Válogatás egykori sajtócikkekből
Mai témáim: Kenyeri kántortanító aranylakodalma; hatalmas tűzvész pusztított Vönöckön; Pápocon kétszer halt meg egy gazdaember; a jó konyak még „halottat” is felébreszti; egy pápoci származási kisgyermek szomorú halála; 8 puskalövés és két halott Ostffyasszonyfán egy csendőrkard miatt; Szergényben történt: Ha hűtlen leszek hozzád, ezzel a revolverrel ölj meg!; a cirokseprű tolvaj celldömölki rendőr; raplóbandát füleltek le Nagysimonyiban.
Lovascsendőr 1910-ben (forrás: Fortepan)
Mai bejegyzésemben folytatom a régi újságok böngészését. Olvasgatva ezeket a régi lapokat sok olyan cikkre bukkantam, melyek településünkről illetve környékünkről íródtak, de témájuk miatt nem igazán illeszkedtek egyik bejegyzésembe sem. Ezért döntöttem úgy, hogy néhány érdekesebb, egykori hírt önálló posztban osztok meg olvasóimmal, időrendi sorrendben haladva.
Szatlmayer János kántortanító ötvenöt éven át tanította egykor a kenyeri gyerekeket írni és olvasni. Aranylakodalmáról hatalmas ünnepséggel emlékeztek meg.
„Aranylakodalom. Szép és lélekemelő ünnepélynek voltak szemtanúi Kenyeri és a szomszéd község lakói. Ugyanis Szatlmayer János kántortanító, folyó hó 27-én ünnepelte házasságának 50 éves jubileumát. Délelőtt 10 órakor a római katolikus templomot majd zsúfolásig megtöltötte a hívők serege. A kenyeri plébános igen szép beszédet mondott a házaspárra; ennek végeztével a templomból az utcán a község érdemes bírája a község nevében igen megható szavakkal üdvözölte volt tanítóját. Szűnni nem akaró éljenzés közt haladt a menet a tanítói lak felé. Alig maradt szem, mely ne könnyezett volna szeretett tanítójuk amaz örömén, hogy ezen napot is megérhette családja és a község. A lefolyt 1908. évben pedig működése 50 éves jubileumát ünnepelte.” Kemenesalja, 1909. május 30.
A szomszédos Vönöck jelentős része, 25 lakóház és 60 melléképület égett porrá egy tűzvész következtében, az 1909-es év végén.
„Vönöck leégett. Egy virágzó és fejlődő községet pusztított el tegnapelőtt a tűz, Vasvármegye északkeleti részen. Vönöck község tegnapelőtt óta csak füstölgő romok, elhamvadt házak szomorú képét nyújtja a nézőnek. Több száz család, jobbára földműves emberek jutottak a tűz következtében koldusbotra. A község, ahol pár nap előtt még víg és szorgalmas élet uralkodott, ma a szomorúság és boldogtalansága színhelye. A szegény nép most a hideg időben jutott a legnagyobb nyomorba. Amit a szorgalmas és munkás emberek nyáron nehéz verejtékkel arattak, tegnapelőtt a tűznek esett áldozatul. Az egész falu szomorú asszonyok és gyermekek jajveszékelésétől hangos. Leégett 25 lakóház és 60 melléképület. Szemtanuk állítása szerint, a tűz Bokányi János pajtájában ütött ki, de keletkezésének okát senki sem ismeri. Az épületekkel együtt elégett 10 sertés is; egy gyermek súlyos égési sebeket szenvedett. A templom a tovaröpködő zsarátnokoktól háromszor is kigyulladt, de mindannyiszor eloltották. A szél által felkapott s gyorsan hajtott parazsak Kemenesszentmártonba is eljutottak, ahol egy szalmakazlat gyújtottak meg, mely le is égett. A nagy tűz pusztításai folytán 6 család maradt semmi nélkül; részükre rögtön megindult a segélygyűjtés. Segélyre szorulnak még: Dénes Lajos, Nagy Józsefné, Jánosi Mihály, Hári János, Ivánkovits János, Reisinger György, Németh Dénes, Horváth István és Dénes István.” Kemenesalja, 1909. november 28
Furcsa história Pápocon, a kétszer meghalt gazdaemberrel.
