Savanyó Józsi, az utolsó magyar betyár Kenyeriben
1841. szeptember 12-én, Erbkinger József alsósági plébános megigazította stóláját, és kilépett a sekrestyéből. Az oltár közelében az izsákfai számadó juhász és felesége állt, mögöttük néhány családtag várakozott. A csendet egy csecsemő hangja törte meg, aki hirtelen felsírt anyja, Erzsébet karjai között. Az újszülött megkeresztelése nem tartott sokáig, a kisfiú a keresztségben édesapja nevét, a Józsefet kapta. Sem a plébános, sem a család tagjai nem sejthették, hogy a kis Savanyó Józsi nevét hamarosan az egész országban ismerni fogják és a történelembe, mint az „utolsó magyar betyár” vonul majd be.
Az utolsó magyar betyár időskori fotója (forrás: Arcanum)
Az ifjú Savanyó Józsi, két testvérével Isvánnal és Jánossal, majd apja második házasságából született hugával, Máriával együtt Izsákfán laktak, apjuk pásztorkodásából tartotta fenn a családot. Az ifjú Józsi, a pásztorélet helyett valami másra vágyott. Hamarosan arra az elhatározásra jutott, hogy a hozzá legközelebb álló „szakma” a betyárkodás, aminek úgy is nyomatékot adott, hogy egy alkalommal megverte apját, és ki is rabolta. A pásztorkodás miatt a család Középiszkázra került, Pap János földbirtokos kúriája melletti „hosszúház” egyik cselédlakásába. 1853-ban, a Besenyő-erdőn levő juhakolból szamarával a Somló hegyre indult, és útközben feltört egy pincét, és ellopott egy kis hordó bort. A károsult nem jelentette fel Savanyó Józsit, ezért a bíró szabadon engedte. De egy kiadós verést azért kapott, ami csak megerősítette benne, hogy betyár legyen. Ettől kezdve kisebb-nagyobb bűncselekményért többször került börtönbe. 1860-ban hét hónapot töltött a veszprémi várbörtönben, majd 1865 körül a monarchia legszigorúbb fegyházába, az illavai börtönben töltött két évet azért, mert a szomszédjukban lakó Pap János földbirtokostól elrabolta az eladott gyapjú árát. A börtönben tanulta meg a szlovák és német nyelvet is.
A Vág folyó völgye fölé épített ősi várat 1856-ban a Monarchia vásárolta meg és átalakítása után fegyintézetet alakítottak ki benne. Többször is raboskodott itt Savanyó Józsi is. (forrás: Arcanum)
Szabadulása után az 1870-es évek első hónapjaiban Pesten lakott, Járki János álnéven, ahol elszegődött a „Kecskeméthez” címzett fogadóba házmesternek, ahol aztán háziurát is kirabolta. A következő években birkalopás, zsarolás és egyéb bűncselekményei miatt újra az illavai fegyház lett az otthona. Aki azt gondolná, hogy ezek után jó útra tért, az bizony téved: a 36 éves, sok éves börtöntapasztalattal rendelkező Savanyó Józsi számára a következő 10 év jelentette céljának beteljesülését: a törvények felett álló igazi betyárélet megtapasztalását. A későbbi, bírósági jegyzőkönyvekből nagyon sok olyan eseményről tudunk, ami az ő nevéhez köthető. Mai bejegyzésemben a környékünkön történteket szeretném csak megemlíteni.
1877. november 20. Alsóság
Savanyó József és három egeraljai juhász elhatározták, hogy megédesítik életüket egy kis lopott mézzel. Ezen az éjszakán elmentek Alsóságra, Berkovits József tanító és méhész kertjébe. Onnan hat kasnyi lépes mézet elloptak, és a Marcal mellett fekvő réten rejtették el, majd később elosztották egymás között. A hosszú éjszakán még maradt idejük, így visszamentek Alsóságra azzal a szándékkal, hogy Schulczbeck József kereskedő juhai közül néhányat ellopjanak. Mikor a kereskedő házához értek, látták, hogy a vásáros szekér ott áll az udvaron, rajta két láda tele kelmével és vászonportékával. A birkalopás tervét ezért módosították: Savanyó felugrott a szekérre, a fejszéjével felfeszítette a ládák fedelét. Azok tartalmával megtöltöttek négy bugyrot, majd ugyanoda vitték, ahol a mézet rejtették el, utána ezen a zsákmányon is megosztoztak. A kár értéke 1200 forint lehetett.
