Mire a falevelek lehullanak…4. rész

Rábakecskédi Világháborús hősök emlékei – második rész

Előző három bejegyzésemben az 1914. augusztusában kitört Világháborúban elesett hősökről emlékeztem meg. Mai – ebben a témában az utolsó – írásomban igyekszem az egykori Rábakecskédről bevonult, és a harcokból soha haza nem tért hősök megemlékezését lezárni.

Amikor a Világháborús hősökről gyűjteni kezdtem az anyagokat, úgy gondoltam, hogy településünk hősi emlékműveibe vésett nevek közül mindössze néhány névnek járok majd utána alaposabban. Látva azonban, hogy a több mint száz éve meghaltakról mennyire keveset tudunk, úgy döntöttem, hogy a lehető legtöbb kenyeri és rábakecskédi hősi halált halt katonáról igyekszem megtudni, amit csak lehetséges. Ez annyira sikerült, hogy négy részre kellett bontanom a hatalmas összegyűjtött anyagot.

A Rábakecskéden ma is álló, turulmadaras szobor állításának részleteit előző bejegyzésemben olvashatják el újra: Mire a falevelek lehullanak 3. rész

A hősök neveit ezúttal is az emléktábla sorrendjében idézem fel.

Németh János népfelkelő, élt 22 évet

Ismét egy olyan név következik, amit a nyilvántartások szerint 1025 hősi halott viselt egykor. Közülük azonban mindössze ketten születtek Rábakecskéden, így gyorsan kiderült számomra, hogy kit kell keresnem. Német János (akkoriban „h” betű nem volt a neve végén) 1895. június 5-én született Rábakecskéden. Szülei Német János kőműves és Halász Terézia voltak. A kenyeri templomban az édesapa – szintén kőműves foglalkozású – testvére és felesége tartották a keresztvíz alá Jánost.

Bizonyára nagy volt az öröm a családban, hogy fiúgyermek született, aki majd továbbviheti a kőműves szakmát. Sajnos nem így történt. A mindössze 19 éves ifjú bizonyára nem házasodott meg a háború kitöréséig. Ugyan az emléktáblán nem jelölték, de népfelkelőként csatlakozott a szombathelyi császári és királyi 83. gyalogezred, 3. pótszázad kötelékébe. Ezredével együtt az orosz fronton teljesített szolgálatot. 1917 tavaszán ugyan a jelentős harcászati események helyett kisebb állásharcok, földalatti aknaépítések folytak Batkow település környezetében, de ezek az események is napról napra növelték a halottak és sebesültek számát.

„Ugyancsak ebben az időben történt, hogy az egyik reggelen balszárnyunk előtt egy elesett orosz tiszt holttestét vették észre. Bizonyára éjjeli járőrharc áldozata volt. Ezredünk lelkésze, Holler Konrád bencés rendi tanár, amilyen kiváló pap, éppoly eszményien kötelességtudó katona, engedélyt kért az ezredparancsnokságtól, hogy a holttestet eltemethesse. Az engedély megadása, után kis
csapat lépett ki állásunk 1. vonalából. Elől egy katona kis fehér zászlóval, utána egy a kereszttel és koszorúval, ezután pedig Holler lelkész – teljes papi ornátusban, – végül pedig egy altiszt ment a
csengettyűvel. A csapatot még négy ember követte ásóval és kapával. A temetés a két egymástól alig 150 lépésnyire levő állás között szertartásosan a legnagyobb csendben történt meg, anélkül, hogy az ellenség csak egy lövést is leadott volna. Az orosz láthatta, hogy nemcsak hős, de nemes-szívű ellenféllel is áll szemben.„ (Részlet és eredeti fotó a 83. gyalogezred emlékkönyvéből)

Bizonyára ebben az időszakban sérül meg Németh János is, akit egészen Bécsig szállítottak vissza a frontról, ahol az 1. számú helyőrségi kórházban ápolták. A sérüléséről nincsenek pontos adatok, mindössze annyi bizonyos, hogy 1917. április 27-én ebben a kórházban halt meg. Ugyancsak itt, Bécsben temették el a katonai temetőben. Ez a hír csak jóval később jutott el településünkre, 1919. januárban jegyezték be hivatalosan hősi halálának tényét.

