100 éve vezették be Magyarországon a huszonnégy órás időszámítást
Manapság, amikor kora délután rápillantunk az óránkra természetes mindannyiunknak, hogy egy olyan számot látunk vagy tudunk leolvasni az óra számlapjáról, ami 13 óra és 24 óra közé esik. Azt is tudjuk, hogy mai bejegyzésem címében szereplő idő írásmódja helyesen „tizennyolc óra harminc perc”. Ez azonban 100 évvel ezelőtt nem így volt. Amikor a fővárosban az első (és egyetlen) új, 24 órás szerkezetű órát elhelyezték, az emberek csodájára jártak ennek a meglehetősen érthetetlen és kusza időjelző masinának. Csak kíváncsiságból bámulták, de a sűrűn egymás mellé írt, szinte összefolyó huszonnégy számot nézve fogalmuk sem volt róla, hogy mennyi lehet éppen a pontos idő. Mai bejegyzésemben a 24 órás napi időszámítás nyomába eredtem, amit éppen 100 éve kezdtek el alkalmazni nálunk. Kérem tartsanak velem!
Hagyományos falióránk néhány nevezetesebb Kenyeri épülettel (saját fotóm)
Emlékszem, amikor gyermekkoromban a misére várakozó, idős falubeli férfiak lajbijuk zsebéből elővették a láncra függesztett zsebóráikat, hogy ellenőrizzék, hogy van-e még idő megvitatni a szántás-vetés gondjait. A csillogó, ezüst órák fehér számlapjain mindössze 12 szám szerepelt, amiből könnyedén leolvasták a pontos időt, ahogyan tették azt apáik és nagyapáik is. Nem szeretnék részletesen kitérni az óra történetére, mindössze néhány érdekességre szeretnék ma rávilágítani. Az első órákat 6000 évvel ezelőtt Egyiptomban készítették: a szerte az országban felállított obeliszkek, napóraként jelezték mindenki számára az idő múlását. Az ókori görögök és rómaiak homokórával, míg a középkorban a szerzetesek gyertyaórával mérték az időt. Az egyenletes skálabeosztással ellátott gyertyák, égetés közben, az időtartam mérése mellett a helyiség belső megvilágítását is szolgálták. Érdekességként jegyezném meg, hogy egyes gyertyákba kis fémgolyókat helyeztek el bizonyos távolságban, és mikor ezek közül egy-egy – a láng hatására – kiolvadt a viaszból (azaz eltelt az adott idő), akkor a gyertyatartó széles fémtányérjába hullva még hangjelzést is adott.
Hagyományos kialakítású zsebóra, kisméretű másodperc mutatóval és óralánccal.
Az első mechanikus órák a 14. században jelentek meg Milánó, Bologna, Firenze, Nürnberg és Párizs városok tornyaiban. A világ legrégibb, 1386-ban készített, ma is működő toronyórája Angliában, a Salisbury katedrálisban található. A hatalmas órák mellett egyre nagyobb igény mutatkozott a kisebb, hordozható órák iránt is. Valószínűsíthető, hogy az első zsebórákat egy nürnbergi lakatos készítette az 1500-as évek elején, míg az első, pontos idő mérésre használatos férfi karórát 1904-ben egy pilóta barátja kérésére készítette el Louis Cartier. A előzőekben felsorolt, mechanikus órák közös tulajdonsága volt, hogy számlapjukon 12 számjegy szerepelt, ahogyan minden egyes nap is kétszer 12 órából állt. Aki rápillantott azonnal látta a pontos időt. Azt pedig, hogy éppen az első vagy a második 12 órában vagyunk, a reggel, délelőtt, délután, este és éjjel szavakkal fejezte ki mindenki. Olyan természetes volt ez mindenkinek 600 éven keresztül, mint a nappalok és éjszakák váltakozása, ezért aztán, amikor ezen bárki változtatni szeretett volna, természetesen óriási ellenállással találkozott.
A Pesti Hírlap 1900. február 17-i cikke 24 órás időszámítás bevezetésének vitájáról.