Bezerédy Antal kastélyát is kirabolták Savanyóék 1877-ben. A kastélyt 1944-ben a nyilasok használták, majd kivonulásuk után felégették. A kastély ma romos állapotban áll a falu közepén. (forrás: Uraiújfalu község honlapja)
1877. december 5. Szentivánfa (megjegyzés: ma Uraiújfalu része)
Ebben a rablásban öten vettek rész, köztük Savanyó István, Józsi testvére is. Pórmagasiban gyűltek össze, ahol két napot tervezgették Bezerédy Antal uraság kirablását. Délután három óra tájban, egy szekér hátuljában, gyékénnyel letakarva indultak el, és estefelé érkeztek meg a Szentivánfa előtti nyári juhakolhoz. Egyikőjük ott maradt a ló és a szekér őrzésére, míg a többiek bementek a faluba. Az útközben történt megbeszélés értelmében Falusi József a kapunál maradt, hogy a cselédség ki ne jöhessen. Savanyó István a folyosón őrködött, Savanyó József és társa pedig bementek Bezerédy Antal szobájába, és a háziurat pénzének átadására szólították fel. A megszeppent ember adott is át némi pénzt, de Savanyó ezt kevesellte. Puskájával jó nagyot rávágott Bezerédy vállára, mire az megrémült, és az összes készpénzét átadta. Savanyó nem elégedett meg ennyivel, magához vett még néhány arany- és ezüsttárgyat, egy „Lancester” fegyvert. Az akolhoz visszatérve Savanyó József felosztotta a pénzt, amelyből ő csak 11 forintot tartott meg, mondván, több nem jut neki. Ellenben az övé lett még egy aranyóra és egy ezüstlánc is. Ezután felültek a szekérre, visszamentek a Kenyeri környéki Cserre, az erdők mélyére.
Horváth István, egykori plébános feljegyzéseiben is feltűnik a betyár, aki társaival együtt többször is jár falunk környékén. Kenyeri tanyájukra, az 1940-es években így emlékezett vissza Gábor Pál, 91 éves Kenyeri földműves. Határunkban a Cifra-lapi fasornál volt a tanyájuk. Ha erre jártak, itt tanyáztak bizonyos ideig. Sátorban aludtak, amit lombokból fontak. A Savanyó Józsi társai voltak még Liliom Peti, Bogár Józsi, Gyusza Marci. Úgy emlékeznek mifelénk, hogy egy kecskédi és egy pápoci társuk is volt, de azok neve már elfelejtődött. Öltözetük a pásztorok ruhája volt: kék vászon vagy fehér gyolcs gatya, „borjúszájú ing” (megjegyzés: széles ujjú), mellény, pörge kalap, cifra szűr és suba. Fokosuk, pisztolyuk és puskájuk is volt. A kenyeri tanyájukon a nevüket mind a négyen bevésték néhány fába, amik aztán úgy mondták, hogy „cifrán kiforrtak”. Ezt az uradalmi erdőrészt ezért is nevezték el Cifra lapnak. Ezeket a fákat és ezt az erdőt az uradalom soha nem engedte kivágni, igyekeztek megőrizni sértetlenül a betyárok számára, mivel mindig itt pihentek meg Savanyó Jóskáék, ha erre vezetett az útjuk. Sőt, amikor a betyárok itt tartózkodtak, akkor Lipka erdész vigyázott arra, hogy a cselédek ne járjanak a betyárokhoz közeli erdőkben. Itt szeretném megjegyezni, hogy Horváth István egykori plébános kutatásai nyomán, a Cifra-lapi betyártanya közelében, töltényhüvelyeket, ólomlövedékeket és csizmán viselt rézpatkókat is sikerült kiásni, megtalálni. Ezeket a plébános által gyűjtött tárgyakat, az 1970-es években, Dala József, akkori járási hivatalvezető vitte el Celldömölkre, egy tervezett kiállításhoz. A tárgyak helye azóta ismeretlen, nem találtam semmilyen utalást ezekre vonatkozóan.
Száva Sándor festménye Savanyó Józsiról a közelmúltban készül, régi fotók alapján. (forrás: a festő honlapja)
Gábor Pál arra is emlékezett, hogy minálunk, Kenyeriben nem raboltak soha, csak beüzentek az uradalomba: kenyeret, birkát és bort kértek, meg egy kis zabot a lovaiknak. Mivel mindig bőséggel megkapták amit kértek, nem kellett attól tartani, hogy felgyújtják a szalmakazlakat vagy az ólakat, ahogy azt másutt tették bosszúból. Savanyó Jóska hamuszürke subáját mindenki ismerte, így emlékeztek arra is, amikor 1881 táján, egy este besétált a Kenyeri korcsmába. Hallgatagon, egyetlen szó nélkül ült, amíg megitta a borát. Aztán ugyanilyen csendben fizetett, majd ellovagolt a Cser irányába.