Orbán Ferencz tizedes, élt 29 évet

Az 1886-os évben hatvanhét gyermek született településeinken. Közülük hatvanötödik volt Orbán Ferenc, aki 1886. december 18-án látta meg a napvilágot. Az emléktáblán – véleményem szerint – elírás miatt szerepel egy „z” betű a keresztneve végén, ugyanis születésekor, Mazaly József plébános egyértelműen Orbán Ferenc néven jegyezte be Őt a kereszteltek könyvébe. Ferenc szülei Orbán Péter zsellér és Novák Mária voltak.

Esetleges feleségéről vagy gyermekeiről nem találtam semmilyen információt. Katonai szolgálatát – életkorából adódóan – bizonyára letöltötte már a háború kitörésekor. Erre utal rendfokozata is, amit véleményem szerint tévesen tüntettek fel az emléktáblán. Úgy gondolom, hogy rendes katonaidejének letöltése után szakaszvezetői rangban szerelt le. Amikor aztán a háború miatt újból behívták katonának, akkor már ezt a rangot viselte a császári és királyi 101. gyalogezred katonájaként. Csakhogy a harcok alatt előléptették Őt tizedessé, amiről az itthon maradt család talán nem is értesülhetett, ezért halála után tévedésből a szakaszvezetői rangot vésték fel az emléktáblára. Ferenc az orosz fronton harcolt ezredével, aminek mozzanatait az fennmaradt ezrednaplóban rögzítették.

„(1915) május 18-án már támadásra indultunk a Zygmundovska 310-es és 293-as magaslatokon húzódó, háromszoros drótakadályokkal övezett, sáncszerűen kiépített orosz hadállások ellen. Igen terjedelmes volna az itteni, június 14-ig tartó szakadatlan támadásokat részletezni, de hogy mégis némi fogalmunk legyen azok méreteiről, megemlítem, hogy pl. egyik támadásunk alatt, mikor parancsnokságom alatt 6 géppuskát összpontosítottunk, hogy a két állás között húzódó völgyön át saját gyalogságunk előnyomulását támogassuk, több mint 40.000 lövést adtunk le…Támadó gyalogságunk az ellenséges vonalak drótakadályai előtt kétségbeesetten küzdött. Minden erejét megfeszítette, hogy a legpontosabban lövő szibériai lövészeket le tudja gyűrni. Hiába. Tüzérségi előkészítésünk nem volt megfelelő, számottevő kárt az akadályokban nem tett, azokat szétrombolni csekély létszámánál fogva nem volt képes. Egyes támadások alatt derék katonáink dühükben rázni kezdték a drótakadályok cövekjeit – persze a szibériai lövészek garmadában sebesítették meg ezredünk virágát.” (részlet és eredeti fotó a 101. gyalogezred emlékkönyvéből)

Ezekben a harcokban, 1915. május 19-én kapott halálos sebet Orbán Ferenc is, Ostrozecz település közelében. Az egykori Galíciában, ismeretlen helyen nyugossza örök álmát.

Pusztai László kisbirtokos, élt 40 évet

A hősi halottak közül az egyik legidősebb Pusztai László, Rábakecskéden született 1875. március 26-án. Szülei idősebb Pusztai László kenyeri földműves és a rábakecskédi Szente Rozália voltak. Ebben az időszakban még latin volt a hivatalos egyházi nyelv, így László helyett Ladislaus kerül bejegyzésre a kereszteltek könyvébe. A kötelező katonai szolgálat letöltése után, László visszatért falunkba, a családi birtokon dolgozott, miközben bizonyára a családalapításon is gondolkozott.

László éppen harminc éves volt, amikor házasságot kötött, Takács Károly birtokos leányával, Máriával. A házasságban bizonyára szerepet játszott a két birtokos család előzetes megállapodása is, ahogyan arról az Én a tied, te az enyém című bejegyzésemben írtam is részletesen. A fiatal pár 1905. november 7-én, Sebestyén Sándor pápoci anyakönyvvezető előtt mondta ki a boldogító igent. Első gyermekük 1907. január 25-én született, akinek az Ilona nevet adták.

Bizonyára több gyermekük is született a háború kitöréséig, amikor Ferenc a magyar királyi veszprémi 31. honvéd gyalogezred, 9. századába kapott behívóparancsot. Egy rövid felkészülés után, 1914. augusztus végén indultak az orosz frontra, amire így emlékeztek vissza.