A változást a vasúti menetrendek összehangolása indította el. 1896. decemberében olvashattuk a Kis Újság napilapban, a furcsa „Háromnegyed huszonhárom” című cikket. Ebben az újságíró a nemzetközi vasúti menetrend értekezlet, Bécsben tartott tanácskozására hivatkozva, hihetetlennek tartja, hogy egy éven belül a menetrendeket 24 órás időszámítás szerint állítják össze. „Ezek szerint a kapucinert az ember 14 órakor issza meg, 17-kor uzsonnázik, 20-kor vagy 21-kor vacsorázik és 24-kor hajtja le álomra fejét. A vasúti idő kiforgatja a rendes életet sarkaiból. Az előkelő emberek többé nem ebédelhetnek hatkor, mert ez még hajnalban van, ellenben 18-kor, aminek hallatára ma még mindenki csöndesen borzong. A színházak 19-kor kezdődnek és a kísértetek 24-kor jelennek meg… Nehéz lesz ebbe az új állapotba beletörődni, s főleg nehéz lesz kiszámítani azt, hányat ütött az óra. Talán belátják ezt addig az intézők is – a huszonnegyedik órában” – írja felháborodottan a lap.
Annak ellenére, hogy az európai köztudatban újdonság volt a 24 órás időszámítás, a világ néhány távoli részén már sikerrel alkalmazták. Calcuttában és a Ganges völgyében, a keletindiai vasúttársaság 1870 körül vezette be, őket követték 1886 év nyarán a kanadai vasúti vállalatok is. Európában, először kizárólag Olaszország kezdte el alkalmazni az újítást 1859-ben a távirdai szolgálatnál, majd 1893. november elsejétől az összes olasz vasúttársaság a 24 órás időszámítást kezdte alkalmazni.
1906-ban továbbra is csak a vitázásnál tartott az új időszámítás bevezetése (Magyar Nemzet folyóirat)
Az 1896-ban beharangozott, magyarországi változásokból azonban évekig semmi sem lett. Ahogyan látható, ekkor még szó sem volt arról, hogy a köznapi életben is változna az időszámítás, kizárólag a vasúti közlekedésre vonatkoztak az egyeztetések. Az 1899-ben, Grazban megtartott osztrák-magyar vasútigazgatói értekezlet tagjai között továbbra is öt olyan vezető volt, aki ragaszkodott a jól bevált 12 órás időszámítás fenntartásához. „E reform behozatalát egyelőre a magyar kereskedelmi miniszter a maga részéről is elejtette” – olvashattuk a Budapesti Hírlap 1900. március 28-i számában az „örömhírt”. Újabb öt év telt el, miközben 1905-ben az orosz vasútvonalakon is bevezették az új időszámítást. Magyarországon Kossuth Ferenc kereskedelemügyi miniszter 1906. június 25-én szakértekezletet hívott össze a kereskedelmi minisztériumba, ahol ismét felvetette az eddig használatos óraszámítás megváltoztatását. „A szakértekezlet … többek hozzászólása után nem tartotta célravezetőnek Kossuth Ferenc tervét, mert ez a magyar társadalmi szokásokkal és időszámítással merőben ellenkezik és esetleges egyszerűsége dacára és szokatlansága miatt vezetne a legnagyobb bonyodalmakra” – összegezte a változatlanság mellett szóló döntést a Magyar Nemzet 1906. június 30-i cikke.
„Már csak Ausztria-Magyarország és a német vasutak idegenkednek” a változástól, olvashattuk a Pécsi Napló 1913. január 22-i számában az utolsó békeidőben megjelent cikket a témában. Az első világháború időszaka közeledett, ahová a „mire a falevelek lehullanak, győztes katonáim itthon lesznek” kijelentéssel indult útnak a monarchiában mozgósított hétmillió ember, akiknek alig 15 százaléka tért haza épségben és egészségben, a többiek meghaltak, megsebesültek, eltűntek, hadifoglyok lettek.
Az Egyetértés politikai lap megbízható forrásokra hivatkozva 1921. április 10-én beharangozta a hamarosan bevezetendő új időszámítást.
