Hazán egyik legrégebbi hídjának emlékei
Talán a címből kitalálhatták, hogy mi a közös Ammianus Marcellius római történetíró, Köprüli Ahmed török nagyvezér, Nádasdy Tamás nádor, Vak Bottyán hadvezér, Johannes Söhneider hadimérnök, Petőfi Sándor költő, Sobri Jóska betyár és Dr. Csanádi György egykori közlekedési- és postaügyi miniszter között? Segítek: mindannyian megfordultak a Rába folyó Ostffyasszonyfa és Uraiújfalu közötti szakaszán, ahol ma a Ragyogó híd áll. Mai bejegyzésemben ennek a hídnak a történetét szeretném felidézni az egykori uraiújfalusi körorvos, Dr. Bencze József kutatásait felhasználva és korabeli újságcikkeket lapozgatva. Kérem, tartsanak velem!
Épül a mai Ragyogó vasbeton ívének zsaluzata, 1965 (forrás: Hidak Vas megyében 2015)
Időszámításunk után, 330 körül született Ammianus Marcellinus, a késő római császárkor legkiemelkedőbb történetírója. Jelentőségét az adja, hogy az általa megírt és fennmaradt könyvekben (Rerum gestarum libri azaz a „viselt dolgok könyvei”) olyan eseményeket beszél el, melyekben ő maga is aktívan részt vett. A 31 könyvre osztott művéből csak az utolsó 18 könyve maradt fenn. Írásaiban nem csak puszta eseménytörténeteket beszél el, hanem mindazon népeknek szokásait, a lakhelyük földrajzi leírását is megadja, ahová eljutott. Így maradt ránk a „Tabula Peutingeriana” elnevezésű útvonalleírás és térkép is, ami a Római Birodalom nyilvános úthálózatát, az állam által felügyelt futárszolgálatok útvonalait ábrázolja részletesen a negyedik vagy korai ötödik századi állapotban. Ehhez kapcsolódóan, Pannónia római tartomány történetét olvasva bukkanhatunk először a Ragyogó hídra. „Arrobantia őrhelytől tizenkétezer katonalépésre a Rob folyón erős kőhíd van amely alkalmas a katonaság átvonulására”. Tudnunk kell, hogy a Rob név a Rábát jelentette, míg Arrobantia nem más, mint a mai Sárvár római neve. Magát a hidat Robi-ago (Rábán átvezető) hídnak nevezték. Ebből a latin „Robiago” szóból lett századok múlásával a szépen hangzó magyar szó: Ragyogó. A hidat a későbbiekben minden okmány így is nevezte. Bizonyos tehát, hogy a mai Ragyogó helyén immár 1700 esztendeje is híd volt és állta a történelem viharait.
Tabula Peutingeriana: torzított útvonalleírás a Római Birodalom nyilvános úthálózatáról, a cursus publicus nevű állam által felügyelt futárszolgálat útvonalairól. A „térkép” készítése a negyedik vagy korai ötödik századra nyúlik vissza. Középen, fenn jól kivehető Sabarie és Arrabone települések, azaz a mai Szombathely és Győr. (forrás: Wikimedia Commons)
Az első magyar okmány 1264-ben említi a híd nevét. A Rába bal partja a Ják nemzetség birtoka volt, amiből később, házasodás révén a Zelesthe (Szeleste) nemzetség is részt kapott. Az okmányban említik, hogy a két nemzetség közösen gondoskodott a „Radiago-híd” fenntartásáról. Maga a Ják nemzetség környékbeli családjai Ják-falván (ma Jákfa) és Uray-falván (ma Uraiújfalu) laktak. A török időkben, 1530 és 1540 közt nagy őrtornyot építettek a hídnál, Uray-falva oldalon, ahol Köprüli Ahmed nagyvezér lakott 400 emberével, akik a Rábát és a „Radiago” hidat vigyázták. Nádasdy Tamás nádor egy nagyobb támadás során egy rövid időre elűzte a törököt a Kemenesalja irányába, és attól fogva Nádasdy Tamás és Enyingi Török Bálint közösen őrködtek a hídon.
