„Zúgva, bőgve törte át a gátot, el akarta nyelni a világot!”

Árvizek története a településünkön

Településünk történetével egyidős a környező árvizek története is, így már az első írásos emlékek között találhatunk utalásokat a falut sújtó áradásokról. Az Eszterházy család levéltárában található az az 1402 évi keltezésű irat, amiben Cziráky Miklós, a vasvári káptalan segítségével, eltiltotta Kanizsai Jánost és testvéreit attól, hogy az árvizek miatt a Rába folyását megváltoztathassák. A Rába irányának tervezett módosításával ugyanis birtokaik egy része elpusztult volna. A későbbi századokban sem csökkent az árvíz veszélye. Az 1720-as és az 1780-as évek környékén előfordult, hogy a szabályozatlan folyó egy év alatt hétszer is kiöntött. Az árvizek nagyságát jellemezte, hogy Kenyeriben a temető és a Várdomb alját mosta a kiöntött folyó. Az 1782-85 közötti Országleírás szerint a Rába mellett található erdőségeket és mezőket minden évben elöntötte az árvíz, ezért ezek értéke nagyon csekély volt. Az 1870-es év tavaszán a feljegyzések szerint 852 mm eső esett. Az áradás ekkor a Sopron vármegyei oldalon törte át a gátat és 65 000 hold földet árasztott el. Az 1822 évi jobbágygazdálkodás összeírásában „Raba latro”, azaz gonosz, lator Rábának nevezik a folyót, amelyik évente többször is kiönt, és a hidak cölöpjeit is magával sodorja.

A Ragyogó híd Ostffyasszonyfa határában, az 1996. áprilisi áradáskor (Harczai Zoltánné fotója)

1877-ben annyi jég halmozódott fel a kecskédi, akkor még fából készült híd előtt, hogy a kecskédi házakból nézve toronyként magasodott. A falusiak nem tudtak segíteni, hogy a jégtáblák ne tegyenek kárt a hídban, mert a falu széléig mindent elborított a jégtáblákkal teli víz. A révnél lakó Dobos családnak volt csak csónakja, így ők folyamatosan fejszékkel vágták a jeget a híd közelében. Végül a hatalmas jégtömeg erősebbnek bizonyult, és elsodorta a híd egy részét, ezzel szabad utat adva a víztömeg lefolyásának.

Ikervár és Sótony közötti útszakasz, a 2009 tavaszi áradáskor (ÉDUVIZIG fotó)

1888-ban akkora volt az árvíz, hogy a Lánka patak töltését is átszakította a víz, és az egész Suttonyt elöntötte. A régi „Négy háznál”, a mai Kossuth utca végén majdnem egy hétig a padláson voltak a lakók, akiknek teknőben vittek élelmet és innivalót, mivel az ott lakók is csak így tudtak az utcákban közlekedni. A néphagyomány szerint az ár levonulása után, az egyik nyitva felejtett kemence belsejében egy nagy csukát talált a ház gazdája.

Az 1880-as évek végén megalakult Rábaszabályozó társaság tevékenységével jelentősen javult az árvíz helyzet. A folyó kanyarulatait levágták, tisztították a medret, gátakat építettek, megszüntették a vizimalmokat, megépítették Kenyeri mellett a „Rábatorok gátat”, amivel a Rába és a Kisrába között tudták a víz mennyiségét szabályozni. Az árteret szakaszokra osztották, amelyeken néhány mérföldenként egy-egy gátőr szolgált, kiknek általában szolgálati lakás is kijárt. Ők foglalkoztak a vízmércék észlelésével, és árvíz idején riasztási feladatuk is volt. A folyamatos fejlesztések megszüntették az állandó veszélyhelyzetet, de a kiemelkedően csapadékos években így is kiöntött a Rába. Ez történt 1900-ban, 1914-ben és 1925-ben is, szerencsére mindegyik esetben Nick irányába történt a gátszakadás, ezért településünk megmenekült a súlyosabb pusztítástól.

