Településeink eltűnő földrajzi nevei – külterületek
Településeink határában található dűlőnevek máig megörökítették azokat a változásokat, amelyek községeink vallási, gazdasági és társadalmi életében történtek. Beszámoltak a községek belső és külső területein végbement hosszú fejlődésről, a határ kialakulásáról, a benépesülésről, a művelési formákról, sőt közeli és távoli vidékekkel való összefüggésekről is. A dűlőnevek bizonyos állandóságot is képviselnek a község történetében, de nyomon követik az élet változásait is. Ezeket a neveket követhettük együtt előző két bejegyzésemben.
Településünk egyik mára már eltűnt vidéke: a Sürü-kút, ahol a mezőre menet és jövet is megálltak az állatokkal, igavonókkal itatni.
Első bejegyzésemben falunk belterületeinek egykori elnevezéseit vettem sorba, majd következtek a határban található külterületek elnevezései és nevei, és azok kialakulása. A külterületek közül 85 dűlő és földterület nevét tekintettük át együtt. Ma további 95 elnevezés következik községeink határából. Most is a „Vas Megye Földrajzi Nevei” című kötetben talált alapadatok sorrendjére, és a könyvben található, 1965-ben készült térképre hivatkozom. A dűlőnevek mögött ezúttal is találnak egy számot is. Bízom benne, hogy a számok segítségével a térképen is beazonosíthatók lesznek a helyszínek, területek.
Az előző bejegyzésemben is szereplő, 1965-ben készült térképet ezúttal is megosztom. A térképen szereplő számok jelölik az egyes területek elhelyezkedését a falu határában.
Túró-gyöp (110): a korábban erdős területen, a fák kivágása után mezei legelő területet alakítottak ki. Ide hajtották ki a község alkalmazásában álló, majd később az állatok tulajdonosai által fizetett kanászok a falu sertéseit. Neve is ebből az időből származó: egy olyan sertéslegeltető gyöp volt, amit szabadon feltúrhattak a disznók.
József-ház vagy József háza (111): dombos rész a falu mellett, egykor lakott hely volt, egy két lakásos erdészház állt ezen a területen. Nevét gróf Cziráky Józsefről kapta: édesapja nevezte el ezt az erdészházat fiáról. Ma legelő és homokbánya a terület, a régi épületek nyom nélkül eltűntek a felszínről.
Zsiba-gyöp (112): ezt a területet egykor libalegeltetésre tartották fenn.
Magasles-kosár-düllő (114): régen erdős vidék volt, majd szántóföld. Neve az erdőségek időszakából maradt ránk, mert állt itt az erdősarkon egy hatalmas magasles, ahonnan a Rába melléke végig belátható volt.
Hármas-rampa-düllő (116): szántóföld a Rábához vezető út közelében. Ezen a területen a Rába töltése irányába három mezei út vezetett. Mindegyik út egy-egy feljáróban végződött. Ezeken a feljárókon lehetett a töltésre (az eszterura) feljutni. Ezeket a feljárókat nevezik rampának vagy rámpának. Innen kapta a három rámpa melletti dűlő a nevét.
Nat-tói-düllő (Nagy-tó dűlő) (117): mélyen fekvő, vízmosásos sík terület volt a Rába folyó és a Lánka patak közötti területen. Amikor áradás volt vagy nagyobb esőzés, akkor ezen a mélyebb területen összegyűlt a víz, és hosszabb ideig meg is maradt. Ilyenkor egy hatalmas tó alakult ki a területen. Innen származik a neve is.
Pörneci-kert (118): vízmosásos, erős terület volt. Nevét tulajdonosáról, családomról kapta. Édesapám sem tudott magyarázatot adni arra, hogy a jó minőségű grófi földek közé hogyan is került ez a családi földdarab, és mit jelent a „kert” szó az elnevezésben.
Hullámtér (119): mélyen fekvő, sík terület volt, a Rába folyó árterülete, ami a Rába szabályozása előtt, az év jelentős részében víz alatt volt. Innen származik a neve is. 1895-ben, a jelenleg is álló műgát felett 200 méterre, ezen a területen épült meg az első beton anyagú, fix gát. Sajnos igen szűkre méretezték a gátat, amit állandóan megrongáltak az árhullámok valamint a téli jégzajlás, ezért azt 1916-ig öt alkalommal kellett újjáépíteni. Ezután döntöttek a jelenlegi műgát megépítése mellett, ami 1932-óta áll a mai helyén, a Hullámtérben.
Tót-birtok (120): szántóföld, ami a tulajdonosáról, a Tóth családról kapta a nevét.
Imre-kut és Imre-kuti-düllő (121): síkvidékű szántóföld. A földterület egyik sarkában egykor gémeskút állt. Nevét a kútról és a földtulajdonos Imre családról kapta.
Zsidó-rét (122): szántóföld, ahol zsidó származású bérlők gazdálkodtak. A terület a nevét is innen kapta.