Kisfiú üldögél az árnyas fák alatt az ideiglenesen megépített Ragyogó mellett 1952 augusztusában (forrás: Savaria Múzeum)
Nádasdy nádor hiába mentesítette a környező községeket a török elnyomástól, helyettük a császári katonaság szállta meg a falvakat, akik semmivel sem voltak jobbak a töröknél. Végül is 1558-ban, egy hatalmas Rába árvízre való tekintettel, a császári katonaság engedelmet kapott Bécsből, hogy hazamehessenek és átadják őrhelyüket Enyingi Török Bálintnak, a nádor barátjának, Pápa urának, aki saját katonaságával látta el a híd őrizetét. Enyingi Török Bálint és Nádasdy Tamás kívánságára, és a császári mérnökök javaslatára, francia szakértőket hívtak meg, egy Rába melletti védőgát építéséhez, mert azok ennek kipróbált szakemberei voltak. Így aztán Charpentier francia hadi-mérnök és a vele érkezett emberei segítségével elkezdődött a parti védőgátak építése, amelyet „hestero”-nak neveztek. Ebből alakultak ki az idők folyamán az „eszteru, eszterü” szavak, amik még ma is használatosak a Rába mentén húzódó községeinkben.
Betonozzák az új hidat a Rábán (Vas Népe 1965. július 21)
Nem sokáig tartott a békesség. 1532-ben, a Kőszegről visszavonuló török hadsereg szétrombolta a szép kőhidat, amelyet Nádasdy Tamás építtetett fel újra saját jobbágyaival. A Ragyogó híd ismét biztosította az átkelést a Rába folyón. A törökök egészen a Balatonig vonultak vissza, így környékünkön viszonylag nyugalmas időszak következett. A Rába völgye is újra magához tért és gazdálkodott. Óriási sertéstenyésztés indult meg, az állatokat többnyire a bécsi piacon értékesítették. Ezerszám hajtották lábon a disznócsordákat Bécsbe, miközben minden pihenőhelyen legeltettek. Miközben az egykori Ragyogó hídon állatok és emberek százezerei keltek át a túlsó partra, a török hódoltság is lassan véget ért. A hídról ezen időszak alatt hallgatnak a történelmi források.
Az 1600-as évektől vámot kellett fizetni a hídon átjáróknak. Az úrbéri okmányok szerint mindenki fizetett, csak a nemesek kaptak mentességet. A vámszedés egészen a millenniumig tartott, de 1848-tól már a nemesek is fizettek, és attól fogva a vámpénz már nem a földesúré, hanem a vármegyéé volt. Szabályszerű sorompóval zárták el a hídra vezető utat, kiabálásra a vámos kijött és beszedte a pénzt.
Hídmérnökök látogatása az épülő Ragyogónál, 1966 (forrás: Hidak Vas megyében 2015)
Az 1700-as évek elején, a Rákóczi szabadságharc alatt, egy fennmaradt dokumentumból tudjuk, hogy Rákóczi Ferenc parancsot küldött Vak Bottyánnak, aki akkor Szombathelyen tartózkodott, hogy támadja meg a törököt. Taktikaként azt kérte tőle, hogy a Ragyogó hídon és Sárvárnál egyszerre üssön rajtuk, így megosztva a török sereg figyelmét. A csel ugyan bevált, Vak Bottyánnak sikerült a törököket legyőznie, de a Ragyogó híd súlyos károkat szenvedett. A javításra csak az 1700-as évek közepén került sor, amikor Mária Terézia ezer tallért utaltatott ki Vas vármegyének, hogy ebből az összegből és a nemesség segítségével építsék fel újra a „Ragyogó” hidat. A kivitelezési munkák irányítását a Pozsonyból érkezett Johannes Söhneider hadi-mérnökre bízták, aki olyan erős kőhidat építtetett, ami az 1848-as szabadságharc végéig állta az idők viszontagságait.
