Színes fotók falunk múltjából
Az első színes képet ugyan 1861-ben készítette el egy angol fizikus, de a színes képek az 1910-es évekig ritkaságnak számítottak. Ezeknek a fotóknak az eredetije is egy fekete-fehér kép volt, melyet aztán kézzel színeztek, utólag. A színeket valósághűen visszaadó filmre, azaz a színes fotográfia valódi megszületésére 1935-ig várni kellett, amit a Kodak fejlesztett ki. 1937-ben alapították meg a Polaroid Corporation nevű cégét, ahol tíz év kutatás után olyan kamerát készítettek, amely azonnal, ott helyben elő is hívja a képet, de az első színes Polaroid kép csupán 1963-ban készülhetett el. 1959-ben jelentek meg az első Nikon és Agfa automata fényképezőgépek is. Látható, hogy a színes fotózás széleskörű elterjedése alig ötven évvel ezelőtt kezdődött Magyarországon. Így az 1970-es évek előtt készült fotók csak fekete-fehérben készültek, ahogyan az általam összegyűjtött egykori fotók legtöbbje is.
A település és a Tsz vezetői koccintanak a sikeres évzárásra a kenyeri kultúrház kistermében. Az eredeti és az utólag színezett fotó egymás mellett.
Ma azonban egy különleges utazásra hívom olvasóimat: egy színekkel teli, régi világba, ahol pirospozsgás arcú fiatalok mosolyognak ránk a két háború közötti fotókról, ahol kék öltönyös Tsz vezetők pápoci rozé borral koccintanak, vagy éppen a kecskédi iskolások színesben állják körül tanárukat 1930-ban. A modern technikát segítségül hívva, az egykori fekete-fehér fotókat igyekeztem színessé varázsolni és megmutatni, hogyan is öltözködtek, milyen színeket kedveltek az egykori falubeliek.
A két háború között nagy népszerűsége volt a településeken a színjátszásnak. Nemes célok érdekében vagy csak a közösség szórakoztatására jöttek létre az amatőr színjátszó csoportok Kenyeriben is. A korszak legsikeresebb népszínműveit állították egy-egy szénapajtából átalakított, alkalmi színház színpadára. Így történt ez 1930 körül is, amit a következő fotón örökítettek meg. A darab szereplői, állnak balról: Nagy Manci, Pusztai Rozika, Papp Mariska, Takács Irén, Tulok Karola, Bedő Józsefné Mária szerepében, Kiss Margit, ismeretlen, Virág Ilona és Kovács Erzsébet. A térdelő angyal Tulok Rozika, István király szerepében Lakatos Zoltán. Az ülő fiúk balról: Nemes Pál, Pörneczi Ernő és Pörneczi Mihály.
A következő színes fotón a „Tulipános huszárcsákó” című, három felvonásos operett szereplőit láthatjuk. A szövevényes, vidám operett Mindszenthy főhadnagy és Máthé földbirtokos leánya, Klárika szerelmét meséli el. A történet szerint a főhadnagy Karácsonyi Rózsi művésznőt várja Pestről, akinek tisztiszolgájával virágot is küld az állomásra. Elkerülik egymást és a csokor Klárikához jut. A főhadnagy tévedésből Klárikát csókolja meg. A fiatalok megszeretik egymást, de Karácsonyi Rózsi előtte még sok bonyodalmat okoz. Végül minden jóra fordul a történetben. Érdekességként leírom, hogy azt mesélték erről az előadásról, hogy két kenyeri fiatal is egymásba szeretett a próbák során, akik aztán a valóságban is összeházasodtak. A fiatalokat Kovács Klárinak és Dömölki Jánosnak hívták…
A helyi színjátszás hagyománya az 1970-es évek elejéig megmaradt a faluban. Egyik utolsó színházi fotó 1965-ben készült. A „Nem élhetek muzsikaszó nélkül” című operettet kenyeri színészei színesben: Lakatos Teréz, Rudi Irma és Novák István.
