Településeink eltűnő földrajzi nevei – külterületek
Minden ember számára természetes, hogy a körülöttünk található dombok, völgyek, vizek, utak és még számtalan természeti képződménynek nevet adjunk. A nevek egy része természetes úton keletkezett. Egyszer régen valaki a táj valamelyik részét, annak jellegzetes vonása miatt elnevezte valahogy. Az elnevezést aztán mások is tudomásul vették, és elkezdték használni. Lassacskán aztán annyira elterjedt az elnevezés a köznyelvben, hogy a hivatalos iratokon is feljegyezték azonosításként ezeket az egyedi neveket. Máskor mesterséges úton kapták a nevüket, hiszen szükséges volt, hogy egyértelműen eligazodjanak a határban, hogy tájékozódni tudjanak a gazdálkodásban, a területek nyilvántartásában. Így keletkeztek településeink határában a dűlőnevek is, amelyek máig megörökítették azokat a változásokat, amelyek községeink vallási, gazdasági és társadalmi életében történtek. Beszámolnak a községek belső és külső területein végbement hosszú fejlődésről, a határ kialakulásáról, a benépesülésről, a művelési formákról, sőt közeli és távoli vidékekkel való összefüggésekről is. A dűlőnevek bizonyos állandóságot is képviselnek a község történetében, de nyomon követik az élet változásait is.
Kovács Sándor pásztor és nyája a Király-kút mellett.
Előző bejegyzésemben falunk belterületeinek egykori elnevezéseit vettem sorba, most pedig a külterületek elnevezéseit és neveik kialakulását igyekszem felidézni. Ma elsősorban a „Vas Megye Földrajzi Nevei” című kötetben talált alapadatok sorrendjére, és a könyvben található 1965-ben készült térképre hivatkozom. A dűlőnevek mögött ezúttal is találnak egy számot is. Bízom benne, hogy a számok segítségével a térképen is beazonosíthatók lesznek a helyszínek, területek.
A Vas Megye Földrajzi Nevei című kötetben található eredeti térképvázlat Kenyeri és Rábakecskéd földterületeiről. Én is ragaszkodtam a könyv számozásának megtartásához. Bejegyzésemben azért ennél részletesebb kataszteri térképrészleteket is igyekeztem megosztani.
Kis-Jármán vagy Kis-Gyármány vagy Jármányok (35): vízmosásos sík vidék volt, ma szántóföld. A terület neve az ősi jármány = járadék szóból eredhet.
Nagy-csákány vagy Erdő melléke (36): bokros, sík vidék volt. Nevét a dűlőrész alakjáról kapta, ami egy hatalmas csákányhoz hasonlított.
Templom-főd vagy Hatöles úttól nyugatra (37): régen erdő volt, amit a kivágása után felszántottak. 1918. december 3-án, a jólelkű Takács Sándor, egykori kecskédi korcsmáros, aki azelőtt is sokat segített már szeretett falujának, alapítvány tett a „megépítendő kecskédi templom” javára, 219 Korona alaptőkével. Hamarosan bekövetkező halála után, végrendeletében további 5486 négyszögöl szántóföldet hagyott erre a célra. A földeket a következő évtizedekben, 3-5 év időtartamra bérbe adták a legtöbbet ígérőknek, ezzel növelve tovább a templomépítésre szánt vagyon értékét. Ezért nevezték ezeket a területeket Templom-földeknek. Ide tartozott még a Kocsis-rét és a Felső-rét is.
Kocsis-rét (38): korábban sík vidék volt, vízmosásos árokkal, majd szántóföld lett. Nevét egykori tulajdonosáról kapta.
Főső-rít vagy Felső-rét (39): korábban sík vidékű legelő, majd szántóföld lett. A templomföldek távolabbi, felső része, innen származik a neve is.
Kábosztás-rít (Káposztás-rét) vagy Császár-rét (40): eredetileg erdő helyén létrejött szántóföld. Egykori tulajdonosáról kapta a Császár-rét nevet. A földet később konyhakerteknek osztották ki (több tulajdonosnak), akik jellemzően káposztát termesztettek rajta. Innen ered a másik neve.
Uj-szegís (Új-szegés) (41): a Hatöles úttól keletre elterülő egykori mező, ami ma szántóföld. Neve a kialakulásának körülményeire utal: az egykori rétet „felszegték”, és így alakították át szántóvá.
