásait rendkívül szereti s különösen tetszik neki, hogy az iskolában társai annyi figyelemmel veszik körül. (Pesti Hírlap, 1913. április 2.)
A kis Wadih magyar nyelvre való tanítása olyan jól sikerült, hogy az 1913/1914 tanévben már „Jézus-társasága vezetése alatt álló, pécsi Pius-alapítványi katolikus főgimnázium” évkönyvében olvashatunk róla. Bizonyára az iskola tanárainak és tanulóinak is nehéz volt ezt a furcsa arab nevet kiejteni, ezért eleinte Khayatt Wadih (Ince) néven szerepelt az évkönyvekben, majd a második évtől kezdve Khayatt Ince néven járta végig a gimnáziumot. Miközben kitört az első világháború, a főgimnázium és az internátus (=bentlakásos, teljes ellátást biztosító kollégium) működése viszonylag zavartalanul folytatódott. Az alig néhány évvel korábban épített intézmény a maga nemében egyedülálló tulajdonságokkal rendelkezett.
Ebben a pécsi gimnáziumban tanult Wadih 1913-1920 között (forrás: A pécsi Pius-alapítványi katolikus főgimnázium évkönyve 1914)
„A lakószobák és termek az északi zordabb s nedvesebb oldal felől mindenütt folyosó által vannak védve, s ablakaik délnek, keletnek vagy nyugatnak néznek. Világosság és sok levegő volt az elv úgy az egész, mint a részletek méretezésénél, főkép azon termeknél, amelyekben a növendékek hosszabb ideig tartózkodnak. Így a nagy hálóterem köbtartalma akkora, hogy egy fiúra 26,6 köbméter levegő esik. Ezenkívül 21 ablakával és fali szellőzőivel a levegőcsere még fokozottabban is meg van könnyítve. Tehát a hálóteremben minden egyes növendéknek több mint kétszer annyi oxigén áll rendelkezésére, mint amennyit az egészségtanírók megkívánnak… A növendékek a tanulástól szabad idejükben, hacsak az időjárás engedi, a kerti játszótereken tartózkodnak, amelyek közül kettő kb. 80 méter hosszú és 34 m széles… Az egyébként is fürdőnek szánt épületszárnyban úszómedencét létesítettünk, amelyben egyszerre 60 növendék fürödhetik. A jó úszók számára a medence egyik része mélyebbre készült. A víz télen-nyáron egyaránt 22—24 C°-ra melegíthető. A vizet minden fürdés előtt egyrészt új víz hozzávezetésével, másrészt átszivattyúzással frissítik föl… Betegség esetén a növendékek a betegtermekben tartózkodnak.” (Részlet a főgimnázium 1914/1915 tanévére kiadott évkönyvből)
Ilyen körülmények között töltötte gimnáziumi évet Wadih, aki meghálálta jótevői bizalmát és az évi 1000-1200 koronába kerülő iskoláztatás költségeit. Összehasonlításként: ez az összeg, a háború kezdetén, egy ipari munkás két évnyi munkabérének felelt meg. Wadih tanulmányi átlagai az első három tanév során nagyon jók voltak: első osztályban matematika, szépírás és testgyakorlás tantárgyakból, másodikban szépírásból kapott kettes (=ami ma négyesnek felel meg) osztályzatot, egyébként minden jegye egyes, azaz kitűnő volt. Harmadikban minden osztályzata kitűnőre sikerült. A negyedik évben Wadih magántanuló lett és az összes tantárgyból levizsgázott még az év elején, így nem kellett többet negyedikes órákra járnia. Igaz ugyan, hogy ezt az előrehozott vizsgát már csak közepes szinten tudta elvégezni, de az egész éve szabad maradt. Természetesen hasznosan töltötte ezt az időszakot, mert beiratkozott – az akkor nyolcosztályos gimnázium – ötödik évfolyamára. Ezzel sikerült a 1916/1917 tanévben elvégeznie a negyedik és az ötödik osztályt is.