A híd záróbetonozása előtti vasbetonszerelés 1966. június 16-án (forrás: Vas Népe)
Az 1800-as évek elején, a napóleoni hadjárat során többször is szerepet kapott a Rába és a Ragyogó híd a történelemben. A Ragyogó hídtól irányították Győr megszállását, mert a legközelebbi híd Szany községnél volt a Rábán. A rábavölgyi falvak látták el élelemmel a francia katonaságot. A sok háború és a török uralom nyomorúsága közepette kifejlődött egy új életforma vidékünkön, elsősorban a Bakony rengetegeiben, amit ma csak „betyárvilág” néven emlegetünk. A szegénylegények bandákba tömörültek és rajtaütöttek a gazdagokon. A Ragyogó ebből is kivette a részét. A híd jobb partján, lent az ártérben állt egy kisebb, zsuppos ház, vele szemben istálló és lábaspajta. Ez volt a Ragyogó-csárda. Itt pihentek és itták meg az áldomást egy-egy sikeres támadás után a betyárok, itt iszogatott és pihent Sobri Jóska, a csehimindszenti születésű betyár, ide rándult ki bandájával Savanyú Józsi Bakonybélből.
Az elfogott Savanyó vagy Savanyú József időskori rabfotója. Ebben a bejegyzésem írtam róla bővebben is: A sütőlapát tenyerű betyár.
Vidám asszony volt a csárdásné, a Kormos Kati, aki jól tartotta a Balatontól északra eső nagy táj szegénylegényeit. A Magyar Újság nevű lap, így írt ezekről az időkről az 1800-as évek közepén:
„A hegyfalusi molnárhoz fegyveresen mentek pénzt kérni; az egyik tettes a zsédenyi éji őrben felismertetett, s el is fogatott. A szomszéd Sopron megyében a sajtoskáli izraelitát kísérelték meg kirabolni, ki- és be lövöldöztek egymásra. A herényi izaelitát kirabolták. Az ostffyasszonyfai korcsmárostól a mezőn kérték a csavargók pénzét. A ragyogói hídon láthatni csavargókat éjjel fel s alá járni-kelni. Egy uraiujfalui ember Sopronba ment, és a Vasmegyében levő vendégfogadónál az úton fejét bevágták és kirabolták. Káldon alul a lánczi majori erdőségében – a hírek szerint – egy egész egy banda van, mely a szomszéd Zalamegyéből jött át vendégszerepelni. Azt tartom, ennyi is elég, hogy ki ki lássa, hogy közbiztonságunk annyira meg van ingatva, hogy ha tovább is így marad, Patkó-világot fogunk érni.”
1839-ben, Petőfi Sándor és unokaöccse (Orlai Petrics Soma festő), Ostffyasszonyfán töltöttek egy nyarat, Petőfi rokonainál, Salkovits Péteréknél. Vidáman éltek a fiatal diákok, Petőfi lángra lobbant a szomszéd faluban, Csöngén lakó Tóth Rozáliáért. A nagy szerelem sok szép verset termett, Petőfi zsebei mindig tele voltak papírral, mert állandóan, úton-útfélen verseket írt. Mesélték, hogy szép és nagy verset írt a Ragyogó csárdáról is, de úgy ennek, mint versei legnagyobb részének szomorú sorsa lett. Egyszer, úgy július végén majdnem sírva beszélte el Sándor, hogy nagynénje Veronikával, a kis szolgálólánnyal beledobatta verseit, papírjait a kemencébe, hogy a pogácsának jobb tüzet csináljanak. Hiába kereste Sándor a teleírt papírjait, csak napok múlva vallotta be neki Veronika, hogy azok bizony elégtek. Ahogy Salkovitsék nem nézték jó szemmel az udvarlást, úgy azt sem, hogy Petőfi naponta lejárt a Ragyogó hídhoz fürdeni, ahol vidám deáktársasággal találkozott. Uraiújfaluból ugyancsak a Ragyogóhoz jártak fürdeni Szelestey László, a későbbi költő, valamint Döbrentey Gábor, akiből a Magyar Tudományos Akadémia és a Nemzeti Színház titkára lett. A jókedvű nyár végén tornyosultak a felhők, mert Petőfinek néhány forinttal a zsebében ott kellett hagynia Ostffyasszonyfát, a Ragyogó hidat. Innen indult Sopronba szekéren, ahol a 17 éves sovány fiatalember önkéntesen beállt katonának.