Bombatőcséres (123): régen erdős terület volt, majd szántóföld lett. Nevének keletkezési időpontját is pontosan ismerjük. 1945. március 12-én, a német légvédelem eltalált egy amerikai felségjelű bombázó repülőgépet Kenyeri mellett. A találat a gép hatóművét érte, így a pilóták tisztában voltak azzal, hogy nem tudnak visszatérni a bázisukra. A kényszerleszállás mellett döntöttek. Kenyeri házait elhagyva, az erdős területek felett kioldották a repülőgépre szerelt bombákat. Összesen 9 db amerikai bomba hullott le a határban, óriás bombatölcséreket kiszakítva a földből. A repülőgép az egykori szemtanúk elbeszélése szerint már lángolt a levegőben, és bombái ledobása után, átrepülve a Rába folyón, Győr-Sopron megyében zuhant le. Innen származik ennek a földrészletnek a neve. Azokon a területeken, ahol ma is erdők vannak, máig megtalálható ezek közül a bombatalálatok közül néhány.
Az egyik bombatölcsér maradványa Kenyeriben, a Nagytölös erdő mélyén, ahova ennek a fotónak a kedvéért én is lemásztam 2015 tavaszán.
Margit-házi-sarok és Margit háza (124): egykor erdős terület volt, majd szántó lett. Az erdő mellett vezető Réteses-fai-dűlőről nyílott egy keskeny út az erdő irányába. Az erdő szélén az egykori Lánka patak és Rába folyó régi medreiből megmaradt, széles árkok húzódtak. Ezeket egykor Csákány erek néven nevezték. Az árkon egy rönkökből épített fahíd vezetett át, majd folytatódott az út az erdőben egészen egy szép vadászlakig. A főépület körül kis melléképületek, kiskert, szőlőbokrok és gyümölcsfák tették otthonossá az erdei lakot, ahol állandó személyzet lakott és gondoskodott a vadászatokon megfáradt grófi vendégekről. Az egykori vadászlak a grófi család lányáról, Cziráky Margitról kapta a nevét. Gyermekkoromban már csak a kis fahíd emlékeztetett a Margit házra, ami azóta nyomtalanul eltűnt.
Rétes-fai-düllő vagy Rétesesfai-dűlő és a Réteses-fa (125): szántóföld az erdőmellékén, ami a ma már nem létező, 150 évnél is többet megélt, Réteses-fának nevezett tölgyfa mellett vezetett el. A név onnan származik, hogy elődeink ennek a fának az óriási lombja alá húzódtak be elfogyasztani az ebédjüket, és a környékünkön annyira kedvelt rétesüket. A fa történetéről Jóna Józsefné így mesélt 1966-ban:
„Göcsörtös ágú, csenevész lombkoronájú tölgy a kenyeri réteses fa. Kikezdte, öregíti az idő, amint a szokást is, amit Mariska néni mondott el róla, vagyis, hogy a fa még megvan, az urasági részes-aratást befejező rétes-evés szokását azonban régen elfújták a celli szelek. Mariska néni, a kenyeri tanácsépület hivatalsegéde tizenhat éves volt akkor, s emlékszik rá, hogy sommások, részes-aratók dolgoztak itt az urasági birtokon, ő harminckét ember között szedte a markot, s mikor letelt a munka, az aratók almás rétest ettek a fa alatt, ezzel ünnepelték a munka befejezését. Volt ott egy épület is valahol, nincs már fala sem, abban aludtak a messziről idejött aratók, s ő félve ment haza esténként, mert szótlan, zárkózott emberek voltak, csak a munka végeztén talált helyet közöttük. Meg aztán lehet is félni egy tizenhat éves lánynak. Nem igaz?… A végző rétes almás rétes volt vagy káposztás, de nem az uraság adta. Ők sütötték maguknak. Régen volt, nagyon régen. A tizenhat éves Mariskát azóta Jóna Józsefnénak hívják. Fiatalsága, kedvessége megmaradt…” (részlet a „Kenyeri réteses fa” című cikkből, Vas Népe 1966. augusztus 17)
Kurva-főd (126): kötött talajú szántóföld volt. Az elnevezésnek természetesen semmi köze nincsen a ledér életet élő hölgyek elnevezéséhez. A népi hagyományok szerint, ezt a talajt „kurva nehéz” volt művelni, ahogy azt az elnevezése is mutatja.
Kábosztáskert vagy Káposztáskert (127): szántóföld volt, ahol az egykori cselédeknek kis konyhakerteket mértek ki. Itt aztán saját családjuk számára termeszthettek konyhakerti növényeket. Az elnevezésből is látható, hogy elsősorban káposztát termesztettek itt.
Halastó-kert (128): kisebb szántóföld a Lánka patakból kiöblösödő Halastó mellett. Hasonlóan a Káposztáskerthez, ezen a területen is konyhakertek voltak kimérve. Egy-egy földrészlet személyenként mindössze 400 négyszög-öl volt, és egy családon belüli földek nem kerülhettek egymás mellé. Ezzel biztosították, hogy egy-egy családon belül ne alakuljanak ki nagyobb, összefüggő földterületek. Ez azt is jelentette, hogy nagyon keskeny földdarabok keletkeztek. Édesapám elbeszélése szerint még nagyapám is arra panaszkodott, hogy az ökrösszekér nem tudott megfordulni a földjükön, a föld elején és a végén is ki kellett fogni az ökröket a szekérből a megforduláshoz. Itt a jobb minőségű föld miatt sokfajta konyhakerti növénnyel foglalkoztak.