Malom-kert (42): a Rába melletti, egykori vízimalomhoz tartozó terület keleti részét használták a malom tulajdonosai kertnek. Innen származik a neve is. A nyilas név magyarázatát Nyilas kifejezésnél részleteztem.
Malom-kert alja (43): a Nyilas melletti terület, a malomkerthez tartozó, egykor vízmosásos terület, a malomtól legtávolabbi, alsó része. Innen ered a neve. A nyilas név magyarázatát Nyilas kifejezésnél részleteztem.
A Malom-kert (42), a Malom-kert alja (43) és a Nyilas (51) elhelyezkedése az 1800-as évek végéről származó kataszteri térképen (forrás: MOL térképtár)
Mincses (44): mélyebben fekvő, vízmosásos, öntésterület a Hullámtérben. Régen erdő volt, majd jó minőségű szántóföld. Az egykor sűrűn előforduló árvizek esetén víz alá került ez a terület. Horváth István egykori plébános véleménye szerint, itt volt az első, ősi faluszerű település, amiből később Rábakecskéd kialakult. Tőle tudjuk, hogy a név eredetéről már 100 évvel ezelőtt is csak annyit mondtak elődjeink, hogy „így örököltük a nevét az ősöktől”. A Rába gátja melletti hullámtérben több nagyméretű csónakot találtak elsüllyedve a homokban. Az egyetlen fatörzsből kivájt, 7-8 méter hosszú, hegyes orrú vízijárművekben 2-2 db evezőlapátot (helyi elnevezés szerint lapitkát) találtak.
Az 1770-es évekből származó térképen a Rába folyó egykori kanyargós medrét ábrázolták. Nyíllal jelöltem a helyet, ahol Rábakecskéd ősi településének helye lehetett. Itt „Mintses” néven szerepelt, de később már „Mincses” írásmóddal hivatkoztak rá.
Nagy-Jármán vagy Nagy-Gyármány vagy Jármányok (45): sík szántóföld. A terület neve az ősi jármány = járadék szóból eredhet.
Bokros-csákány vagy Erdő melléke (46): sík vízmosásos, kökénybokros terület volt. Neve onnan származik, hogy ezen a területen jó minőségű, kemény agyagot találtak, amit úgy kellett csákánnyal kibontani. Az itt bányászott agyagot aztán téglavetéshez használták fel.
Tiszti-főd vagy Vitézi-fődek (47): mindazok, akik az ország védelme érdekében tett hőstetteikért Vitézi érdemrendet kaptak, a kitüntetés mellé egy földterületre is jogosultak lettek. Az adományozott telkek neve „Vitézi Telek” volt, a jellemző nagysága 15 kataszteri hold volt (1 kataszteri hold=5765 m2). Az első vitézi telkek 1920 őszén jöttek létre az ország földbirtokosai által felajánlott területeken. A vitézi telkek 1938-ban összesen 71.269 kataszteri holdat tettek ki, ebből 45.000 kataszteri holdat a földreform útján kaptak, a többi pedig részben ingyen felajánlott, részben saját alapítású vitézi telek volt. Településünkön ezeket a földeket korábban Kanász-lap néven ismerték, mert egykor ide hajtották ki a falu disznóit legeltetni.
Takács-rét (48): Egykori tulajdonosáról elnevezett szántóföld.
Holló-rét (49): sík, vízmosásos földrész, ami korábban erdő volt, majd szántóföld lett. Nevének eredete ismeretlen.
Bikarét vagy Rozmán-rét (50): eredeti nevét arról kapta, hogy a településen tartott bikákat erről a földterületről látták el. A tagosítás során a Rozmán család birtoka lett, innen származik a másik ismert neve.
