Az első 25 év emlékei 1974-ből
1974-ben ünnepelte a Szénsavtermelő Vállalat megalapításának negyedszázados jubileumát. Ebből az alkalomból jelent meg a vállalat életét és fejlődését bemutató „ÉVKÖNYV”. A 20×20 centiméter méretű, mindössze 23 lapból álló színes kiadvány igyekezett bemutatni a répcelaki vállalat első 25 évét és a nagyközség életének pillanatait is. Egy eredeti évkönyv tavaly hozzám is eljutott, amit igyekszem ma olvasóimmal együtt átlapozni. Kérem, tartsanak velem 1974-be, Répcelak nagyközségbe és a szifonpatronok világába. Mai bejegyzésem szöveges információi és fotói az 1974-ben megjelent évkönyvből származnak.
„A vállalat az országban nagy mennyiségben előforduló természeti kincset, a széndioxidot aknázza ki és tisztítás után forgalmazza. Magyarország ásványi széndioxid gazdagsága közismert, ennek mennyisége világviszonylatban is jelentős. A Szénsavtermelő Vállalat elsősorban erre a széndioxid kincsre alapozza tevékenységét, jelenét és jövőjét. A vállalat termékei, szolgáltatásai széles körben ismertek, közvetlenül és közvetve az egész ország lakossága találkozik velük. Magyarországon mindenki által ismert a szifonpatron. Mind többen fogyasztanak különféle üdítőitalokat, amelyeknek nélkülözhetetlen frissítő, ízesítő anyaga vállalatunk terméke – a széndioxid. A 25 éves jubileum alkalmával köszönet illeti a Szénsavtermelő Vállalat valamennyi dolgozóját, akik tevékeny részesei voltak és cselekvő alkotói jelenleg is a vállalat eddigi eredményeinek, jövőbeni fejlődésének. A kiadvány célja, hogy tájékoztatást adjon a Szénsavtermelő Vállalatról, jelenéről és kicsit talán jövőjéről is” – olvashatjuk az előszóban Galambos Imre igazgató bevezetőjét.
Az 1974-es évfordulóra megjelent Évkönyv előlapja, ami a Sportpropaganda Vállalat gondozásában és az Offset Nyomda kivitelezésében jelent meg. A kiadvány fotóit Fekete György és Marosi László készítették.
Az évkönyv következő oldalain a széndioxid történetéről olvashatunk elsősorban kémiai és vegyészeti szakkifejezésekkel tarkított – számomra elég szárazra sikerült – leírást. Azért néhány érdekességet is megtudhatunk. Például Tibérius császár nápolyi kutyabarlangjáról, ahová az engedetlen rabszolgákat dobatta, akik ott azonnal elpusztultak a széndioxidtól, vagy Lay tengerésztiszt cseppfolyós széndioxiddal működő torpedójáról, vagy éppen a különböző országok termelési adatairól is itt olvashatunk.
A széndioxidot eleinte Magyarországon is kisüzemekben, koksz elégetésével állították elő és palackozták. A magyar iparos emberek az 1920-30-as években kezdtek el fröccsöt inni, amikor a természetes szénsavas vizek helyét átvette, a nagyobb szénsavtartalmú szikvíz. Hazánkban a Dunántúlon, az 1933-1934 években indult kőolajkutatás közben bukkantak először széndioxid gázra. A kutatásokat az EUROGASCO nemzetközi cég, a magyar kormánnyal történt megegyezés alapján kezdte meg. Az első geológiai mérések Osli-Mihályi-Répcelak-Zsédeny községek vonalában mutattak ki egy 50 kilométer hosszúságú lehetséges kőolaj lelőhelyet. A mérések alapján Mihályi községben állították fel az első fúrótornyot, ami az M-1 nevet kapta. A fém tornyot Bécstől Kapuvárig vonaton szállították, ahonnan ökrös-szekerekkel vontatták el egészen Mihályi községig.
1933-ban állították fel az M-1 jelű kőolajfúrótornyot Mihályiban. A fúrás során végül széndioxidra bukkantak.