Jól látható a hatalmas kiterjedésű Halastó a Csikbai és a Temető utca között, felettük pedig a Halastó kert apró parcellái (pirossal jelöltem) ezen az 1857-ben készült térképen.
Horvát-birtok (129): a szántóföld az egykori tulajdonosáról, a Horváth családról kapta a nevét. Korábban grófi földek voltak ezen a területen, Mintabirtok néven is ismerték. Általában több évre, művelésre bérbeadott terület volt.
Cserepesi-düllő vagy Cserepes (130): legeltető terület volt sertések számára. Az állatok szabadtartásos karámja mellett kis pásztorkunyhók álltak, amiket cserépfedéssel láttak el az építéskor. Ezeknek a cserepes kunyhóknak az emlékét őrzi ez az elnevezés.
Kis-hurka vagy Kis-burka (131): sík, szántóföld volt. A tábla közepén egy egykori holt meder mélyebb maradványai voltak, amiben nagy esőzések alkalmából sokáig megmaradt a víz. Ez a terület a nevét erről a hurka alakú holt mederről kapta.
Gyertyán-szeg (132): vízmosásos, erdős sík terület volt, majd szántóföld. A határnak ebben a szegletében valamikor gyertyánfákból álló erdő volt. Innen maradt meg az elnevezése is.
Tiszta-rét (133): régen mocsaras rét volt, majd szántóföld. A mocsaras területen egykor rengeteg gaz és gyomnövény osztozott, szinte megközelíthetetlenné téve a földrész távolabbi pontjait. A elnevezése tehát nem más, mint egy gúnynév, amit a rengeteg gyom miatt használtak rá.
Cinde-rít vagy Cinder-rét (134): egykor a Tiszta-rét része volt, később szántó lett. Egykori tulajdonosáról, a Czinder családról kapta a nevét.
Csikbaji vagy Csikbai (135): lapos szántóföld a Lánka patak mellékén. Itt volt a régi korokban Kenyeri település egyik ősi területe. Cserepeket, kőkorszaki és kelta eredetű edénydarabokat is találtak a területen. A terület a nevét a szomszédos Lánka patakban élt, nagy számú réti csík halról kapta. A Rába folyó és a Lánka patak szabályozása és a mocsarak lecsapolása miatt a patakból nem csak a víz, de a csíkhal is eltűnt. Korábban tömegesen fordult itt elő, fontos böjti tápláléknak számított, és a csík-halászatot a 19. századig, mint a halászat külön ágazatát tartották számon. Nagyságát tekintve a csíkhal 15-35 centiméteresre nő meg, tömege 80-150 gramm között mozog. Az éjjel aktív hal, napközben az iszapban rejtőzik el. Étrendjét tekintve rovarokat, férgeket és ízeltlábúakat keresgél az iszapban, valamint a vízben lévő növényi törmelékeket is elfogyasztja. Nagyon szívós és igénytelen hal, a telet az iszapba rejtőzve tölti el. Még a víz időleges kiszáradását is el tudja viselni. Ennek a halnak a nevét őrzi ez a földterület.
Csak iszapos fenekű tavakban és folyókban él a réti csík. A telet az iszapba rejtőzve tölti el, s oda vonul el, ha a víz a nyári hőségben elpárolog. Ebben a helyzetben hónapokig kibírja minden baj nélkül. Nem merül álomszerű állapotba, hanem éber és mozgékony, s ha újra vízbe kerül, vidáman fickándozik, ami annak a bizonyítéka, hogy az iszapban való tartózkodást nem veszi természetellenes helyzetnek (forrás: Brehm – Az állatok világa 1901)
Szérűskert (136): az urasági szántóföldekhez tartozó, döngölt talajú, elsimított terület, ahol a learatott gabonát asztagokba gyűjtötték, kicsépelték. A cséplési munkák után ezen a területen tárolták a szalmát, valamint a szálastakarmányokat. Itt álltak a grófi birtokról származó szalmakazlak is. A terület neve is ezeket az időket idézi, hiszen a szérűskert nem mást jelent, mint egy olyan földet, ahol kazlakban, boglyákban takarmányféléket halmoznak fel. Ma szántótóföld, gyep és a focipálya található a területen.
Vasúti-tábla (137): szántóföld, a vasútvonal melletti táblát nevezték így.
Györ-major vagy György-major (138): a Rába folyó mellékén található, egykor vízmosásos erdőség volt ezen a területen. Az ártér melletti hatalmas erdőterületek kivágásával a grófi családnak gyors jövedelemszerzésre nyílt lehetősége, amiből aztán a fejlesztéseket is megtehette. A kivágott erdők helyén új szántók, legelők jöttek létre. Ezek művelése azonban nehézkes volt a viszonylag nagy távolság miatt. Az ökrös-szekerek korában, a Kenyeritől való 5-6 kilométeres távolság bizony egy óránál is több utat jelentett egy-egy irányban. Ezért Cziráky György gróf egy új major építése mellett döntött. Az 1925-26-os években építették meg a majort, a grófi birtok Kenyeri központjától legtávolabbi területén. A majorban hat családnak elegendő lakóépületet, fedett istállókat, gazdasági épületeket, ásott kutat építettek. A lakrészekben két-két család lakott, akiknek szobái a közös konyhára nyíltak. Az önellátás minden kelléke biztosított volt. A majorba, Csóka Sándorné, Irén néni (95 éves) emlékei szerint, elsőként Szár Dénes, Horváth Bertalan, Bókkon Dénes, Jóna Sándor, Rudi Sándor, Liszka József, Halász Ferenc és Krétai Béla költöztek családjaikkal. A major helyi gazdája, vezetője – akit hajdúnak is neveztek – Krétai Béla volt, akivel szinte minden nap egyeztette az elvégzendő munkákat az uradalom gazdatisztje, aki reggelente lovon vagy fogattal érkezett a György-majorba. Nevét építtetőjéről, gróf Cziráky Györgyről kapta. A II. Világháború alatt súlyos sérüléseket szenvedett a major, lakói végleg elhagyták. Ma romos állapotban van (itt írtam róla bővebben: Omladozó múlt – A György-major).