„1914. augusztus 20. A beérkezés sorrendjében a határállomásra, Orlóra érkeznek a zászlóaljak. Egy a gondolata mindegyiknek. Megállítják a vonatot, kiszállnak, vonalba fejlődnek és felhangzik a vezényszó: „Térdelj, imához!” A zászlóalj kürtös hazafelé fordulva, igaz áhitattal fújja az imajelet. Utána a Himnusz fenséges dallama száll az égnek, még eddig soha nem tapasztalt, mélységes szent átérzéssel. A zászlóalj parancsnokok rövid, hazafias, buzdító beszédet tartanak, aminek egyöntetű tartalma magában foglalta, hogy hazánk vérrel áztatott földjét nemsokára elhagyjuk. Vegyünk búcsút tőle. Kérjük a mindenható Istent, hogy kivívott győzelem után, azt mielőbb viszont láthassuk. Azután mindannyian egy kis rögöt vettünk magunkhoz. Papírzacskóban a zubbonyunk bal-felső zsebébe rejtettük, a szívünk fölé, hogyha a sors esetleg a hősi halált hozza osztályrészül, szívünket – a messze idegenben is – a magyar föld borítsa.” (részlet a veszprémi 31. honvéd gyalogezred ezrednaplójából)

1915. márciusában a század a Kárpátokban igyekezett visszaverni a folyamatos orosz támadásokat, amit az embertelen hideg, a hatalmas hóesés és az utánpótlás nehézkes biztosítása nagyban megnehezített. Nem ismerjük a pontos helyszín, csak annyit tudunk, hogy 1915 március hónap folyamán, negyven éves korában halt hősi halált Pusztai László. Valahol a Kárpátokban nyugszik.

Rumi Kálmán őrvezető, élt 36 évet

Rumi Kálmán életének feltárása során számtalanszor éreztem úgy, hogy sehova sem fogok jutni a kutatással. A családneve alapján, településeinken nem találtam nyomát Kálmánnak, kutatásaim az egykori Nagy-Sitke településre vittek, ahol a „Rumi” családnév igen gyakori volt. Végül egy 1930. januárjában megjelent Budapesti Közlöny került a kezembe, ahol Rumi Kálmán halottnak nyilvánítását kérte a felesége. Ez adott új erőt és irányt a kutatásomnak, ami így sikerre vezetett.

Rumi Kálmán 1879. november 24-én született Nagy-Sitke (ma Sitke) településen. Szülei Rumi József asszonyfai származású takács és Nagy Erzsébet voltak. Kálmán édesapja mellett kitanulta a takácsmesterséget, a szövés minden lépését, de őt jobban érdekelték az apja által elkészített anyagokból elkészíthető, megvarrható ruhák. Bizonyára szülei is támogatták érdeklődését, ezért szakiskolába is beíratták, ahol 25 éves korára szabó-mester címet szerzett. Az 1900-as évek elején Kálmán lett a családfenntartó, mert édesapja úgy döntött, hogy kivándorol Amerikába, és ott próbál szerencsét.

Ebben az időszakban döntött úgy, hogy megházasodik. 1906. augusztus 26-án, a sárvári anyakönyvvezető előtt feleségül vette, a nála hét évvel fiatalabb, nemesládonyi származású Joós Rozáliát. Az ifjú házasoknak hamarosan gyermekei is születtek. Ahogy olvashatják, Rábakecskédhez egészen az 1910-es évek elejéig semmi köze nem volt Rumi Kálmánnak, egyetlen mozzanat sincsen 30 éves koráig, ami településeinkhez köthetné őt. Korábban itt akadtak meg a kutatásaim, és kezdtem egy másik Rumi Kálmánt keresni, ami természetesen nem sikerült, mert nincs másik ilyen nevű személy. Akkor joggal kérdezhetjük, hogyan került fel mégis a neve a rábakecskédi hősök közé?

A megoldást a kenyeri anyakönyv, 1887. augusztus 9-i születési bejegyzésének megjegyzés rovatában találtam meg, Svedics Ferenc kőműves és Horváth Rozália leánya, Anna születési bejegyzése mellett. Ezek alapján világossá vált számomra, hogy Rumi Kálmán első felesége valamikor 1913-ban meghalt (az okot nem kerestem). Az egyedül maradt Kálmán és gyermekei számára létfontosságú volt, hogy újra megházasodjon. A gyors megismerkedés körülményei nem ismertek, de bizonyos, hogy 1914. május 24-én, a kenyeri templomban házasodott össze Rumi Kálmán és második felesége, a rábakecskédi Svedics Anna. Az ifjú házasok Rábakecskédre költöztek, de alig rendezkedtek be, két hónap múlva kitört a háború.