(forrás: A pécsi Pius-alapítványi katolikus főgimnázium évkönyve 1914)
Wadih 1916/1917 gimnáziumi tanévben jelentkezett a Zászlónk című ifjúsági havilap egyik pályázatára, aminek témája a háborús időkben egyre fogyó magyar búza volt. A pályázatra beérkezett írások legjobbjait három csoportba rangsorolták. Hét pályázónak adták megosztva az első helyezést, köztük Wadih írása volt az egyik. A bíráló bizottság megjegyezte, hogy „nevén és stílusán megérezni, hogy más égbolt alatt ringott a bölcsője – talán közelebb az Ezeregyéjszaka világához. Érdekes idegensége csak kedvesebbé lesz világos, szellemes, logikus előadásával. Ezzel a közvetlen beszélgető modorral, szinte öntudatlanul behízelgi magát olvasói lelkébe. És minő pompásan tudja a helyesírást!”.
„Mondhatni, hogy az itt termesztett búza a világ legjobb búzája, amelyet nemcsak nemzetek és népek sarjai, hanem királyok és fejedelmek, császárok és hercegek és általában az előkelőségek keresték és keresik, ha ugyan ott künn még találják, mert ebben az időben bizony a magyar búza is ellensége a mi ellenfeleinknek, többé nem vándorolnak ki külvilágot látni, többé — legalább is ebben az időben — nem eszik belőle az angol király. A magyar búzának most egészen más hivatása van. Hivatása saját gazdáját és egy egész országot fönntartani, kötelessége a küzdőknek erejét felfrissíteni, egy egész nemzetet diadalra vinni…Mindenből látjuk, hogy a búzának mily nagy szerepe van a mai erők tömkelegében. A búza többet tett Hindenburgnál is, akinek tetteit majd az utókor magasztalni és dicsérni fog. Tehát méltón tarthatjuk őt az erők között legerősebbnek.” (részlet a pályázatra beadott írásából, 1917. július).
A „Búzapályázat” eredményeit – köztük Wadih írását is – a Zászlónk című ifjúsági lap közölte 1917 júliusában (forrás: Arcanum)
Ötödikben és hatodikban a többi tantárgy mellett, megtanulta a latin, görög, német és francia nyelveket is, amit az utolsó két tanévben tovább tökéletesített. Az 1918/1919 és az 1919/1920 tanéveket jeles eredménnyel fejezte be. Az utolsó két évben a „Pázmány-bölcselőkör” ifjúsági vezetője lett a gimnáziumban, ahol a jogi pályára készülő diákok közül is kiemelkedett. A világháború közben véget ért. A bábolnai ménest a harcok során kifosztották, az öregedő Fadlallah helyét nem kellett pótolni.
A Pius-alapítványi főgimnázium egyik osztálya, ahol Wadih is tanult (forrás: a főgimnázium évkönyve 1914)
Bizonyára ekkor már Wadih sem lovászként képzelte el az életét, mert a következő években Budapesten találkozhatunk újra a nevével. Iskolai tanulmányait folytatva, a Közgazdasági Egyetemre nyert felvételt. Tanulmányai mellett cikkeket is írt egykori hazájáról, többek között a Budapesti Hírlap és a Nemzeti Újság számára. Ahogy az élet más területein, úgy az írásban is sikeres volt. A Nemzeti Újság 1926 évi, Hatvenezer korona összdíjazású, amatőr-újságíró pályázatára tizenkétezer pályamű érkezett, köztük Wadih írása is. A beküldött anyaga bekerült a 200 kiválasztott cikk közé, amivel mintegy 300 000 korona díj is járt. Ezek mellett számos keresztrejtvény megfejtőjeként vagy éppen gimnazisták házi tanítójaként is találkozhatunk a nevével. Egyetemi évei alatt is bizonyára számíthatott egyházi és világi támogatóira. Egyik hirdetéséből sikerült kiderítenem lakcímét, ami a ma már Budapestbe teljesen beleolvadt, Pestújhely településen volt. Egykori lakása a Lívia tér 4-5 szám alatt (ma Pestújhely tér) ma is áll, igaz azóta többször átépítették. Az épület eredetileg lakóépületnek épült 1914-ben, 10 szobával, 6 konyhával, 2 lakófülkével, 2 üzlettel és mosókonyhával (1942-óta a Keresztelő Szent János római katolikus plébániának ad otthont).