2018 tavaszán készítettem ezt a fotót a György-major egykori istállóépületén belülről.
Horvát-sarok (139): egykori tulajdonosáról elnevezett szántóföld a falu külterületének egyik „sarkában”.
Cserepes-düllő-ásó (140): az állatok szabadtartásos karámja mellett kis pásztorkunyhók álltak, amiket cserépfedéssel láttak el az építéskor (lásd 130). Ezeknek a cserepes kunyhónak az emlékét is őrzi ez az elnevezés. A kunyhók melletti területen volt a sertések legeltető területe, ahol szabadon túrhattak, áshattak. Innen az „ásó” kifejezés.
Nah-hurka vagy Nagy-hurka vagy Nagy-burka (141): vízmosásos, terület volt, szemben a Kis-hurkával (lásd 131). Nevét a területen található, nagyobb hurka alakú mélyedésről kapta, ami áradások és esők alkalmából feltelt vízzel.
Zámbó-rét (142): szántóföld, amit földosztáskor a Zámbó család kapott meg. Innen származik a neve is. Ezt a területet Sztálin-tag néven is nevezték egykor településünkön. A Zámbó családról nem találtam információkat.
Gyertyán-szeg (143): egykor hatalmas gyertyánerdő borította a területet, ami kivágtak és szántó lett belőle. Neve megőrizte a gyertyánfák emléket.
Bök-szeglet (144): síkvidékű, parlagon fekvő terület volt, majd szántóföld lett. Régen galagonyás, bokros terület volt. A galagonya terméséből teát főztek, ami nyugtató és szíverősítő hatású, és ezt elődeink is jól tudták. A tövises galagonyabokrokról azonban nem volt könnyű leszedni a termést, a tüskék vége könnyen beletört az ember bőrébe. Ezek miatt a bökős, tüskés galagonyabokrok miatt kapta a nevét ez a területet.
Csihar-rét (145): az egykori tulajdonosáról elnevezett szántóföld.
Gyümölcsös (146): ma a Zámbó-réthez tartozó szántóföld. Egykor kerítéssel bekerített terület volt, gyümölcsfákkal beültetve. Ez volt a grófi család egyik gyümölcsöse. Neve is ebből az időből maradt fenn.
Zámbó-rét-keleti (147): szántóföld, a Zámbó-rét része, amit földosztáskor a Zámbó család kapott meg. Innen származik a neve is.
Rekettye-rét vagy Rekettyerét (148): egykor bokros, gazos terület volt, majd szántóföld lett. Nevét a területen régen nagy számban megtalálható, megnyúlt lándzsa alakú leveleiről felismerhető, őshonos rekettye bokrokról kapta.
Falu-főd (149): sík, szántóföld. Ez a terület úgynevezett közbirtokossági földrész volt, ami annyit jelentett, hogy a közös tulajdonban levő területek használatának szabályozására alakítottak egy társulást, ami a terület ügyeivel foglalkozott. Hasonló volt a mai osztatlan közös területekhez. Ebből ered a terület elnevezése is: ami közös, az nem más, mint az egész falu tulajdona.
Nagy-Sömöreg vagy Salamon Sömöreg (150): a Sömöregnek nevezett terület része, szántóföld. A Lánka patak választotta el egymástól a Nagy- és a Kis-Sömöreget. Tagosításkor a Salamon család kapta meg, innen származik az újabb neve. A „sömöreg” név eredetéről nem maradtak fenn információk. Egykor az ősi magyar „sömöreg” szót használták a ma pikkelysömörnek nevezett betegség megnevezésére. Talán ehhez van köze az elnevezésnek: éppen olyan kis dimbes-dombos, vörös bokroktól foltos volt ez a földterület, mint amilyen az emberi bőrön megjelenő pikkelysömör.
Kis-Sömöreg vagy Tót-Sömöreg (151): a Sömöregnek nevezett terület része, szántóföld. Tagosításkor a Tóth család kapta meg, innen származik az újabb neve. Az előzőekben írtam a „sömöreg” szó véleményem szerinti eredetéről. Meg kell még említenem, hogy ezen a területen volt egykor a Sürü-kút, a Lánka patak partján. Ez a kút a reggel a mezőre induló, és este a mezőről hazatérő állatoknak, igavonóknak volt a találkozóhelye. Itt oltották szomjukat az állatok. Bizonyára a „sürü” név is ezt jelzi: sűrűn volt használatban a kút, minden napszakban volt valaki a közelében.