Kálmán 1914 novemberében vonult be a soproni 18. népfelkelő gyalogezredhez, majd 1915-ben áthelyezték a székesfehérvári 17. népfelkelő ezred állományába. 1915. augusztusa után nem érkezett semmilyen tábori levél Kálmántól Rábakecskédre.

„Utolsó tábori postaszáma: ismeretlen; az a hadiesemény, amely közben nyomaveszett: olasz harctér; eltűnésére vonatkozó egyéb adatok: ezredével elsőben a szerb, majd az olasz harctérre ment, ahol állítólag 1915. évi augusztus havában haslövés következtében meghalt.” (Részlet Kálmán halottnak-nyilvánítási közleményéből, 1929. december)

A halottnak-nyilvánítási eljárás a háborút követően szinte mindennapos volt: a 28000/1919. rendelet mellékletét kitöltve bárki keresést indíthatott eltűnt szerette ügyében, amit a hivatalos közlönyökben is megjelentettek. A megjelenéstől számított 60 napon belül várták a bíróságon azok jelentkezését, akik az eltűnt tartózkodási helyéről, halálának vagy eltűnésének körülményeiről, vagy a holtnak-nyilvánítás szempontjából fontos egyéb körülményről, esetleg arról lenne tudomásuk, hogy az eltűnt a feltételezett elhalálozás idején túl még életben volt. Rumi Kálmánról nem érkezett újabb hír hatvan nap után sem, így 1930. márciusában hősi halottnak nyilvánították. Halálának időpontjaként 1915. augusztus 1 napját jelölték meg, feleségének özvegyi járulékot állapítottak meg. A döntés után egy hónappal, Svedics Anna 1930. április 22-én újra férjhez ment.

Svedics Gyula, élt ~23 évet

Svedics Gyula 1892. február 29-én, egy szökőnapon született Rábakecskéden. Édesapja Svedics Ferenc kecskédi kőműves, édesanyja a kenyeri születésű Horváth Rozália volt. Aki figyelmesen olvasta Rumi Kálmán élettörténetét az észrevehette, hogy Svedics Gyula és Rumi Kálmán második felesége Anna, testvérek voltak.

Gyula 22 éves volt, amikor kitört a háború, ami úgy elsöpörte a régi világot, ahogyan Gyula emlékeit is. Egyetlen veszteségjelentést, egyetlen sebesülést, egyetlen hírt sem sikerül róla találnom. Ismeretlen helyen, ismeretlen időpontban halt hősi halált a világháborúban. Emlékét csak a rábakecskédi emléktábla őrizte meg az utókornak.

Svedics János tizedes, élt 24 évet

Svedics János 1890. április 26-án született Rábakecskéden. Az emléktáblán egymás alatt szereplő Svedics Gyula és János, első unokatestvérek voltak. Szülei Svedics János rábakecskédi kőműves és a vámoscsaládi származású Szár Katalin voltak. János még 20 éves kora előtt tanulás vagy valamilyen munka miatt Budapestre került. Itt ismerkedett Kránicz Zsófival, akivel az erzsébetvárosi templomban, 1911. december 26-án, karácsonykor kötött házasságot.

Nincs információm arról, hogy a fiatal házasok hazaköltöztek-e Rábakecskédre, de az bizonyos, hogy János már a katonaidejét töltötte, amikor kitört a háború. A dokumentumok szerint a szombathelyi 83. gyalogezredhez osztották be, ahol már akkor szakaszvezetői rangban szolgált. A háború első csatáiban, az orosz fronton tanúsított helytállása miatt, 1914. őszén tizedesi rendfokozatot kapott.