„Fölébredt a halott. Mint a Magyar Nemzet írja, tegnapelőtt Pápoc községben meghalt Schajda István gazdaember. A rokonok, ismerősök és a jóbarátok halotti torra gyülekeztek össze a gyászháznál. A halottat ünneplőbe öltöztették. Éjféltájban a halott egyszerre csak felült az ágyában. Szótlanul körülnézett a siratókon, akik rémülten menekültek a halottas szobából. A halálból ébredt gazda még hat óráig élt, aztán örök álomra hunyta szemeit.” Kemenesalja, 1910. január 1.
Ismét egy érdekes, konyakkal gyógyítható „haláleset”.
„Azt már nem! A nyáron történt, hogy Simon bátyánk valamivel többet talált magába szedni a jóból, mint amennyi elég lett volna, sőt úgy látszik sokkal többet, mert oly mély álomba merült, hogy hozzátartozói halottnak vélték. Ravatalra terítettek tehát, meggyújtottak körülötte egy csomó viaszgyertyát s aztán torhoz ültek, melyen már-már nagyon víg kezdett lenni az örökösök hangulata. Amikor egyszer csak elsápad az egész társaság és sikoltozva menekült, ki merre látott. A rémületet Simon bátyánk okozta, ki felül s aztán kilép koporsójából és se szó, se beszéd, odatelepszik az elhagyott asztalhoz, felkap egy arany vignetta-palackot és alaposan meghúzza. Ezt látván a társaság egy bennszorult tagja nekibátorkodik, visszaül a helyére és felocsúdván az ijedelemből, de még mindig nagy zavarban, azt kérdi az öregúrtól:
– Hát bátyámuram nem hótt meg? Mire Simon bátyánk nyugodtan válaszol:
– Ameddig csak a boromat ittátok, megmaradtam holtnak, de már az Esterházy konyakomat nem hagyom, az ebadta, inkább feltámadok!” Kemenesalja, 1910. október 1.
Szomorú történet egy pápoci származású kisgyermek haláláról.
„Lelketlen öregapa. A múlt héten egy bestiális szívű öregemberről rántotta le a leplet a Csendőrség, kinek lelkét a gyilkosság vádja nyomja. Nagy Imre pápoci gazda nőül adta leányát Varga Józsefhez. A fiatal férj azonban kivándorolt Amerikába, a menyecske pedig Budapestre ment szolgálni. Mondani se kell, hogy a fővárosban Vargánénak rövidesen viszonya támadt valakivel, s ez a viszony következmények nélkül nem maradt. Az anya a Fehér Kereszt kórházban adott életet gyermekének, de ez az élet az ő életébe került. A kis árva csecsemőt a budapesti gyermekvédő liga vette gondozása alá, s mintegy hónapig nevelte is. 1910 év január hó 12-én azonban Nagy Imre, a csecsemő öregapja felutazott Budapestre s kikérte az unokáját. Ki is adták neki s hazautazott vele. Az újszülött Celldömölkön még megvolt, Pápocra azonban nem érkezett meg, csupán az öreg Nagy Imre egyedül. Elmúlt azóta egy év, de a bűntény homályban maradt, míg végre a napokban minden kiderült. A véletlen vetett világot az öreg lelketlen cselekedetére. A rokonságnak fülébe jutott, hogy Vargánénak 1909. december havában törvénytelen gyermeke született s midőn kutattak holléte iránt, kiderült, hogy az öregapa hozta el magával. Végre is a csendőrség vette kezébe az ügyet, s kiderült, hogy Nagy a csecsemőt elföldelte. Tagadja azonban, hogy ő tette el láb alól, hanem azt állítja, hogy a gyermek természetes halállal múlt ki, de mert félt a gyilkosság gyanújától, fadobozban egy frissen hantolt sír végében ásta el. Az exhumált holttest már oszlásnak indult s így az erőszakos halál nyomait megállapítani nem lehet. Nagyot a csendőrség a helybeli járásbíróság fogházába kísérte, a bíróság pedig erélyesen nyomoz, hogy a tényállás kideríttessék. A helyszíni vizsgálat és boncolás megejtésére Hannig István járásbíró utazott ki, dr. Király János és dr. Deutsch Samu orvosokkal.” Kemenesalja, 1911. április 9.