Egy másik Kenyeri, Dobos Ignác vámszedő is találkozott Savanyó Jóskával 1881-ben. A régi, Rábakecölbe vezető fahídnál (megjegyzés: a mai hídtól nem messze állt; korábban ebben a bejegyzésemben írtam róla: Híd a Rába felett ide kattintva olvasható), ami egyben vámhíd is volt, teljesített szolgálatot, amikor Kecöl irányából, gyalogosan érkezett Savanyó, hatalmas subájában. Amint átért a hídon, így figyelmeztette a vámost: „Aztán a zsák szája be legyen ám kötve! Magát nem bántjuk, csak a gazdagokat zsebeljük ki” – mondta komoran a betyár. „Élelemért megyek az uradalomba” – folytatta, aztán odanyújtotta neki a kezét. Félelmében, csak Savanyó halála után merte elmesélni ezt az esetet Dobos Ignác a családjának, megjegyezve azt, hogy akkora volt a betyár tenyere, mint egy kisebb sütőlapát. A nagy, kecöli erdők között vezető úton, három alkalommal is kiraboltak gazdag soproni és pozsonyi kereskedőket, akik a pápoci vásárra tartottak, de a pandúrok hiába üldözték Savanyó Józsit és társait, azok mindig eltűntek a hatalmas erdőségekben.
Az egykori „körözést” Veszprém megye alispánja adta ki 1879-ben
A betyár, ezekben az években már mindenütt körözés alatt állt. A Veszprém megyei alispáni hivatal körözvényében a következő személyleírást adták róla: „…vallása római katolikus, nőtlen, termete alacsony, arca kissé himlőhelyes, haja fekete, szeme barna, orra szabályos, szája szabályos, különös ismertető jelei nincsenek. Ír, olvas magyarul, németül és tótul beszél.” A keresés azonban nem vezetett sikerre, mert Savanyó egy merész döntéssel katonának állt, és Boszniába távozott az országból, amíg elcsendesedtek egy kissé a hullámok körülötte. Hamarosan honvágya támadt, és családja falujának búcsúján, Középiszkázon tűnt fel újra. Itt azonban csapda várta: éjszaka meglesték a pandúrok, és rátámadtak. A fegyverekkel vívott csetepatéban egyik társa megsebesült, míg testvére Pista halálos lövést kapott. Golyózápor közepette, újra menekülnie kellett. Testvére temetésén sem lehetett ott, pedig hatalmas tömeg kísérte, a hajadon leányok még virágokat is szórtak mindenütt a koporsó elé. Savanyó Józsit újra külföldre vitte az útja: először Triesztben, mint hajófűtő tevékenykedett, majd Fiuméban egy francia hajón pincérkedett. De a honvágy nagy úr, így 1881 augusztusában már Csabrendeken tervezte a következő rablását.
Mivel története innentől már nem érinti Kenyerit, ezért csak röviden igyekszem leírni további életét. 1881 és 1884 között számtalan rablás fűződik Savanyó nevéhez: Csabrendeken rablás közben egyik társa lelőtte a főbírót, Keléden meglopták a kocsmárost, Széplakon elhajtották a disznókat, Egyházashetyén tehenet loptak, Dobán megvertek egy a rejtekhelyüket eláruló juhászt, Szergényben egy fiatal juhászbojtár halt meg „pisztoly kezelés tanítása” közben, és még folytathatnánk a sort. 1884. május 4-én, közel 10 év hajsza után elfogták Savanyót és társait. Vesztüket egy fiatal juhászbojtár okozta, akiben megbíztak, és aki az élelmet is vitte számukra. A csendőrök valamilyen ügye miatt megzsarolták a bojtárt, aki altatóval kevert italt vitt Savanyónak. A rajtaütéskor elkábult betyárt öt csendőr fogta el. A nála levő tárgyakat is lajstromba vették: két díszesen gravírozott fegyver, egy tízlövetű forgópisztoly, tölténytáskák, töltények, aranyóra, aranygyűrűk, aranylánc, pénz és szivartálca, egy arany pénzérme és egy épület alaprajza volt nála.
Korabeli fafaragás lenyomata az elfogás pillanatairól.