Nyilas (51): egykor ritkás erdő volt, majd legelő és szántó. Nevét a rétek évenkénti kiosztásának módjáról kapta, amit országszerte nyílvetésnek vagy nyilas osztásnak neveztek. Ez a következő módon zajlott. Kaszálás előtt egy héttel, virradatkor megkondították a harangot, és összegyűjtötték a falu népét. Akkor megindultak együtt a mezőre. Egy iszákban (=vállon átvetett tarisznyában) vitték a fapálcikákat (=nyilakat), amelyeken egy-egy név és a hozzá tartozó úrbéri telkek száma szerepelt. Az osztást mindig a falu közelében fekvő réten kezdték el, és dűlőről dűlőre haladva folytatták. Amikor az első kaszálóhoz értek, kihúztak találomra egy fapálcikát. Akinek a pálcikáját kihúzták, annak a járandóságát kimérték, majd leverte a magával hozott cövekeket a parcella sarkain, és ezzel ideiglenesen birtokába vette a kaszáló egy darabját. A nyílvetés szertartása mintegy fél napot vett igénybe, és az úrbérességi elnök irányításával folyt le egészen az 1920-as évekig.
Nyilasúj-szegés (52): a Nyilas melletti erdő mentén, talajfeltöréssel és irtással kialakított allé olyan egyenes vonalú volt, mint a nyíl, és mintegy szegély keretezte a földet. Innen ered a neve is.
Kecskéd tagosítási térképrészlete 1894-ből, rajta a Hullámtér és Nyilas területek. Látható, hogy a térképen szereplő Zsellér-szőlők és a Malomsüreje kifejezések az 1965-ben történt összeírásra teljesen eltűntek (forrás: MOL térképtár)
Dorzsola (53): mélyebben fekvő, vízmosásos, öntésterület. Horváth István egykori plébános véleménye szerint, itt volt az első, ősi faluszerű település, amiből később Kenyeri kialakult. Sok égetett agyagedény került elő erről a területről a Rába szabályozási munkáit követően. A néphagyomány úgy tartja, hogy az ősi Rábakecskéd és Kenyeri, azaz Mincses és Dorzsola települések olyan közel voltak egymáshoz, hogy a lakóik „átkátozhattak egyikből a másikba.”
Téglaszin (54): régen erdő volt itt, majd füves terület lett. Az 1880-as években téglaégetőt létesített ezen a területen a grófi család. A szomszédos Bokros-csákányban bányászott agyagot dolgozták fel ezen a területen. Az itt készült téglákra Cziráky Antal vagy György vagy József nevének kezdőbetűi kerültek.
A Téglaszinen készített egykori tégla, rajta GCB betűkkel (Gróf Cziráky Béla) 1897-ből.
Kis-tetői (55) és Nagy-tetői (56): sík, vízmosásos terület volt, ma szántóföld.
Jancsi-rét (57): régen erdő borította, ma szántóföld. Nevét egykori tulajdonosáról, egy mára már ismeretlen Jánosról kapta.
Vörös-rét-felső (58) és Vörös-rét-alsó (59) és Kis-vörös-rét (60): az egykori erdő helyén kialakult Vörös-rét ebből a három földrészből áll. Nevét különleges talajáról kapta, ami a napsütés hatására felforrósodik, és a meleg nyári napokon vörösre színeződik. Más vélekedés szerint, a területen korábban nagy számban megtalálható vörös-levelű mogyoróbokrokról nevezték el.
Pusztai-rét (61) és Pusztai-rét-keleti (63): régen legelő rét volt mindkét terület, majd szántó lett. Nevét egykori tulajdonosáról, a Pusztai családról kapta.
Szabó-rét (62): szántóföld volt egykor is. Tagosításkor a Szabó család kapta meg, így nevét róluk kapta.
Kis-nyilas (64): legelő majd szántóföld volt, a Nyilas tábla része. A Lánka-patak szelte át ezt a területet, és kettévágta a Nyilas táblát egy nagyobb és egy kisebb részre.
Templom-fődi-düllő (65): szántóföld volt az egykori Kovács család tulajdonában, amit a családfő, a halála után a templomra hagyott. Érdekes módon a család nevét nem őrizte meg az emlékezet, hanem már csak a templom föld nevet használták a megnevezésére.
Ördög-főd vagy Öregföldek (66): sík vidékű, vizenyős terület volt, majd szántóföld lett. Rábakecskéd egyik első települési helye, amit a víz gyakran elöntött. Cserepek, téglák, kövek jöttek itt korábban a felszínre. Neve onnan ered, hogy sokszor hirtelen és váratlanul öntötte el a területet a víz, szinte ördögi módon. Az öregföld kifejezés pedig az idős, sok-sok éve ezen a területen fennálló településre utalhat.