Valóságos háború tört ki Ostffyasszonyfán, miután ittas aratómunkások egy csendőr kardját elvették.
„Ropogtak a fegyverek Ostffyasszonyfán. Folyó hó kilencedikén, néhány aratómunkás erősen bepálinkázva állított be Erősné vendéglőjébe és bort kértek. A korcsmárosné látva vendégeinek pityókos állapotát, az ital kiszolgálását megtagadta. Erre a munkások elkezdtek törni zúzni. Erősné csendőrökért küldött. Véletlenül éppen akkor jött a templomból Borbély Gyula csendőr, akit aztán az aratók borral kínáltak meg. Borbély a bort nem fogadta el, de ezzel az aratókat magára haragította. A munkások Borbélyt hátulról megragadták, leteperték és oldalfegyverét (megjegyzés: kardját) elvették. A csendőr így, oldalfegyver nélkül, elment haza, ott teljes fegyverzettel magához vette Berta István csendőrtársát és a garázdálkodók letartóztatására indult. Ezenközben azonban az, aki az oldalfegyvert Borbélytól elvette, valami Dankovics nevezetű, a Borbély csendőr kardjával kezében már a csendőröket halálra keresi és az egész falut összecsődíti. A csendőrök összekerültek a garázdálkodókkal és megtörtént a katasztrófa. Borbély a törvény nevében megadásra és oldal fegyverének átadására szólította föl Dankovicsot. Ez azonban nem azért volt kiszolgált huszár, hogy a kardját átadja. – Meghalsz kutya! – kiáltotta el Dankovics és a csendőrökre rohant egyik társával, Dominkoviccsal. Ekkor dördültek el a csendőrpuskák és a két arató, Dankovics és Dominkovics is szíven találva holtan estek össze. A rettenetes pillanatban a halottak mögött álló aratók nemhogy megfélemlettek volna, hanem még inkább feltüzelte őket a csendőrök ellen. Rárohantak a csendőrökre, de azok újból lőttek. Ez a lövés 4 embert talált, köztük egy Németh Anna nevű 18 éves aratóleányt a térdkalácsán, ártatlanul. A tömeg látva a katasztrófát ijedten rebbent szét. A csendőrség a fegyverhasználatról azonnal jelentést tett a celldömölki szolgabíróságnak s a székesfehérvári csendőrkerületi parancsnokságnak. A sebesültek a celldömölki kórházba szállíttattak be, a meghaltak eltemetése pedig kedden az orvosrendőri hullavizsgálat után történt meg. A meghaltak közül Dominkovics József 28 éves, nőtlen, Dankovics József 80 éves, nős állapotú és 6 gyermek atyja volt. A sebesültek név szerint: Szilva József nőtlen, Bali József 27 éves nőtlen, Sághy József 18 éves nőtlen, Németh Anna 19 éves hajadon. A csendőrök összesen 8 lövést tettek, mely közül Dominkovicsot kettő, a többit pedig 1-1 érte. Egy lövés nem talált.” Kemenesalja, 1911. július 16.
A történet folytatását a Kemenesalja 1911 novemberi számából tudhatjuk meg.