1935. július 23-án, az M-1 jelű kútból 75 atmoszféra nyomású szénhidrogénekkel szennyezett széndioxid gáz tört fel. A fúrás hatalmas mennyiségű gáz jelenlétét mutatta ki. Mivel eredetileg olajat kerestek, ezért hosszú időn keresztül a levegőbe fúvatták ki a széndioxid gázt, de a várt kőolaj nem érkezett meg. Közel egy évig tartott ez az állapot, de a gáznyomásmérő műszerek értékei mit sem változtak. Kezdetleges módszerekkel ugyan, de végül is megindult a kitermelés Mihályiban. A területen ezek után is tovább folytatták a kutatásokat, és 1944-ben, Répcelak határában is – olaj helyett – jelentős széndioxid tartalékot tártak fel. A mihályi-répcelaki feltárásokra épült fel Magyarország egyetlen, Európa egyik legnagyobb természetes eredetű széndioxidot feldolgozó üzeme.
Az első széndioxid kút kezelő helyisége Mihályiban, 1934-ben.
A Szénsavtermelő Vállalaton belül a termelés ekkor két telephelyen folyt: Répcelakon és Mihályiban. A Mihályiban levő üzem hosszabb múltra tekinthetett vissza. A vállalatot eredetileg 1938-ban a Magyar-Amerikai Olajipari Rt. (MAORT) alapította a Mihályi községben feltárt széndioxid hasznosítására. Az üzem ezekben az években csak idényjelleggel működött, egy évben mindössze néhány hónapot. Főként szárazjeget gyártottak itt, az egyre növekvő nyári hűtési igények biztosítására, a „Hangya” szövetkezetek részére.
A Mihályiban található széndioxid tisztító üzem egy részlete az 1950-es évek elején.
A Mihályiban levő üzem ekkor a Zala megyei olajfeldolgozó gyár, vendég-szakembereinek irányítása alatt állt. 1946-ban a palack-park megnövelésével a tisztított cseppfolyós széndioxid forgalmazását is elkezdték. A MAORT az amerikai légierőtől vásárolt 5000 db széndioxid palackot a Mihályi üzem rekonstrukciója után. Ebben az időben már nagy mennyiségű tisztított széndioxid gázt is forgalmaztak.
Ismét nagy lépés következett a vállalat életében: nemzeti vállalattá alakították át 1950 tavaszán. A döntést a vállalat alapítólevele a következők szerint tartalmazza.
„…a Népgazdasági Tanács a Magyar Népköztársaság Kormányától átruházott hatáskörben a nemzeti vállalatokról szóló 1948. XXXVII. törvénycikk 8. paragrafusa, valamint a 8230/1948. Kormányrendelet alapján az 1950. évi március hó 2. napján 154/10/1950. szám alatt hozott határozatában SZÉNSAVTERMELŐ NV cég alatt nemzeti vállalat alapítását határozta el.
A) A nemzeti vállalat székhelye: Mihályi,
B) A vállalat tárgya: természetes szénsavtermelés,
C) A vállalat tartama: határozatlan idő,
D) A vállalat tekintetében a nehézipari miniszter illetékes,
E) A vállalat a Magyar Amerikai Olajipari Rt. bejegyzett cég Mihályi szénsavüzeméből alakult…az 1949. évi december hó 31. napján felvett leltár alapján … ”
A Nemzeti Vállalat alapítása után az országban eddig 14 helyen működő, mesterséges széndioxidot előállító üzemet leállították és a Szénsavtermelő Nemzeti Vállalatot bízták meg az ország széndioxid igényének kielégítésével. Hosszú ideig maradt még fenn úgynevezett „hidegtartalékként” a budapesti Ipar utcában a volt „FAVORIT Rt” széndioxid előállító berendezése, ahol korábban kokszból állítottak elő mesterséges széndioxidot. A Mihályi üzem által tisztított széndioxid magasabb minőségi követelményeinek elérése érdekében kísérleteket kezdtek a kellemetlen szagot adó anyagok eltávolítására és a gáz tisztítására. A fokozódó termelési ütem, az igények növekedése, egy új, a réginél modernebb technológiával működő üzem beindítását követelte meg.
Az 1956-ban megindult répcelaki széndioxid tisztító üzem bejárata.
