Gyerekcsőszből éneklő dervis
Közel húsz év telt el, miközben a lovásznak szánt kis arab fiúcskából, iskolázott, jogi diplomás magyar ügyvéd lett. Nem csak az élete, de a körülötte levő világ is nagyot fordult közben. Magyarország a háború egyik veszteseként, a Trianoni békeszerződés értelmében, területeinek kétharmad részét elveszítette. Sokan kilátástalan helyzetbe kerültek, de a társadalom csúcsán álló több, mint ötszáz nagybirtokos és nagytőkés család ebből keveset tapasztalt meg.
Mária Dorottya hercegasszony temetése Alcsúton, 1932-ben. A koporsó mögött gróf Cziráky József, aki Habsburg Ottó képviselőjeként vett részt a szertartáson (forrás: Képes Pesti Hírlap, 1932.54 szám)
Az ezer hold fölötti birtokok arisztokrata tulajdonosainak a kezében volt az ország földterületének mintegy harmada, továbbá a családok tagjai óriási birtokaik mellett különféle bankok, vállalatok elnökségében és igazgatótanácsában is helyet foglaltak. Jövedelmük szinte kivétel nélkül meghaladta az évi 150 ezer pengőt. Összehasonlításként, a mezőgazdasági munkások és a kubikusok naponta 2 pengőt, a fővárosban egy fémipari szakmunkás heti 50 pengőt, az egyetemi tanársegéd havi 200 pengőt, a miniszterek és államtitkárok havi 1000 pengőt kerestek. Gróf Cziráky József dénesfai, kenyeri és kecskédi birtokai is jól jövedelmeztek, így bizonyára olyan fizetést tudott ajánlani a jogi doktori cím megvédésére készülő Wadih számára, amit nem utasíthatott vissza. Így emlékezett vissza Wadih dénesfai életének első pillanataira Czirákyné Andrássy Ilona grófné.
„Józsi (=gróf Cziráky József) szert tett egy fiatal jurátustanoncra, egy különleges emberre, aki Szíriából keveredett hozzánk. Khayatt Wadihnak hívják, és a híres bábolnai ménesparancsnok, Fadlallah el Hedad Mihály távoli rokona, egyébként maronita keresztény. Fadlallah itteni szép pályája bátorította föl a szüleit, hogy nagybátyja új hazájában keressenek számára boldogulást. Mivel Fadlallahnak gyereke nem lett, örömmel vállalta unokaöccse fölötti gyámkodást, sőt szerény vagyonát is rá íratta. A fiatalember ebből a hagyatékból a budapesti jogi egyetemen tanult, és most készül az ügyvédi vizsgájára. Józsi figyelmét, Petkó-Szandtner Tibor bábolnai ménesparancsnok hívta fel erre a különleges emberre, s találkozásukat követően úgy döntött, hogy a fiúk nevelőjeként alkalmazza. Ha van gondviselés, hát ebben tetten érhető, mert azóta számomra is minden százszorta könnyebb.” (részlet gróf Cziráky Józsefné, Andrássy Ilona levéltöredékei alapján íródott, Kovács Lajos – Drága szerelmem című könyvéből)
Wadih és Fadlallah rokoni kapcsolatára egyedül ebben a könyvben találtam utalást, amit későbbi, nyilvános nyilatkozataiban, újságírók kérdéseire válaszolva Wadih sohasem említett. Kérem, olvassák el újra előző bejegyzésemet, ide kattintva (Az arab jószágintéző – első rész), és döntsék el önök, hogy valóban létezett-e rokonság a két férfi között!
A két arab származású, magyarrá vált ember hasonló körülmények között került az országba, de hogy rokonok lettek volna, annak eldöntését olvasóimra bízom.
