Rábakecskédi menyasszonyok

1944 januárjának első napjaiban, Horváth István plébános a mécses fénye mellett olvasgatta az újév friss napilapjait. Az öt éve tartó háború, a messzi frontokon harcoló falubeliek, az újságokban közölt veszteséglisták (=halottak és sebesültek névsora, adatai), ezen a csendes téli estén távolinak tűntek számára. Az elolvasott cikkek alapján úgy érezte, hogy ez az év végre meghozza a várva-várt békét mindenki számára, és az elgyötört katonák hazatérhetnek családjaikhoz. Lecsukta a szemeit és szinte maga előtt látta az újra feléledő faluját: fiatalembereket, amint a mezőn dolgoznak, amint házaikat szépítik vagy mosolygó gyermekeikkel és feleségükkel sétálnak a vasárnapi szentmisére. Talán ekkor született meg a gondolat a fejében: ha a háború véget ér, akkor a boldog családi élet újbóli megteremtésében segíteni kell a fiatal lányoknak, özvegyasszonyoknak, házasulandóknak.

Horváth Imre és Tischlér Emma házaspárt alakítanak az 1943-ban megrendezett, megyei KALÁSZ leánynapon, ahol 300 lány és falunk lakossága előtt elevenítettek fel egy teljes esküvőt és lakodalmat a Lánka pártján. Később Imre és Emma a valóságban is összeházasodtak. (Bővebben itt írtam róluk a Gyöpi lakodalom című bejegyzésemben)

A plébános közeli békéről békéről szőtt álmai sajnos nem valósultak meg. Miközben országunk vezetői a háborúból való kilépést igyekeztek előkészíteni, a német birodalom vezérkara, a legnagyobb titokban elfogadta a „Margarethe I” hadműveletet, ami nem volt más, mint az ország teljes német megszállásának terve, amit az 1944. március 15-i ünnepség után meg is valósítottak. A „Trójai faló” elnevezésű csapatműveletek során, a német hadsereg csapatai látszólag az orosz front irányába vonulásnak álcázták tevékenységüket, miközben vérontás nélkül foglalták el az országot. Ehhez azért az is hozzájárult, hogy a bevonulás napján a kormányzót Hitler magához kérette, hogy ne tudja ellenállásra felszólítani a magyar csapatokat. Beigazolódott Weichs tábornagy híressé vált szófordulata, miszerint „Magyarország megszállása harc nélkül 24, harc esetén 12 órát fog igénybe venni, mert akkor elmaradnak az üdvözlő beszédek.” Ezekről a közeljövőben bekövetkező katonai műveletekről azonban Horváth István plébános semmit sem tudhatott 1944 januárjában, így gondolatait hamarosan tettek követték: nekilátott a „rábakecskédi menyasszonyképző tanfolyam” előkészítésének.

Bizonyára senki sem gondolja, hogy a plébános ötlete példa nélküli volt a világban. A korabeli magyar napilapokat lapozgatva rábukkanhatunk néhány hasonló, háziasszonyok és menyasszonyok képzésre szerveződött kezdeményezésre. Lady Narthcott, egy londoni úriasszony, a gazdag ifjú hölgyek számára alapított iskolát 1912-ben Angliában, amiről a magyar lapok olykor gúnyos hangnemben adtak hírt.

Az újságíró elképzelése az iskoláról, Kecskeméti Újság, 1912. június 7. 

Két évvel később már komolyabb hangvételű írást találtam a Mohácsi és Vidéke lapban, a svédországi Göteborgban alapított különleges iskolatípusról, amit az ottani nép nevezett el „menyasszonyok iskolájának”.

