A 18. században, a török hódoltságot követően az ország lakóssága alig haladta meg a négymilliót. A legtöbb helyen elegendők voltak a földművelésre és az állattartásra azok a területek, amelyeket soha nem öntöttek el a folyók és az árvizek. A lakosság fokozatos növekedésével azonban egyre nőtt a termőföldek iránti igény, amit csak a folyók szabályozásával és kordában tartásával lehetett növelni.
A Rába folyó völgye a szabályozások előtt évente rendszeresen kétszer is víz alá került, egyrészt a meder elhanyagolt, feltöltődött állapota, másrészt a malmok rőzsegátjai miatt. Bővizű folyó lévén, a malmok egymást érték a folyó mentén és mellékvizein (Csákánydoroszló, Körmend, Püspökmolnári, Ikervár, Sárvár, Ostflyasszonyfa, Csönge, Rábakecskéd, Pápoc stb.). Már a 17. század során törvények, rendeletek sora foglalkozott a Rábával: az 1622. évi XLII. tc-ben elrendelték a Rába medrének tisztítását, mert a folyó árvizei a győri várat is veszélyeztették. 1630 körül végeztek is bizonyos szabályozási munkálatokat, de a malomtulajdonosokkal nem bírtak. 1699-ben bizottság járta be a Rába-völgyet és jelentésében ismét a malmokat találta az árvizek okozóinak. A 18. század során 58 olyan vízimalom volt a Rábán, amelyekre a vizet rőzsegátakkal vezették.
Ma is működő vizimalom
Igen fontos gát volt a Kis-Rába-toroki gát, amely Nicknél a Rába vizének egy részét a Kis-Rába malmaira terelte. A gát Vas és Sopron vármegyék határain feküdt és a két vármegye 1801-ben egyezséget kötött egy olyan sarkantyú építésére, amely a Rába vizének 1/3-át a Kis-Rábába, 2/3 részét pedig az öreg Rábába vezette. Mi sem bizonyítja jobban a vízimalmok fontosságát, mint hogy az építési költségeket a két érintett vármegye a malomkerekek számának arányában osztotta meg.
Kis-Rába-toroki gát egy 1802-ben készült térképen
A Rába szabályozása a 19. század eleji próbálkozások után a század 60-as, 70-es éveiben indult meg. 1872-ig elbontották a sárvári, körmendi, csákánydoroszlói és ikervári malmok túlságosan magas rőzsegátjait, valamint több más, engedély nélküli gátat is megszüntettek. 1866-ban 23 malom tulajdonosával állapodtak meg a malmok megszüntetésében és megváltásában. 1877-ben elbontottak 16 malomgátat (legkésőbb bontották el a kecskédit), csak egyet hagyták meg Nicknél, a Rábca táplálására. A Kecskéden az elbontott vízimalom pótlására a múlt század végén szárazmalmot építettek.
Rábakecskédi malom és környezete egy 1802-ben kelt vízrendezési térképen
A Rába medrét 1886-1891 között végül is 80 átmetszéssel 48 km-rel rövidítették meg (131 km-ről 83 km-re). Ezzel kapcsolatban érdekesség, hogy bizonyos területek a szabályozás után a túlsó partra kerültek, így azokat tulajdonosaik csak úgy tudták volna megközelíteni, ha a több kilométerre található hídon át kerülik meg a Rábát. Ezt történt néhány kecskédi, pápoci és szentmiklósfai (ma Pápoc része) földterülettel is, amit aztán a következő, 1913. júniusában kelt Képviselőházi előterjesztés alapján sikerült elcserélni a páli, edvei és rábakecöli földekkel.
Pörneczi Tamás 2017
1913 évi jelentés a képviselőház közigazgatási bizottságának üléséről
Források: Balázs György – Vízimalmok, szárazmalmok…; Levéltár – Parlamenti irományok