1922. április 1-én, IV. Károly, Magyarország utolsó, megkoronázott királya meghalt. Életéről ebben a bejegyzésemben olvashattak (Kenyeriből a madeirai halálos ágyig). Az éppen nyolcadik gyermekét váró Zita királyné magára maradt gyermekeivel, köztük a kis trónörökös Ottó királyfival (Habsburg Ottó). A Habsburg család Magyarországon maradt birtokainak és vagyonának kezelésével, a főhercegek és a miniszterelnök jóváhagyásával, a család jó barátját, a dénesfai és kenyeri birtokok kegyurát, Cziráky József grófot bízták meg. A vagyon kezelése számtalanszor szólította el otthonról a grófot, ezért szüksége volt egy agilis, képzett emberre, aki a dénesfai és kenyeri birtokok mindennapi ügyeit kézben tartja és intézi, és segítségére lehet a három gyermeküket nevelő feleségének is. Így lett az 1929-1934 közötti időszakban Wadih, „főállású” gyermekfelügyelő Dénesfán és Kenyeriben, aki közben megismerkedhetett a birtok ügyes-bajos dolgaival is. Munkáját a grófnő legnagyobb megelégedésére végezte.
„Khayatt bámulatosan ért a gyerekek nyelvén, és nem ismerek nála becsületesebb, odaadóbb alkalmazottat. Egyelőre az a dolga, hogy a gyermekek előmenetelére figyeljen, ám Józsi arra számít, hogy a későbbiekben jogtanácsosként veszi majd hasznát. Khayatt nevelői minőségben is tökéletesen bevált, így rólam is mérhetetlen terheket vett le, s a felszabaduló időt végre régóta elhalasztott szellemi munkálkodásomra tudom felhasználni.” (részlet gróf Cziráky Józsefné, Andrássy Ilona levéltöredékei alapján íródott, Kovács Lajos – Drága szerelmem című könyvéből)
1930/31 tanévben az ifjú Cziráky Miklós a pécsi piarista gimnáziumba került, így Dénesfán már csak két gyerek, Cziráky Pál és Béla nevelése maradt Wadih-ra. Miklós megbetegedett és kórházba került, de az otthoni állapotokról Wadih folyamatosan tájékoztatta gazdáit. A grófnőnek írt egyik levele alapján, bizonyára minden olvasóm számára egyértelmű, hogy szerette a két gyermeket, akikkel a pajtásukként bánt.
„Méltóságos Grófné!
Parancsához híven, hogy mindenről pontosan számoljak be, hát íme megkezdem. A cím: Egy egész nap története Dénesfán, az úr 1930. esztendejének, július havában, Pál és Béla nevelési segéderő teljes felügyelete mellett. Röviden: minden ment, akár a karikacsapás – minden összecsapás nélkül, tudniillik a gyerekek megértik egymást. Részletesebben: Érkezésemkor az ifjak a cseresznye magokat számolgatták már és folytatni akarták ezen műveletet, mialatt én ebédelek…Aztán Pál francia leckét vett, Béla csendesen olvasott. Fél négykor már mind a kettő pihent. Fél ötkor uzsonna. Ötkor búcsút vettünk a kastélytól és már mint vadoncok elindultunk sétálni. Fél hétkor a két ifjú fát gyűjtött, míg én az angol rendhagyó igékkel bajlódtam. Fél nyolckor vacsora, mely állt zöldbab főzelékből és dióstésztából. Közösen megállapítottuk, hogy kitűnő vacsora volt. Különösen Pál úgy „bepofázott”, hogy a két füle jó sokáig kereste egymást. Nyolckor evezés. Kérem, ez gyönyörű volt. Holdvilág a tó körül. A csónak végére felszereltük a villanylámpát s a hajónk szelte a „tengert”…Kilenckor tábortűz. Teljes szilenciumban (=csendben) élveztük a tábortűz mellett az estét és sokat gondoltunk Mikra (=Cziráky Miklós a gyerekek testvére)…Tízkor lefeküdtünk, fél tizenegykor már aludtunk. Fél hétkor ébredeztünk, fél nyolckor lovagoltunk, fél kilenckor reggeliztünk. Kilenckor simán ment a strand. Tizenegykor pihentünk, tizenkettőkor ebéd!
Miklóst szívből ölelem! Gróf úrnak mély tiszteletem… Méltóságos Grófnénak kezét csókolja: Khayatt (alias Rontó Pál).”