Zárda-Sömöreg (152): a Sömöregnek nevezett terület része, szántóföld. A terület elnevezése 1917-ből származik, amikor egy jóakaró Zárda építésre hagyta örökül ezt a földet.
Az egykori kenyeri lakos, Nemes Lászlóné (született Pákai Ágnes) életének 82. évében, Kenyeriben békésen meghalt. Temetésére sokan érkeztek, rokonok és ismerősök. Néhány nap múltán az örökösök összegyűltek, hogy az elhunyt jelentős vagyonának megosztásában megegyezzenek. Hamarosan szembesültek vele, hogy feleslegesen érkeztek. Ágnesnek más volt az elképzelése, és végrendeletben rendelkezett ingóságairól, földjeiről, házáról. Minden saját és férje után örökölt vagyonát egyetlen célra hagyta hátra: létesüljön Kenyeriben apáca-zárda, és az apácák vezetése alatt alapítsanak óvodát a falu kisgyermekei számára. (részlet a Minden jóra készen című korábbi bejegyzésemből)
Nemes Lászlóné (született Pákai Ágnes) sírja a kenyeri temetőben, aki minden vagyonát a ma is álló zárda-óvoda építésére hagyta, köztük a Zárda-Sömöreg néven ismert földterületet is (saját fotóm 2017).
Mester-domb (153) és Mester-tag (156): dombos, lankás szántóföld. Egykor a falu gyermekeinek olvasásra, írásra, erkölcsre és vallásra tanítását mindössze egyetlen tanító, a „mester” látta el falunkban. Ő volt egyben a falu kántora is. Egy-egy tanító sokszor évtizedekig töltötte be ezt az állást, akit a két településünk esküdtei és bírái nagy körültekintéssel, közösen választottak meg. A tanítóval aztán úgynevezett „Mester állomásra szóló szerződést” kötöttek. Ebben a szerződésben pontosan részletezték az elvégzendő feladatokat és az érte járó pénzbeli és természetbeni javadalmazást is. A mester-szerződésben ez a földterület is szerepelt, aminek megműveltetése és a termésből származó haszna is a tanítói javadalom része volt. Innen származik a neve.
Páskom (154): dimbes-dombos legelőterület volt. A „páskom” egykor gyakran használt szó volt, de mára teljesen eltűnt a köznyelvből. Jelentése: közös legelő. Kenyeri esetében is erről van szó, ez a terület egy közös használatú sertéslegelő volt egykor.
1991: két férfi a kenyeri faluszélen az elégedett röfögéssel turkáló disznók mellett. Ágoston Károly és Ferenc, ők vigyázzák a háztájiból kihajtott állatokat. Még az ükapjuk is kanász volt, aki a páskomban legeltette a sertéseket (fotó: Vas Népe)
Csutora (155): egykor ezen a területen szőlőt termesztettek a Kenyeriek, majd szántóföld és erdő lett. A neve a szőlőtermesztés időszakából származik. A „csutora” főnév egyik egykori jelentése: apró talpon álló, főleg fából, ritkábban fémből készült kulacs, amiben bort tartottak.
Pap-rét (157) és Pap-domb (159): sík vidékű szántóföld, mellette pedig egy dombos terület. Hasonlóan a Mester-taghoz, a nevét ez a terület is a használójáról kapta. Ezek a földek a mindenkori kenyeri plébános természetbeni javadalmai, járandóságai voltak. A falu papja szervezte a megművelésüket és javadalmaik haszna is őt illette. A Pap-domb alatt folydogált egykor a Lánka-patak, míg a szabályozás során nem terelték be a mai medrébe. Gyermekkoromban – és elődeink gyermekkorában is – a falu gyerekeinek téli szánkózási helye volt ez a domb.
Káró-főd vagy Károl-főd (158): sík vidékű szántóföld. A nevét bizonyára a Károly névről kapta, de a név eredete, tulajdonosa ismeretlen.
Jeddző-főd vagy Jegyző-föld (160): sík vidékű szántóföld. Hasonlóan Mester-taghoz és a Pap-réthez, ez is javadalmi földterület volt. A község mindenkori jegyzőjének természetbeni juttatásai, javadalmai közé tartozott ez a földterület. Innen származik a neve is.
Sós-vőgy vagy Sós-völgy (161): enyhén lapos szántóföld volt eredetileg, majd szőlőtermesztésre használták. Később újra szántóföld lett. A „sós” megnevezéssel kapcsolatban nem találtam semmilyen információt. Talán a völgy szárazságára utal a sós kifejezés.
Zsellér-sós-vőgy (163): A Sós-völgyhöz tartozó erdő és szántóterület volt. Az egykori parasztság alsó rétegéhez tartozó zsellérek javadalmi földjei voltak itt kimérve. Ők voltak azok, akik nem rendelkeztek saját kezelésben lévő földdel, ezért pénzbeli és terménybeli fizetésért végeztek munkát a gazdaságokban. Nevüket őrizte meg ez a földrészlet.
Közbirtokossági-erdő (164): az egykori sík vidékű legelőre telepítették a későbbiekben az erdőt. Ez a terület is úgynevezett közbirtokossági földrész volt, hasonló volt a mai osztatlan közös területekhez. A ritkás erdőt disznó-páskomnak, azaz sertéslegelőnek használták.
