Egy kántortanító felemelkedése és bukása a két háború között
A két háború közötti iratokat böngészve sokszor felbukkant egy név Kenyeri történetében. Közel 100 olyan dokumentumot találtam, aminek „főszereplője” Polyanetz Ferenc kántortanító. Mai bejegyzésemben, közösen pillanthatunk be abba a 16 évbe, amit Kenyeriben töltött, a felemelkedéstől a bukásig…
Polyanetz Ferenc kántortanító és Kenyeri tanítványai 1930-as évek (Köszönet a fotóért Pál Károlynénak)
Mai történetem Zala megyében, a határ közvetlen közelében található kis falucskában, Szentgyörgyvölgyön kezdődött, 1919-ben. A néhány száz fős település lakossága a reformáció idején a kálvinista vallásra tért át. Az időközben eltelt évszázadok alatt, alig száz katolikus vallású maradt a faluban. A katolikus vallás megőrzésére, a katolikus szellemű tanítás megtartására az egyház – a kis létszám ellenére is – hangsúlyt fektetett, többek között, egy kántortanítói állás fenntartásával. Az 1919-es „tanácsköztársaság” vagy „proletárdiktatúra” idején fejezte be tanítói tanulmányait történetem főhőse is. Mivel ebben az időszakban az „egyházi jellegű képesítések” megszüntetésre kerültek, így annak ellenére, hogy a szükséges tanulmányokat elvégezte, bizonyítványába a „kántortanító” végzettség helyett, mindössze a „tanító” képesítés került. A még csak 18 éves Ferenc, 1919. október 30-án, Szentgyörgyvölgyön kapta meg első állását és tanítói lakását, egy rozzant faépületet a domboldalban, amitől a legközelebbi kút 10 percnyi járásra volt. A nehéz körülmények ellenére jól beilleszkedett, a helyi plébánossal jó viszonyt ápolt és rövidesen megismerkedett leendő feleségével is, akivel az 1920-as évek elején összeházasodott. A folyamatosan romló viszonyok között, állandóan böngészte a „Néptanítók lapját”, egy jobb életkörülményeket biztosító állás reményében. 1925 márciusában aztán rátalált egy hirdetésre, ami megváltoztatta az életét.
Szentgyörgyvölgy temploma, a miséről hazainduló asszonyokkal 1920
1925 év elején, Simon Béla kántortanító, 17 évnyi Kenyeri tanítás után nyugdíjazását kérte, így új kántortanító választásra volt szükség. A pályázatot, az előírásoknak megfelelően megjelentette a plébános a „Néptanítók lapja” és a „Vasvármegye” újságokban, ahol Polyanetz Ferencen kívül további nyolc tanító érdeklődését is felkeltette az álláslehetőség. A legfiatalabb pályázó 20 éves, míg a legidősebb 28 éves volt. A jelöltek mindegyike – Polyanetz kivételével – a környékről, Pápocról, Beledből, Sitkéről vagy éppen Vámoscsaládról jelentkezett. Hánnig János helybeli plébános, talán egyeztetett is előzetesen egyikőjükkel, aki a véleménye szerint ideális lehetett az állásra. Helyben (Rábakecskéden) lakott, szüleik jó katolikusnak nevelték. Talán ezért is szerepel a jelöltek között az első helyen, a kecskédi Kovács József neve.
Pályázók névsora a kántortanítói állásra 1925. április 14. (Kenyeri plébánia irataiból, köszönet Budai Zoltán plébánosnak)
A választás azonban nem a plébános jelöltjére esett. Közvetlen bizonyítékom nincsen ugyan, de feltételezem, hogy a végül megválasztott Polyanetz Ferenc kántortanítónak valamilyen kapcsolata volt a Cziráky grófi családdal. Nem rokoni szálra gondolok, hanem arra, hogy valamely ismeretségen keresztül találtak egymásra, vagy valamely ismerősei ajánlották a grófnak a fiatal tanítót. Erre utal az is, hogy a korábbi kántortanító választásokon a gróf ritkán képviseltette magát, legfeljebb egy helybeli intézőt küldött meghatalmazottként. 1925. április 14-én azonban, Rácz Béla gazdasági igazgató képviselte a gróf érdekeit a választáson. Az „élőszóval történő” szavazáson Polyanetz Ferencet választották meg kántortanítónak, ahogy a jegyzőkönyvben olvasható, a „Plébános nem szavazott” megjegyzéssel. A plébános elfogadta ugyan a döntést, de kettejük későbbi viszonyára rányomta a bélyegét ez a nap.