Az új üzem helyének kiválasztása Répcelak nagyközségre esett, miután Répcelak vasútállomással is rendelkezett. Az építési munkákat 1954 augusztusában kezdték meg és 1956 júniusában a termelés már meg is indult. Ekkor nyílt lehetőség a Mihályi üzem elavult berendezéseinek felújítására is. A Mihályiban folytatott technológiai kísérletek eredményeit az új gyár tisztítóüzemeinél felhasználták, és így a Répcelaki üzem magasabb műszaki színvonalon indulhatott. Ekkor lett a vállalat központja Répcelak, mely 1959. január 1-től az Országos Kőolaj és Gázipari Tröszt (OKGT) felügyelete alá került. Érdekességként jegyzem meg, hogy korábban, egy átmeneti időre, a Söripari Igazgatósághoz tartozott a vállalat. A Mihályi és Répcelaki üzem 1957-ben már 5000 tonna cseppfolyós széndioxidot és 1000 tonnát meghaladó mennyiségű szárazjeget gyártott.
Cseppfolyós széndioxid tartályokat szerelnek Répcelakon az 1961-ben.
A tevékenység fejlődését bizonyítja, hogy az 1957-es évhez viszonyítva, 1965-re több mint 12-szeresre nőtt a termelés. Az 1949. évi 70 fős kisüzem létszáma 1957-ben 120 fő, 1965-ben 608 fő volt, míg 1973-ra 1300-nál több főt foglalkoztató vállalattá fejlődött. A fokozódó kereslet kielégítésére 1960-ig négy tisztítóüzem épült fel, melyek egyenként egy-egy tonna/óra teljesítményűek voltak. Az ország hűtőenergia szükségletének biztosítására épített szárazjég üzem és a hozzátartozó cseppfolyós széndioxid tartálypark 1962-ben kezdte meg működését. Két blokkban, négy préskamra, óránként egy tonna szárazjeget termelt.
A közismert szifonpatron gyártással Magyarországon az 1920-as években kezdtek foglalkozni magánvállalkozás formájában, a budapesti Szénsavipari Részvénytársaságnál, Angliából megvásárolt gépekkel. 1948-ban a Gázértékesítő Vállalat vette át a patrontermelést, és patronjaiba még mindig mesterséges eredetű széndioxidot töltött. A kezdeti minőségi problémák miatt csak évek múlva kezdődhetett meg a természetes eredetű széndioxid patronokba való töltése, a Gázértékesítő Vállalat mechanikus működésű patrontöltő gépein. A Gázértékesítő Vállalat a Vegyicikkeket Kiszerelő Vállalatot bízta meg a patrontöltéssel, ahol akkor a kapacitás 1000 db/óra/gép volt. Répcelakon a patrontöltés csak 1960-ban kezdődött meg, a Vegyicikkeket Kiszerelő Vállalattól átvett 1 db töltőgéppel, amit 1961-ben már 6 darab angol rendszerű géppel cseréltek fel Répcelakon.
A töltési technológia és a töltőgépek működési technológiája azóta hosszú fejlődésen ment át. 1961-ben még csak 1,6 millió db patron töltésére volt lehetőség. Azonban az igény felfutásával a termelés is arányosan növekedett, és az 1973. évben elérték az 500 millió db/év feletti mennyiséget. Elmondhatjuk, hogy a világ legnagyobb patrontöltő üzeme Magyarországon, Répcelakon van. A nagymértékű felfutást a vállalat szakember gárdája által tervezett, szabadalmi oltalom alatt álló, patrontöltő és csomagoló gépek segítették elő. Említést érdemel, hogy ezeket a gépeket a vállalat műhelyeiben gyártották és helyezték üzembe. 1965-ben megindult a szifonpatron export Lengyelországba és az NDK-ba, illetve a cseppfolyós széndioxid és szárazjég export Csehszlovákiába.
1969. január 2-án délután, 14 óra 20 perckor a cseppfolyós széndioxid tároló tartályok a répcelaki üzemben felrobbantak. A nagynyomású, alacsony hőmérsékletű gáz emberáldozatokat követelve hatalmas pusztítást végzett az üzem területén, épületekben és technológiai berendezésekben egyaránt. A katasztrófának 9 halálos, 28 súlyosabb és könnyebb sérültje volt. A termelőeszközök megrongálódása a termelést teljesen visszavetette. Amíg a termelés újra megindulhatott, addig Magyarországon a péti Nitrogénművek termelt, mesterségesen előállított széndioxidot, valamint Franciaországból, a Német Szövetségi Köztársaságból és Ausztriából, illetve a Szovjetunióból és Csehszlovákiából kapott a vállalat tartályokban és palackokban széndioxidot a felhasználó iparágak termelésének biztosítására. Répcelakon a termelés csak négy hónap elteltével indulhatott újra, és az üzem csak 1970-ben érte el a robbanás előtti kapacitását. A gyár újjáépítése, természetesen a helyreállítással együtt egyben korszerűsítést is jelentett. A vállalat fejlődésében a robbanás törést okozott és rávilágított arra, hogy milyen fontos helyet foglal el a széndioxid az ország életében. A robbanással kapcsolatos „nyomozást” a megyei napilap folyamatosan „közvetítette” a megye olvasóinak, amit talán megosztok majd egyszer egy következő bejegyzésemben.