Hosszi-düllő (165): sík vidékű szántóföld, közepén enyhe völggyel. Nevét a nagysága, a hosszúsága magyarázza: a köz mögötti kertek végétől a Középső-dűlőig tartott.
Kurdi-főd vagy Bokor-melletti föld (166): két részből álló szántóföld, aminek ezt az oldalát Bokor-melletti földnek is mondták. Ezt a nevét a Bokor családról kapta, akinek a háza volt az utolsó a Közön, ami mellett kezdődött ez a földterület. Az 1850-es évek közepén készült kataszteri térképeken még Urasági szántóföld néven tüntették fel, így biztosan a grófi család tulajdonát képező szántóföld volt egykor. A Kurdi elnevezése ismeretlen.
Középső vagy Közép-düllő (167): sík szántóföld, a település határáig tartó földek között. Nevét onnan kapta, hogy mindenütt Kenyeri földek veszik körül, azok között, középen található.
Kurdi-főd vagy Sömjéni-uti föld (168): a két részből álló Kurdi-főd másik oldala, amit az 1850-es évek közepén készült kataszteri térképeken Sömjéni úti szántóföld néven tüntették fel. Egykori nevét is innen kapta, a Kemenessömjénbe vezető út mellett fekszik. Erről az útról még azt is tudjuk, hogy amikor egykor a Kenyeriek a celli búcsújárásra mentek, akkor a szekerekkel a Közön hagyták el a falut, majd a kavicsos Sömjéni-úton át, mezei utakon érkeztek meg Kiscellbe a mai Pityervár melletti úton. A Kurdi elnevezés ismeretlen.
Új-tag (169): sík szántóföld, ami korábban a grófi család birtoka volt. Nevét az 1930-as években kapta, ugyanis a földmegváltás során ekkor vásárolták meg a területet a község lakói a Cziráky családtól. Mivel ez a földrészlet került a legújabban az új tulajdonosaihoz, ezért lett új-tag a terület neve.
Öreg-cser (170): erdős terület, majd gyenge minőségű szántóföld. Az 1850-es években még Cser néven találjuk meg a térképeken ezt a fás területet. A gyenge minőségű talajokon is megélő, és a szárazságot jól tűrő csertölgy ültetése ideális választás volt ezen a területen. A fák magassága kifejlett korukban elérhette a 25-30 métert is. Bizonyára ezért is van az, hogy az 1900-as évek elején már Öreg-cserként szerepelt, utalva a cserfák méretére és korára. Az erdők eltűntek ugyan, de a csertölgy erdők nevét ma is őrzi ennek a táblának a neve.
Új-cser (171): erdős terület, majd gyenge minőségű szántóföld. Az Öreg-cserhez hasonlóan itt is csertölgy erdő állt egykor. Ezen a területen azonban az 1900-as évek elejéig megmaradtak az erdők, csak ezt követően vágták ki a fákat, és törték fel a talajt szántóföldnek. Természetesen a neve is ezt jelzi: ebből a területből újabban lett szántóföld, mint az Öreg-cserből.
Új-cser hátulja (172): erdős terület, majd részben feltört gyenge minőségű szántóföld. Az Új-cserhez tartozó terület a „hátulja” nevet a falutól való távolsága miatt kapta: ez a földrészlet volt a legmesszebb, leghátul a falutól, egészen a csöngei határig tartott.
Sanyarú (173): a Sós-völgyhöz tartozó szántóterület volt, majd erdő lett. A területen található silány minőségű föld nagyon gyenge, sanyarú termést adott, ezért úgy döntöttek, hogy újra erdősítik. A nevét is a gyenge talajából megtermelhető kevéske termésről kapta. Később a falu kanászai számára jelöltek itt ki kisebb földterületet, amit a falu meg is művelt számukra. Termése azonban ennek is nagyon gyenge volt.
Csucs-remisz (174): háromszög alakú ritkás erdős bokros terület, a legeltetett állatok pihenőhelye. A „remisz” főnév régi magyar szó, jelentése: erdős, bokros terület. A „csucs” pedig arra utal, hogy a terület egy háromszög csúcsaiban végződik.
Düllelő-proletár vagy Bokros-proletár (175): sík, füves terület volt néhány kisebb fával, majd később szántóföld lett. Nevének első fele a grófi korszakra utal. A rideg állattartásban tartott urasági tehéncsordát – azaz a gulyát – erre a földdarabra terelték a gulyások a nap közepén, ahol az árnyat nyújtó fák alatt deleltek, dülledtek, pihenhettek. A név második fele 1919-ben keletkezett. A magyaroszági tanácsköztársaság idején ezt a földterületet osztották ki a kizsákmányolt bérmunkásoknak, azaz a proletároknak, akiknek semmijük nem volt a puszta munkaerejükön kívül, aminek áruba bocsátásából éltek. Így alakult ki a grófi időszakra és a kommunizmusra is utaló neve.
