Kenyeri legrövidebb életű harangja
Korábbi bejegyzéseimben megemlékeztem már régi és újabb harangjainkról. Ma kizárólag egyetlen harang történetét szeretném felidézni, ami mindössze húsz évig, 1924. július 2-től 1944. augusztus 12-ig hallatta a hangját.
A rábakecskédi harangokkal kapcsolatban írt történetem első része, majd a második része is érintette a harangokat, de egy korábbi bejegyzésemben a Kenyeri templom harangjának hangját is meghallgathatták olvasóim. A színes kiemelésekre kattintva újraolvashatók korábbi történeteim.
Steltenhofer Frigyes és fiai, soproni harangöntő üzeme egy 1920-as évekbeli újsághirdetésben. Kenyeri és Kecskéd több harangját is itt öntötték.
Az Első Világháborút megelőzően három harangja is volt a Kenyeri templomnak: a legnagyobb, „Szent György” 1875-ben készült, a „Szent István király” harang 1830-ban, míg a legrégebbi „Szent Jakab” harang 1739-ben. Látható, hogy a „Szent Jakab” harang idősebb jelenlegi templomunknál is, vélhetően az előző templomból hozták át az 1769-ben épített új templomba, ahogyan a szószékkel is így tettek. Az első világháború során, 1916-ban a „Szent István király” harangot rekvirálták, azaz háborús célokra lefoglalták, elszállították, és beolvasztották. A háborút követően – elsősorban Hannig János plébános kezdeményezésére – az elszállított harang helyett egy új harang beszerzését határoztak el. Itt kezdődött mai bejegyzésem „főszereplő harangjának” története.
Kenyeri harangok, törés esetére szóló biztosítási kötvényének előlapja 1912-ből (Kenyeri plébánia iratai, köszönet Budai Zoltánnak)
1922-ben, a vadászati bevételekből származó, viszonylag jelentős (400 Korona) osztalék felajánlásával megkezdődött Kenyeriben a gyűjtés egy új harangra. A plébánost „csak egy jóindulatú ember, Pusztai Mihály” segítette a gyűjtésben. A többi egyházközségi képviselő Tóth Jánossal és Halmi Mihállyal az élen úgy gondolták, hogy a gróf feladata a harang pótlása. „Mintha bizony a harangszó csak a gróf Úr füleinek szólna!” – méltatlankodott visszaemlékezéseiben a plébános. „Végre 1923 évben belátták félrevezettetésük káros voltát, és maguk indítottak gyűjtést.” – jegyezte fel Hannig. Sajnos a nép a háborút követően nagyon szegénysorban élt, betevőre is alig jutott, nem hogy harangra. Ennek ellenére, néhány nagyobb felajánlásnak köszönhetően elérhető közelségbe került az új harang, aminek elkészítését Steltenhofer Frigyes harangöntő soproni cégétől még ebben az évben megrendeltek. A harang ára 65 métermázsa búza volt, aminek elkészültét az 1924 évi kenyeri búcsúra vállalták. A jelentősebb felajánlásokat a plébános feljegyezte, amit megtaláltam a plébánia iratai között.
Hannig János plébános eredeti feljegyzéseinek részlete, a harang gyűjtéssel és felszenteléssel kapcsolatban 1924 (Kenyeri plébánia iratai, köszönet Budai Zoltánnak)
1924 júniusában a harang elkészült, amit a kenyeri plébánia udvarára szállítottak le. Ebben az évben Sarlós Boldogasszony napja (július 2) szerdára esett, így a harangszentelést is erre a napra tűzték ki.
„A 240 kilogrammos harangot Steltenhofer soproni harangöntő készítette körülbelül 63 métermázsa búzáért, amelynek ünnepélyes felszentelése szerdán délelőtt volt Kenyeriben. Erre az ünnepélyre a híveken kívül megjelentek a környék lakossága, papsága, tanítósága. Fehér ruhás leányok kíséretében tűzoltók vitték vállukon a felvirágozott harangot a templom elé, amelyet itt Hannig János plébános, pápai titkár a környék papságának segédletével beszentelt…”
Kemenesalja hetilap, 1924. július 6.
A felszentelt harangot felhúzták a toronyba és először az Úrfelmutatáskor hallatta érces hangját, ahogy azt, a következő húsz évben is háborítatlanul tette. Ugyan ez a harangzúgás jelezte 1941-ben a II. Világháború kitörését is.
A Magyar Királyi Minisztérium 1943 év elejét is törvényalkotással kezdte. A február elején elfogadott és kihirdetett, „1.060/1943 M.E.” számú rendelet azonban közvetlen hatással volt a közel húsz évvel ezelőtt felszentelt kenyeri harangra. A rendelet értelmében a vörösrézből vagy vörösrézötvözetből készült, legalább 25 cm külső átmérőjű harangokat, háborús célokra „igénybevették”. Kivételt képeztek a történelmi értékkel bíró harangok, melyeket külön lapon kellett bejelenteni, és részletesen ismertetni, hogy mely körülmények miatt kérik a mentesítésüket az igénybevétel alól. A törvény szerint, kárpótlás is járt az elszállított harangokért a tulajdonosoknak: a háború befejezését követő 5 éven belül az elszállított harang súlyának megfelelő alapanyag biztosítását, valamint a harangöntés és szállítás költségeinek megtérítését ígérte az állam. 1943. február 26-án, József püspök levélben is tájékoztatta erről a kenyeri plébánost, kérve, hogy gondosan járjanak el az „igénybevétel” során.