„1914. október 24-én reggel már szürkületben megkezdődött a kölcsönös tűzharc…Az ellenséges tüzérségi tűz főleg a II. zászlóalj előtt volt különösen heves, ahol érzékeny veszteségeket is okozott. Itt esett el több derék baj bajtársunk közt Gartner Aladár főhadnagy, század parancsnok. A századok megfigyelése szerint az oroszok itt a Sarnowtól északra levő tó mögötti erdőben támadáshoz gyülekeztek…Az ellenség egyelőre az ezred előtt nem támadott. Úgy látszik, újabb erősítéseket várt és csak akkor szándékozott ezen a helyen támadást kezdeni. Annál nagyobb hévvel lángolt fel a harc ezredünktől jobbra a 19-eseknél és még tovább jobbra a 37. honvédhadosztálynál. A tűzharc hevességének fokozódásából és irányából következtetve, a helyzet nem látszott biztatónak.” (Részlet a Ezrednaplóból)

Alig két hónap telt el a háború kitörése óta, amikor 1914. október 24-én János halálos lövést kapott a csatatéren. Svedics Gyula unkatestvéréhez hasonlóan, János is ismeretlen helyen nyugszik.

Szabó Imre, élt ~28 évet

A Szabó Imrével kapcsolatos kutatásaim közben találtam rá a szomszédos Pápoc településen, 1887. szeptember 11-én született Szabó Imrére. Gondoltam biztosan rábakecskédre nősült, és szerencsére gyorsan megtaláltam Őt. Ilyen esetben azonban ellenőriznem kell az adott település – ez esetben Pápoc – hősi emlékművének neveit is. Megtettem, és ott is szerepel Szabó Imre neve. Ez sajnos azt jelentette, hogy ugyan ezzel a gyakori névvel egy pápoci áldozata is volt a háborúnak, és nem a rábakecskédi hősi halott Szabó Imrére bukkantam rá, az Ő nyomait másutt kell keresnem.

A veszteséglistákon 729 személy szerepel ezen a néven, közülük 49 olyan Szabó Imre nevű katona van, akikről nem jegyezték fel a születési helyüket és idejüket. Bizonyára közöttük van a rábakecskédi hősi emlékművön található Szabó Imre is, akit végül a kenyeri kereszteltek könyvének átlapozásával sikerült megtalálnom. Ezek alapján a Szabó Imre 1887. november 18-án született Rábakecskéden. Szülei a kecskédi Szabó György földműves és pápoci származású Lukács Marcella voltak.

Életéről és haláláról más információt nem sikerült kiderítenem. Ismeretlen helyen nyugszik.

Takács István népfelkelő, élt 45 évet

Takács István 1875. augusztus 22-én született Rábakecskéden. Szülei Takács Károly és Csiszár Rozália voltak. Életkorából adódóan, bizonyára az 1900-as évek elejére letöltötte a kötelező katonai szolgálatát. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy 1908. február 18-án megnősült, és feleségül vette az iván-egerszegi (ma Vasegerszeg) származású Novák Máriát. A házasság idején már nem élt István édesapja, ahogyan a menyasszony édesanyja sem.

Érdekességként jegyzem meg, hogy István esküvői tanúja egyik elődöm, Pörneczi Mihály volt a Hegyfaluban megtartott esküvőn. A házaspárnak a háború kezdetéig, kutatásaim alapján három gyermeke született. Ahogyan azt az emléktáblába is bevésték, népfelkelőként csatlakozott a háborúhoz, már negyven éves kora után. Nem ismerjük az alakulatot, ahová bevonult. A dokumentumok szerint, utoljára a román fronton harcolt. Halálának körülményei, helye és időpontja sem ismert. A Celldömölki Királyi Járásbíróság halála után két évtizeddel, 1942 szeptemberében nyilvánította halottá. Az ilyenkor szokásos eljárás szerint, a halál időpontját 1920. december 31. napjában állapították meg. Valahol a Kárpátokban nyugszik.

Tóth János, élt ~43 évet

A veszteséglistákon közel 2300 személy szerepel Tóth János néven, közülük több száznak nincsen feljegyezve a születési helye. Maradt tehát újra csak a kenyeri kereszteltek könyvének átlapozása, ahol 1870 és 1900 között mindössze ketten születtek ezzel a névvel, de egyikőjük a tízéves kort sem érte meg. Maradt tehát egyetlen rábakecskédi Tóth János, aki 1872. október 31-én született. Szülei idősebb Tóth János földműves és Kovács Rozália voltak.

Életkorából adódóan – Takács István hősi halotthoz hasonlóan – Ő is letöltötte a kötelező katonai szolgálatát az 1900-as évek elejére. Feleségről, esetleges gyermekeiről semmilyen információt nem sikerült megtudnom. A háború kitörésekor a szombathelyi császári és királyi 83. gyalogezredbe vonult be. Halála helyszíneként mindössze ennyit jelöltek meg: „olasz front”. Halálának pontos időpontját az Ő esetében sem tudták megállapítani, azért 1920. december 31. napja szerepel a dokumentumokban. Ismeretlen helyen, olasz földben nyugszik.