Emléktábla a hídon, ami Petőfire emlékezteti a mai embereket. Az eredeti, fehér márványból készült táblát 1973-ban helyezték el. A ma látható sötét tábla 2009-ben került fel a hídra (forrás: Hidak Vas megyében 2015)
Ugyanezekben az években vízimalom is működött a Ragyogó mellett, amit az uraiújfalusi kézműves céh fennmaradt emlékeiből ismerünk. Jómódú céh volt, gazdag mesteremberek, valamint a Répce és a Rába módos vízimolnárjai tartoztak tagjai közé. „És ez utóbbi nagyon sokat jelentett, mert a molnárok és legényeik csintalan emberek voltak, sok büntetést fizettek. Egyszer is a ragyogói molnár titokban a céh engedelme nélkül zalai legényeket szegődtetett. Nem sok örömét lelte benne, mert hamarosan kitudódott, és 30 pengő forint büntetést kellett fizetnie a mesternek, de a legényeknek is négy-négy pengőt. A „Ragyogói malom“ ma már nem áll, de az uraiújfalusi Rábahidat, ahol a malom és a hasonlónevű csárda is állott, ma is Ragyogó hídnak hívják… A céh összejöveteleit hetenként, rendesen vasárnap délután tartották. Ha szép idő volt – tavasszal, nyáron -, a Ragyogó csárdában jöttek össze. De hideg időben nem mentek olyan messze, hanem a faluban vagy legföllebb a híres szentivánfai kocsmában gyülekeztek” – olvashatjuk Vasi Szemlében, Szabó István céhmester elbeszélését.
Az ártéri hídszakasz betonozás előtt 1966-ban (forrás: Hidak Vas Megyében 2015)
Az 1848-as szabadságharc alatt Répcelak, Nick, Uraiújfalu, Csönge, Jákfa és Ostffyasszonyfa egy zászlóalj huszárt állított fel, amelyből egy század a Ragyogó környékén táborozott. Görgey hadseregével aztán ez a huszárosztag is visszavonult Komárom várába, a Ragyogó hidat pedig a császári katonák felégették és lerombolták. A forradalom elbukott, Petőfi elesett a harctéren, a Ragyogó hidat ismét újjáépítették. Ostffyasszonyfa és Csönge, a romantikus Ragyogó híd és Uraiújfalu népét magától értetődően, továbbra is élénken foglalkoztatta Petőfi Sándor személye, aki világító üstökösként emelkedett ki a szabadságharc utáni sötét császári elnyomásból. Hittek, bíztak benne, hogy ha már a szabadságharcot leverte a császár és a cár, Petőfi Sándor megmaradt, él és majd eljön az idő, amikor újra elszavalhatja a „Talpra magyar”-t. Egyre beszélték és emlegették, néha csak suttogták, hogy hol a Ragyogónál látták, hol a Fertő környékéről hoztak hírt felőle, máskor meg a Kemenesalján bukkant fel, ahol az öreg juhászok jól tartották, gondoskodtak róla és bujtatták a széles kemenesaljai pusztaságban. A számtalan történet közül egyet szeretnék felidézni, ami a Vas Népe napilap egyik 1954 évi számában jelent meg.
„Szentivánfa, úgy gondolom, Vas megye legkisebb falucskája. Közigazgatásilag ma már egyesült Uraiújfaluval. Ott élt a faluvégen Sepsi István, a kicsiny falu híres kovácsa. A zsuppfedeles, kicsike kovácsműhely ott állt a kavicsgödör szélén, előtte apró dombocska, zöld gyeppel. Ebben a kovácsműhelyben dolgozott Sepsi István, ha volt munkája. Bőbeszédű, mesemondó adomázó, borszerető, figurás, vidám ember volt. A környéken még ma is nagyon sok jóízű anekdota járja, amikben Sepsi István volt a ludas. Tőle tudtam meg és jegyeztem fel sok-sok vidám történetet betyárokról a környékről, népdalokat és helyhez kötött adomákat. Tőle tudom az alábbi népballadát is, amely emlékezetem szerint hosszabb volt, több versszakból állt, de a megfakult, kb. 40-45 esztendős feljegyzéseimben csak ennyit találtam:
„Petőfi meg itt jár köztünk Rába füzesiben,
Cseri ihász nád kunyhója jó szállás éjjelre.