Jedző-főd vagy Jegyző-föld (67): sík szántóföld volt. A település mindenkori jegyzőjének fizetése mellé, természetbeni illetményként járt ez a földrészlet, aminek javaival maga rendelkezhetett.
Füjelő (68): korábban gazos, bokros terület volt, amiből az irtás után legelő lett. A legelő a község tulajdonában állt, és a község állatai legeltek rajta. A neve is innen származik: itt legelészték a füvet, vagy ahogy régen mondták, itt füjeltek az állatok.
Biksi-kert vagy Biksi-rét (69): régen erdő, majd rét volt a Várdomb alsó részét képezte. Ezen a területen alakították ki a falu kertészetét, innen származik a kert szó. A Biksi név egy 1852 évben született feljegyzés szerint az egykor, a területen található bükkfa erdő emlékét őrizte meg.
Várdomb (70): egykor várhely lehetett, később legeltetésre is használták, majd szőlőt is termesztettek ezen a területen. A hagyomány szerint egy középközi vár állt a domb helyén, amit Mátyás király romboltatott le. Horváth István egykori plébános kutatásai alapján egyenesen arra az eredményre jutott, hogy az 1300-as évek előtti évszázadokban, Kecskéden, közel a Rába átkelőjéhez, a Lánka patak mellett állt egy földhalomvár, ami nem vetekedhetett ugyan a későbbi ostffyasszonyfai vár nagyságával, de lehetséges, hogy a várat a kecskédiek Kígyókő várának nevezték. Akit a teljes történet érdekel, annak javaslom az Elveszett várak nyomában című, korábbi bejegyzésem átolvasását.
A kecskédi Várdomb ma és egy korábbi térképen, ahol látható még a vár helyén megmaradt domb ábrázolása.
Nagyúti-düllő (71): szántóföld volt. Nevét arról kapta, hogy a mező legszélesebb útja mellett található tábláról van szó.
Miklósfai-fölső (72) és Miklósfai-nyugati (77) és Miklósfai-keleti-düllő (73): szántóföldek voltak Kecskéd határában. Nevüket onnan kapták, hogy a ma Pápoc részét képező, de egykor önálló Szentmiklósfa település határával szomszédos területeken voltak ezek a földterületek.
Közös-erdő (74) és Hergyász vagy Hergyászi-erdő (78): úgynevezett közbirtokossági földrészek voltak, ritkás erdős területekkel. Ez annyit jelentett, hogy a közös tulajdonban levő területek használatának szabályozására alakítottak egy társulást, ami a terület ügyeivel foglalkozott. Hasonló volt a mai osztatlan közös területekhez. Mivel a területen ligetes, fás részek és napos zöldterületek váltakoztak, ezért jelentős részeit sertéslegelőként hasznosították.
Kis-homok (75): a mező legszélesebb útja, a Nagyúti-düllő mellett található kisebb szántóföld tábla. Nevében a kis szó jelzi a kisebb táblaméretet, a homokos pedig a szántó gyengébb, homokos jellegére utal.
Miklósfai-alsó vagy Kender-szer (76): a Szentmiklósfával határos kecskédi földterületek közül a legkisebb, legdélibb fekvésű (=legalsó), ahogyan a neve is jelzi ezt. A kender név eredete frissebb keletű. A magyar kenderipar az 1950-es és 1960-as években élte a fénykorát. 1962-ben a cukorrépa és a napraforgó után a harmadik legnagyobb területen termesztett ipari növény volt. A kender-rostot 9 kendergyár állította elő, amit 4 fonoda és 3 szövőüzem dolgozott fel. Vélhetően a gyűjtőmunka idején, 1965-ben hívták Kender-szernek ezt a területet, amikor kendert próbáltak termelni ezen a területen.
Rábakecskéd és Szentmiklósfa közötti területek: Miklósfai-fölső dűlő (72), Miklósfai-nyugati dűlő (77), Miklósfai-keleti dűlő (73), Miklósfai-alsó dűlő (76) az 1800-as évek végéről származó kataszteri térképen (forrás: MOL térképtár)
Tízkerekes vagy Pusztai-csúcs (79): szántóföld. A tízkerekes elnevezés oka ismeretlen, a Pusztai név bizonyára az egykori tulajdonos családra utal.