Messze Svédországból, Göteborgból érkezik a hír, hogy ott a népiskolát elvégzett tizenhat—tizennyolc éves leányok részére iskolát állítottak föl… A menyasszonyok iskolájában az első hat hónapon át sütnek-főznek, a másik hat hónapban a lakás higiéniájával ismerkednek meg, a harmadik félévben megint sütnek-főznek, a negyedik félévben mosnak, vasalnak, ruhát varrnak, foltoznak, baromfi udvart gondoznak, kertet művelnek, az ötödik félévben az intézet mellett lévő gyermekmenhelyen, gyermeket ápolnak és nevelnek.
Valami meghatottság, a távoli északi nép iránt való tisztelet fakad lelkünkben, mikor ez új iskolájukra gondolunk. Ha ebben a művelt, hazánknál kedvezőbb egészségügyi viszonyok között élő országban meglátják szükségességét a menyasszonyok iskolájának, mit szóljunk mi magyarok, ahol a hazai temetőkben évről-évre több apró sírgödröt ásnak, s a gyermekek ezrei az anyák tudatlansága miatt halnak meg. Mi tudjuk mérlegelni a svéd menyasszonyok iskoláját. Csak azt sajnáljuk, hogy nem minálunk nyitották meg ezt az iskolát. Pedig itt Magyarországon, ahol kuruzslók gyógyítanak, itt, ahol a nemtörődés olyan nagy, hogy emiatt a hat éven aluli elhalt gyermekek száma több millió, itt volna reá igazán nagy szükség. Mi azonban csak panaszkodunk, sírunk, jajgatunk, de nem gondoskodunk a jövő nemzedék hivatása biztosításáról… (Mohács és Vidéke, 1914. március 29).

Menyasszonyok iskolája Németországban (Az Est napilap, 1933. január 31-i számából)

Az első hazai újságcikkeket követően harminc évnek kellett eltelnie, mire Magyarországon is belátták annak jelentőségét, hogy mennyire hasznos lehet a fiatal hölgyeket felkészíteni a házaséletre. „Mielőtt a saját háztartásuk úrnői lennének, a családi élet és a háztartás minden ágában alapos tájékozódást szerezzenek és mint tökéletes háziasszonyok vonuljanak be a mézeshetek után a bűvös új otthonukba” – olvashattuk a Pesti Naplóban egyik iskola célkitűzését. Természetesen a férfiak „házaséletre tanítására” is voltak próbálkozások több-kevesebb sikerrel. A magyarországi „menyasszonyképző” tanfolyamok a II. Világháború előtt néhány évvel indultak. Országos napilapok sora számolt be 1938-ban, a Kecskeméti Feleségképző Akadémia nagysikerű előadássorozatáról, ami a kecskeméti református lánykör tagjai számára tartott ismeretterjesztő előadásokból nőtte ki magát „akadémiává”. Nagyon sokan szerették volna az itt elhangzott előadásokat meghallgatni, ezért úgy döntöttek, könyv alakban is megjelentetik a teljes anyagot. A „Nékem olyan asszony kell” című, százhetven oldalas könyv tizennégy okos, érdekes előadás gyűjteménye, amelyekben nyíltan beszélnek a házasságról, a szerelemről és mindegyikben nagyon sok megszívlelésre méltó dolgot találnak nemcsak a hölgyek, hanem a férfi olvasók is.

Két menyasszony a feleségképzőről, akik vőlegényt találtak maguknak. (Magyarország napilap 1938. május 1)

Az újságokban megjelenő híradások szerint Pécs városa volt az első, ahol még ennél is nagyobb jelentősége volt a tanfolyamok elvégzésének. A „Menyasszonyok iskolája népművelési tanfolyam” címen meghirdetett képzéseket évente több alkalommal is megszervezte a város, alkalmanként 60-80 fiatal hölgy részvételével. A népszerűségnek azonban kézzelfogható oka is volt: Pécs „város polgármestere, valamint a Közjóléti Szövetkezet kimondotta, hogy házasodási kölcsönt, illetőleg nagyobb szövetkezeti juttatást csak annak a családnak, illetőleg jegyespárnak ad, amelynek nőtagja a tanfolyamot elvégezte” – olvashatjuk a Dunántúl című folyóirat, 1942. július 23-i számában. Olyannyira komolyan vették az iskolát Pécsett, hogy 1943 tavaszán a helyi népjóléti ügyosztály még újságcikkben is igyekezett felhívni erre az érintettek figyelmét. „Házasodási kölcsönben csak azok a leányok (esetleg özvegy, de nem elvált asszonyok) részesülhetnek Pécsett, akik a miniszteri rendeletben előírt minimális feltételek igazolásán kívül azt is igazolják, hogy a Menyasszonyok Iskoláját elvégezték. Ezt azért kell ismételten hangsúlyozni, mert az eddigi tapasztalatok szerint olyanok végzik el az iskolát, akik nem is szándékoznak kölcsönt kérni, ez utóbbiért viszont olyanok folyamodnak, akik az iskolát nem végezték el. Ez a kérelmek elintézésénél sok nehézséget okoz, és általában azok elutasításához vezet.”