Rába füzes, Subri Jóska, a Ragyogó hídja,
Jól tartják harmad magával, nincs panasza, bajja.
Gyün a vasas Újfaluba, Petőfit hajszulla,
Elhajtja a Szelesteyt német áristomba.
A magyar nép inkább meghal, de el nem árulja,
Nem tudunk mi Petőfiről, nem hallottunk róla!
Rezes-orrú vasas német karácsonynak napján,
Megkötözi a csárdásnét, a vámost, csuklóján.
Rába füzest is meghajtják térdig érő hóba,
A Petőfi meg jót alszik vönöcki malomba.
Esik a hó, nagy a hideg, befagyott a Rába,
Szegénylegény a Petőfit bujtatja Bakonyba.
A csárdásáé, meg a vámos szívesen, jól tartja,
Gyün a vasas, fire cvancig, sehun se találja”.(Megjegyzés: ihász=juhász, gyün=jön, vasas=osztrák katonák, fire cvancig=gúnyos elnevezése volt a németül beszélő osztrák katonaságnak.)
1891. március 14-én írta a Budapesti Hírlap: „A himodi határ keleti védőgátját áttörte a Répce és elborította Kapuvár északnyugati határát. A szolgabíró kirendelte a községi erőt, de még mindig kérdéses, hogy megmenthető-e a város. A Rábán a ragyogói hídnál négyszáz méternyi hosszúságban, embermagasságnyi jégtorlaszok állnak. A megduzzadt víz elborította Lak és Csány vasmegyei, Cirák, Dénesfa és Gyóró sopronmegyei községek határát. Vasmegye hatósága és a műszaki osztály dinamittal készül a torlaszokat szétrobbantani.”
Az 1996 áprilisi áradás során elöntött Ragyogó híd környéke (Harczai Zoltánné fotója). A Rába árvizeiről ebben a bejegyzésemben írtam részletesen: Árvizek története településünkön
Ekkor még sikerült megmenteni a hidat, de éppen kilenc év múlva egy hatalmas jeges árvíz először megrongálta, majd az olvadáskor elvitte a teljes hidat. Az árvíz szennyes hullámai egészen a falvak széléig értek. „Baán alispán a veszélyeztetett Szany községbe utazott; éjjel pontonokkal utászok érkeztek. A vasmegyei Nicknél erősen veszélyeztetve vannak. Ragyogónál szintén nagy a veszély, a ragyogói hidat elsodorta az ár. Ha az áradás tovább tart, az egész Rábaköz nagy veszély előtt áll…A Rába vízállása nagyobb, mint valaha. A szőnyi védőtöltést teljesen lerombolta. Tegnap rohamosan áradt a Rába, reggeltől este nyolc óráig 458 méterről 514 méterre emelkedett. Az árvíz magassága helyenként 62 centiméterrel haladja felül az eddig ismert legmagasabb árvizet és az egész Alsó-Rába vonalon a víz megközelítette a töltéskoronát” – olvashatjuk a Hazánk című napilap, 1900. április 12-i számában. Az árvíz levonulása után hamarosan újra megerősítették a gátakat, kijavították az eszterut, és megalakult a Rábaszabályozó Társulat is. Az áradás által elvitt híd helyett, Győrből egy új vasút hidat szállítottak és építettek a régi Ragyogó helyére, ami közel 45 évig biztosította a folyón az átkelést.