Téesz-major (80): szántóföld a termelőszövetkezet majorja mellett. Eredetileg a Kovács-kert ajja földterülethez tartozott, ami a TSz megalakulása után változott meg.
Legelő (81) és Kis-legelő (82): korábban legelők voltak ezek a területek, innen származik az elnevezésük is. Ma szántóföldek.
Dobai-tag (83 és 89): szántóföld, nevét Dobai Jánosról kapta, aki 1930-ban elsőként kapott itt a földet.
Tengölics-tag (84): egykor erdő volt, majd szántóföld, ami egykori tulajdonosáról kapta a nevét.
Fenyves (90) és Fenyvesi-düllő (85 és 91): erdős terület volt, majd az erdő kiírtása után sokáig hasznavehetetlen irtási terület, végül szántóföld. Neve megőrizte az egykor a területen, és a terület mellett található fenyőerdő emlékét.
Kovács-kert ajja (89): a falu kovácsműhelye mögötti földek voltak korábban, ezt őrizte meg az elnevezése is. Az elbeszélések szerint, egy földforgatás alkalmával az eke megakadt valamiben ezen a területen, és egy lovaskatona csontvázát és fegyverzetét találták meg itt. Sajnos írásos nyomára nem bukkantam ennek a történetnek.
Tikos vagy Tikfarm (87): szántó terület volt, ami újkori nevét a termelőszövetkezet ide telepített tyúkfarmjáról kapta.
Nal-legelő (88): legelő volt, majd kísérleti szántóföld lett. Ezen a területen is próbálkoztak a Négyzetes táblánál leírt keresztsoros kukoricatermesztéssel. Nevét méretéről (nal=nagy) kapta.
Négyzetes (92): régebben erdős terület volt, amit kivágás után felszántottak. Nevét a termelőszövetkezet megalakulása után kapta, mert itt próbálták ki először a négyzethálós vagy más néven keresztsoros kukoricatermesztési rendszert. Az 1950-es évek elejétől bő egy évtizeden át próbálkoztak a mezőgazdasági kutatásban és termelésben ezzel a módszerrel. A technológia lényege az volt, hogy a kukoricanövényeket egyenlő sor- és tőtávolságra vetik el egymástól, ami kiad egy négyzethálót. A kukorica így mindkét irányból géppel kapálhatóvá vagy kultivátorozhatóvá vált. A bonyolult vetéstechnika nem honosodott ugyan meg, de a Négyzetes földterület elnevezés fennmaradt.
Novák-sehola (93): sík szántóterület. Az elnevezés első szava a tulajdonos Novák családra utal. A név második eleme arra emlékeztetett mindenkit, hogy annak ellenére, hogy borsos áron vették meg ezt a földet a tulajdonosai, de nem jutottak vele „sehova”. A drágán megvásárolt földek kevés termést hoztak tulajdonosuknak.
Barca-legelő (94): a szántóföld volt. Nevét a föld végében egykor létezett Barca-tanyáról kapta. A tanyán a Barcza család lakott nemzedékeken át. A Béke úton Vönöck felé indulva, a falu vége és Király-kút között félúton, ma már csak egy kis erdős, bozótos terület emlékeztet bal oldalon a tanya egykori helyére. A termelőszövetkezet időszakában az elhullott állatok tetemeit ásták el ezen a területen. Ahogy gyerekkoromban ismertük, ez volt a „dögkút”.
Új-kuti-sehola (95): száraz talajú szántóföld. A gróf úgy döntött, hogy erre a területre egy kutat készíttet, öntözési céllal. Sok munkával elkészült ugyan a kút, de a víz rövid időn belül eltűnt belőle, használni nem lehetett. A neve is ezt őrizte meg: az „új kút építésével nem jutottak sehova”. A kutat betemették és nem látható a helye sem, de a beton kútkarikákat nem bontották el, azokat máig rejti ez a földterület.
Urasági-düllő (96): egy egykori erdő helyén kialakított irtványföld volt. Nevén onnan kapta, hogy az uraságtól vették meg a földeket a község lakói.