A műgát környezete az 1996. áprilisi áradáskor (Harczai Zoltánné fotója)

A töltések megépülése után a mentesített területekből jó minőségű termőföldek lettek. A töltések pedig kiváló lehetőséget nyújtottak arra, hogy földjeiket az emberek megközelítsék. Eleinte úgy gondolták, hogy a közlekedéssel tömörödik a töltés, ami kifejezetten előnyös, de az 1920-as évekre a gátőrök az tapasztalták, hogy a védőtöltéseket a szekerek és a marhacsordák mindenütt megrongálták, a magasságuk már nem megfelelő. Ezek után már csak büntetés terhe mellett lehetett a töltéseken közlekedni, amit az itt élő embereknek nehéz volt megszokni. Filipánics József, pápoci lakos 1925 telén panaszos levelet is írt az alispánnak, mert megbüntették a töltésen való közlekedésért. „Minek után a Czeldömölki főszolga Biró úr által…60.000 Korona erejéig lettem megbüntetve, mert a mellékelt Kösségi Bizonyítványban foglalt Területre mentem az őszi szántási munkát végezni. Igaz, a Rába Védtöltésén mentem, de egyéb utunk oda nincsen. E terület közvetlen Pápocz község közelében fekszik, csak a Rába túlsó partján. Elég baj az nekünk hogy 2 órai kerülő úton tudunk eljutni. A Rábaszabály Gátfelügyelője följelentett a csöngei csendőrségnek, hogy én a töltésen mentem szekéren és a csendőrség pedig a szolga Bírósághoz. Nagyságos úr, előbbi években is mindig erre jártunk…„.

Filipánics József, pápoci lakos panaszos levele 1925-ből

„Hat nap és hat éj óta zuhog a víz az egek csatornáiból és Vasvármegye minden részén árvíz-veszedelem fenyegeti az embereket. A Rába a huzamos esőzés miatt annyira megáradt, hogy Vasvár és Rábahidvég között a közlekedés megszakadt. A víz a községbe is behatolt, csak tutajon lehet közlekedni.” – írja a Vasvármegye hetilap 1925. novemberi száma az újabb veszélyre figyelmeztetve. Az árvíz meghaladta ugyan az 1900-as évi szintet, de az azóta eltelt időszakban elvégzett munkák eredményeképpen a Rábaszabályozó társaság területén, így településünk közelében sem keletkeztek jelentős károk, de a nicki, régi gát komolyan megsérült, melynek helyreállítása a következő évek jelentős és igen költséges feladata lett.

A Sárvár előtti vasúti híd környezete az 1996. áprilisi áradáskor (Harczai Zoltánné fotója)

Az  elmúlt évszázad legnagyobb árvize a Rábán 1965 áprilisában történt. A Rába vízgyűjtőjén április 18-án egy ciklon hatására csendes esőzés indult meg, majd 19-én és 20-án nagy intenzitásúvá erősödött, és egészen 22-e éjszakájáig folyamatosan esett. A mintegy 140 mm eső hatására gyors áradás kezdődött a megye összes vízfolyásán. Olyan sebességgel nőtt a folyók szintje, hogy gyakorlatilag a legfőbb feladat az volt, hogy a mentést minél szervezettebben és gyorsabban végezzék el, a helyi védelmi tanács irányításával. Környékünkön Sárvár és Répcelak szenvedte el a legnagyobb áldozatokat, mindkét település más-más okból. Sárvár térségében nem volt a Kenyeriéhez hasonló, folytonos gátrendszer kiépítve, így a víztömeg hamar elérte a város alacsonyabb területeit. A Vízügyi Igazgatóság időben jelezte az árvízre való felkészülés szükségességét, de késlekedve kezdték meg az intézkedéseket. A sertéstelep kiürítésének megkezdésekor a 84. számú főúton, a kórház térségében már 30 cm magasan folyt át a víz, a tehergépkocsik elakadtak, csak kétéltű járművekkel lehetett közlekedni. A sertéstelep állatainak jelentős része elpusztult.