(Khayatt Wadih levele gróf Cziráky Józsefné, Andrássy Ilonának, 1930 július)
A harmincas évek gazdasági válsága megviselte a Cziráky birtokokat is, a dénesfai kastély fenntartása felemésztette a vagyonuk nagy részét, így Kenyeribe kellett átköltözni a grófnőnek, a gyerekeknek és Wadih-nak is. Cziráky József az idősebb testvér jogán, átvette Cziráky Györgytől a kenyeri gazdaságot, és végül a dénesfai kastély is megmenekült az elárverezéstől. Ezekben a nehéz időkben, a gyerekek számára az állandóságot nevelőjük jelentette: „A fiúk egész nap tanulnak és a jó Khayatt reggel héttől este kilencig elválaszthatatlan tőlük” – olvashatjuk a grófnő egyik feljegyzésében. Közben a grófnő által írt verseket, kéziratokat is nagy szorgalommal rendezgette, gépelte, korrektúrázta. A család és Wadih 1932-1933 években élt Kenyeriben.
Cziráky Béláné (Eszterházy Mária) grófnő és fia Cziráky József. A grófnő közbenjárásának is köszönhető, hogy a kenyeri birtokokat végül nem árverezték el a gazdasági világválság idején (fotó: Kovács Lajos – Drága szerelmem című könyve)
1932-ben Wadih – közel húsz év után – visszatérhetett hazájába, ha csak egy rövid időre is. „dr. Mattyasovszky Kasszián bencés gimnáziumi igazgatót, akinek nevét nemcsak Magyarországon, hanem a cserkészet legtávolabbi területein is ismerik, Esztergomból való távozása alkalmából meleg ünneplésben részesítették. Tudvalevő, hogy az esztergomi Holló-cserkészcsapat Mattyasovszky vezetésével járta be nemcsak egész Európát, hanem Ázsia és Afrika egy részét is” – olvasható a Nemzeti Újság 1931. november 6-i számában. A cikkben szereplő, Holló-cserkészcsapat 1932 évi ázsiai útjának előkészítésére Wadih kapott megbízást, aki a cserkészek előtt végigjárta az útvonalat, intézte az utazásokat, szállásokat, szállításokat, megszervezett minden programot, a Níluson való átkeléstől, Tutanhamon sírjának megtekintésén át a Karnak-i templomokig.
dr. Mattyasovszky Kasszián és az esztergomi „Hollók” cserkészcsapat utazását Wadih szervezte meg. Az utazásokon készült fotók több országos lapban is megjelentek (forrás: Zászlónk újság, 1932. április)
Utazása során találkozni tudott arab rokonaival is. Habár már teljesen magyarnak érezte magát, „arab rokonságom viszontlátásánál mégis megcsendültek bennem a távol keleti érzések és gondolatok. Sokat hallgattam azt a különös muzsikát, amely számomra már majdnem bántó és idegen volt és még ott lenn elkészítettem egy (arab történet) szövegvázlatát” – nyilatkozta később a Budapesti Hírlap újságírójának. A cserkészcsapat 1932 évi kirándulása tökéletesen sikerült, köszönhetően Wadih szervezésének. A cserkészek utazásai során dr. Mattyasovszky Kasszián pontos útleírásokat és fotókat is készített, melyek több, korabeli magyar lapban is megjelentek, bemutatva az egykori Egyiptom látnivalóit.
Esztergomiak a fáraó sírjának bejáratában (forrás: Zászlónk újság, 1932. április)
Szomorú, hogy alig pár év múlva, 1935 tavaszán a bencés igazgató ismét a lapok címoldalára került, amikor szobájában vérbe fagyva találtak rá, koponyájában egy fejszével. Gyilkosával – aki az inasa volt – azon kaptak össze, hogy melyik falra kerüljön a Holló-cserkészcsapattól kapott emlékzászló. A vitát az inas baltával zárta le.