Részletes tájékoztató cikk a pécsi iskolával kapcsolatban (Dunántúl napilap, 1943. április 2)

Ilyen előzmények után az agilis, fiatal Horváth István plébános, aki egyházi feladatai mellett, aktívan részt vállalt „világi” eseményekben is, nagy erőkkel nekilátott a szervezésnek. Elsőként igyekezett megnyerni a terveinek olyan előadókat, akiket a kenyeriek, kecskédiek és környékbeliek is jól ismertek, megbíztak bennük. Fontos szempont volt az előadók vallásos életvitele, példamutatása is. A nyolcnapos tanfolyam előadóinak neveit az 1944. február 26-i Kemenesalja újság cikkéből ismerhetjük meg. Igyekeztem azt is kideríteni, hogy a cikkben felsorolt nevek pontosan kiket is rejtenek.

A katolikus egyházat Dr. Király János (a vámoscsaládi „Szent Márton” templom esperes plébánosa), Dr. Nemes Vazul (1941-től a celldömölki plébánia egykori vezetője, alakját ma is őrzi celldömölki nagytemplom „Szűz Mária mennybemenetele” tárgyú festménye), Pócza István (a rábakecöli „Rózsafüzér Királynője” templom plébánosa), Tőke Péter (a nicki „Szent Anna” templom plébánosa), Kovács Sándor (a pápoci „Legszentebb Megváltó” templom plébánosa) és dr. Horváth István kenyeri plébánosok képviselték.

Cziráky Pálné (született Andrássy Mária) is tartott előadást a leendő menyasszonyoknak. A fotó Cziráky Pállal történt esküvőjük alkalmából készült 1941-ben, a letenyei Andrássy kastély előtt (forrás: Kovács Lajos – Drága szerelmem című könyve). A házaspár a háború végén Kanadába emigrált.

Az előadók egy másik – szintén egyházi jellegű – csoportját, a külsővati és kenyeri premontrei zárdában (=ma az óvoda működik az épületben) tanító apácák képviselték, név szerint: Echinger M. Norberta (soproni származású, eredeti utóneve Marianna; ő volt a rend al-perjelnője), Kulcsár M. Franciska (szintén soproni származású, eredeti utóneve Irén; ő volt a külsővati óvoda első óvónője), Pethő M. Julianna (eredeti utóneve Angéla; a tanítónőképző elvégzése után 1930. augusztus 31-én Külsővaton lépett be a rendbe) és Finta M. Gizella premontrei nővérek, továbbá Tolvay M. Ersilia az Isteni Szeretet Leányai rend nővére Celldömölkről.

A kenyeri KALÁSZ lánykör néhány tagja a Kenyeriben szolgáló premontrei rend vezetőivel, Pethő M. Julianna, Kulcsár M. Franciska és Pethő M. Augusztina nővérekkel 1939. júniusában (köszönet a fotóért Nemes Jenőnének)

A civil előadókat Dr. Neszmélyi Gyula orvos és felesége dr. Neszmélyi Gyuláné (a celldömölki kórház orvosa és felesége; Gyula 1945 szeptemberétől a kemenessömjéni Radó-kastélyban kialakított ideiglenes kórházban is dolgozott, ahol az orvosi teendőket, hetenkénti váltással a celldömölki orvosok látták el), dr. Borsa Pál pápoci körorvos és felesége dr. Borsa Pálné (a zsidó származásuk miatt, 1944 januárjában Nagyváradról Pápocra települt át a család, ahol körorvosként dolgozott Pál; szomorú, hogy 1944 júliusában, a zsidótörvények miatt, az orvos és felesége, két kisgyermekükkel együtt megmérgezte magát), Takács Kálmán a pápoci iskola tanára és felesége Takács Kálmánné született Pócza Teréz (Kálmán 1929 és 1951 között tanítóként, majd 1951 és 1968 között – nyugdíjazásáig – igazgatóként dolgozott a pápoci iskolában; felesége a kenyeri pályamester Pócza Gyula leánya volt, akit mindenki „Baba” néven szólított; bővebben Vitéz Pócza Gyula pályafelvigyázó című bejegyzésemben írtam róluk korábban), Sebestyén Miklósné tanító Kemenesszentpéter, Fessler Erzsébet tanító Celldömölk, Domnanits Margit tanító Rábakecöl, Szele Mária tanító Rábakecskéd (Szelestén született, 30 éves korában került Rábakecskédre, részben az iskola alapítójának akaratából, aki azt kívánta, hogy az egyik tanító mindig nő legyen Rábakecskéden, így a község leányai koruknak megfelelő képzést kapjanak, például a kézimunkázás terén; Pedagógusok nyomában című bejegyzésemben írtam róla korábban), Körmendi Ida tanító Nick (répceszemerei származású, 1948-ig tanított Nicken; ő volt a helyi KALÁSZ leánykör vezetője is, ezért a háború után menekülnie kellett; 1948-ban a püspök megüzente neki, hogy amilyen gyorsan csak tudja, hagyja el az országot; Ausztriában telepedett le osztrák származású édesanyja segítségével), Benkő Gyula pápoci körjegyző és a fővédnök gróf Cziráky Pálné képviselték. Egyetlen előadás erejéig Novák Béla és Hencz János Katolikus Legényegyleti ifjúsági elnökök is képviselték a kecskédi és a kenyeri fiatalembereket.