A tisztítóüzem maradványai a robbanás után, 1969 januárjában.
A tervező-intézetek és kivitelező vállalatok eredményes munkája nyomán szinte a földből nőttek ki az új épületek. Az új tisztítóüzem már beindulásakor is az előző üzem kapacitásának kétszeresét termelte. A fejlettebb műszaki ismereteknek megfelelő, legjobb és legbiztonságosabb, automatikusan működő széndioxid tisztító üzemet építették fel a lerombolt gyár helyén. 1970-ben a szomszédos községben talált éghető földgázt vezették be az üzembe, egyrészt az épülő kazánok fűtésére, másrészt a vállalat lakótelepének fűtőanyag ellátására, valamint a répcelaki Sajtgyár új kazánjainak üzemeltetésére is. Korszerű hűtőrendszert is építettek, amely egyrészt az ipari vízzel, másrészt ammóniás közeggel dolgozik. Az 1972 augusztusában üzembe állított új, nagykapacitású tisztítóüzemhez már az új ammóniás hűtőegység szolgáltatta a hidegenergiát. A Mihályi üzemegységben, a répcelaki robbanást követő rekonstrukció keretében végzett technológiai átalakítások 70%-kal növelték a termelést. 1972 nyarán kezdte meg működését a vállalat új földgáz tüzelésű kazánháza. A vállalat laboratóriumban dolgozó vegyészmérnökök és technikusok munkáját korszerű felszerelések, jó munkakörülmények segítik. A környezetvédelem érdekében a vállalat nagy beruházással építette meg a korszerű szennyvíztisztító és derítő berendezéseit. A vállalati anyagmozgatás korszerűsítésére elektromos targoncaparkot építettek ki. 1972 szeptemberében adták át az új TMK épületet és benne az új nagyműhelyt.
A végtermékek ellenőrzését laboratóriumi körülmények között végzik el. 1973-ban már HITACHI gyártmányú infravörös berendezéssel ellenőrizték a gáz olajtartalmát.
A késztermék és a termelési segédanyagok tárolására több ezer négyzetméter alapterületű fedett raktárhelységek épültek. Kicsinek bizonyult az elektromos energiaszolgáltató egységek kapacitása is, így 1973 nyarára elkészültek az új nagyfeszültségű transzformátor állomás építészeti egységei. A vállalat finanszírozta a 25 kW-os nagyfeszültségű távvezeték építését is. 1973. év végén Mihályiban új desztillációs tornyok léptek üzembe. Ettől kezdve itt is lehetőség nyílt l. osztályú termékek előállítására. Az 1970-es bázishoz viszonyítva 1972-ben 130 %, 1973-ban 160 % volt a termelésfelfutás cseppfolyós széndioxid vonalon. Szárazjég gyártásnál az 1970-es bázishoz képest 1973-ban 370 % volt a termelés növekedése. Külön fejezetet érdemelnek a dinitrogénoxid gázzal töltött patronok, amiket 1969-ben kezdett el gyártani a közismert habszifon készülékekhez. Az 1970-es évhez viszonyítva 1973-ban 400 % volt a termelés felfutása ebből a termékből.
A répcelaki gázmezőre telepített M-6 jelű széndioxid kút szerelvényeit ellenőrzi egy dolgozó.
Gyerekek játszanak a vállalat által épített 100 lakásos lakótelep parkjában és a lakótelepen kialakított játszótéren.
Az iskola bölcsődéjének (felső fotó) és óvodájának (alsó fotó) építésében is jelentős szerepet vállalt a Szénsavtermelő Vállalat.