Mentik a betegeket a sárvári kórházból, 1965. április (ÉDUVIZIG fotó)

A még nagyobb elöntés megakadályozása érdekében a Szombathely-Budapest vasúti töltés átrobbantását határozták el, amit  április 24-én 9 óra 40 perckor végrehajtottak. Az intézkedések ellenére Sárvár negyedét elárasztotta az árvíz. Mindezek alatt Répcelak nagyközség is az árral harcolt. A Répce jobb partján kiömlő víz Répcelak előtt átmosta a magaspartot valamint a Répcelak–Csorna közötti vasútvonalat, és elöntötte a település jelentős részét. Az árvíz 23-án hajnalban érte el a töltésekkel védett Répce-árapasztó csatornát, amelyet az 1900. évi árvíz tapasztalatainak hatására építettek. Ugyanezen a napon hajnali 4 órakor és hajnali fél 7-kor az árapasztó bal parti töltése átszakadt, és elöntötte Csánig, Dénesfa, Cirák, Gyóró, Hövej, Vitnyéd, Agyagosszergény, Beled, Vica, Mihályi, Kisfalud, illetve Kapuvár településeket.

Az átszakadt Répce-árapasztó csatorna gátja, 1965. április 23. (ÉDUVIZIG fotó)

Répcelakot azonban nemcsak a Répce vize áztatta. Sárvár alatt, a Rába töltései sem bírták a terhelést, így Rábapatynál a víz áttörte a jobb oldali töltést és mintegy 5 km hosszan kiömlött a mentesített területre. Ezt követően, április 24-én 1 óra 30 perckor a bal parti töltés két helyen átszakadt. Ez a víz Felsőpaty, Uraiújfalu és Nick határában vonult le Répcelak felé, majd átszakította a Celldömölk–Fertőszentmiklós között húzódó vasútvonalat, jelentősen megnövelve az itt már kialakult elöntést. A Rábán nemcsak a bal parton, hanem a jobb parti töltésen is átbukott a víz az ártérre, és két helyen itt is átszakadt a töltés. A kitörő víz a Lánka-patak medrén keresztül elöntötte Kemenesszentpéter, Várkesző, Kenyeri, Pápoc és Marcaltő térségét is. A négy átszakítás helyszínén másodpercenként 150 m³ víz ömlött ki a mezőkre és erdőkre, ezzel csökkentve a mederben levonuló árhullám tömegét. Répcelakon az árvíz romba döntötte a Faksz, a Zrínyi, a Vasút, a Csánigi, az Újhidi és a Gyárköz utca tömésházait, a Jókai és a Bartók utca vályogépületeit.

Összeomlott ház Répcelakon, 1965. április 24. (ÉDUVIZIG fotó)

Eközben Kenyeri utcáinak végét újra „tenger” mosta. Lakatos Tiborral beszélgettem falunk környékének 1965-ös helyzetéről. Akkoriban a TSZ-ben dolgoztam, és amikor az árvíz közeledett, akkor folyamatosan ügyeletet kellett tartani. Délelőtt gyalogosan jártuk végig a töltéseket a vízszintet figyelve, éjszaka pedig ügyeletet tartottunk az irodában. Egyik éjszaka rám került az ügyelet, amit egy kiküldött mérnökkel együtt kellett ellátni, szerencsére semmilyen esemény nem történt. Reggel kimentünk a Pap dombhoz, ami alatt több méternyi víz hömpölygött. Később aztán a Lenin utca lakóival az utcánk végében figyeltük a mezőket. Olyan volt mint egy hatalmas tenger. A Lánka medre akkoriban a mai medertől legalább 50-60 méterrel közelebb, az utcák végében vezetett, de ebből semmi sem látszott, mert ameddig elláttunk mindent víz borított. A vasút alatti Lánka hídjánál óriási erővel ömlött át a víz a kecskédi rétekre. A vasutasok attól tartottak, hogy átszakad a töltés ezen a helyen. Az árhullám levonulása után látszott meg igazán a víz ereje, ami a kecskédi oldalon óriási mélyedést vágott a Lánka medrébe. Mivel félő volt, hogy a vasúti töltés beomlik, ezért négy vasúti kocsival zúzottkövet szállítottak a hídhoz, és az árvíz által elhordott hatalmas mélyedésbe termelték be. Miután végeztek a munkákkal, a vízszint ott még mindig legalább 4-5 méter maradt.

