Pásztorok, esőcsinálók, életmentő, a Lánka halála és a kétfejű sas

Mai bejegyzésemben a Vas Népe napilapban megjelent néhány érdekes cikket szeretnék megosztani olvasóimmal. Közös bennük, hogy mindegyik történet a Lánka patakhoz kapcsolódik. Emlékeznek még azokra az időkre, amikor az Ágoston testvérek, a falu kanászai terelték reggel a kondát az utcákon át a patakpartra? Tudták, hogy az ostffyasszonyfai esőcsinálók a patakból öntözték a paprikát? Tudják, hogy mikor és miért halt meg a Lánka-patak, aminek medrében egy 150 éve elveszett kétfejű sast formázó zászlódíszt találtak? Tudták, hogy egy pápoci fiatalember életmentő érmet kapott 1974-ben? Kérem, tartsanak velem a kérdések megválaszolására.

Pásztorok

– Kondás, kanász vagy pásztor?
– Régebben úgy mondták, kanász. Mostanában pásztornak neveznek bennünket.
Áll két férfi a kenyeri faluszélen az elégedett röfögéssel turkáló disznók mellett. Ágoston Károly és Ferenc, ők vigyázzák a háztájiból kihajtott állatokat. És Morzsi, a fekete kutya, aki később fotósztárrá avanzsál. A két férfinek nem szokatlan a fényképezés.
– Gyakran megállnak itt idegenek, németek is. Videóra vettek bennünket. Az ostor nagyon tetszett nekik. Már ezeréves jószág, az Ükapám is kondás volt, ő csinálta.

– Meddig őriznek ilyen hidegben?
– Télen tíztől háromig. Nyáron fél nyolctól fél hétig. Reggel kihajtunk, este már magától hazatalál a disznó. Amelyik nem jön magától, azt kihúzzuk, aztán megszokja. Tizenöt éve csinálom már. Nem, kürtöm az nincsen. Öregapámnak, annak volt.
Kiderül, mindegyik állatnak van neve. Épp a kedvencet próbáljuk lencsevégre kapni, amikor Morzsi érzi, itt a nagy lehetőség. Beleáll a képbe, és nem is hajlandó kimenni. Valósággal beleszeret a kamerába.
– Segít néha a kutya is?
– Persze, volt ám ennél okosabb is. De hamar visszaparancsolja azt, amelyik elkódorog.
Most következne egy kis bemutató, de Morzsi peckesen feszít a földön. Világsztárok nem rohangálnak bokrokba, árokszélre elbitangolt malacok után. Nála hiúbb már csak egy ember lehetne.

– Kitúrja magának a disznó azt, ami kell. Megtalálnak mindent. Érzik az időt is. Fél háromkor már mennének befele.
Csíp a december eleji hideg, köd telepszik a környékre. A magasban, a felhők fölött repülő zúg.
– A huszonötös gép – mondja a férfi, és rám nevet. – Van órám, de ebből is tudom az időt.
Tényleg, öt perc múlva fél egy. Elbúcsúzunk, mindketten jókedvűen intenek felénk.
A pásztorok, akik utasszállítók zümmögéséből tudják hány óra.

(Vas Népe, 1991. december 11.)

Nehéz az esőcsinálóknak OSTFFYASSZONYFÁN

– Mi vagyunk az esőcsinálók – mondják Kiss Kálmán és Horváth Vince, az ostffyasszonyfai Petőfi termelőszövetkezet tagjai, miközben a kilométeres vízvezeték segítségével a paprikatáblát öntözik. Az esőcsinálók közé kell sorolni Harasztovics Sándort is, a nagy Mannesmann öntözőgép szerelőjét. Állandó vándorúton van a gép, mert kevés a Lánka patak vize. Szerencsére akad a környéken néhány időszaki tavacska, esőből, talajvízből származó, s ezek vizét rendre mind kiszivattyúzzák a szövetkezet élelmes és szorgalmas esőcsinálói.
– Sajnos, nem tudjuk eléggé kihasználni a drága gépet – mondja a termelőszövetkezet főkönyvelője.
– Nincs annyi vizünk, hogy percenként 2400 liter vizet termelhetnénk vele, pedig ennyi a kapacitása. Tavaly erre a gépre terveztük kertészetünket. 320 ezer forintot kellene kivennünk a kertészetből, de örülök, ha 200 ezer forint bevételünk lesz.