Épül a jelenlegi Ragyogó 1966 nyarán (forrás: Hidak Vas megyében 2015)
Az utolsó tragédia 1945-ben következett be a híd életében. A szovjet hadsereg már átlépte a Celldömölk – Vönöck – Káld vonalat. A nyilas parancsnokság Szentivánfán a Bezerédj kastélyban ütötte fel tanyáját. Éjjel-nappal a Ragyogónál portyáztak, mert jól tudták, hogy a zajló Rábán ember máshol nem jöhet át. Lesték a szökni szándékozó magyar katonákat, összeszedték a bujdosó munkaszolgálatosokat. A Bezerédj kúria alagsorába hurcolt embereket könyörtelenül kivégeztek. Mikor aztán híre jött, hogy az oroszok közelednek a Ragyogóhoz, aláaknázták és felrobbantották a hidat. Szörnyűséges tetteik nyomainak eltüntetésére, a Bezerédj kúriát belülről gyújtogatták fel, bútorokkal, szőnyegekkel és függönyökkel. Minden elpusztult, csak a falak maradtak. Ott porladt el Magyarország egyik legértékesebb éremgyűjteménye is, amelyet a Bezerédj-család több generáción át nagy hozzáértéssel gyűjtögetett. A hatalmas kár, ami a híd felrobbantásával keletkezett, nem hátráltatta a szovjeteket, hiszen a hadsereg órák alatt pontonhidat vert a Rábán, és folytatta útját.
Jobbra a felrobbantott híd megmaradt hídfője, balra az ideiglenesen készült fahíd 1952. augusztus (forrás: Savaria Múzeum)
A háború után búsan és szomorúan álltak ki a vízből a szép Ragyogó híd betonpillérei és elárvult gerendái. A következő években egy fából ácsolt hídon lehetett újra átkelni a folyón, ami közvetlenül a régi híd közelében állt. Mivel ennek sűrű facölöpjeiben elakadtak a folyó által sodort ágak, kidőlt fák, téli időszakban a jégtáblák, ezért folyamatosan javítgatni kellett az ideiglenesnek szánt hidat. A híd közelében éppen ezért komp is működött, ami akár szekerek, autók szállítására is alkalmas volt. A folyó romboló hatásának csökkentése érdekében 1951-ben, úgynevezett „átmetszéses mederszabályozás” vette kezdetét a Ragyogó környékén (és a rábakecskédi híd körül is), ami a híd biztonsága érdekében történt.
Mederszabályozási és partrendezési munkák állapota a Ragyogónál, 1952 augusztusában (forrás: Savaria Múzeum)
A munkálatok első ütemét 1951. márciusa és novembere között elvégezték: elkészült az új átmetszés földmunkája és a leendő meder mindkét oldali biztosítása. Ezek után kerülhetett sor a főmeder elzárására. Mivel a cement az ötvenes években drága volt, ezért 1 méter átmérőjű, fűzfából készült, kaviccsal töltött rőzsehengereket készítettek, amiket folyamatosan süllyesztettek le ez elzárandó mederbe, ezzel az új mederbe terelve a folyót. Az 1952 december 3-án indult műveleteket számtalan nehézség kísérte, a rőzsehengereket folyamatosan elsodorta a szűk mederbe terelt, egyre gyorsuló Rába vize, de 1953. január 7-re az új mederbe került a folyó, aminek végleges, a tervezetthez közeli alakja a tavaszi árvizek levonulása utánra alakult ki. A munkák egykori költsége 68 031 Ft összegre adódott. Az árvizeknek ugyan jobban ellenállt a továbbiakban a fahíd, de a környéken élők továbbra sem mondtak le egy új kőhíd építésről.