Az átszakadt töltések ideiglenes helyreállítása azonnal megkezdődött, 1965 (ÉDUVIZIG fotó)

A legemlékezetesebb esemény számomra – folytatja Tibor – Ostffyasszonyfán történt. Az árvíz idején Ferenczi Imre bácsi ostffyasszonyfai szülőházát is elérte az árvíz. Ketten indultunk el segíteni. Amikor megérkeztünk, akkor már az utcában volt a víz. Szerencsére gátépítési anyag minden falusi házban volt: az udvaron található hatalmas kupac marhatrágya megfelelt erre a célra, de úgy emlékszem, hogy voltak homokzsákok is. A házat teljesen körbevettük a trágyával és a zsákokkal, miközben a szomszédos házból éppen kiköltöztették az idős lakókat, mert nagyon gyorsan emelkedett a vízszint. Végeztünk a munkánkkal, Imre bácsi ott maradt őrizni többekkel az alkalmi „gátrendszert” én pedig elindultam a buszhoz, hogy hazamenjek, de alig tudtam kimenni az utcából, mert annyira magas volt már a vízszint. Néhány lépés után óriási, robbanáshoz hasonló hangot hallottunk, miközben a szomszédos ház, ahonnan a lakókat előzőleg kiköltöztették, teljesen összedőlt. Sosem felejtem el azokat a perceket, olyan borzasztó robajjal omlott össze, hogy még most is beleborzongok.

Ferenczi Imre bácsi az ostffyasszonyfai ház előtt az 1965-ös árvíz idején (köszönet a fotóért Ferenczi Marikának)

Az 1965 áprilisi árvíz Vas megyében 6 halálos áldozatot követelt, 1526 családot kellett kiköltöztetni, 1222 épület rongálódott meg, 353 házat kellett újjáépíteni, 28 híd összedőlt vagy tönkrement, 68 híd megrongálódott, 86 000 hektár került teljesen vagy részlegesen víz alá.

Érdekesség, hogy az akkor egyetlen, Állami Biztosító nem vállalt részt a károk megtérítésében, amit a Kisalföld című napilap, 1965. április 27-i számában így magyarázott: „A szocialista biztosítás fejlődése magával hozta a különféle veszélynemek egységesítését kombinált biztosítások formájában. A biztosító ekkor kiterjesztette a kockázatot többek között a földrengésre, viharkárokra stb. Tette ezt anélkül, hogy a biztosítási díjat emelte volna. Az árvízkárokra kiterjedő kockázat a díjtételeket jelentékenyen emelte volna. Ezek szerint a termelőszövetkezeti tagok, családi háztulajdonosok, lakásbérlők vagyonbiztosításai az árvízkárokra nem terjednek ki…” 

Kisalföld című napilap, 1965. április 27-i számának cikke az árvízkárok megtérítésével kapcsolatban

Az állam végül nem hagyta magára a károsultakat, és megkezdődött az újjáépítés, amely jelentős költségeket emésztett fel. A Rába mentén a korabeli adatok szerint több mint 232 millió forintba került a védekezés és a helyreállítás, ami mai értéken számolva legalább 12 milliárd forintot jelent.

Pörneczi Tamás 2017

Források: Horváth István kéziratai; korabeli napi és hetilapok cikkei és fotói, Gaál Ferenc – A 20. század árvize; Sütheő László árvizekkel kapcsolatos írásai; Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság dokumentumai és fotói