A választási jegyzőkönyvben és a járandóságokat felsoroló „díjlevélben” részletesen kitértek a kántortanító javadalmaira és feladataira is, kiemelve, hogy „köteles…a plébános utasításai szerint tanítani!” A május elsejétől hivatalba állt kántortanító szinte alig kezdett el tanítani, máris nyári szünet következett. A szünetben aztán volt ideje részletesen áttanulmányozni a szerződésének minden iratát. Arra a következtetésre jutott, hogy a természetbeli járandóságai (tüzifa és rozs mennyiségek) hibásan kerültek megállapításra. Kérésével azonnal a legilletékesebbhez fordult. 1925 októberében levelet írt a Vallás- és Közoktatásügyi miniszternek. Levelét pártfogója – ahogy írásom elején is feltételeztem – maga a kegyúr, az alábbi megjegyzéssel továbbította: „Bentfoglalt kérést legmelegebben pártolja Gróf Cziráky György nemzetgyűlési képviselő”. Ilyen felterjesztés után a miniszter 8 napos ügyintézési időt szabott a kérés felülvizsgálatára. A helyszíni szemlék és egyeztetések után, október 30-án a miniszter módosította korábbi rendeletét, és Polyanetz kérésének megfelelő döntést hozott. A gyors és sikeres eredményt követően, a következő években a tanításra koncentrált a kántortanító.
Polyanetz levelét maga a gróf terjesztette fel, saját kézírással 1925. október 2. (Kenyeri plébánia irataiból, köszönet Budai Zoltán plébánosnak)
A kezdetekkor sem éppen jónak mondható viszony, a plébános és a kántortanító között, ezek alatt az évek alatt még inkább megromlott. 1930 januárjában, egy temetés alkalmával Polyanetz nem gondoskodott ministránsokról, amit Hánnig János plébános bepanaszolt a püspöki főtanfelügyelőnek, aki levelében megrótta ezért a kántortanítót. A rossz viszony egyre mélyült, apróságokban és nagyobb ügyekben sem értettek soha egyet. A plébános folyamatos jelentéseire, megrovó vagy éppen elnéző levelek érkeztek ezekben az években. Úgy tűnik, a dokumentumokat olvasgatva, hogy Polyanetz a tanítással kapcsolatban igyekezett mindent megtenni, de az egyéb feladatok (litániák, temetések stb.) elvégzéséhez már nem igazán volt „kedve”, saját elgondolásai szerint állt ezekhez az ügyekhez.
Az 1936-38 években többször is volt az iskolában tanfelügyelői látogatás, amelyek alkalmából Polyanetzről mindig dicsérően nyilatkoztak. „A gyermekek figyelméből, feleleteiből kitűnik, hogy a tanító és a gyermekek között közvetlen, nem merev a viszony” – állapította meg Ludván Sándor tanfelügyelő 1936 februári jegyzőkönyvében.
Részlet az 1936. február 21-i iskolafelügyelői látogatás jegyzőkönyvéből (Kenyeri plébánia irataiból, köszönet Budai Zoltán plébánosnak)
Az iskolán kívüli tevékenységeiben azonban nem volt változás: a szentolvasót nem volt hajlandó elmondani a misék előtt, mise alatt cigarettázott a templom mellett, és egyéb ügyek miatt is többszöri feddést kapott. „Hiszem, hogy jelen jóakaratú figyelmeztetésem elegendő lesz arra, hogy a jövőben plébánosának utasításaihoz mindenben alkalmazkodik s kerül minden olyan körülményt, ami a plébános és a kántor közt annyira szükséges harmóniát megzavarhatná” – írja 1938. augusztus 12-én, Polyanetznek szóló levelében a főtanfelügyelő. Viselkedését természetesen ezek után sem tagadta meg: a levél elolvasását követően, kézzel írott soraiban 1 hét szabadságot kért és elutazott Tihanyba. A következő év végén kitört a II. Világháború. Szigorúan bizalmas felirattal ellátott levelek érkeztek Kenyeribe is, a férfi tanerők sorozásának ügyében. A háborús viszonyok azonban előbb „elérték” Kenyerit, mint Európát. Olyan bejelentést kapott a plébános, ami megpecsételni látszott Polyanetz sorsát.