Wadih az 1920-as években ebben a lakásban élt Pestújhelyen, a Lívia tér 4-5 szám alatt. Az épületet többször átépítették, de eredeti formája megmaradt (forrás: GoogleMaps)
Wadih egyetemi évei alatt a közösségi életben is jelen volt. Aktív tagja volt az Emericana Adalbertinum nevű, katolikus magyar egyetemi és főiskolai hallgatók szövetségének valamint a Baross Gábor körnek, ami egyetemi és főiskolai hallgatókat tömörítette. Számtalan estély szervezőjeként, megannyi ismeretterjesztő program előadójaként találkozhatunk vele 1924 és 1929 között.
Az Emericana Adalbertinum menzájának helyiségeiben számtalan összejövetelt szervezett Wadih társaival (forrás: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, 1930)
Egy 1926. június 8-án kelt egyetemi ülés jegyzőkönyv tanúsága szerint az 1926/1927 tanévben Wadih megpályázott egy külföldi ösztöndíjat, ami hét hallgató számára biztosított lehetőséget egyéves párizsi tanulásra. „Tekintettel arra, hogy Khayatt Wadih pályázó nem magyar állampolgár, a Kar nem tartja méltányosnak, hogy az ő jelölésével egy magyar állampolgárságú hallgató helyét esetleg elvegye, de méltónak tartja arra, miszerint felkérje a Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter urat, hogy nevezettet a francia követségnek pártfogásra ajánlja.” – szólt a döntés, ami külföldi tanulási lehetőséget ugyan nem adott Wadih számára, de újabb kapcsolatokat bizonyára építhetett a francia követség segítségével. 1927-ben, már okleveles közgazdaként, doktori diplomájára készülve, az agrárpolitika, a kereskedelmi politika és a nemzetközi jog tantárgyakat kezdte el alaposabban tanulni. Doktori disszertációját 1928-ban, egykori hazájával kapcsolatos témában, „Mezopotámia mezőgazdaságának értékelése európai távlatból” címmel készítette el, amivel jogi doktori diplomát szerzett.
Wadih doktori disszertációjának elfogadása az egyetemi jegyzőkönyvben 1928 (forrás: Közgazdasági Egyetem Kari jegyzőkönyvei 1928)
Ügyvédjelöltként 1930-ban, először dr. Essö Sándor szombathelyi ügyvédnél dolgozott, de néhány hónap után törölték a Vas megyei nyilvántartásból „a kamara területéről történt távozása folytán 241/1930. szám alatt„. Eltűnésének egyetlen oka volt: bizalmi munkát kapott egy főúri családnál, akiknek Dénesfán és Kenyeriben voltak birtokaik. Ettől fogva a 30 éves Wadih, a Cziráky család alkalmazottja lett.
Dr. Khayatt Wadih Nimatullah fotója 1941 (forrás: Film Színház Muzsika újság 1941 februári száma)
Életének további, érdekességekben bővelkedő fordulatait következő bejegyzésemben olvashatják.
Pörneczi Tamás, 2020. január
Források: Dr. Hecker Walter – A Bábolnai Arab Ménes; Bábolna helytörténete; Arcanum Adatbázis; korabeli újságok cikkei és fotói; Közgazdasági Egyetem Kari jegyzőkönyvei; Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár; A pécsi Pius-alapítványi katolikus főgimnázium évkönyvei; Wikimédia Commons; a Kenyeri Plébánia iratai.
