Egy kiállítás emlékei
Megvallom őszintén, hogy emlékeim között kutatva nem igazán tudtam felidézni, hogy utoljára mikor volt valamilyen kiállítás településünkön. Néhány kisebb eseménytől eltekintve nem jutott eszembe semmi olyan, ami hasonlítható lenne, a Művelődési ház kistermében 2022. január 22-én megnyílott tárlathoz. Ez idáig padlásokon porosodó, szekrényekben meglapuló családi relikviák, régi hangszerek, iratok és oklevelek, könyvek, hímzések, egykori mesterségek tárgyai és még számtalan érdekesség sorakozik az asztalokon.
Ez első látogatók a kiállítás megnyitója után 2022. január 22.
Mai bejegyzésemmel – elsősorban fotók segítségével – két célom is van. Először is arra vállalkozom, hogy ezt a tárlatot megismertessem azokkal is, akik nem tudnak személyesen eljönni. Másodszor pedig bízom, „az internet nem felejt” kifejezésben, miszerint ami egyszer felkerül, azt már nem lehet többé letörölni. Kérem, tartsanak ma is velem Kenyeribe.
Nyugat és Kelet találkozása – A Wundercart Ohio asztali rádiót Olaszországban gyártották 1958-1967 között; doboza valódi fából készült. A Sokol-403 típusú, orosz gyártmányú hordozható zsebrádió 1972-1978 között kerül forgalomba; a fotón látható darab exportra készült, bőr tokkal és bőr hordozószíjjal ellátva.
Az Ady Endréről elnevezett kenyeri művelődési ház avatásra, 1969. augusztus 20-án került sor. Az ünnepi beszédet dr. Gosztonyi János országgyűlési képviselőnk mondta el, amit ünnepi műsor követett: celldömölki fúvószenekar, vitnyédi néptánccsoport, soproni egyetemista szavalók és a kenyeri kultúrcsoport színesítette a programot. Az elmúlt 53 év alatt, egy új tetővel gyarapodott a kultúrház (mert beázott az eredeti lapostető), eltűnt a mozi és a színpad, részben központi fűtést és új ablakokat szereltek be. Az egykori kulturális élet félévszázados központját az idő vasfoga bizony nagyon megviselte. A pandémia időszaka alatt megújult kisteremben kapott helyet 2021-ben az idősek klubja, ami a továbbra is fennálló vírushelyzet után, várja a falu idősebb korosztályát. Ez a szép környezet ad jelenleg otthont „A múlt emlékei…” című kiállításnak, ami 23 család által felajánlott kincsekből áll össze egy egésszé.
Adás-vevési szerződések, fizetési meghagyás, emlékkönyv és egy imakönyv, ami Varga Jánost védelmezte a fronton. A Kubából származó cukros-zsák és az Erika írógép már a II. Világháború utáni korszak emlékei.
Egy kiállításra mindenki más szemmel tekint: a idősebbeknek ifjúkorukat juttatja észébe, a fiatalabbak rácsodálkoznak a sosem látott tárgyakra, van akinek a hímzések tetszenek, és van aki a régi rádiók előtt időzik többet. Én igyekeztem a lehető legtöbb tárgyat megörökíteni, ha mégis kimaradt volna valami, akkor elnézést kérek a tulajdonosoktól.
Fali dísztányérok, egykori üvegek és egy könyvprés, ami jó szolgálatot tett egykor az elhasználódott imakönyvek borítójának kicserélésekor (felső fotó). A háztartási eszközök és használati tárgyak között látható egy Első Világháborús sisak és egy puskára szerelhető késbajonett is (alsó fotó).
Utazóláda-hajóláda fémpántos erősítéssel. Néhány megmaradt ruhafoszlányból ítélve, egykor valamilyen szövettel lehetett beburkolva.
A falusi házak egykor elképzelhetetlenek voltak az ajtó melletti falra felszerelt, kis szenteltvíz tartó, házi áldás és a feszület nélkül.
1925-ben Magyarországra is elhozta a világújdonságnak számító, dobozos sajtot Stauffer Frigyes sajtkészítő mester. Néhány év után a dobozokra rákerült szülőhazájának címerállata, a svájci Bern kantonjának medvéje, és így 1930-ban megszületett a minőségi nagylyukú sajtból készülő Medve sajt, amit Répcelakon készítettek. A Stauffer család répcelaki házában dolgozó rábakecskédi szolgálólány, munkája jutalmaként kapta ezt a faragott fakeretes, farostlemezre festett olajfestmény Stauffer Frigyestől.
Korábban itt írtam a rábakecskédi iskolák történetéről, aminek egykori táblája is a kiállítás részét képezi.
A kenyeri és rábakecskédi katonákat is a soraiba fogadó, 11-es Huszárezred háborús emlékkönyvének reprint kiadása, és egy eredeti példány is látható, amit Ostffy Lajos, Vasvármegye főispánjának gondolataival adtak közre 1920-ban (felső fotó). Lent Vas Vármegye 1931-32 évre szóló címtárának eredeti példánya. Ebből az időszakból egy másik könyvet is bemutattam már itt a blogon, amit itt olvashatnak újra településünk nevezetes lakóiról.