Varga János őrvezető népfelkelő, élt 42 évet

Varga János 1873. május 20-án született Rábakecskéden. Szülei Varga István földműves és Krétai Mária voltak. János alig múlt el húsz éves, amikor megismerkedett a szomszédos, szentmiklósfai (ma Pápoc) Kiss Annával. A 19 éves Anna és a 22 éves János összeházasodtak és Rábakecskéden kezdték meg közös, családi életüket. Házasságukból hat gyermek érte meg a felnőtt kort: Ernő, Irén, Magdolna, Ella, Irma és Anna. A családfő földművelésből igyekezett mindent megadni gyermekeinek és feleségének. A boldog családi életet a háború szakította ketté.

János népfelkelőként csatlakozott a császári és királyi 13. tábori tüzérezredhez, ahol katonai rendfokozata őrvezető volt. Bevonulásának időpontját is megőrizték a dokumentumok: 1914. augusztus 2-án hagyta el végleg Rábakecskédet. Sok falubelihez hasonlóan Ő is az orosz frontra került, majd részt vett Przemysl erődrendszerének ostromában. 1915. március 22-én az orosz sereg által megtépázott, segítség nélkül hagyott, kiéheztetett katonák és parancsnokaik a megadás mellett döntöttek. 115 000 orosz cári katona, a Monarchia részéről 16 000 katona életébe került ez a féléves küzdelem. Az ostromot túlélő 9 tábornok, 2593 tiszt, 117 000 altiszt és legénységi állományú katona a megadást követően hadifogságba került. Köztük volt Varga János is (és az emléktáblán szereplő Bebesi Antal is). A fennmaradt iratok szerint a Kattakurgan település (egykor Turkesztán) közelében található hadifogolytáborba került, ami a mai Üzbegisztán területén található, Rábakecskédtől mintegy 5000 kilométerre. Sokáig várták haza szeretteik, de nem érkezett felőle semmilyen hír.

A háború végén hazatért hadifoglyok elbeszélése alapján, ebben az orosz táborban tífusz fertőzést kapott és valamikor 1915. októberében halt meg. Felesége azonban továbbra is várta és kerestette Őt, míg végül a Celldömölki Királyi Járásbíróság Pk. 715/1929. számú határozatában, halála után 14 évvel holttá nyilvánította Varga Jánost. Ismeretlen helyen nyugszik, településünktől több ezer kilométerre.

Varga Lajos, élt 21 évet

Varga Lajos 1894. szeptember 9-én született Rábakecskéden. Szülei Varga Imre földműves és a nemes-magasi (ma Kemenesmagasi) származású Laki Anna voltak. A háború kezdetén alig húsz éves fiatalember a magyar királyi 18. honvéd gyalogezred, 11. századába vonult be Sopronba. 1914 őszén már az orosz fronton harcolt.

Ezredének egyik parancsnoka emléknaplót vezetett a mindennapjaikról.

„Sajnos nincsen világítópisztolyunk. Aztán így vagy virrasztunk egész éjjel, ami nagy baj, vagy alszunk, ami még nagyobb baj lehet. Valamit kellene csinálni, kitalálni. Gondolkodom is eleget, mitévők legyünk, de nem jut okos dolog az eszembe. Megbeszélem az ügyet a szakaszparancsnokokkal és a rajparancsnokokkal. „Nem tudnak kendtek valami okosat ?“ – kérdem a fiúkat.
Hát bizony előáll Szabó szakaszvezető és azt mondja: „Százados úr, nem messzi itt hátul vagy 1500 lépésre házakat láttam. Elmegyünk oda és szalmát vagy szénát rekvirálunk, ide szállítjuk, aztán az est beálltával nagy kupacokban felrakjuk a védtöltésen túl, a folyóparton. Minden kupachoz két honvéd kerül őrnek gyufával és petróleumos kóccal. Egyik vigyáz, a másik alszik. Ha jön a muszka, adott jelre meggyújtják a kupacokat, lesz olyan világítás, hogy mese. Hogy a fiúknak bajuk ne essék, ásunk nekik fedezéket, amibe jól elbújhatnak, ha az illumináció megtörtént. Mi a védtöltésen leszünk és a figyelőkön kívül alhatunk. Ha felgyullad a szalma, akkor fellármázzuk a fiúkat.
„Látjátok, mondom a tisztjeimnek, hogyan elrontja a civilizáció a városi embert! — Ez az egyszerű parasztgazda az ő primitív eszével jobban el tud igazodni, mint mi, akiket a város kényelme minden praktikus fogástól elszoktatott. Igyekezzünk az utat vissza a földhöz és a természethez újból megtalálni. Csak nyerhetünk vele.“ (részlet Martini Róbert – Egy 18-as honvéd naplója könyvéből)

