Az 1848-as forradalom és szabadságharc Kenyeri emlékei
A minap kíváncsiságból fellapoztam gyermekem hatodik osztályos történelem tankönyvét, amelyik előlapján, nagy betűkkel feltüntetett „Újgenerációs” felirat díszelgett. Az 1848-as történésekhez lapozva, a 40 évvel ezelőtt általam is megtanultak köszöntek vissza: Petőfi a Pilvax kávéházban, a Landerer nyomda elfoglalása, a Nemzet 12 pontja, Táncsics kiszabadítása… Örültem, hogy az események óta eltelt 170 év során nem történtek változtatások a forradalom megítélésével kapcsolatban, de bánkódtam is egy kissé, hogy ez idő alatt nem kerültek előtérbe olyan események, amelyek közvetlen lakóhelyünk környezetében történtek. Mai bejegyzésemben ezért igyekeztem feltárni az 1848/49 évi forradalom és szabadságharc néhány vasmegyei és kenyeri pillanatát.
Népgyűlés a Nemzeti múzeum előtt 1848
„Azt hinné az ember, hogy az évszázadokon át csak reménységben élő szabadság lázba hozta a volt magyar jobbágyságot és zsellérséget, hogy tömegesen tóduljanak a háromszínű zászló alá. Amikor pedig szükségessé vált, fegyverrel és vérontással is megvédik a magyar földet és egyúttal szabadságukat…Sajnos nálunk nem így történt. Községeinkben kevés volt a tanult ember, aki felvilágosíthatta volna, és akiknek hittek volna az elődök a nehéz órákban, hogy mit tegyenek. A szomszédos községekből Csöngéről, Ostffyasszonyfáról és Vönöckről átjöttek fiatal, lángoló szívű emberek – akik iskolákat végeztek – hogy buzdítsák népünket, és itt is megalakítsák a Nemzetőrséget. „ Horváth István kéziratából 1978
Így ír kutató elődöm az 1848 márciusi eseményekkel kapcsolatban. Ezekben az években Kemenesalja 9 mezővárosában (Ikervár, Jánosháza, Kiscell, Miske, Ostffyasszonyfa, Pápóc, Ság, Sárvár, Szentgyörgy), 102 falujában és 19 pusztáján 43000 lakos élt. Környékünk legnépesebb települései: Ostffyasszonyfa közel 1200, Csönge több, mint 1000 lakossal. Ezen a tavaszon a Kenyerieket és Kecskédieket elsősorban a jobbágyság kérdése foglalkoztatta: értesültek arról, hogy az országgyűlés napirendre tűzte a jobbágyok felszabadítását és a földosztást. A kegyurak szavának többé nem akartak engedelmeskedni, a környéken lázadások szikrái pattantak ki. A bögötei jobbágyság a határ felmérésének megismétlését, elvett erdejük és legelőjük visszaadását kérte. Májusban a jánosházi Erdödy-uradalom parasztjainak legelő visszafoglalásáról érkeztek a hírek. Kemenespálfai volt jobbágyok földesuruknak marháit saját rétjéről lehajtották, a kocsmát lefoglalták, a haszonbérlet fizetését megtagadták.
Mit kíván a magyar nemzet…a forradalom 12 pontját szórólapokra nyomtatták a Landerer nyomdában, 1848
Az országszerte uralkodó nemzeti örömittasság legélénkebben Kiscell városában volt tapasztalható, mégpedig csütörtökönként és vasárnaponként. Ezeken a napokon volt ugyanis vásár a kisvárosban, ahová már csak azért is bejöttek a környék lakosai, hogy valami újdonságot, jó hírt vihessenek haza falujukba. Jó hírből pedig nap, mint nap akadt, újabbnál újabbak, habár komor felhők gyülekeztek a forradalom felett. A pozsonyi és pesti események hatására, mivel az addig itt állomásozó idegen katonaságot elvezényelték, alapvető feladat volt egy ideiglenes nemzetőrség megszervezése. Az önkéntesek toborzása természetesen nem volt zökkenőmentes. A visszaemlékezések között találjuk, az egykori Kenyeri katolikus plébános, Fekete János esetét is, aki írásban is tiltakozott a nemzetőri lajstromba vétele ellen. Arra hivatkozott, hogy hívei is bizonyára tiltakoznának, ugyanis a fegyverfogás ellentétes a papi hivatással. Kenyeri hívei közfelkiáltással úgy döntöttek, hogy mégis nyilvántartásba kell venni a papot azzal, hogy ha a szükség úgy hozza, akkor majd elkíséri őket vigasztalóként a harcba is.
„..május 19-én a püspöki szentszéket ostromolja kétségeivel: egyrészt mint plébános esküt tett, miszerint híveit el nem hagyja; most pedig – mint nemzetőri szolgálatra kötelezett – egy újabb …« tábori esküvel zászló alá kötelezik», melynek következtében őt bármikor a plébániáján kívülre vezényelhetik….Ha úgy szükségeltetik, hadba is nékik vigasztalásukra velük menjen.” – írja Edvi Illés Pál történetíró
Fekete János Kenyeri plébános és esperes esete azonban nem volt egyedi, bizonyára más papok is hasonlóan cselekedtek. Ennyi idő távlatából nehéz lenne eldönteni, hogy Kenyeriben valójában mi is történt. Úgy hiszem, hogy az esperes valóban papi esküjéhez ragaszkodott hűségesen, és a nemzetőrségbe toborzók túlbuzgóan jártak el, amikor megkérdezése nélkül, felvették őt a nemzetőri listára.