Érdeklődöm: nem lehetett volna elkerülni ezt a minimálisan is 120 ezer forintos károsodást?
– Dehogynem. Mi sem lett volna ennél egyszerűbb. Hiszen már tavaly megvolt a gép, s már tavaly megrendeltük az üzemeltetéséhez szükséges kutakat is. Sajnos, nem készíttette el az Északdunántúli Vízügyi Igazgatóság. Eredeti tervünkben 16 kút szerepelt. Most végre az igazgatóság kötött velünk december 15-re, 2 próbakút építtetésére szerződést. Azt gondolom: bürokratikusan intézi a vízügy a kút-ügyünket. Amikor ugyanis egy értekezletükön Győrben elmondtam a panaszunkat, azzal intézték el a felszólalásomat, hogy beteg lett az illetékes előadó, azért késett az intézkedés.
Hull az eső a paprikára, de mi az ostffyasszonyfai esőcsinálók gondjaira gondolunk. A 120 ezer forint veszteségre s arra, hogy a bürokratikus ügyintézés olyan káros, mint az aszály. Ha nem károsabb.

(Vas Népe, 1963. augusztus 17.)

A Lánka patak halála

A Rábát 20 kilométeren át kísérő szép nevű Lánka patak pedig meghalt. Kedves ékessége volt a tájnak, még Petőfi is járta partjait. Milyen is volt a Lánka patak?
Párhuzamosan folyt a Rábával. Most is folyna, ha volna benne víz. Az ostffyasszonyfai határban elterelték a patak vizét, az új meder pedig elnyelte a kevés vizet. Az okok között a kevesebb évi csapadék is számba jöhet – nyilván. A múlt század második felében még a Musika-éren malmot is épített Zichy Benedek az ostffyasszonyfaiakkal való egyezség alapján. Valószínű, hogy a hajtóerőt szélmotor is segítette. A Cincához hasonlóan tiszta víz csordogált a Lánkában, néhány helyen tószerű kiszélesedése volt, melyben halászni lehetett, kisebb halakat bőven foghattak a horgászok.

A mai ostffyasszonyfai Petőfi utcában volt Trsztyenszky János közbirtokos háza. Kertje alatt mélyebben folydogált a patak vize. Róla maradt fenn a népi vers: „A Trsztyenszky serény gazda, Kertje alatt a csíkvarsa.”
Weöres Sándor így írt a csöngei Lánka-patakról: „Megtaláltuk a tó helyét a tó helyett, a fák helyét a fák helyett, a fű helyét a fű helyett, a patak helyét a patak helyett…”
A Lánka a kissitkei határban a Kurcon dűlőben ered, Ostffyasszonyfa, Csönge, Kenyeri határán át Pápocnál folyna a Rábába. A vízügyi szakemberek ennél többet mondhatnának a Lánka patakról, amely csak volt. Hogy a Lánka megsemmisült, szegényebbek lettünk, mint annyi minden más természeti érték vesztésével. Felsejlik az emberben a régi, kisdiákkori harsogó dallam: „Száraz tónak nedves partján…”.

(Vas Népe, 1991. december 17.)

A Lánka patak történetéről ebben a bejegyzésemben írtam bővebben.