A pápoci Borsa család mérgezésének híre és két gyermekük halálhíre. Később a szülők is belehaltak a mérgezésbe (Celldömölki Hírlap, 1944. július 22)

Amint látható az előadók az élet számtalan területéről érkeztek, így a változatos előadások anyagainak kialakítása nem okozott nehézséget. Bizonyára számtalan téma felmerült Horváth István plébánosban, melyek közül biztosan elvetett jónéhányat a tervezés közben. A végeredményt szerencsére megőrizte egy forrás, így pontosan tudjuk, miről is esett szó a tanfolyam 8 napja alatt, ahol az előadók kimerítően megtárgyalták az asszonyi hivatás elméletének és gyakorlatának minden szóba jöhető kérdését, a részvevő ötven „menyasszonyjelölttel”.

A tanfolyam megnyitása előtt a hallgatók részt vettek a község közös szentségimádásán a kenyeri templomban, amelyen dr. Nemes Vazul celldömölki plébános mondott szentbeszédet. A rábakecskédi menyasszonyok iskolája 1944. február 27-én, vasárnap délután három órakor kezdődött meg hivatalosan, dr. Horváth István plébános, „A házasság szentsége és a család” című megnyitó előadásával, amit dr. Nemes Vazul plébános, „A gyermek vallásos és hazafias nevelése” című előadása követett. A következő napok programjait és előadóit igyekeztem egy táblázatban összefoglalni.

Az előadásokra Nickről, Répcelakról, Jákfáról, Ostffyasszonyfáról, Rábakecölből, Vönöckről, Celldömölkről, Mersevátról, Pápocról, Kenyeriből és Rábakecskédről érkeztek az ifjú hölgyek. A befejező ünnepségen a résztvevők tréfás házassági jelenetek bemutatásával igyekeztek felvillantani néhány hasznos tanácsot a leendő feleségeknek. Ezeken a rövid előadásokon kacagva szórakozott a megjelent nagyszámú közönség. A helyszínről tudósító egykori újságíró szerint, nyolc napnyi oktatás után „sok tapasztalattal és az örök női hivatásban megerősödve, áhitatos lélekkel mentek haza” családjaikhoz a Rábakecskéden „végzett”, leendő feleségek.

A kenyeri KALÁSZ lánykör tagjai a plébánossal és a premontrei apácákkal (köszönet a fotóért Nemes Ferencnének)

Arról nem szólnak a feljegyzések, hogy a résztvevő hölgyeknek sikerült-e végül férjet találni, és az elsajátított ismeretek mellett, megszívlelték-e a következő közel százhúszéves – de ma is aktuális – gondolatokat: „A férjet – hogy egy csúnya és prózai szót használjak – idomítani kell, okosan, tudománnyal, sőt ravaszsággal is. Ez a fontos feladat az asszonyra vár, akinek megvan hozzá a legfontosabb képzettsége: az, hogy a tanítvány szeretettel közeledik feléje. És rá vár a másik feladat is, ami ezzel össze­függ, hogy az otthon édes, finom, poétikus, meleg hangulatát megalkossa. A családi tűzhely tónusa ugyanis sohasem a férfitől függ, hanem hölgyektől…” (Szomaházy István: A házas élet hangulata 1904).

Pörneczi Tamás, 2021. január

Források: korabeli újságok cikkei és fotói, Arcanum adatbázis, Magyar Elektronikus Könyvtár, digitális fotóalbumom.