Kovács-sehola (97): szántóföld, ami korábban a grófi család tulajdonában állt. A Kovács név a falu bírájának nevét örökítette meg. Ezek szerint 1915-18 között (Kovács István volt a bíró), vagy 1928-30 között (Kovács János volt a bíró) keletkezett a terület neve. A földet ugyanis a Kovács család bírósága idején vásárolták meg a gróftól, de kiderült, hogy keveset termő, haszontalan földeket vettek, így ők sem jutottak a földdel „sehova”.
Hőgyészi-ut-keleti (98) és Hőgyészi-ut-nyugati (99): szántó és új telepítésű erdős terület. Neve arra utal, hogy a Kemeneshőgyészre vezető út melletti vannak ezek a földterületek.
Tehenek a Király-kút mellett 1940-es évek (Pellerné Horváth Judit fotója)
Kirá-kut vagy Király-kút (100): régen és ma is erdős terület volt, ahol egy majort építtetett a grófi család. Ez a major volt a birkatenyésztés és birkalegeltetés központja a Czirákyak birtokán, fedett és félig fedett akollal, itató kúttal, gazdasági épületekkel és a személyzet számára épített lakóépületekkel. Eleinte csak az uradalom pásztorai éltek itt, majd később odaköltöztek azok is, akik földet vettek a környéken. Egykor 14-16 család is lakott Királykúton, ami Kenyeri községhez tartozó terület volt. Elnevezésével kapcsolatban, az 1965-ös gyűjtés során ezt jegyzeték fel: „1921. október 21-én a gróf negyedik gyermekének keresztelőjére illegálisan érkezett meg hintón IV. Károly király a feleségével együtt. Ezt a visszatérési szándékot őrzi a majornév és dűlőnév.” Megvallom őszintén, hogy most hallottam először ezt a magyarázatot a Király-kút nevével kapcsolatban, és azért valljuk be van egy pár téves információ az idézett mondatokban. Először is IV. Károly repülőgéppel érkezett Svájcból és nem hintóval, másodszor szándékosan elkerülte a gróf gyermekének keresztelőjét, nehogy túl korán felfedje kilétét, harmadszor több évtizeddel 1921 előtt is Király-kútnak hívták ezt a területet. Az adatközlők ebben az esetben biztosan tévedtek. Egy másik lehetséges névmagyarázatot Horváth István plébános mesélt el 1983-ban a Kenyeri Általános Iskola egyik történelem óráján, aminek eredeti hangfelvételét én is megkaptam. Nem tudjuk, hogy ez a történet igaz-e, mindenesetre a néphagyomány ezt őrizte meg számunkra.
Amikor a török hadak a Rába partján portyázva Pápoc alá érkeztek hírül vette ezt Mátyás király is, aki a Fekete seregével Celldömölk alá érkezett, hogy kitapasztalja, merre vonul az ellenség. A Királykúton lakóknak abban az időben volt egy nagyon jó vízű kútjuk, amire nagyon vigyáztak. Mátyás király szokásához híven egyszerű ruhában érkezett Királykútra és vizet kért az ott lakóktól a katonák számára. Mivel a Cseren az egyik legdrágább és legritkább kincs akkoriban a víz volt, azt mondták neki az ott lakó pásztorok: „a mi állatainknak is kell a víz, mi nem adunk”. Mátyás király megtehette volna, hogy a katonáit nekivezényli a majornak és elvesznek mindent, de nem tette ezt. Tovább ment, kitapasztalta a törökök mozgását, majd visszament Celldömölk és Ság közé, ahol a magyar sereg táborozott. Néhány nap múlva a sereg élén érkezett ismét Mátyás Királykútra. Akkor már királyi díszben volt, kis királyi koronáját tette a fejére, gyönyörű vörös palástot öltött magára. A lakók ekkor már tudták, hogy a király járt nálunk korábban, akinek nem adtak vizet. Mindannyian kimentek hát a király elé könyörögni, hogy bocsásson meg nekik ezért, jöjjön, be hozzájuk, szívesen megvendégelik. A király azonban nem fogadott el semmit, hanem azt mondta: „én nem fogadok el semmit, ellenben itt hagyom a csapatom, ti pedig etetni fogjátok a lovaikat és itatni a kút vizéből.”
Ezt a történetet a Mátyás Király Kenyeriben című bejegyzésemben olvashatják el részletesen.