Az igazgató meggyilkolásáról a napilapok egész oldalas cikkekben számoltak be, a legrészletesebben leírva a történteket (forrás: Friss Újság 1935. május)
Még ebben az évben (1932) megjelent a grófnő verseskötete, amire így emlékezett vissza Ilona: „Én pedig Khayatt buzgalmának köszönhetem, hogy megjelent egy verseskötetem. A címe „Adósom vagy élet”. Kájával (=Ilona testvére) együtt addig rágták a kiadó fülét, hogy végül áldását adta a megjelentetésre. Persze Khayatt meggyőző összeggel támogatta a költségeket. Csak így megy ez az ilyen kívülállóknak.” (részlet gróf Cziráky Józsefné, Andrássy Ilona levéltöredékei alapján íródott, Kovács Lajos – Drága szerelmem című könyvéből). Aki további részletekre is kíváncsi, annak ajánlom figyelmébe korábbi bejegyzésemet: Ilona, akinek adósa az élet címmel. Talán olvasóimnak is feltűnik, hogy ekkor már a pénzügyekbe is belefolyt Wadih, mert bizonyára nem a saját keresetéből sikerült „elintéznie” a verseskönyv kiadását.
Herczeg Ferenccel, a korszak egyik legnépszerűbb írója, aki felfedezte versíróként Ilonát. A jobb oldali fotón Ilona egyetlen verseskötetének reprodukciós kiadása, aminek eredetijét Könczöl Erzsébet (korábban dénesfai lakos) őrizte meg.
1933 nyarán a grófnő és gyermekei Lovranban (=ma Horvátország), a tengernél nyaraltak. Wadih Kenyeriben maradt, és igyekezett a grófi birtokok elárverezését megakadályozni. A gazdasági válság idején a kis- és középbirtokosok tömegesen adósodtak el. Ennek meggátlására a Gömbös-kormány gazdavédő intézkedéseket hozott. Eszerint birtokuk védetté nyilvánítását azok kérhették, akiknek terheik a tiszta jövedelem tizenötszörösét meghaladták. Számukra csökkentették a kamatterheket, az ebből eredő különbözetet a hitelintézeteknek az állam megtérítette. Ezt a rendeletet kihasználva Wadih védetté nyilváníttatta a kenyeri, kecskédi és dénesfai birtokokat, így hitelekkel terhelten ugyan, de időlegesen megmentette és egyben tartotta a Cziráky család földterületeit, akik így visszaköltözhettek Dénesfára.
A dénesfai kastély volt a grófnő élete, Kenyeriről lesújtó véleménnyel volt: „ez a Kenyeri igazán nem érdekes: engem is minden nap hatkor felébreszt a templomba járó szent nép – ablakot az országút pora miatt nyitni nem lehet és Keczöl (=Rábakecöl) annyira undok, hogy még soha életemben ilyen embereket nem láttam” – olvashatjuk egyik levelében. A családdal együtt Wadih is költözött, és a birtok ügyeinek intézését teljes egészében átvette. A következő két év során, néhány Kenyeribe küldött leveléből értesülhetünk arról, hogy immár grófi titkárként tevékenykedett. Aztán 1935 nyarán, a helyi és országos lapokban olvashattuk Wadih nevét, és ismét egy új oldaláról ismerhettük meg az arab fiatalembert, ezúttal egy opera szövegírójaként.
Az ifjú Andrássy Ilona grófnő, ünnepi báli ruhában az 1900-as évek elején (forrás: Mindennek vége – Andrássy Ilona grófnő első világháborús naplója című könyv)
„A szövegvázlat két évig feküdt íróasztalomban és akkor jött látogatóba Cziráky grófékhoz Ábrányi Emil, akinek elmondtam az opera gondolatmenetét és annyira megtetszett neki, hogy megkért, dolgozzam ki operaszöveggé. A szöveggel júniusra elkészültem. Elküldtem Ábrányi Emilnek, akinek annyira megtetszett, hogy azonnal hozzákezdett az opera komponálásához. A kitűnő zeneszerző júliusban Dénesfára jött és a tizenkét képből álló operából Dénesfán egy hónap alatt megkomponált hat képet.” (Wadih nyilatkozata a Budapesti Hírlapnak, 1935. december)
A zeneszerző Abrányi Emilről tudható, hogy az Operaháznak sok éven át volt karmestere, majd igazgatója, aztán hosszú éveken át nagy német operaházak vezetője lett. Amikor eljött Dénesfára, ahol a gróf Cziráky család vendége volt, reggeltől estig dolgozott, éjjel kelt fel a csendes kastélyban, és eljátszotta az eszébe jutott motívumokat és papírra vetette. A dénesfai éjjeliőrök a nyár folyamán sokszor látták és hallották a mestert éjjel is dolgozni. „Tegnap este 10 órától éjjeli 1 óráig, a grófnő meghívására lapunk egyik nagyrabecsült barátjának szerencséje volt a műremek részleteit meghallgatni Dénesfán. A mester adta elő, a szerző magyarázta. Átszellemült arccal lapozta a kottát Khayatt Wadih. Ábrányi és Khayatt Wadih két név, amelyet nemsokára hallani fogunk. Világsiker lesz. Csak az Ember Tragédiáját és Faustot lehet ehhez a hatalmas műhöz hasonlítani… Micsoda csodálatos: Ábrányi Emil írja a százszázalékos keleti zenét és az arab Khayatt Wadih a magyar költeményt.” – olvashattuk a Vasvármegye és a Zalamegyei Újság 1936 júliusi számaiban a tudósítást.