„Sajnos, csak ennyiben maradt népünk lelkesedése, ugyanis az osztrák katonaság hamarosan elfoglalta a nyugati végeket, és hatalmában tartotta a szabadságharc végéig. Így csak néhányan vehettek rész falunk népéből a közös harcokban. Azok is csak szökve, az erdőkön és az osztrák katonaság zárt vonalán át tudtak eljutni a szabadságharcosok közé.” Horváth István kéziratából 1978
A néphagyomány tanúi szerencsére nem feledkeztek meg a azokról a falubeliekről, akik fegyvert fogtak a magyar szabadság védelme érdekében. A kecskédi Hatoss (keresztneve már feledésbe merült) ezredesi rangig vitte, de 1849 után nem hallottak többé róla. Valószínűleg külföldre menekült vagy valamelyik osztrák börtönben fejezte be életét. Elek Ferenc a Radeczky huszárok között, Födő József és Lakatos József Bem apó „vörös sipkásai” között szolgáltak, Halmi József pedig Görgey seregében harcolt. A harcok során Lakatos József ideiglenesen megvakult ugyan, de idős korára újra visszanyerte a látását. Honvédként szolgált még Sarródi Mihály, Veszprémi János és Bebesi Mihály, aki 1849-ben kolerában halt meg. Dobos Ignác tábori pék volt, Csuka István pedig az ágyúkat vontatta ökrös-fogattal. Hencz István a csornai csatában harcolt, majd ezt követően, 1848-ban hazatért Kenyeribe.
Nemzetőrök 1848
A néphagyomány mellett, a fennmaradt iratokból is ismerjük még néhány Kenyeri és környékbeli lakos nevét, akik a 44. és a 45. honvédzászlóalj Sárvár-vidéki és kemenesaljai katonái voltak.
Csöngeiek: Bokkon István, Czirók István, Horváth Ferenc, Koronczai Mihály, Molnár József, Nagy István, Nagy Mihály, Németh György, Németh László.
Kecskédiek: Balogh Mihály, Bebesy Mihály, Kormos József, Körmendy József, Németh Ferenc.
Kemenessömjéniek: Csonka János, Csupor Pál, Doma János, Farkas Tamás, Horváth Mihály, Kaldus András, Nagy István, Nagy Mátyás, Németh István, Németh János, Schwarcz Herman, Sebestyén István, Szabó János, Szalay István.
Kenyeriek: Halmi József, Orbán József.
Ostffyasszonyfaiak: Eölbey János, Kiss János, Lukáts József, Németh István, Trstyenszky Kristóf, Varga György, Varga Mihály.
Pápociak: Bedő Mihály, Horváth István, Nagy József, Pribus Antal, Rédecsy Márton.
A forradalom során, Kenyeri és Kecskéd lakosainak, 1848 októberében a Rábához kellett kivonulnia ásóval és lapáttal, hogy a folyó mellett védelmi töltést építsenek a Sopron vármegye irányából érkező seregek ellen. 1849 évtől állandó osztrák megszállás alatt voltak községeink és csak a szállongó hírekből értesültek a harcokról, a vereségről és a fegyverletételről. A szabadságharcot aztán megtorlások követték, ahol ismét felmerült az egykori Kenyeri plébános neve. A felelősségre vonást a vidék katolikus tanítói sem kerülték el. A megyéspüspök által összeírt jelentésben négy tanítóról volt szó, közülük hárman a Kemenesalján tevékenykedtek.
„Fekete János plébános Kenyeriből, november 6-án kelt jelentésében három tanító ellen küldött terhelő adatokat. A mihályfai Hidi József «egészen a forradalomnak élt és halt», a «zendülő kormány» által szervezett «gerilla csapat» tagjai közé állt, tanítói állását elhagyta. A császári csapatok előnyomulását követően Komáromba menekült, ahonnan – a vár kapitulálása után (1849. szeptember 29.) – honvéd őrmesterként tért vissza. Bűnéül róják fel azt is, hogy a «Kossuth-féle» hirdetményeket «nagy buzgósággal» olvasta fel és magyarázta a népnek; a plébánosának olyan kijelentést tett, miszerint «…ezután másképpen lesz, majd nem lesz a mester a papnak szolgája». A legnagyobb vétke talán mégis az (legalábbis a plébános szemében), hogy a népnek a közös iskolák hasznát «buzgón magyarázgatta». Minősítésének (vagy feljelentésének) összegzése: «Hidi József egy rossz, gonosz, testestől, lelkestől forradalmi ember volt, és még jelenleg is az». Mint látjuk, elhangzott vele kapcsolatban az a vád is, hogy a magyar kormány rendeleteit magyarázta községe lakóinak. Kaposy György sági tanító – plébánosának megítélése szerint – «…a leggonoszabb revolutionarisok és elöljárói tekintély tapodók közé tartozott». A népet a Közlönynek (a törvényes kormány félhivatalos lapja) «hazugságával elárasztotta és bátorította». Bevádolták még Deszkást, az ostffyasszonyfai tanítót is.” – írja Edvi Illés Pál történetíró
Egy forint értékű „Kossuth bankó”, Kossuth Lajos aláírásával 1848
A szabadságharc elbukott ugyan, de a polgári társadalom megteremtése és a jobbágyság megszűnése óriási fordulatot hozott, az emberekben öntudatot és büszkeséget ébresztett. Ugyan nem történt meg a teljes átalakulás, de lefektették egy szebb jövő alapjait. Kossuth Lajos így fogalmazott 1848-ban:
„Nem minden ez, mi az egész nemzet jövendőjét magában foglalná, hanem alapja jövő kifejlődésünknek.”
Források: Horváth István kéziratai, Söptei István: Sárvár-vidéke és Kemenesalja a polgári forradalomban, a fotók a 6. osztályos történelem tankönyvből valók.
Pörneczi Tamás