Az utolsó alkalom, nap, amikor az akkori fahíd lábánál nagyszabású összejövetelt tartottak, ugyanis a ma is álló híd építésének munkái 1964 végén megkezdődtek (Vas Népe 1964. május 26)
A hatvanas évek elején olyan jégzajlások történtek a Rábán, hogy a honvédség műszaki alakulatainak kellett beavatkoznia. 1962 januárjában mintegy két és fél kilométer hosszúságban gyűlt fel a jégtorlasz a Ragyogó híd előtt, amit többszöri robbantással sikerült a katonáknak „szétdarabolnia”. 1964-ben, öt község: Ostffyasszonyfa, Csönge, Uraiújfalu, Szentivánfa és Jákfa lakói találkoztak vasárnap délelőtt a felrobbantott Ragyogó híd romjainál. A békenagygyűlés politikai felszólalói után, dr. Bencze József kandidátus ismertette a Ragyogó híd történetét, majd környező községek művészeti csoportjai szórakoztatták az összegyűlteket. Az este majálissal zárult. Bizonyára ez volt az utolsó nap, amikor az akkori fahíd lábánál nagyszabású összejövetelt tartottak, ugyanis a ma is álló híd építésének munkái 1964 végén megkezdődtek.
Fotó a híd terhelési próbájáról az 1966. szeptember 30-i Vas Népében
Az új híd, a felrobbantott korábbi híd helyén, a régi híd pilléreit felhasználva épült meg. A folyó feletti, 61,5 méter hosszú feszített pályás vasbeton ívhídhoz kapcsolódik mindkét oldalon, két-két hídnyílású 36-36 méterhosszúságú ártéri híd is. Az újonnan megépült Ragyogó, a közel 150 méteres teljes hosszúságával, építésekor Vas megye leghosszabb hídja volt. A híd teljes szélessége 9,7 méter, ívének legmagasabb pontja 8,57 méter. Kivitelezési munkáit, az UVATERV tervei alapján a Hídépítő Vállalat végezte 1964 és 1966 között. A hídépítés teljes beruházási költsége meghaladta a tízmillió forintot. A próbaterhelésre 1966. szeptember 30-án került sor, amit október 10-én nagyszabású avatási ünnepség követett.
A híd avatásának fotói az 1966. október 12-i Vas Népében
A híd átadásának díszvendége dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszter volt, aki mellett az akkori pártélet összes képviselője felvonult: tanácselnökök, szakszervezeti bizalmik, vb titkárok, országgyűlési képviselők, vezérigazgatók… A megyei napilap négy-ötezer főre tette az összes érdeklődő létszámát. Az ünnepség után azonnal megindulhatott a forgalom a hídon. Az már csak a korszak szépséghibája, hogy hivatalosan csak három hónap múlva, 1967. január 23-án kapta meg a forgalomba helyezési engedélyt.
dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszter beszédet mond az összegyűlt tömeg előtt, a híd tövében 1966 (forrás: Hidak Vas megyében 2015)
Még egy apróságot szeretnék megemlíteni. 1963. május 6 és május 20 között rendezték meg a Kemenesaljai Napok rendezvénysorozatot, amit többek között Petőfi szellemének szenteltek. Ennek a programnak a keretében, 1963. május 12-én Ostffyasszonyfa adott helyet a programoknak: itt rendezték meg a megyei szavalóversenyt, majd ezek után az általános iskola névadó ünnepségére került sor, végül a Ragyogó hídnál felavatták a Petőfi emléktáblát. A fehér márványtábla az idők során megkopott, így 2009-ben egy fekete márványtábla került a helyére az eredeti szöveggel.
A teljesen elkészült híd fotója az 1980-as évekből (forrás: Hidak Vas megyében 2015)
Mindazt, amit a Ragyogó híd mesél nekünk, annak csak egy kis töredékét igyekeztem mai bejegyzésemben felvillantani. Ebben legnagyobb segítséget dr. Bencze József egykori uraiújfalusi orvos által feljegyzett és megjelent történetek jelentették. Bízom abban, hogy olvasóimnak is eszébe jutnak az egykor történt események, amikor a mai Ragyogó hídon néhány pillanat alatt átsuhannak autójukkal.
2020. július
Pörneczi Tamás
Források: egykori napilapok cikkei és fotói; dr. Bencze József egykori uraiújfalusi orvos megjelent cikkei; Evlia Cselebi török világutazó Magyarországi utazásai 1664-1666; Hidak Vas megyében 2015; Arcanum; Savaria Múzeum; Wikimedia Commons.