Bizalmas jelzésű eredeti levél, a harang elszállításáról 1943. szeptember 30. (Kenyeri plébánia iratai, köszönet Budai Zoltánnak)
1943. szeptember 30-án, „bizalmas” jelzésű levél érkezett Kenyeribe, melyben az általános helynök arról tájékoztatta a plébánost, hogy a húsz éve felszentelt, 238 kilogrammos harangot a közeljövőben el fogják szállítani. Pontos időpontot nem tudott még mondani, de felhívta a figyelmet arra, hogy minden búcsúztatást mellőzzenek, és a lehető legkevesebb feltűnéssel működjenek közre az elszállításnál. A hívek részéről esetlegesen jelentkező elkeseredés kezelését is a plébánosra bízták. A háború közepette, a kényszerhelyzethez tehetetlenül asszisztált az egyház vezetése. A Kenyeriek között természetesen nem maradt titokban szeretett harangjuk elvitelének ügye, de semmit sem tudtak tenni. Úgy hallgatták minden egyes alkalommal a harangozást, mintha az lett volna az utolsó alkalom. A többszöri figyelmeztető levél ellenére, 1943 évben senki sem jött a harangért, az éjféli misén úgy zengett, mint amikor felszentelték.
A harcok már negyedik éve tartottak, sok-sok magyar katona veszett oda idegen földön, miközben a kormány titkos tárgyalásokat folytatott a nagyhatalmakkal arról, hogy kilép a háborúból. Németország erre válaszul, 1944 márciusában megszállta Magyarországot. Ugyanebben a hónapban érkezett értesítés a Vasvármegyei Körjegyzőségtől, Celldömölkről a kenyeri és pápoci harangok lefoglalásával kapcsolatban is. Az elszállítást és a leszerelést egy budapesti cégre bízták, de időpontot még ekkor sem közöltek. Már több, mint egy év eltelt az első figyelmeztetés óta, de a harangok változatlanul a toronyban maradtak.
A pápoci és kenyeri harangok elszállításáról szóló utolsó figyelmeztető levél, 1943 március (Kenyeri plébánia iratai, köszönet Budai Zoltánnak)
A harang végnapja 1944. augusztus 14-én következett be. Az átvételről szóló jegyzőkönyv egy példányát sikerült megtalálnom (eredetileg öt példány készült belőle). Eszerint, a 238 kilogrammos harang mellett már csak egy 350 kilogrammos harang volt a toronyban, ami továbbra is megmaradt. Az elvitt harang tartószerkezete – ami nem tartalmazott vörösrezet – leszerelésre került, de azt visszaadták a jelenlevő sekrestyésnek. A vasútállomáson történt mérlegelés után, a 214 kilogramm súlyú harangot örökre elszállították Kenyeriből. A jegyzőkönyvet az egyház részéről Horváth István plébános, a falu részéről Papp Imre, a szerelést végzők részéről Ducsák István írták alá. Kenyeri újra szegényebb lett egy haranggal, Kecskédről azonban valahogy megfeledkeztek, mert harangjaik épségben átvészelték a II. Világháborút.
A harang elszállításakor felvett 5 példányú jegyzőkönyv, egyik példánya, 1944. augusztus 12 (Kenyeri plébánia iratai, köszönet Budai Zoltánnak)
1945-ben véget ért a háború, elkezdődött egy korszak, valami új, valami más, amiről akkoriban nem lehetett még sejteni, hogy rosszabb vagy jobb lesz-e az előzőnél. A harcok során elpusztult a György-major, de épségben maradt a harangja, amit még ebben az évben behozták Kenyeribe, és a megmaradt harang mellé függesztették fel a templom tornyába. Újra két harang zengett a falu felett.
A hétköznapokban lassacskán megfeledkeztek az elszállított harangról, míg egy napon újra levelet hozott a postás Kenyeribe a harang ügyében. 1948. április 20-án, Sándor püspök aláírásával ellenjegyzett levélből megtudhatták, hogy az elszállított katolikus harangok pótlására 87 000 kilogramm harangércet biztosított a Gazdasági Főtanács, amiből 3590 kilogramm jutott a szombathelyi egyházmegyének. Ez a mennyiség, a háború éveiben megsemmisült harangok összsúlyának mindössze 8 %-a volt. A püspök jóvoltából, az elszállított 328 kilogrammos harang helyett, 142 kilogramm harangércet juttattak Kenyerinek. Az elszállításkor ígért harangöntési és szállítási díjak megtérítése elsikkadt, azokat saját erőből, a hívek adományaiból javasolta a püspök finanszírozni.
Az Ipari Fémek Biztosának levele a Kenyeri plébániának a harangérc biztosításának ügyében, amit végül nem használtak fel elődeink 1948 (Kenyeri plébánia iratai, köszönet Budai Zoltánnak)
1948. május 8-án, az Ipari Fémek Miniszteri Biztosa arról tájékoztatta a Kenyerieket, hogy Slezák László és Rafael harangöntő mesterek budapesti telephelyén rendelkezésre áll az új haranghoz megítélt harangbronz. Ez volt az utolsó dokumentum, amit a II. Világháború során elszállított haranggal kapcsolatban találtam. A felajánlott harangércből soha nem készült újabb kenyeri harang.
Pörneczi Tamás
Források: Kenyeri plébánia iratok, édesapám elbeszélései, korabeli hetilapok cikkei