Lovas (101): a Hullámtérhez tartozó vízmosásos erdő volt, majd szántóföld. Nevét onnan kapta, hogy az urasági birtok lovait itt fürdették és úsztatták a Rábában. A lovászok lóháton gázoltak be a Rábába és úgy igyekeztek a vízben a lovakat terelni. Sajnos volt amikor az ilyen típusú lófürdetés során a lovászt örökre elsodorta a sodrás.
Kis-kuti-düllő (102 és 115) és Kis-kuti-főső (113): régen erdős terület volt, majd szántóföld. A Rába mellékén, az erdő szélén állt egykor egy itató kút, a megfáradt emberek és állatok számára. Erről a kútról kapta a nevét ez a területrész. A kutat az idők során betemették.
Siposi-kerti-düllő (103) és Siposi-kert (104): a grófi gyümölcsös melletti szántóföldet és a gyümölcsfákkal beültetett területet nevezték így. A Cziráky grófok ezen a bekerített területen, ebben a „kertben” termesztették az almát, körtét, barackot, szilvát és a más gyümölcsöket. A dűlő a közelében levő grófi Siposi-kertről kapta a nevét. A „siposi” elnevezés onnan ered, hogy a gyümölcsöskertben szüreteléskor, minden ott dolgozó munkásnak fütyülni vagy énekelni kellett gyümölcsszedés közben. Természetesen amíg énekeltek, addig közben nem tudtak enni a zamatos gyümölcsökből. Arról nem tudunk, hogy ezzel a módszerszerrel mennyi gyümölcsöt sikerült megspórolni a grófi családnak, de azt elérték, hogy az elnevezés és annak története máig fennmaradt.
Törgyfából készült termékek kiállítása az 1896-évi Milleniumi Kiállításon Budapesten 1896-ban (Klösz György fotója)
Nasici-főső (105) és Nasici-középső (106) és Nasici-alsó (107) vagy közös nevükön Nasici: korábban hatalmas tölgyfa erdők voltak ezeken a területeken. A terület nevének eredetéhez a Kenyeriben ismeretlen Rosenberg Hermann nevű üzletember rövid élettörténetét szeretném felidézni az 1931-ben kiadott, Száz Értékes Magyar című könyvből.
„Ha néhány tucat olyan nagy értéke volna a magyar közgazdasági életnek, mint amilyen gyurgyenováci Rosenberg Hermann, akkor nem félteném sem magamat, sem az országot… Ezt a nevet a közönség talán kevéssé ismeri, de annál jobban ismerik a gazdasági élet tényezői és legjobban ismerik az európai fapiac kapacitásai. Rosenberg Hermann ügyvezető elnöke a világhirű Nasici-nak, amelynek ő a mozgatója, a feje, az irányítója. A fa-szakma egyik legnagyobb értéke, aki bámulatos eredményeket produkált vállalata élén és olyan nevet szerzett a Nasici-nak, amelyre a részvénytársaság büszke lehet… Rosenberg Hermann úgy belemélyedt a fapiac bonyolult konstrukciójába, mint ahogy a tudós laboratóriumában ül. A nyilvánosság nem érdekli, szinte személytelenül, mindentől és mindenkitől elvonatkoztatva, csak művének, alkotásának, csak a Nasici-nak él.
Még ifjú legényke, amikor gyakornoki minőségben beáll a budapesti Neuschloss Károly és Fia céghez és ebből termeli ki hatalmas tudása, nagy ambíciója, páratlan szakértelme a faszakmában európai hatalmat jelentő Nasicit. Korán megnyilvánuló képességei egyre magasabb pozíciókba emelik. Amikor 1900-ban a cég részvénytársasággá alakul át, Rosenberg Hermann már az igazgatói címet viseli. Működésének erre az idejére esik az a korszakalkotó újítása, amellyel megalapozza a maga és a vállalat hatalmas arányokban történő előrehaladását. Felismeri a tölgyfa anyagából nyert cserzőanyagnak, a tanninnak jelentőségét és ezzel új irányt ad a fatermelésnek. Addig ugyanis a favállalatok csak kitermeléssel és földolgozással foglalkoznak, Rosenberg Hermann kezdeményezésére létesül az első tanningyár. De hatalmas agilitásával azt is keresztülviszi, hogy rövid idő múlva a Nasici tanninja már Európa-szerte márkát jelent és ezt a domináló, előkelő szerepét ezután is megtartja… Amikor 1915-ben a Nasici vezérigazgatója lesz, már tervszerűen kiépített hálózat felett rendelkezik, amelyen iparvasutakat, fűrészeket létesít, a technikai berendezéseket modernizálja és minden szabad idejét, minden percét a részvénytársaság fejlődésére fordítja… 1917-ben választják meg a Nasici ügyvezető elnökévé és azóta ezt az állást tölti be. Hogy milyen eredménnyel, az közismert. Közép-Európa fakirálya nemcsak a szakemberek elragadtatott méltatásában részesül, működését magasra értékeli a kormány is. Rosenberg Hermann, aki az év nagyobb felét éjjel hálókocsiban tölti, nappal pedig gyárosokkal, iparmágnásokkal tárgyal, alig ér rá, hogy saját magával foglalkozzék. I. Ferenc József 1915-ben gyurgyenováci előnévvel a magyar nemességet adományozza neki, Hortlhy Miklós kormányzó pedig 1925-ben kormányfőtanácsosi méltóságra emeli.”