A háborút követően újra előkerült a 24 órás időszámítás kérdése. „A berni nemzetközi vasúti konferencia még karácsony előtt akként döntött, hogy az európai államok vasútjai az egységesség kedvéért a 24 órás időszámítást általánossá teszik. A miskolci MÁV igazgatóságtól kiszivárgott hírek alapján a magyar kiküldöttek voltak az egyedüliek, akik – felhatalmazás híján – nem járultak hozzá az európai vasutak időszámításának egységességét célzó tervhez. A MÁV igazgatóság azóta sem döntött ebben a kérdésben. Maga a terv egyáltalán nem új, már békeidőben tervezték a megvalósítását. De mint Magyarországon, úgy minden olyan államban, ahol nem a 24 órás rendszer az általános, idegenkedéssel fogadták. A tervről komolyan csak akkor lehetne beszélni, ha a 24 órás számitást a polgári életben is megvalósítanák. Máskülönben nagy zavarok és félreértések keletkeznének” – írta Magyar Jövő napilap 1921. január 25-i száma. A következő hónapban is napirenden volt a kérdés, elsősorban azért mert a szomszédos Ausztriában döntés született arról, hogy 1921. júniusától bevezetik az új időszámítást.
A Budapesti Hírlap 1921. júniusi 2-i lapszámának nyomtatása közben vezették be az új időszámítást, aminek sikerében továbbra is kétkedtek.
25 évvel azután, hogy az először szóba került, Magyarországon is döntés született a mindenki számára szokatlan 24 órás időszámításról, amit komoly kételkedéssel fogadtak. Az újsághíreket olvasva az volt az érzésem, hogy mindenki az új rendszer gyors összeomlására és a régi rendszer visszaállítására volt felkészülve. „A vasúti menetrendekben egyelőre a vonatindulások és érkezések időpontját a régi időszámítás szerint is feltüntetik, az óralapokon pedig a 13-tól 24-ig terjedő arab karakterű számokat a 12 római szám alá helyezik el. Az új időszámítás, noha az első időkben sok nehézséget fog okozni a közönségnek, számos gyakorlati előnyt valósit meg a mindennapi életben, de főként a közlekedés terén” – írta nem túl nagy meggyőződéssel a Nemzeti Újság tudósítója 1921. áprilisában. „Ez az időszámítás a közönségre kényelmetlen, mert mindenütt máshol a 12 órás időszámítás marad használatban. Az ebből eredhető zavarok és kényelmetlenség elhárítása céljából a menetrendeken és a közönség tájékoztatására szolgáló füzeteken egyelőre az idő a régi számítás szerint is fel lesz tüntetve” – vélekedett az előzőekhez hasonlóan a Czeglédi Híradó lap. Voltak, akik ennél is tovább mentek, egyenesen nevetségesnek nevezve a változtatásokat.
„Huszonegyet vert az óra – este van…
Az új időszámítás. A város és a falu. Mi történik június 1-én?
Különös rendelet lép életbe egy hónap múlva. Megkezdik a már régebben hangoztatott és sok helyütt gyakorlatban lévő 24 órás időszámítást. Bizony nehéz dolog ebbe belenyugodni, ha az ember 12 órára beosztott zsebóráját nézegeti és elképzeli, hogy június 1-től már 24 szám okvetetlenkedik a mutatók alatt. Már csak a „gyöngébbek kedvéért“ sem lett volna szabad ezt a rendeletet életbe léptetni, de hát a magas kormány intézkedése ellen nincs apelláta.
Próbáljuk meg, kedves olvasó, s kalandozzunk csak egy keveset a déli 12 óra utáni órák új területén. A különös rendelet így szól: „Ezen óraszámítási rendszer szerint a múltban éjfélre eső indulási idő 0.00 megjelöléssel jelölendő, déli 1 órától éjfélig pedig az órák 13-24 megjelöléssel jelzendők oly kép, hogy a pontban éjfélre eső érkezési idő jelzése 24.00 legyen.“
Eddig az „Új-Somogy“ délután 3 órakor volt az utcán. Júniusban már nem így lesz. Júniusban az új óraszámítás szerint délután 15 órakor kapod meg az újságodat, beszaladsz a kávéházba, kérsz egy kávét, meghozzák egy óra alatt, tehát 16 órakor meguzsonnázol. Ha látogatást kell tenned, úgy fél 17 órakor hazamégy, átöltözöl, s 17 órakor már a helyszínen is vagy. Eddig 8 órakor vacsoráztál júniusban, bár még nyolc órakor világos van, mégis „későn“ tálalnak asztalodnál. 20 órakor ülsz az étkezéshez. De színházba már fél 20 órakor kell elindulnod, viszont a vacsorád csak előadás után, 23 órakor fogyasztod el jó étvággyal.