Varga Lajosról az első hír 1915 év elején érkezett, amikor ismeretlen körülmények között megsérült. A híradásokból nem derült ki, hogy meggyógyult-e a sérüléséből, de szerencsére Mazaly József kenyeri plébános utólagos bejegyzéséből kiderül, hogy mi is történt. Lajos sérülése olyan súlyos volt, hogy hazaszállították őt a frontról, és a celldömölki kórházban próbálták megmenteni az életét, sajnos sikertelenül. 1915. június 29-én, a fronton szerzett sérülése következtében hősi halált halt. Lajos azon kevesek közé tartozik, akik hősi halottként szülőföldjükön nyugodhatnak.

Vekszl Jenő, élt 21 évet

Vekszl Jenő 1895. szeptember 2-án született Rábakecskéden. A családnevének írásmódja az évszázadok során többször változott. Születésekor még „Vexl” családnév szerepelt a kereszteltek könyvében, majd halálakor már a „Vekszl” írásmód, majd ma már egy „i” betű is van a családnevük végén. Jenő szülei Vexl Antal földbirtokos és Nemes Erzsébet voltak.

Érdekességként jegyzem meg, hogy Jenő keresztszülei Nemes László földbirtokos és felesége Pákai Ágnes voltak, akik haláluk után minden vagyonukat egy apácazárda és kisdedóvó (ma óvoda) megvalósítására hagyták. Nekik köszönhetően áll ma az Ady utcában az emeletes óvoda épülete. Bővebben, a „Minden jóra készen” című bejegyzésemben írtam róluk.

Jenőt a háború kitörésekor a császári és királyi 9. számú Gróf Nádasdy huszárezred 5. századba osztották be. Az ezredtörzs és Jenő századának felállítási helye, a Szerbiában található Csalma (ma Csála) település közelében volt 1914, innen indultak a frontra. A tűzkeresztségen 1914. augusztus végén esett át az ezred. A délvidéki harcok után Jenő századát is az orosz frontra vezényelték át, ahol 1915 folyamán számtalan ütközetben vettek részt. Az ezrednaplóból tudjuk, hogy 1916. januárjában a mai Lengyelország területén, Jaroslawice település közelében táborozott Jenő százada, akik az év első három hónapját viszonylagos nyugalomban töltötték itt. Érdekesség, hogy településünk földbirtokos családjából, 1916. március 7-én vonult be Jenő ezredhez gróf Cziráky József is, főhadnagyi rangban. Bizonyára találkoztak a fronton is, és szót váltottak az otthoniakról.

Az orosz fronton az 1916-os év a folyamatatos harcok éve volt: sikeres előrenyomulások, állásharcok és a túlerővel szembeni folyamatos küzdelem jellemezte ezt az időszakot.

„Reggel fél hat órakor erős ellenséges ágyúzás kezdődik, mely percről- percre fokozódik. Saját tüzérségünk is visszalő. Az oroszok itt előttünk száz és száz ágyút összpontosítottak és pergőtűzzel árasztják el állásainkat, ezek oldalról is lőnek. Állásaink ugyan jól ki vannak építve, fedezékekkel, rókalyukakkal ellátva, de ilyen ágyúzásnak nem tudnak ellenállani...Egyszerre azonban egy telitalálat csap be a jobbszárnyon és 40 huszárt eltemet, 2 géppuskánkat pedig tönkreteszi. Georgevits kapitány hozzám siet, hogy segítséget adjak a megsebesült és betemetett huszárok kiszabadítására. Megfigyelőink is elestek! el Egy újabb telitalálat még egy gépfegyvert lő széjjel, úgy hogy már csak egy géppuskánk maradt. Már öt óra hosszat vagyunk ebben a pokolban és az idegek a végsőkig feszültek. Szinte kívánjuk már, hogy jöjjön az orosz támadás. Fél tizenkettőkor megérkeznek az oroszok, – jönnek óriási tömegekben. Mi pedig rettenetes fogadtatásban részesítjük őket; mint az őrültek úgy lövöldözünk rájuk, repülnek a kézigránátok…” (Schwartz Miklós főhadnagy visszaemlékezései)

Ezekben a harcokban esett el Vekszl Jenő is. A kenyeri plébános utólagos bejegyzése szerint, „az erdélyi harctéren fején golyó által találva halt hősi halált 1916. október 4-én.” Ismeretlen helyen nyugszik.

