Egy szokatlan természeti jelenség története
„Ádám Ernő, a kenyeri tsz gépszerelője március 11-én, hétfőn is pontos időben megjelent munkahelyén. Előző éjjel azonban már keveset aludt. Szinte fél óránként kiszaladt az udvarra, hallgatta, figyelte a víz csobogását. Odabent a házban nyugodtan aludt a két gyermek, az asszony azonban álmatlanul forgolódott ágyában.
– Ne menjél ma dolgozni – hajtogatta férjének – a Cser felől már tegnap délután is rengeteg víz jött. Ha ma is felenged az idő, elönti a házunkat.”
A Vönöck és Kenyeri közötti út egyik kanyarját teljesen elöntötte az olvadó hólé 2010 tavaszán.
Így kezdődött az 1963-as történet, amit a Vas Népe napilap hasábjain is olvashattunk. Na de milyen víz folyt akkor a Cser felől, vagyis a Királykút irányából Kenyeribe, hiszen sem folyó sem patak nem található a környéken? Az idősebbek biztosan ismerik a választ, de a fiatalabbak kedvéért szerettem volna megemlékezni erről a szokatlan és nagyon ritkán előforduló természeti jelenségről, amit úgy hívtak egykor, hogy „a Cser árja”. Ahhoz, hogy ez a különleges „árvíz” elinduljon Kenyeri felé vezető útjára, számtalan feltételnek és egymás után bekövetkező időjárási körülménynek kellett teljesülnie az őszi hónapoktól kezdve egészen tavaszig.
Az első lépés a csapadékos őszi időjárás. A hosszú napokon, heteken át tartó esőzések során a talaj felső másfél méteres rétege ilyenkor teljesen átázik. Mivel a Cser termőtalaja alatt agyagrétegek húzódnak, ezért a lehullott nagy mennyiségű csapadékkal teljesen telítődnek a földek, gépekkel szinte járhatatlanná válnak a mezők, az erdők és a szántók is. Az esőzéseknek egészen az első fagyokig kell tartania.
A vönöcki dombok tetején, a fagyott föld felett megkezdődött az olvadás, ami lassacskán egy egész patakká állt össze az út szélén 2017-ben.
A második lépés, hogy a hideg, téli időjárás változásnak hirtelen, néhány napon belül kell bekövetkeznie a csapadékos ősz után. A száraz és erős fagyoknak hó nélkül kell beköszöntenie és több héten át kell fennállnia. Ilyenkor a nedves őszi földek – a védő hótakaró nélkül – akár egy méter mélységig is átfagyhatnak, jéggé dermesztve a magukba zárt őszi esők vizét. Amennyiben mindez megtörténik, akkor decemberre egy vastag, áthatolhatatlan jégpáncél borítja be a Cser területét.
A harmadik lépés, hogy január-februárban – az őszi esőkhöz hasonlóan – nagy mennyiségű hóesésének kell bekövetkeznie. Nem volt ritka régebben a 80-100 centiméteres hótakaró sem vidékünkön. Ennek a jelentős hótakarónak aztán egészen tavaszig meg kellett maradnia, amihez fagyos időjárásra és folyamatos hóesésre is szükség volt. Így kellett elérkeznie a tavaszi hónapoknak.
Egy már csendesen folydogáló, ideiglenes patak Kenyeri határában, az út szélén 2018. március 30-án.
Az utolsó lépés a tavaszias időjárás hirtelen beköszöntése volt. Kenyeriben „kuk-szélnek” nevezték egykor a tavasszal érkező, sokszor igen meleg légáramlatokat magával hozó szelet. Amikor a meleg szél megérkezett, a fagyott föld felett a tél folyamán felhalmozódott hóréteg nagyon gyors olvadásnak indult. A hóolvadékot azonban a mélyen átfagyott föld nem tudta elinni, ezért kisebb-nagyobb erecskék formájában gyűlt össze, majd az olvadékvizek lassacskán elindultak a gravitáció törvényeinek megfelelőn a mélyebb területek felé. Az erekből alkalmi patakok gyűltek össze az árkok és utak környezetében, és olykor hömpölyögve igyekeztek a Lánka patak és a Rába folyó felé. A Cser és a befogadó vízfolyások között azonban három lakott terület is van: Kenyeri, Rábakecskéd és Pápoc, így a sokszor óriási mennyiségű víz útja községeinken át vezetett. A víz erejét jól szemlélti bejegyzésem első sorainak folytatása a korabeli újságból.
„Ádám Ernő bár tudta, hogy kis házukat veszély fenyegeti, reggel mégis a szokott időben elindult a munkába. Aggódva látta, hogy a téglákból, amelyeken még tegnap víz nélkül el lehetett jutni a kapuig, már semmi sem látszik. Az udvarát és a vasúti töltés melletti lapos mezőt reggelre elöntötte a víz.
Nyugtalanul dolgozott egész délelőtt és alig várta, hogy ebédkor hazaindulhasson.
Rosszat sejtve, szinte futva tette meg hazáig az utat, s amikor felért a vasúti töltésre, összeszorult a szíve: valóságos tó közepén állt a háza.
A víz a Cser felől egyre erősebben folyt. Már a mélyebben fekvő utcák is víz alatt álltak. Mindenki ásóval, lapáttal lótott-futott. A legnagyobb veszély azonban az ő házát fenyegette.
– Mi lesz velünk? – sírt az asszony, s a férfi is komoran nézte az egyre magasodó vizet. Holmijukat már kipakolták, és a kis ház üresen, vakon bámulta a pár óra alatt keletkezett „tengert”. Csak az ingóságok mentésére lehetett gondolni, a kis házra azonban már mindenki keresztet vetett. A község legmélyebb részén épült, vályogfalakkal. A víz kérlelhetetlenül alámossa a falat…
A szomorú jóslás délutánra bekövetkezett. Ádám Ernő szoba-konyhás kis háza nem tudott tovább ellenállni a víznek, s egy halk roppanással megtántorodott. A négytagú család március 11-én hajléktalanná vált.”