Aki szeretné megnézni ezeket és más fotókat fekete-fehérben is, annak ajánlom a „Falunk színjátszói” című korábbi bejegyzésemet, amit ide kattintva olvashatnak újra.
A termelőszövetkezet múltjában kutakodva is számos fekete-fehér fotóra bukkantam az idők során. Ezek közül néhányat szeretnék most színesben is megmutatni (blogom első fotója is ebben a korszakban készült). A Kenyeri Művelődési ház kisterme, ahol egyébként az ifjúsági klub is működött, időről időre termelőszövetkezeti rendezvényeknek is helyt adott. Ezek a rendezvények sokszor járási és megyei vezetők részvételével folytak. Egy ilyen, 1980-as évek elején tartott gyűlésen készült a következő fotó, amelyiken így színesben a korábbinál több ismerőst fedeztem.
A termelőszövetkezet ezekben az években három alkalommal is elnyerte a „Kiváló Mezőgazdasági Szövetkezet” címet. Az 1983-as és 1987-es átadási ünnepséget Kenyeriben, míg az 1984 évit Pápocon tartották meg. Az egykori tanácselnök és TSz elnök így elégedetten koccinthattak egymással.
Aki szeretné megnézni ezeket és más fotókat fekete-fehérben is, annak ajánlom „A termelőszövetkezet közelmúltja” című korábbi bejegyzésemet, amit ide kattintva olvashatnak újra.
Két színezett fotó következik az 1920-as évek végének iskolásairól. 1927-ben járunk. A „magyar korona”, mint fizetőeszköz megszűnt és január közepétől már csak az új magyar pénzzel, a pengővel lehetett fizetni. A felsőház döntése nyomán, március 15-e, nemzeti ünnep lett. Ez évben végre elkészült az új Rába-híd Rábakecskéd és Keczöl között, aminek avatásán az iskolások is részt vettek, akik 1908-tól, már az önálló rábakecskédi iskolában tanultak.
55 kenyeri kisiskolás és Polyanetz Ferenc kántortanító 1930-ban ültek a fényképész lencséje elé egy fotó erejéig.
Az eredeti fekete-fehér fotókat és azok történetét „Ballag már a vén diák…1924-1974” című bejegyzésemben, ide kattintva olvashatják újra.
Még egy iskolai fotót is szeretnék színesben megosztani. A kenyeri iskola igazgatója 1951 és 1957 között Döbröntei Károly volt, aki az 1954-ben végzett tanítónővel, az osztály következő osztályfőnökével, Dénes Saroltával (Orbán Imréné) együtt ült le az akkori elsős osztály közé, egy csoportkép erejéig 1956-ban. Ennek az osztálynak végül elmaradt a ballagása, amit aztán több mint öt évtized után tudtak bepótolni. Történetüket az „Akik ötven évig vártak a ballagásukra” című bejegyzésemben írtam meg, amit ide kattintva újra elolvashatnak.
Az iskolások után következzenek az óvodások. Három színes fotót is megosztok ma. Az első fotó a rábakecskédi egykori iskola udvarán készült, ahol 1950-től egész évben napköziotthonos óvoda működött. Pörneczi Lászlóné, az eredeti fotó tulajdonosa, óvónőként dolgozott itt (fehér ruhában a gyerekek mellett).
A következő két fotó már a kenyeri óvodában készült. Az elsőn egy faágakkal feldíszített tábori oltár látható az óvoda előtt, amit egy mára már eltűnt szobor felavatására állítottak fel. A második csoportképen látható 31 gyermeket és az óvónéniket 1955-ben fotózták le az óvoda kerítése mellett.
A falunkban több évtizede jelen van egy hangszer, aminek használatát idősebbek és fiatalabbak is elsajátították az idők folyamán. A citeráról és a citerások kenyeri történetéről a „Kenyeri citeraszó” című bejegyzésemben olvashattak korábban (ide kattintva újra megnézhetik). Ebből a korszakból két fekete-fehér fotót színeztem ki. Az első egy 1970 évi citerás találkozón készült (jobb oldalon Németh János bácsi citerázik), a másodikon a kenyeri citerás hölgyek mosolyognak mesterükkel.