„Ítélet az ostffyasszonyfai zendülők ügyében. Június hónapban Ostffyasszonyfán véres összeütközés volt a nép és csendőrök között. Egy csoport kocsmás ember és legény megtámadta Borbély Gyula csendőrt, oldalfegyverét elvették és ütlegekkel halmozták el azért, mert a kocsmában nem fogadta el tőlük azt a pohár bort, mellyel megkínálták. Borbély a laktanyába futott és onnan másodmagával tért vissza teljes fegyverzetben, hogy visszaszerezzék az elvett csendőri kardot. Az előző összetűzési eset sikerétől elbizakodva a tömeg, nekirontott a két csendőrnek, akik fegyverüket voltak kénytelenek alkalmazásba venni. Két legényt leterített a csendőrgolyó többen pedig megsérültek. Ebben a vérengzési esetben, folyó hó 24 én volt a tárgyalás a szombathelyi törvényszékén s eredménye az lett, hogy a csendőröket, mint akik önvédelemből ragadtak fegyvert, a bíróság felmentette, a hat vádlott közül négy ellen a királyi ügyész, mint a közvád képviselője, a vádat elejtette. Bali Józsefet ellenben 4, Szilva Józsefet pedig 3 hónapi fogházra ítélte hatóság ellen elkövetett erőszak címén.” Kemenesalja, 1911. november
Szoba berendezése 1910-ben (forrás: Fortepan)
Szerelmi történet egy fiúról, aki revolvert adott szerelmének ajándékba azzal, hogy ha hűtlen lenne hozzá, akkor azzal lője le őt.
„Az elhagyott leány bosszúja. Szergény községben nem mindennapi eset történt csütörtökön délben, amely izgalomban tartja a módos falu népét. Egy szegény elhagyott leány egy lövéssel leterítette és megölte a szeretőjét és azután elmenekült. Az eset részletei a következők. Sipkovits Dénes 23 esztendős jómódú szergényi legény már éveken át szerelmi viszonyt folytatott egy odavaló szegény sorsú leánnyal, Szabó Mariskával, aki a 18 évét most töltötte be. A fiatalok szerették egymást és a faluban egészen bizonyosra vették, hogy egy pár lesz belőlük. A legény szülei azonban nem nézték jó szemmel azt, hogy egyetlen gyermekük egy földhözragadt szegénységű leányt akar a házhoz hozni. E miatt sokszor volt köztük és a fiuk között pörlekedés. Végre sikerült lebeszélniük a fiút szándékáról, s ez pár héttel ezelőtt egy másik, gazdag Sopron megyei leánnyal váltott jegyet, akivel a mostani vasárnapon, július 23-án lett volna megtartva a lakodalom. Szabó Mariska, az elhagyott kedves, úgy látszott belenyugodott a történtekbe. Ezt azonban csak a falubeliek hitték. Csütörtökön aztán bebizonyosodott, hogy a leánynak esze ágában sem volt csak egyszerűen lemondani. Déltájban ugyanis utána lopódzott Sipkovits Dénesnek, aki a mezőn szántott és egy bokor aljában lesett rá. Amikor a legény egy fordulónál egészen közel szántott el a bokor mellett, a leány hirtelen előugrott rejtekhelyéről és mielőtt a legény megakadályozhatta volna, a kezében szorongatott forgópisztolyból mellbe lőtte őt. Sipkovits Dénest a golyó szíven találta és nyomban megölte. A leány ezután egész délután és éjszaka bujdosott a mezőkön, mialatt számos csendőr lázasan kutatott utána. Végre pénteken reggel önként jelentkezett forgópisztollyal a celldömölki járásbíróságnál, ahol vallomásának jegyzőkönyvbe vétele után azonnal letartóztatta Vincze járásőrmester. A leány vallomásában elmondotta, hogy azért ölte meg a legényt, mivel az a hosszú szerelmi viszony dacára is más leányt akart elvenni és róla többé tudni sem akart. Érdekes, hogy a revolvert maga a legény adta egy évvel ezelőtt a leánynak azzal, hogyha hűtlen lenne hozzá, lője agyon. Az eset után nyomba kiszállott a helyszínre Polczer Dezső celldömölki tb. szolgabíró és dr. Hettyéssy Elek járásorvos, a vizsgálat megejtése végett. A boncolás megállapította, hogy a golyó egyenesen a szívébe hatolt. Szabó Mariskát szombaton kísérték át a szombathelyi királyi ügyészség fogházába.” Kemenesalja, 1911. június 22.