Szigorúan bizalmas minősítésű megkeresés a tanítókkal kapcsolatosan, a háború első évéből 1940. január 20. (Kenyeri plébánia irataiból, köszönet Budai Zoltán plébánosnak)
1939 tavaszára a kántortanító iskolán kívüli viselkedése tovább romlott. Folyamatos, nyilvános káromkodása, néhány napos „eltűnései” a tanítási idő alatt, már nem csak a plébánosnak nem tetszettek. „Rongy ember vagy Ferkó” – mondta neki több alkalommal is a falu jegyzője. Sorra érkeztek a bejelentések viselt dolgairól, nőügyeiről. „10 év alatt 10 nőt is szédített” – hangzottak el a vádak, bizonyára túlozva és felsorolva a postamester feleségét, a szomszédos Pápoc egyik csinos asszonyát, egy jánosházi hölgyet és még másokat is. Mindezek a vádak azonban leperegtek Polyanetzről. 1940. március 7-én T. István (megjegyzés: a nevét is tudom, de nem kívánom megnevezni) kihallgatást kért a plébánostól. Elmondta, hogy Polyanetz nyilvános szerelmi viszonyt folytat özvegy nővérével, mindenhová követi őt, Sopronba is elment utána, annak ellenére, hogy a család mindenhonnan kitiltotta már a kántortanítót. Ami azonban a legsúlyosabb: az özvegy 4 és fél hónapos terhes Polyanetztől. A plébános ezt az információt nem merte hivatalos levélben jelenteni. Feljegyzései szerint Gereben László, akkori kenyeri állomásfőnököt eskette meg a titoktartásra, és küldte el személyesen a főtanfelügyelőhöz a hírrel. Az események ezek után felgyorsultak.
Igazoló jelentés kérése a kántortanító „ügyeiről” 1938. augusztus 8. (Kenyeri plébánia irataiból, köszönet Budai Zoltán plébánosnak)
10 nap múlva, a délelőtti mise után tartotta meg a kenyeri és kecskédi, közös képviselőtestület a tárgyalást az ügyben. A jegyzőkönyvre 8 napon belül kellett a kántortanítónak hivatalosan válaszolnia, de az iratok szerint „a tanító igazoló jelentése a kérdésben megnyugtató választ nem ad” – indoklással, a fegyelmi eljárást március 27-én megindították. Hannig János plébános feljegyzéseiből ismert, hogy ekkoriban éppen influenza járvány volt Kenyeriben, amit a plébános is elkapott, és egy hétig ágyban feküdt. Március 29-én Polyanetz egy általa megfogalmazott „működési bizonyítványt” küldött aláírásra a beteg plébánosnak, egyik „szolgafiúval”. A dokumentumon évekkel korábbi dátum szerepelt, és szövege „tele dicsérettel s feltűnően beszúrt „kifogástalan” jelzővel”- szól a visszaemlékezés. A beteg pap mellett ketten is voltak ez időben, így velük, mint tanúkkal is aláíratta jegyzeteit, és rögzítette azt a tényt, hogy nem írta alá a dokumentumot „amit könnyű megtoldani, kiforgatni”. Annyira félt egy esetleges hamisítástól, hogy a plébánia pecsétnyomóit egy dobozba lakatoltatta le, és a szobájába hozatta.
A ügy helyszíni tárgyalására 1940. április 18-án került sor, Dr. Horváth Károly kerületi esperes és Dr. Hetyésy Jenő celldömölki főszolgabíró vezetésével. A súlyos vádak alapján, a kántortanítóra bizonyosan munkahelyének elvesztése járt. Talán ezért született az az aláírás nélküli, a plébános kézírásával írt dokumentum a kenyeri tárgyalás után, amelyikben „feljelentésünket…a kántortanító kifejezett kérésére visszavonjuk” szerepel. Csak annyit akartak, hogy Polyanetz távozzon Kenyeriből, de nem akartak súlyosbítani gyermekeik tanítójának további sorsán. Ezen a ponton talán többen is bánták már, hogy ennyire elfajult ez az ügy.
Feljelentések visszavonása, aláírás nélkül. Talán sohasem került elküldésre? 1940. április 24. (Kenyeri plébánia irataiból, köszönet Budai Zoltán plébánosnak)
Néhány hónap csend következett, novemberig semmilyen hír nem érkezett. 1940 novemberében, a korábbi ügy mellett, egy rágalmazási perbe is belekeveredett a kántortanító, de ebben az esetben Hánnig János plébános rövid úton kiderítette, hogy a vádak nem jogosak, és maximálisan kiállt Polyanetz védelmében.
A bírói ítélet meghozatalára, az 1940-es év végén bármelyik pillanatban számítani lehetett. A főtanfelügyelő még karácsony előtt levélben és személyesen is kérte a kántortanítót, hogy saját érdekében próbáljon másutt állást találni, mert egy jogerős, elmarasztaló ítélet után a fegyelmitől nem lehet már eltekinteni. Polyanetz makacsságára jellemző, hogy erre bejelentette, egy hónap szabadságra távozik betegsége miatt, amiről még orvosi igazolást is hozott.