A következő fotó egy korszak jellemzője is lehetne. Az I. Világháborúba bevonult katonáknak lehetőséget biztosítottak arra, hogy az akár több évre otthonmaradt családjukkal együtt egy fotót készítsenek. A fotót aztán mind a katona, mind a család féltve őrizte, hiszen nem tudhatták, hogy találkoznak-e még valaha. Egy ilyen fotó készült a kenyeri Lakatos Istvánról és családjáról is 1915-ben, ami most – több mint 100 év után – színesben pompázik.
A községeink mellett folydogáló Lánka patak neve a „lányka” szóból származik. A patak évszázadok óta hozzátartozik a falu képéhez, ahogyan a patakból kiöblösödő „halastónak” nevezett szakaszok is. Mára csak tavasszal és ősszel láthatunk a mederben folyóvizet, de egy korabeli fotó megőrizte a temető mögötti halastó egykori állapotát. Ezt az eredetileg 1945 körül készült, fekete-fehér fotót osztom most meg színezve is.
1935 szeptemberében számoltak be az újságok a Kenyeriben megépült zárda elkészültéről. „A Premontrei Nővérek részére épített zárda építési munkálatai már befejeződtek, a zárda felszentelése a közeljövőben nagy ünneplések közepette fog megtörténni. A zárdában óvodás gyermekeket és részben a katolikus elemi iskola növendékeit tanítják majd” – számolt be a Kemenesalja hetilap 1935. szeptember végi számában. A vállalt feladataik ellátásával egyre nőtt a premontrei rendbe belépők száma is, akik akár 15 éves korukban csatlakozhattak a nővérekhez, hogy 5-8 év tanulás után belőlük is valódi apáca válhasson. A rábakecskédi Horváth család is úgy határozott, hogy leányuk nevelését a premontrei nővérekre bízzák. Paulina így került 1936-ban először Nagylengyelbe, majd hamarosan Külsővatra, ahol 1948-ig dolgozott az ottani óvodában. Felszentelésekor a Horváth M. Erzsébet, azaz Erzsébet nővér nevet kapta. A rendbe való belépésekor, 1936-ban készült róla a következő fotó.
Horváth Paulina (középen), az 1936-ban történt beavatáskor készült fotón. A fotón látható kétéves, kenyeri kislány a keresztanyám, Kiss Imréné, aki ma 87 éves és Dunaújvárosban él. A kenyeri apácákkal kapcsolatban a „Minden jóra készen” című bejegyzésemben írtam korábban, amit ide kattintva újra elolvashatnak.
Ismét családi albumom egyik fotója következik. Az egykori falusi férfiak számára is fontos volt, hogy az élet dolgait, a munkák állását egymással megvitassák. Erre a leginkább megfelelő „közösségi tér” valamelyik kenyeri kocsma terasza volt. A vasárnapi mise után vagy szombat este összegyűltek, fehér asztal és néhány pohár bor mellett egymás társaságában töltötték az időt. A hangulattól függően nótáztak, sőt néha előkerült egy tambura is, amit nagyapám, Pörneczi Endre készített és játszott is rajta. Egy ilyen eseményen készült a következő fotó Kenyeriben, a Kozensky féle kocsma szőlőlugasa alatt, a két világháború közötti békeidőben. Nagyapám kezében a hangszerével.
Annyira kedvet kaptam a fekete-fehér fotók színezéséhez, hogy ugyan még számtalan képet tudnék megosztani olvasóimmal, de untatni sem szeretnék senkit. Ha azonban valaki úgy gondolja, hogy blogom valamelyik bejegyzésének fotóját vagy akár egy saját, régi fotóját szeretné színesben is látni, akkor keressenek bizalommal a kenyeri@mobile.hu e-mail címen, vagy https://www.facebook.com/groups/kenyeri facebook csoportban. Végezetül még néhány, számomra érdekes, színezett fotót osztok meg falunk egykori életéből az utolsó albumban.
Pörneczi Tamás, 2021. május
Források: digitális fotóalbumom eredeti fotói