Középső-proletár (176): sík, füves terület volt néhány kisebb fával, majd később szántóföld lett. Hasonlóan a Düllelő-proletárhoz ez a terület is 1919-ben kapta a nevét, a tanácsköztársaság ideje alatt. Ezt a földterületet is kiosztották a kizsákmányolt bérmunkásoknak, azaz a proletároknak. Mivel a földterület a Düllelő-proletár és a Vasúti-proletár között, középen helyezkedett el, ezért kapta a „középső” előnevet.
Vasúti-proletár (177): sík, füves terület volt néhány kisebb fával, majd később szántóföld lett. Hasonlóan a Düllelő-proletárhoz ez a terület is 1919-ben kapta a nevét, a tanácsköztársaság ideje alatt. Ezt a földterületet is kiosztották a proletároknak. Mivel a földterület a Celldömölk-Kenyeri közötti vasútvonal mellett feküdt, ezért kapta a „vasúti” előnevet.
Leányka patak vagy Lánka-patak (178): a legrégebbi 1770 körüli térképeken már a Lánka (akkoriban Lanka) néven szerepel a patak, utána a „Graben” szóval, ami árkot jelent. Így aztán bizonyosak lehetünk benne, hogy egykor is egy időszakos patakról volt a Lánka, ami a térkép készítésének idején talán csak egy hosszanti ároknak tűnhetett. A Lánka patak Sárvár térségében a gércei dombok között, a Rába jobb partján ered, majd a dombokat elhagyva a régi Rába ártér szélén, a Kemeneshát lábánál folyik tovább. Falunk utcáinak végében halad, keresztezi a Rábakecölbe vezető utat, majd végül Pápocnál folyik a Rába folyóba. A mai meder a régi holtmedrekben és a Rába régi erein vezet a torkolat felé. A patak szabályozott hossza kereken 27 km. A patakmeder közelében néhány helyen kis halastavak is kialakultak. Ilyen volt Kenyeriben, a Rába melletti erdőkben a Nagy tó, a Buzogányos tó és a Csiga tó, Rábakecskéden pedig a Suttonyi tó az uradalmi malom mellett, valamint a Négyházi kistó a falu végén. Ezek a tavak önállóak voltak, csak az esőzések és esetleges árvizek adták a vizüket. A Temető utca végén volt, a talán mindenki által leginkább ismert Halastó, ami tulajdonképpen nem volt más, mint a Lánka patak kiszélesedése. A Lánka patak történetéről, kialakulásáról, a Kis patak a falu szélén című bejegyzésemben írtam korábban.
A Lánka patak korábban a tavaszi áradások során megtöltötte a mára szinte teljesen kiszáradt medrét. A fotót a Rákóczi utca végén készítettem 2015 márciusában.
Rába (179): településünk legközelebbi folyója, ami évszázadokon keresztül meghatározta településeink életét és mindennapjait. A szabályozása előtt mocsaras partja elrejtette elődeinket a tatárok, törökök elől, ugyanakkor árvizei többször elöntötték falunkat. Vízének ereje számtalan vizimalom működését biztosította, amiről a Rába és a vizimalmok bejegyzésemben írtam korábban. A történelem során számtalan árvíz sújtotta falunkat. Az első árvízzel kapcsolatos írásos emlék 1402-ből származik. 1888-ban pedig akkora volt az árvíz, hogy a Lánka patak töltését is átszakította a víz, és az egész Suttonyt elöntötte. A régi „Négy háznál”, a mai Kossuth utca végén majdnem egy hétig a padláson voltak a lakók, akiknek teknőben vittek élelmet és innivalót, mivel az ott lakók is csak így tudtak az utcákban közlekedni. A néphagyomány szerint az ár levonulása után, az egyik nyitva felejtett kemence belsejében egy nagy csukát talált a ház gazdája. A Rába árvizeiről a „Zúgva, bőgve törte át a gátot” bejegyzésemben írtam korábban. Az 1900-as évek elején aztán sikerült valamelyest megzabolázni a néha vad folyót. A szabályozások és az 1930-as években megépített műgát segítségével napjainkban már nagyon ritkán fordul elő, hogy az ártérből kilépne a folyó áradáskor. A gátak építéséről és a szabályozásokról a Műgát a Rábán című bejegyzésemben írtam korábban.
Eddig tartott az 1965-ben összegyűjtött, Kenyeri és Rábakecskédi földrajzi nevek sora. Három bejegyzésemben igyekeztem kiegészíteni ezt a gyűjtést, és a lehető legtöbb információt szerettem volna megosztani a lassan eltűnő nevekkel kapcsolatban. A téma lezárásaként átolvastam dr. Horváth István egykori plébános kéziratait, aki hozzám hasonló szemlélettel közelítette meg ezt a témát az 1960-as években: „A levéltári iratokból és a szájhagyományból összegyűjtöttem annyi dűlőnevet, amennyit csak tudtam, és egyes csoportokba tömörítve felsorolom őket… Ha értelmük magyarázatra szorul és képes leszek erre, ezt is közlöm. Megjegyzem a felsorolandó dűlőnevek közül sokat ma már nem ismernek, és azt sem tudják, hol voltak az általuk jelzett területek” – írta a plébános. Az általa összegyűjtött dűlőnevek közül szeretnék még felidézni néhány olyan érdekességet, amiről ez idáig még nem ejtettem szót. Sajnos a most következő nevekről már csak nagyon kevés információ maradt fenn, így a pontos helyüket is nehéz lenne meghatározni.