Bizony ezek különleges dolgok. De hát meg kell szokni. A falun, ahol még a nyári időszámítást is nehezen vették gyakorlatba, kemény dió lesz ez a jó magyaroknak. A nyolcórai harangozást aligha fogják ők 20 órai harangozásnak nevezni. De meg azoknál a régi szép magyar nótáknál is bajba kerül a kormányrendelet. A legtöbb szerelmes dal holdvilágos éjszakákról, áfonyákról mesél. Nehéz lesz ezt a szép nótát „Kilencet ütött az óra, este van” így énekelni: „Huszonegyet vert az óra, este van“. Akaratlanul nevetni kell. Vagy egy másik is, „Tizenkettő már az óra, gyere babám búcsúzóra”. Nehezen énekelheti a babáját ölelő bojtárgyerek emigy: „Huszonnégyet üt az óra, gyere babám búcsúzóra“. Mert biz’ a toronyban az új rendelet ellenére is csak tizenkettőt fog ütni. Ha csak pl. délután egy órakor, illetve tizenhárom órakor vissza nem hajtják a mutatókat tizenkettőre, hogy az tizenkettőt ütve, valóban tizenhárom ütés legyen. A korhelyek meg különösen korhelyek lesznek. Eddig is késő volt tizenkettőkor hazamenni, de ezentúl 24 órakor térni pihenőre, akkor sem szívesen – ez már igazán égbekiáltó dolog.
Legjobb dolguk lesz a kakasoknak. Mert a hajnali órák rendesek maradnak. De bajban lesznek azok, kik csak az óraolvasás kedvéért tanultak számolni egész 12-ig. Ha akarják, ha nem, meg kell bővíteni a tudományt.
Hát így állunk a rendelettel. Megváltoznak az óralapok. Vége van az „egy tucatnak”. Két tucat járja ezután. Talán az is megesik, hogy egy tucat – egy rendelettel – 24 lesz. Furcsa világ ez, melyben esti 21 órakor fújnak takarodót!” (Új-Somogy 1921. május 1).
Ellenállás ide vagy oda, végül 1921. június 1-én életbe lépett a rendelet, ami azért bizonyos könnyítéseket is tartalmazott az átmeneti időszakra. Például a Magyar Királyi Posta és Távirda 11.767 számú rendelete szerint, az „órák számlapjai fokozatosan házilag átfestendők oly módon, hogy az 1-12 számok alá ezekétől eltérő színnel 13-24 számok írandók”, vagy „papírkímélés szempontjából új okmányok kiadását mellőzzék, a helyi és kelti bélyegzők az átalakítás magas költségeire való tekintettel továbbra is használatban maradnak”.
Posta és távirda rendeletek tára, 42. kiadásában jelent meg a rendelet pontos szövege.
Miközben szinte mindenkin eluralkodott az általános ellenérzés az új időszámítás miatt, néhány magyar ember természetesen meglátta a lehetőséget ebben a helyzetben is. Az újságokban egyre-másra tűntek fel az órások, ezermesterek hirdetései, amiben azt ígérték, hogy rövid idő alatt és kis költséggel, a régi zsebórákra „rávarázsolják” mind a 24 óra számjegyeit. A kivitelezési módszerek különbözőek voltak. A Hadirokkantak Nemzeti Szövetsége hétféle nagyságú, bármely zsebórára alkalmazható óraszámlapot hozott forgalomba, darabonként 5 koronáért. Azon gondolkodtam, vajon ki merte szétszerelni a zsebóráját odahaza a konyhaasztalon, hogy a számlapot kicserélje egy újra? Jámbor Simon órás-üzlettulajdonos a 13-24 órát jelző számokat zománccal festette rá az órák számlapjára 50 koronáért. Lőwinger József miskolci órásmester sajátkezűleg és saját műhelyében készített egy új típusú órát, amelyiken déli tizenkét órakor a számok megváltoznak, és éjfélig 13-24 órát mutatnak.