A kántortanító saját kézzel írt szabadságkérelmének bejelentése 1940. december 21. (Kenyeri plébánia irataiból, köszönet Budai Zoltán plébánosnak)
1941. március 21-én érkezett meg az I. fokú döntés az ügyben, amit a püspökség jóindulatból visszatartott, és egy utolsó próbálkozást tettek a kántortanító felé. A kenyeri plébánossal aláírattak egy „működési bizonyítványt”, amelyben szó sem esik ügyéről, mindössze ennyi szerepel benne: „Tudomásom szerint tanítói és kántori munkájában szorgalmasan dolgozott.” Dunaharasztiba szándékozott pályázatot beadni ezzel a bizonyítvánnyal, ahová el is utazott ügyének intézésére, de nem járt sikerrel, az állást már betöltötték. Hiába az iratok püspöki visszatartása, az adóhivatalhoz is megérkezett közben a döntés, elindult a gépezet, sorra érkeztek a fizetés letiltások, a perköltség letiltások.
A főtanfelügyelő utolsó érdeklődése. Ő már ismerte a döntést. 1941. március 2. (Kenyeri plébánia irataiból, köszönet Budai Zoltán plébánosnak)
A püspöki hivatal ezt tapasztalva, nem várt tovább, 1941 májusában kiküldte a kántortanítónak az elmarasztaló I. fokú ítéletet, majd miután megfellebbezte azt, júniusban a II. fokú ítéletet is, ami helyben hagyta az eredeti döntést. Polyanetz még abban reménykedhetett, hogy a miniszter nem fogadja el a döntést. Nem így lett. 1941. július 9-én a miniszter jóváhagyta az ítéletet, amit július 26-án, a plébános közölt a kántortanítóval. Polyanetz Ferenc kántortanító elveszítette kenyeri állását.
Az elsőfokú ítélet megküldése, amin már a másodfok sem változtatott. 1941. május (Kenyeri plébánia irataiból, köszönet Budai Zoltán plébánosnak)
A történet itt véget is érhetne, de akik végigolvasták bejegyzésemet, talán kiismerték a kántortanító „konok” természetét, és arra gondolnak, hogy nem hagyta ennyiben a dolgot. Elárulhatom, hogy jól gondolják. A következő közel egy év pereskedéssel telt, amit már az új kenyeri plébánossal, Horváth Istvánnal folytatott Polyanetz. Kifizetetlen számlák, tanítói fizetés jogtalan felvétele, gyümölcsfák termésének díja, meg nem kapott fajárandóság költségei és hasonlóan komoly témákban, összességében közel 23 pengő összeg követelése volt még a kántortanítónak. Nem hozott az ügyben nyugvópontot az a tény sem, hogy 1941. szeptember 1-től, talán valakik közbenjárására, állami iskolaigazgatóvá nevezték ki Polyanetz Ferencet, a felszabadított délvidékre, Szabadkára. Természetesen ez alkalommal sem hazudtolta meg önmagát. Az egyházközségi képviselő testületnek küldött, nagyvonalú levelében, szeptember elsejével lemondott, arról a kenyeri kántortanítói állásáról, amiből két hónapja már elbocsájtották.
A kántortanító lemondó levele arról az állásról, ahonnan már két hónapja elbocsájtották. 1941. augusztus 1. (Kenyeri plébánia irataiból, köszönet Budai Zoltán plébánosnak)
Utolsó, vele kapcsolatos dokumentumot, 1942. május 19-én, Dr. Pintér Tibor szombathelyi ügyvéd küldte Kenyeriben, melyben közli, hogy a pert a kántortanító minden pontban elveszítette, továbbá a volt kántortanítót kötelezték 14 pengő 13 fillér megfizetésére.
Pintér Lajos ügyvéd levele a Polyanetz ügy lezárásáról 1942. május 19. (Kenyeri plébánia irataiból, köszönet Budai Zoltán plébánosnak)
Itt ért véget Polyanetz Ferenc kántortanító 16 évnyi Kenyeri története. Nem szerettem volna sem felmenteni, sem elítélni őt, mindössze a vele kapcsolatos sok-sok iratból igyekeztem rekonstruálni egy ellentmondásos személyiségű, de mégis meghatározó kántortanító Kenyeriben töltött éveit.
Polyanetz Ferencről fotója az 1930-as évek végén készült (köszönet a fotóért Hencz Jenőnek)
Pörneczi Tamás
Források: a kenyeri plébánia iratai