Bődi-gödör: a néphagyomány szerint, egy Nemesbődről származó gazda ment arra a szekerével, de az esőzések után felázott út-mélyedésben teljesen elsüllyedt a szekerével együtt.
Hamudombi-dűlő: az állandó árvízveszély miatt az ősi Kenyeri település lakosai erre magasabban fekvő, domboldalra költöztették át a falut egykor (Kenyeri település feltételezett második települési helye).
Erős-lik-útja: a dűlőbe vezető úton volt egy hatalmas mély gödör, amiben gyakran elakadtak a szekerek.
Koldusdombi-dűlő: vándorló koldusok szoktak itt tanyát verni, majd néhány nap múlva tovább álltak.
Pozdomális-dűlő: a név a latin „Post domalis” szóösszetételből ered, aminek jelentése lakott terület melletti.
Bagó-rét: nevét a falusiasan kiejtett bagoly szóról kapta, több bagoly is élt ezen a területen.
Hamu-rét: az egykor erdős területen nem vágták ki a fákat, hanem egyszerűen felégették, és így lett belőle rét.
Keceli-erdő: rábakecskédi erdőrész a Rába partján, ami a legközelebb esett a szomszédos Rábakecöl faluhoz.
Avitt-téglaszin: korábban már olvashattak az 1800-as évek végén létrehozott grófi téglaégetőről, amit Téglaszin néven ismerünk. Korábban az 1700-as évek közepén is létezett valamilyen téglakészítésre szolgáló földterület a kenyeri határban. Mivel később már nem használták téglakészítésre, ezért csak „avitt”, azaz elavult néven nevezték el egykor. Édesapám szerint a Kenyeri templom téglainak egy része is innen, az Avitt-téglaszínről származik.
Szénégető-dűlő: az egykori uradalomhoz tartozó szénégetőhöz vezető út melletti földterület volt.
Öttevényi-úti-dűlő: római légiók által, az egykori Pannonia területén épített, a településünk határában is megtalált, kövezett, cementezett út volt ennek a dűlőútnak az alapja. A neve bizonyára abból ered, hogy a Szombathely-Győr közötti út egy szakaszáról van szó, ami Öttevény településen is áthaladt. Hogy milyen nagy odafigyeléssel hozták létre ezeket az utakat az is bizonyítja, hogy az utak építése és fenntartása kizárólag a légió katonáinak feladata volt. A helyi lakosságnak a római utakkal kapcsolatban nem volt semmilyen közmunka kötelezettsége.
Kőhengeres útra dűlő: a földterület melletti utat kőhengerrel simították le egykor a kavicsozás után.
Török földek: a Kenyeriben földbirtokos egykori enyingi Török családról elnevezett területek.
Bordács-rét, Halmi-rét, Halász-tag, Szőke-uti-dűlő, Jáki-csucs, Simolák-földje, Finta-rét, Bíró-tag (és még számtalan személynévhez kapcsolódó elnevezés): élő és kihalt kenyeri, kecskédi és csöngei családokról elnevezett földterületek voltak.
Tilos-gyep: a jobbágyok számára tilos volt erre a területre bemenni és állatokat legeltetni.
Cifralapi-dűlő: a betyárok tanyája volt ez az erdős terület, ahol a fatörzsbe vésett betyárnevek „cifrán kiforrtak” a fából.
Haranggyepi-dűlő: a néphagyomány szerint, az uradalmi bikák itt húztak elő egy a a török időkben elrejtett harangot a földből.
Ördög-földje és Ördög-fürdője-dűlő: a néphagyomány szerint ezen a területen, élő alakban kísértette meg az arra járókat maga az ördög. Mikor már sok embert megbabonázott, a falu bírái egy garabonciás diákot kértek meg, hogy tegyen valamit a falusiak érdekében. A diák szívesen segített is. Kiment az Ördög-földjére, ahol mellé is szegődött a bestia. De a diák nem ijedt meg, addig beszélgetett sétálva az ördöggel, amíg egy mély, mocsaras területre nem értek, ahol aztán az ördög belelépett a vízbe, és örökre elsüllyedt. Így szabadultak meg a Kenyeriek az ördögtől, és az elsüllyedt ördög helyén található dűlőt ennek emlékére nevezték el „ördög-fürdőjének”.
Bizonyára számtalan olyan dűlőnév maradt ki ebből a három bejegyzésemből, amiket olvasóim családjában emlegettek egykoron. Sajnos azonban a szájhagyomány útján terjedő megnevezések közül nagyon sok tűnt el az utóbbi 100 évben, és az egyre nagyobb méretű földterületek, szántók összeolvadása miatt, még több fog örökre elveszni a következő évtizedekben. Ahogy számoltam, így is sikerült több mint 230 olyan elnevezést, dűlőnevet felsorolnom, amelyek talán ennek a blognak a segítségével is, legalább írásban fennmaradthatnak még egy ideig.
Köszönöm, hogy velem tartottak.
Pörneczi Tamás – Kenyeri, 2022. május
Források: Vas Megye Földrajzi Nevei 1982; korabeli napilapok cikkei; MOL térképtár; dr. Horváth István plébános kéziratai; Köszönet édesapámnak, Pörneczi Norbertnak (82 éves).