Három hirdetés a korabeli napilapokból. Az órások hirdetései a napilapokban szinte az új időszámítás másnapján megjelentek.
Az ellenkezés azonban továbbra is meg-meg jelent a napilapokban, elsősorban a falusi embereket „féltették” az újságírók az új rendszertől.
A Szegedi Új Nemzedék folyóirat 1921. június 18-i számban megjelent gúnyos cikk az új időszámítással kapcsolatban.
Az átmeneti időszak hosszúra nyúlt, hiszen a hivatalos 24 órás időszámítás bevezetése utáni évtizedek sem hoztak változást, a hétköznapi életben nem terjedt el az újítás. Ezt legtöbben annak tulajdonították, hogy szinte mindenütt a régi beosztású órajelző lapok maradtak használatban.
A szentgotthárdi óragyárban, az 1920-as évek elején készített Hungaria zsebórára, eltérő színnel feltüntették mind a 24 számot (forrás: galeriasavaria)
„A főváros hivatalaiban, nagy üzemeiben és a pályaudvarokon most egy új szerkezetű óratípus felszerelését kezdték meg, amelyen 12 órakor délben és éjfélkor önműködően kicserélődnek az órajelző számok, vagyis a körlapon 12 óra után tovább folytatódnak a számok 13-tól 24-ig, így bárki átszámítás nélkül, pontosan látja a hivatalos időt. Az új óraszerkezet magyar világszabadalom, amelyet a budavári siklónál már fel is szereltek. Tárgyalások vannak arra nézve is, hogy a nyilvános órák számlapjait is ilyenekre cserélik ki” – írta a Budapesti Hírlap és a Friss Újság is, 1928 februárjában.
Újabb 15 év múlva, 1943-ban még mindig viccelődés tárgya volt az új időszámítás, amivel kapcsolatban a következő történet jelent meg a Magyar Jövő című napilap június 20-i számában.
1921. június elsejével lépett életbe az új 24 órás időszámítás. Május közepén egy embernek a fejére esett egy tégla. Egy kicsit félrebillentette az agyát, úgy hogy be kellett szállítani az Erzsébet kórházba, ahonnan csak június negyedikén, délután négy órakor eresztették ki.
Alighogy a Vörösrák elé ér, azt kérdezi egy szembe jövő embertől:
– Hány óra van?
– 16 – feleli a kérdezett.
A mi emberünk erre szó nélkül belekarol a választ adóba és bevonszolja magával a kórházba. Egyenesen az elmeosztályra. Ott elébe áll Hollós Jenő dr. főorvosnak és szól:
– Doktor úr! Ez az ember azt mondja, hogy most 16 óra van. Vizsgáljon meg mindkettőnket, mert vagy én vagyok még bolond vagy már ő a bolond!
A Tolnai Világlapja szerint a 24 órás számlapot a világon a legtöbbször találták fel (1938 január)
Száz év telt el a 24 órás időszámítás bevezetése óta, de valljuk be, hogy a köznapi életben ma is délután ötig dolgozunk 17 óra helyett, vagy éppen este nyolckor megyünk a moziba, és nem 20 órakor. Cikkem írásakor felpillantottam a lakásunk egyik falán függő, a kétezres évek elején készült hagyományos faliórára. A kismutató éppen elhagyta a hatos számot, a nagymutató pedig a hatos előtt áll. Már fél hét van, hiszen nekem indulnom kell – futott át az agyamon. Érdekes, hogy én már a 24 órás időszámításba születtem bele, de valahogy a 18 óra 30 perc kifejezésre egy pillanatig sem gondoltam…
A kétezres évek elején, kisszériában gyártott falióra, római számokkal és Kenyeri község nevezetes épületeivel (saját fotóm)
Pörneczi Tamás
2021. január
Források: korabeli újságcikkek, Arcanum, digitális fotóalbumom