A furfangos rendőr esete a cirokseprűkkel, Celldömölkön esett meg.
„Rendőrségi botrányok. Péntek este 9 óra tájban nagy ribillió támadt a már meglehetősen néptelen Kossuth Lajos utcában. Máyer István kereskedő éppen zárni akarta üzletét, midőn Szalay Ferenc borbély inasa befutott az üzletbe és jelentette, hogy Csécs István rendőr lopja az üzlet elé kirakott cirokseprőket. Mayer tüstént 6 darab ilyen seprő hiányát konstatálta és üzletét bezárta. Rövid idő múlva a rendőr tudomást szerezvén arról, hogy a kereskedő tudomással bír az ő csalafintaságairól, úgy gondolta eltussolni bűnét, ha másra keni. Ezért aztán felzörgette a kereskedőt és az ablakon át jelentette, hogy seprőit ismeretlen tettesek megdézsmálták s az ellopott példányokat ő megtalálta Nagy József királyi közjegyző kertjében. Ugyanis akként voltak azok a léckerítésen át bedobva vagy bedugva, hogy onnan ismét könnyű szerrel elvihetők legyenek. Csécs István rendőr ezek után szembetalálta magát négy fiatalemberrel, akik átutazóban lévén, időtöltésből sétálgattak az utcán. Ezeket vette aztán elő, rájuk fogva a seprőlopás bűnét. Több se kellett! Csécs ittas volt, a legények pedig ártatlanok. Mi származhatott ebből, mint előbb disputa majd tettlegesség, amit a rendőr kezdett meg. Az idegenek se hagyták magukat és nekiestek a rendőrnek, alaposan kiporolták és elvették kardját. Közben nagy népcsődület támadt. Megjelent Szalay János községbíró és Lencz rendőrőrmester is, akik Csécset rögtön szolgálaton kívül helyezték, elvették fegyverét és a 6 darab cirokseprőt bizonyítékként bevitték a községházára. A már több kihágást és szabálytalanságot elkövetett rendőrrel eddig is sok kellemetlensége volt a közönségnek és a városi hatóságnak egyaránt, de úgy látszik, vele, mint rendőrrel, ezúttal történt az utolsó incidens.” Kemenesalja,1911. november
Mai utolsó történetemben egy Nagysimonyi illetőségű bűnbanda nyomába eredünk.
„Simonyiban van egy malom, búbánatot őrölnek azon. Régi szállóige, már szinte idejét is múlta, azért a mai modern ízléshez mérve, vagy a jelen állapotoknak megfelelőlen kell azt módosítani. Például így: Simonyiban van egy banda, melynek tizenhat a tagja. Hogy milyen az a banda, kitűnik a következő tudósításból. Múlt november 28-án országos vásár volt Szombathelyen, amely alkalommal föltűnő különlegesség volt az, hogy nem jelentkeztek károsult kereskedők, akiknek kárára lopások történtek, pedig a vásári tolvajok kedvenc helye a szombathelyi országos vásár. Most azonban utólag kiderült, hogy ez a vásár sem múlott el lopások nélkül, sőt ellenkezőleg, oly nagyszabású lopások történtek, melyek érdemesek a följegyzésre. Borbély Gyula és Kovács csendőrök ugyanis tudomást szereztek arról, hogy Nagysimonyi községében tartózkodó, ismert vásári tolvajok, nagyobb mennyiségű árút, konyhaedényeket, vásznat és ruhaneműeket lopkodtak össze. A csendőrök megtartották a házkutatást és arra a meglepő eredményre jutottak, hogy több mint 200 darab lopott tárgyat rejtegetnek a tolvajok. A jeles társaság 16 tagból áll. A csendőrök a felfedezésről értesítették a szombathelyi rendőrséget. Azok a kereskedők és iparosok tehát, akiknek az országos vásáron valamiféle tárgyuk eltűnt, jelentkezzenek a szombathelyi rendőrségen.” Kemenesalja, 1911. december
A régi újságcikkek közötti barangolást folytatom…
Pörneczi Tamás
Források: korabeli újságok