1849-es emlék Kenyeriből

Ez a gyönyörű, kétfejű sast ábrázoló zászlódísz Kenyeri határában, a Lánka patak medréből került elő. Méghozzá nem is akármilyen körülmények között: állatokat hajtottak át a vízen és kifordult az iszapból. Minden valószínűség szerint egy, a császári hadseregből származó zászlódíszről van, amely a zászlórúd tetejét díszítette. A patakba 1849-ben kerülhetett, akkor zajlottak kisebb-nagyobb csatározások a környéken.
1849 nyarán a Magyarország ellen támadó Habsburg seregek egy része a Duna mellett vonult fel. Természetesen, jöttek csapatok más úton is. A magyar hadvezetés, hogy megakadályozza ezek előrenyomulását, a Rába vonalát is védte. Pápocig szervezetten, Sárvárig járőrökkel. Az osztrák túlerővel szemben a hősies vállalkozás hiábavalónak bizonyult. Ezeknek a hadmozdulatok egyik epizódja lehetett a Kenyeri melletti összecsapás.

A Lánka medre az említett helyen összeszűkül, régen itt híd állhatott. Elképzelhető – ez már a képzelet játéka, hogy itt kísérelték meg a magyarok közül néhányan az egyik osztrák csapatot megállítani. A kétfejű sas megsérült, kartácsnyoma látható rajta. Feltehetően egy elrejtett ágyúval lőttek bele a császári alakulatba. A zászló a becsület jelképe is volt, minden valószínűség szerint csak a díszt hagyták itt emlékbe az osztrákok 1849 nyarán.

(Vas Népe, 1990. november 24.)

„Emberi kötelességből tettem” 

Október 9-én Szombathelyen a megyei tanács székházában a Minisztertanács megbízásából dr. Szabó István, a megyei tanács végrehajtó bizottságának a titkára átnyújtotta az Életmentő Emlékérmet és a vele járó 2600 forint pénzjutalmat Princes Gábor 18 éves diáknak, a szombathelyi Gépipari Technikum negyedik osztályos tanulójának. Hogyan történt?
Princes Gábor a nyári vakációját töltötte odahaza, Pápocon a szüleinél. Tikkasztó meleg volt augusztus 15-én. Dél felé kikerekezett a Rábára. Ahogy a parthoz közeledett, Csallóközi Dezső és Kozma Ottó kisdiákok kiabáltak feléje:
– Siess Gabi! Valaki fuldoklik. Gyere, segíts!
Gabi tíz éves kora óta tud úszni. A segélykiáltásra ledobta a kerékpárt, a felesleges holmikat és a vízbe vetette
magát. A Rába és a Lánka patak torkolatánál történt az eset. Egy fuldokló, eszméletlen asszonyt, mint később megtudták M. Z.-né pápoci lakost sodorta, dobálta a víz.

Princes Gábor a Lánka patak torkolatától mintegy 150 méterre elérte az asszonyt és a hullámokkal, a víz sodrával küszködve a köves partra vonszolta. Mivel magas volt a part, a teljes kiemelésben a két kisfiú is segített. Ezután hármasban próbálták az élesztést, majd Gabi ismét felugrott a kerékpárra és elrohant a faluba a körzeti orvosért. Jelentette a községi tanács vezetőinek is, akik mentőkért telefonáltak. Negyedóra múlva már orvosi segítséggel folytatódott az életre keltés, majd kis idő múlva a mentők vitték be a szombathelyi kórházba az asszonyt, ahol további kezelésben részesítették. A gyors helyzetfelismerés, a bátor közbeavatkozás és intézkedés megmentett egy emberéletet.
Milyen érzés egy ilyen kitüntetés birtokában lenni?
– Emberi kötelességből tettem – válaszolja szerényen a fiatalember. Máskor is segítek, ha hasonló helyzetben leszek.
Továbbtanulásra gondoltál-e?
– Igen. A budapesti Bánki Donát Gépipari Főiskolán kívánok tovább tanulni Üzemmérnöki pályára készülök.
Kívánjuk, hogy terve sikerüljön.

(Vas Népe, 1974. október 12.)

Pörneczi Tamás, 2020. október

források: a Vas Népe napilap korabeli lapszámainak cikkei és fotói, Arcanum