Tengölics József, élt 32 évet

Tengölics József volt ez egyik hős, akinek neve valamilyen okból kimaradt az emléktábla megrendelésekor. Ezt a hibát azonban utólag észrevették és javították. Így került fel utolsóként a neve a rábakecskédi emlékműre. Tengölics József 1882. április 26-án született Rábakecskéden. Szülei Tengölics István zsellér és Német Rozália voltak. A kereszteltek könyvét lapozgatva legalább öt testvérére is rátaláltam (Imre, Dénes, Miklós, Rozália…), de a legidősebb József volt közülük.

Életkorából adódóan a kötelező katonai szolgálatát már bizonyára letöltötte 1914 előtt. Esetleges házasságával kapcsolatban nem találtam információt. Csak feltételezni tudom, hogy esetleg másik településről választott feleséget magának (talán ezért is maradt le először a tábláról). A háború kitörésekor a császári és királyi 13. tábori tüzérezred 3. századához vonult be katonának. Mivel ebben az alakulatban szolgált Varga János későbbi hősi halott is, így bizonyosan József is 1914. augusztus 2-án hagyta el végleg Rábakecskédet. Sok falubelihez hasonlóan Ő is az orosz frontra került.

A háborús veszteséglisták kétszázezer adata között azonban egyetlen Tengölics nevű halott sem szerepel. Ilyenkor nem marad más mint a próbálkozás, hogy kitaláljam: vajon milyen elírás történhetett a nevével kapcsolatban. Most is így tettem és „Tengelics” néven találtam meg őt. Sajnos nem túl bőséges információ maradt fel vele kapcsolatban. Az bizonyos, hogy bevonulása után már az első harcokban megsérült és kórházba került. Sem a kórház helye, sem a serülés részletei nem maradtak fel, mindössze a rövid tény: 1914. szeptemberében kórházban halt meg. Ismeretlen helyen nyugszik.

Ezzel akár lezárhatnám az I. Világháborúban hősi halált halt rábakecskédi katonák megemlékezését, ha nem merültek volna fel a kutatásom során feltárt újabb kérdések. Ahogyan azt a kenyeri emléktábla esetében is megállapítottam Rábakecskéden is arra jutottam, néhány név bizonyosan lemaradt az emléktábláról. Találtam ugyanis legalább kettő olyan Rábakecskéden született személyt, akik valamilyen okból nem szerepelnek a hősök között. Mindkét esetben találtam is indokot a hiányzó nevekre.

Mészáros Imre 1894. február 11-én született Rábakecskéden, Mészáros Rozália szolgálólány gyermekeként. A kereszteltek könyvében az apát nem tüntették fel, így a gyermek mellett a „törvénytelen” rovatot jelölték meg. Az édesanya és gyermeke bizonyára Imre gyermekkorában elköltöztek a faluból, ezért nem szerepel az emléktáblán.

Orbán István 1881. szeptember 25-én született Rábakecskéden. Az ő esetében házassága miatt távolodott el szülőfalujából. 1908. június 13-án házasságot kötött a beledi származású Kránicz Emiliával, így még a háború előtt elköltözött falunkból. Megnéztem a beledi hősi halottak emléktábláját, sajnos ott sem szerepel István neve, elveszett a valahol az emléke két település között. Ezért is szerettem volna őt is megemlíteni a rábakecskédi hősök között.

Az I. Világháború településeinkről származó hősök történetének ezzel a végére értem. A két emlékművön található, arannyal írt nevek előtt ezután is bármikor megállhatunk rájuk emlékezve. Aki ennél többet is szeretne megtudni róluk, azoknak négy bejegyzésemben, 16700 szóban igyekeztem összefoglalni a történetüket. Bízom benne, hogy sikerült.

Pörneczi Tamás, 2024. március

• kenyeriblog
• porneczitamas.hu