Ahogy olvashatják az 1900-as évek elejére a Nasici névvel jelzett részvénytársaság Európa egyik legnagyobb fakitermelő vállalkozásává vált. Csak néhány adat az 1930-as évi beszámolójukból. A társaság saját vasúti hálózatának hossza több mint 800 kilométer, mozdonyok egész hosszú sorával, több ezer teherkocsival rendelkeztek és a vízi szállításokat a Dunán, a Száván és Dráván saját tulajdonú hajókkal és uszályokkal bonyolították le. A Nasici különböző üzemeiben és erdőségeiben évenként feldolgozott famennyiség meghaladta az 1.000.000 köbmétert. A különböző országokban nagy kiterjedésű erdőállományok fölött rendelkeztek, amelyek részben keményfa erdőségek (tölgy, bükk, kőris, gyertyán, éger, jávor, hárs), részben puhafa erdőségek (luc- és erdei fenyő). A különböző üzemeikben előállított fatermékek eladására Európa minden országában, sőt a többi földrészen is kiterjedt eladási szervezetet létesített a társaság, saját irodákkal és képviseletekkel. A vállalat a kemény és puha fürészáruk minden fajtáját előállította, ezenkívül tölgy- és gesztenyefakivonatot, valamint tölgy- és bükkfaparkettát, tölgy- és bükkhordókat, bútorokat, ládákat, tölgy- és bükktalpfákat és egyéb vasúti faanyagot, gömbfát, épületfát, bognárfát, bányafát, pintérfát, tűzifát, faszenet stb. gyártott. Számos fafeldolgozó gyár, 4 parkettgyár, bútorgyár, hordógyár, telítőtelep, láda- és dobozgyár, brikettgyár, faaprító-telepek stb. egészítették ki a gyárak sorát.
A Cziráky grófok üzleti körébe tartozó Nasici vállalt 1924-ben vásárolta fel ezeken a területeken található erdőségeket. A nagyvállalat szakemberei még ebben az évben megérkeztek Kenyeribe, majd gyorsan és szakszerűen kivágták a területen található erdőt. Így őrizték meg ezek a földterületek az egykori fakitermelő vállalat, a Nasici nevét Kenyeriben.
Erdészeti-tag (108): hasonlóan a Nasici területekhez itt is erdők voltak egykor, amit szintén a Nasici vállalat termelt ki. A kivágott területet feltörték és szántó lett belőle. A neve bizonyára azokat az időket idézi, amikor komoly erdőgazdálkodás volt ezen a területen.
Tölös (109): szinte kizárólag tölgyfákból álló, erdős terület. Innen származik a neve is: tölös, azaz tölgyfaerdő.
Innen folytatom legközelebb az egykori külterületek elnevezéseinek történetét. A következő bejegyzésemben kitérek többek között a Sanyarú, a Proletár, a Csúcs-remisz, a Sömöreg, a Sós-völgy, a Bombatölcséres és még számtalan más elnevezésre is. Tartsanak velem legközelebb is!
Pörneczi Tamás 2022. április
Források: Vas Megye Földrajzi Nevei 1982; korabeli napilapok cikkei; MOL térképtár; Köszönet édesapámnak, Pörneczi Norbertnak (82 éves).