A Cser árja által táplált, ideiglenes patak hossza itt már legalább 2 kilométer 2018 tavaszán.
Amint látható, a Cser árjának kialakulásához a körülmények hónapokon át tartó, szerencsés együttállására volt szükség, ami a történelembe visszatekintve, nem túl sokszor történt meg. A feljegyzések szerint 1963-ban, 1947-ben, 1898-ban és 1878-ban is jelentős mennyiségű ár zúdult településeinkre. 1947-ben az egykori kenyeri plébános, Horváth István feljegyzései szerint, február végének egyik éjszakákán, váratlanul lepte meg falvainkat a Cser árja. Az útjába kerülő pajtákat összedöntötte és a házak egy részét is elöntötte, a Kenyeri temetőtől a Várdomb aljáig egy összefüggő „tengert” lehetett látni, ami óriási robajjal ömlött be a Rábába, megrongálva még a töltéseket is. A néphagyomány úgy tartotta egykor, hogy a Cser árjának éveiben nem volt konkoly a búzában, mert az ár kiölte. A konkoly tulajdonképpen egy gyomnövény – melynek minden része mérgező – régen a pipaccsal és a búzavirággal együtt a termőföld virágaként tisztelték, a föld termékenységének jele volt, a népi gyógyászatban pedig bőrbetegségek kezelésére használták. Érdekességként jegyzem meg, hogy a modern, vegyszeres földművelés miatt, hazánkban szinte a kihalás szélére sodródott a konkoly, ami ma Magyarország egyetlen védett gyomnövénye. Eszmei értéke 5 ezer forint.
Az átmeneti patak szélét az úton bójákkal jelölték ki 2018 tavaszán.
Szerencsére az utóbbi hatvan évben, a korábban felsorolt időjárási jelenségek nem következtek be olyan mértékben, hogy pusztító erejű áradást kellett volna településeinknek elszenvednie a Cser irányából. Azonban néhány évente megmutatja még a Cser, hogy a veszély nem múlt el teljesen. Mai bejegyzésem fotóit 2010-ben és 2018-ban készítettem, amikor nem voltak ugyan megfelelő feltételek az árvíz kialakulásához, de azért a Vönöck és a Királykút közötti útszakasz mellett komoly vízfolyások is kialakultak. A kétezres években egyre inkább melegedő téli hónapok és a szinte csak mutatóban előforduló hóesések miatt, ez a különleges, egyedi, településeink környezetére jellemző természeti jelenség is csak egy emlék marad a fiatalabb korosztály számára. Végezetül szeretném még megosztani az Ádám család történetének befejezését is.
„A faluban futótűzként terjedt a hír: „összedőlt Ádám Ernő háza!” Az emberek azonban nem értek rá sajnálkozni, hiszen az egész falut ez a veszély fenyegette. A Cser felől csobogva, fodrosan ömlött a falu felé a víz. Aki csak tehette, földdel vagy trágyával rakta be házának oldalát, hogy ne érje közvetlenül a falat a víz. Ijesztő, küzdelmes napok voltak azok. S aztán amilyen hirtelen jött az ár, csaknem olyan gyorsan meg is szűnt a veszély. Sikerült elvezetni a faluból a vizet, s a szorongatott házak egymás után felszabadultak. Ádámék portája környékéről is néhány nap múlva eltakarodott a víz, a ház azonban lakhatatlanná vált.
– Mi lesz velük? Sikerül-e újra felépíteniük a kis házukat? Ezzel a kérdéssel kopogtattunk be Ádám Ernőékhez.
Az asszony néhány mondat után sírva fakadt.
– Mennyit dolgoztunk mi annak a kis háznak az építésénél! A két kezünkkel raktuk össze. Három évig készült, és 1959-ben költöztünk be. Kicsi volt, de a magunkénak vallhattuk! És most minden tönkrement…
Bármennyire szomorú is Ádám Ernőék pillanatnyi helyzete, nincsenek egyedül. A járási tanácson már felajánlották részükre a hosszú lejáratú állami hitelt, mely biztos alapot ad az új fészekrakáshoz.
Jóleső érzéssel tapasztaltuk, hogy Ádámék gondjában osztozik a tsz és a falu is. A termelőszövetkezet megígérte, hogy amint a Rába vize visszamegy medrébe, és meg lehet kezdeni a kavics és a homok kitermelését, ingyen fuvarokkal sietnek a bajbajutott család megsegítésére. A községi tanács ülésén is szóba került, hogyan segíthetnék az Ádám családot? Az egyik tanácstag javasolta, minden tanácstag a választókörzetében szervezze meg a gyűjtést, az építkezés megkezdésekor pedig a társadalmi munkát. Ugyanezen az ülésen határozták, hogy nem a régi helyén építik fel Ádámék új házát, hanem elcserélik a telket egy magasabban fekvő házhellyel. Legyen szebb, kényelmesebb, biztonságosabb Ádám Ernőék új háza a réginél. Hadd hirdesse évek múlva is, hogy 1963-ban összefogott Kenyeri község termelőszövetkezetbe tömörült népe, s az emberi összefogás szép példáját adva egy emberként siettek segítségére a bajba jutott családnak.”
Pörneczi Tamás, 2021. április
Források: Horváth István plébános feljegyzései, Vas Népe napilap 1963. március 29-i cikke, digitális fotóalbumom fotói 2010, 2017 és 2018 évekből