A Zalamegyei Újság, 1936. augusztus 2-i számának cikke az opera keletkezésével és előzményeivel kapcsolatban. Érdekesség, hogy tévedésből „táncoló” dervis szerepel címeként, de bizonyára csak elírás történt (forrás: Zalamegyei Újság napilap 1936)
Az opera végül az „Éneklő dervis” címet kapta Wadih-tól. A történetben egy jó hangú, beduin fiatalember keresi az ugyancsak jól éneklő, ifjú, szép beduin hölgyet, akit egyszer a sivatagban ismert meg. A fiatalembert közben dervissé, azaz pappá avatják, aminek része az előírásos igézés is, amit az a lány végez el, akit régóta keres. De mivel azt hiszi, hogy a sátán játszik vele, nem hisz a lány szavainak. Csak akkor jön rá az igazságra, amikor már dervis lett. Mivel megsértette a papi szabályokat, kiűzik őt a pusztába. Az Éneklő dervis ezek után mindenütt elvesztett szerelmesét keresi. Reménytelen vándorlásai kapcsán megismerhetjük a keleti világ minden érdekességét: az oázis életet, Mekka és Jeruzsálem világát vagy éppen az ördögimádók tanyáját. Végül megtalálja szerelmesét, akit azonban az Éneklő dervis ellenfele inkább megöl, semhogy az övé lehessen a lány. Az Éneklő dervis pedig összetört szívvel tér vissza a kolostorba.
Éneklő dervisek egy 1882-ből származó fametszeten. A dervis szó a köztudatban a muzulmán szúfi testvériség képviselőire utal, akik a középkori keresztény szerzetesekhez hasonlóan szegénységben, aszkétaéletet élnek. A szó a perzsa Darwish szóból ered, melynek jelentése „ajtóban álló”, „vallásos koldus”. (forrás: Vasárnapi Újság)
Az opera bemutatóját 1936 évben tervezték megtartani Budapesten és Bécsben is, majd egy filmet is szerettek volna készíteni az operából. Sajnos a szomorúan végződő opera sorsa sem lett éppen sikertörténet: 1936-ban az Operaház igazgatósága megvásárolta ugyan a szerzőtől a teljes zenekari hangjegy- és szöveganyagot, ami az Operaház könyvtárában várta a bemutatót még 1941 nyarán is. Kutatásaim során a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban megtaláltam egy nyomtatott példányt a darabból, de annak írásos bizonyítékát, hogy valaha is bemutatták volna az „Éneklő dervis” című operát, sehol sem találtam.