Ügyét Szombathelyen tárgyalták, miközben a kijelölt bíró igyekezett minden szálat felgöngyölíteni. 1885 év közepére az üggyel kapcsolatban elfogott személyek és kihallgatottak száma meghaladta a százat. 1886. május 6-án, kilenc órakor kezdte tárgyalni a szombathelyi királyi törvényszék Savanyó József és 13 társa ügyét, amire kétszáz tanút idéztek be. A királyi ügyész, több óráig tartó beszédében 27 pontban adta elő vádjait, de a vádlott egyetlen gyilkosságot sem ismert el. A 10 napig tartó tárgyalásról naponta beszámoltak az országos napilapok. Savanyó József és társai bűnügyében, 1886. május 16-án, vasárnap délelőtt 10 órakor hirdették ki az ítéletet, ami szerint Savanyót életfogytig tartó fegyházzal büntette a törvényszék, míg társai több év fegyházbüntetést kaptak. Az ügyész fellebbezett, és halálbüntetést kért a fővádlottra.
A szombathelyi vármegyeház pincéje egykor börtönként funkcionált. A tárgyalás alatt itt tartották szigorú őrizet alatt Savanyót és a többi vádlottat is.
A királyi ítélőtáblához kerül az ügy, ahová lovasszekéren tudták csak elszállítani a hatalmas mennyiségű periratot. A bíróság egy viszonylag rövid tárgyalást követően, 1886. november 23-án, délután egy órakor hirdette ki Savanyó Józsi kötél általi halálos ítéletét. Savanyó, akit a fogság már nagyon megviselt, az ítélet hallatára összerezzent, szemei könnybe lábadtak, de csakhamar összeszedte magát, és az elnök kérdésére, hogy kíván-e fellebbezni, kemény hangon mondta: „fellebbezek”. Az ismételt fellebbezés után, a kúria visszaállította az eredeti életfogytiglani büntetést.
A Budapesti Hírlap cikke Savanyó halálra ítélése után született 1886. november 24-én. A halálos ítéletet aztán újra életfogytiglani büntetésre módosította a fellebbviteli bíróság.
Savanyó ismét az Illavai börtönbe került, ahol 15 évet töltött, példás magaviseletet tanúsított, és több szakmát is megtanult. 1901-ben átkerült a váci börtönbe, ahol házimunkákat végzett. „A kis zömök ember összeaszott, elráncosodott. A szemeiben nincs semmi tűz, pislogása mint a kialvófélben levő mécses. Bajusza és haja megőszült, a fogai kihullottak. Csupa ránc, vénség, reszketegség a félelmetes betyár…” – mondta róla egy rabtársa. A váci püspök közbenjárására végül 20 év börtön után, 1906-ban kiszabadult. Egy ideig Pesten élt, egyik barátja kávéházában ücsörgött, ahová özönlöttek a népek, hogy a híres betyárt láthassák. Még ebben az évben hazatért bátyjához Tótvázsonyba, régi kalandozásai színhelyére. Egészsége megromlott, kezei és lábai elviselhetetlenül fájtak. A veszprémi kórházban kezelték ugyan, de orvosa szerint üszkös lábát amputálni kellett volna.
Savanyó József fotója egyik forrásom könyvének borítólapján. Sipőcz József író, a betyár egyik leszármazottja.
1907. április 5-én a jegyzőnek, április 8-án pesti barátjának írt búcsúlevelet. Mindkettőben leírta, hogy az elviselhetetlen fájdalom miatt szeretne meghalni. 1907. április 9-én délelőtt magára maradt testvére házában. Az öreg betyár felöltötte bő gatyáját, felvette fehér ingét. Fekete selyem sáljával jó erősen odakötözte magát a karosszékhez, mert halála után sem akart földre kerülni. A kezében levő legkedvesebb, tízlövetű pisztolyát a homlokához szorította, és meghúzta a ravaszt.
Az utolsó betyár eredeti síremléke Tótvázsonyban.
Az erdőkön, mezőkön, hegyeken és völgyeken át, annyit üldözött vad ember most végleg megpihent. A helybeli katolikus pap egyébként megtagadta a halott kiharangozását és az eltemetését is. Végül mégis elhantolták az utolsó magyar betyárt, a temető kerítésén kívül. A betyárok ideje elmúlt, a Savanyók nevüket Somlaira változtatták.
Sírját ma egy emléktáblával ellátott hatalmas kő díszíti.
Pörneczi Tamás, 2018 október
Források: Ágh István – Kidöntött fáink suttogása című könyve, Sipőcz József – Savanyó Józsi, a jó betyár című könyve, Horváth István Kenyeri plébános kéziratai, korabeli újságcikkek hírei és fotói