Iskoláskorom citerás relikviái: fotók, oklevelek, emléklapok, citerák és fellépő mellények. A kenyeri citerával kapcsolatos történeteket, itt a Kenyeri citeraszó című bejegyzésemben olvashatták korábban.
Településünk hímző asszonyainak tehetségéhez kétség sem fért egykor és ma sem. A téli estéken, jobb híján időtöltésnek is jó volt egy új párna vagy egy szép terítő kihímzése. Az idősebbek pedig a házak előtt elhelyezett padokon üldögélve varrogatták a színes fonalakat, amíg nem akadt beszélgetőtársuk. Ma is emlékszem a szomszédban Gizus nénire, aki egy-egy szép napon, szinte egész nap képes volt a kis fapadon ülve, csendben hímezgetni. A kiállított tárgyak között számtalan szép hímzés is helyet kapott, amit a következő képsorozatban igyekeztem megörökíteni.
Egy édesanyám által hímzett díszpárna, amit egykor Szombathelyen is kiállítottak; egy nagyapám által kézzel faragott képkeret, ami az 1927 évben rendezett ipari kiállításon elismerő oklevelet kapott; egy fából készült mozsár, amiben gyermekkoromban én magam törtem össze a száraz szemléket zsemlemorzsának; hímzések, amik az asztalokat díszítették nálunk, mind-mind családi emlékek a kiállításról.
A fonott kosár, a zsombor, a petróleumlámpa és a sajtár jól megférnek a száz éves bőrcsizma mellett.
A hímzett terítők mögött, az egykori fonási technikával készült, de tartósabb, műanyag szálakból, kézzel készített fonott kosár és váza Lakics István, a táska Lakatos István keze munkájának emlékei.
A fából készült kereplővel járhatták egykor a fiatalok az utcákat húsvét előtt, amikor „a harangok Rómába mentek”. A szokásról a Húsvétra készülve című bejegyzésemben itt írtam bővebben.
A famegmunkálás egykori szerszámai: gyaluk, kézi furdancs és kézi fafúró.
Fából készült, festett babakocsi, belső részén fehér bőrkápittal bevonva. A kocsi fém alvázához bőrszíjakkal rögzítették a felsőrészt, ezzel biztosították a megfelelő rugózást. Tetején harmonika szerűen lehajtható napvédő tetővel.
A következő fotókon néhány kisebb tárgyra is szeretném felhívni a figyelmet, amik megbújnak a látványos elemek között, és elsőre talán fel sem tűnnek.
Végezetül még három, számomra érdekes tárgyat szeretnék fotóval is bemutatni.
Úgy tartják, hogy a méhészkedés egyik legérdekesebb eseménye a kirepült méhraj befogása. Ez olyankor történik meg, amikor az öreg anya elhagyja a kaptárt népes csapatával, átadva helyét a kikelt fiatal anyának. Ilyenkor van szükség a fotón szereplő befogó kasra, aminek a belsejét cukorsziruppal is szokás volt bekenni. A kirepült kas méhei legtöbbször egy fán gyűlnek össze. A fa alatt a kast elhelyezik, hogy csak az alsó nyílásán tudjanak begyalogolni a méhek. Ha sikerül, akkor pár óra várakozás és egy kis gyenge füstölés után, lassan minden méh bejut a kasba. A tele kast aztán lepedőbe teszik, hazaviszik és az előre elkészített kaptárba teszik a méhrajt.
A Badacsony R926 típusú rádiót 1961-62 években gyártották, a Videoton gyárban, Magyarországon. Mindössze a középhullámú adások vételére alkalmas rádió 13 centiméteres dinamikus hangszóróval volt felszerelve. A doboza bakelitből készült, amit kalapácslakkal festettek zöldre vagy sárgára. A korabeli ára az 1960-as évek elején 640 forint volt.
Keményfából készült, háromlábú, lábbal hajtható, álló típusú kerekes rokka. Lábai, egyvájatos hajtókereke, lapja, szárnyas orsója, vitorlája és orsótartó rúdjai esztergályozottak. Leginkább kenderfeldolgozáskor használt rokka egy olyan lábbal hajtott – folyamatos fonást lehetővé tevő – zsinórkerék-áttételes szerkezet, amely egyidejűleg sodorja a szálakat fonallá és feltekeri a kész fonalat a csévére. A kész fonalak elterjedésével, ilyen szerkezeteket 1945 után már nem nagyon használtak.
Negyven fotó. Valakinek talán túl sok, valakinek kevés. Biztosan nem teljes a felsorolás, hiszen kétszáznál is több tárgy gyűlt össze településünkről. Arra bíztatok mindenkit, hogy aki teheti, nézze meg a februárban még látható kiállítást, és merüljön el Kenyeri és Rábakecskéd egykor mindennaposnak számító tárgyai között.
Pörneczi Tamás 2022. február