A Film-Színház-Irodalom című újság 1941. februári számának egy laprészlete az opera szerzőinek fotóival. Ezen a lapon szerepel ez egyetlen fotó, amit sikerült megtalálnom Wadih-ról. (forrás: Film-Színház-Irodalom című újság)
1935 nyarán a Budapesti Hírlapban jelent meg egy cikk, „Hetvenezer külföldi második hazája Magyarország” címmel. Az újságíró az egykori, budapesti Fővám-téren működő, Idegeneket Ellenőrző Hivatal nyilvántartásai alapján dolgozta fel az adatokat – természetesen Wadih sem maradt ki – de először lássuk a többieket. Egyetlen Abesszin állampolgár lakott nálunk, aki akkoriban kávéfőzőként dolgozott a Margitszigeten. A két afgán állampolgár egyike vidéken élt, a másik Budapesten dolgozott cukrászként. A kilenc egyiptomi mindegyike műszaki ember, mérnökök, művezetők, akik a Ganz gyárban a gépkezelés tanulmányozására érkeztek. Tíz albán lakott Magyarországon, kilenc ukrán és egy-egy mexikói és argentínai állampolgárról is tudtak. Braziliát 8 fő, a franciákat 254 fő, a spanyolokat 16 fő, az USA-t 90 fő, Kanadát 53, az angolokat 350 fő, a törököket 233 fő, a görögöket 54 fő, a perzsákat 30 fő, az örményeket 20 fő, a litvánokat 20 fő, az észteket 9 fő, a letteket 13 fő, a finneket 7 fő, a dánokat 24 fő, a norvégokat 9 fő, a hollandokat 84 fő míg a svédeket 25 fő képviselte.
Wadih aláírása egy 1938. szeptemberében, Kenyeribe küldött levélen (forrás: Kenyeri Plébánia Iratai)
A külföldi csoportok közül a legnagyobb, a 4043 fős orosz nemzetiségű, akik hadifogolyként kerültek hozzánk, és itt maradtak, nem is akarnak visszatérni régi hazájukba. De nemcsak egykori hadifoglyok élnek itt, hanem emigránsok is, akik szovjet földről menekültek. A második és harmadik legnagyobb csoport tagjai, közel 3000-3000 fővel, német és osztrák nemzetiségűek. Őket követik a bulgárok 2000 fővel, majd az olaszok 1000 fővel. Százötven hontalan is akadt Magyarország állandó vendégei között, akit különféle okok miatt egyetlen állam se akart elismerni a maga polgárának. „A legérdekesebb külföldi: egy iraki. A Magyarországon megtelepedett külföldiek közül egzotikum tekintetében egy különben szimpatikus és művelt úr viszi el a pálmát. Khayatt Wadih Nimatullah Vince dr. a neve, a foglalkozása titkár, vallása római katolikus. Az afgán doktor misszionáriusoknál nevelkedett, azután Magyarországra került, Budapesten a közgazdasági egyetem hallgatója volt, perfekt magyar. Most Dénesfán él, a Cziráky grófok kastélyában, titkár és nevelő.” – olvashatjuk az egykori újságcikkben.
A Budapesti Hírlap 1935. augusztus 11-i cikke a legérdekesebb külföldiekről
A második világháború időszaka következett, a nagybirtokok széthullása a küszöbön állt, a vagyonokat valahogy megpróbálták egyben tartani, átmenteni a majdani békés időszakra. Így volt ezzel a Cziráky család is, akik mellett segítőül ott állt egy elkötelezett, művelt és nagytudású jogász ember, Wadih, aki körme szakadtáig képes volt megküzdeni minden egyes problémával. „Visszautasítom tehát azt, mintha én a tényekkel szemben mást mondanék, szíveskedjék tartózkodni ilyen kitételektől, amit komolynak már azért sem vehetek, mivel egész magatartása nekem idegen…” – írta Wadih egyik levelében a kenyeri plébánosnak, amit aztán számtalan további levélváltás követett. A baráti hangnemtől az olykor értelmetlen vitákig fajuló levelezésről és Wadih további sorsáról, következő bejegyzésemben olvashatnak. Kérem, tartsanak velem legközelebb is. Ígérem tartogat még érdekességeket az „arab titkár” életútja, ami az Atlanti óceánon túl, Venezuelában fejeződött be…
Pörneczi Tamás, 2020 február
Források: Arcanum Adatbázis; korabeli újságok cikkei és fotói; Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár; A pécsi Pius-alapítványi katolikus főgimnázium évkönyvei; gróf Cziráky Józsefné, Andrássy Ilona levéltöredékei; Mindennek vége – Andrássy Ilona grófnő első világháborús naplója; Kovács Lajos – Drága szerelmem című könyve; a Kenyeri Plébánia iratai.
