Száz éve történt karácsonyi bevásárlás története
Immár hagyományosan, karácsony környékén egy-egy régi történetet osztok meg itt a KenyeriBlog oldalán. Ezúttal egy 100 évvel ezelőtt megjelent történetet elevenítek fel, ami „8 Órai Újság” napilap, 1925. december 24-i számában volt olvasható. Illusztrációként egykori gyermekjátékok és karácsonyok fotóit használtam. Íme a mese…
A Vékony és Társa cégnek nagy díszáru üzlete van a Nagykörúton. Minden van benne a fogpiszkálótól a Zsolnay-porcelánig. És minden veszettül drága. Oda csak igen előkelő vevők lépnek be – jobbára méltóságok – akik otthon a barátnőiket pukkasztják a drága árak fitogtatásával.
Egy napon belépett az üzletbe – az elegáns dámák közé – egy kopottas ruhájú, őszbe csavarodó, kopaszodó, olyan szolgáló-forma alak. A hátán amolyan kosárféle, amit a péklegények is hordoznak. Az arcán azonban valami különös derű látszik, ami mégis tiszteletet parancsol. Az egyik bolti segéd udvariasan rámordult: – Alászolgája. Hát maga mit akar itt bácsi?
Az ember letette a kosarát: – Van-e babájuk a Jézuska születésnapjára való? A segéd leereszkedve válaszolt: – Van, de drága lesz az magának bácsi. Hajas babát tetszik kérni, vagy csak amolyant?
– Hajas is legyen, de amolyan is, amelyik a szemét forgatja, meg aki nyafog is. Mindegyik fajtából harminc tucatot kérek, mert sok jó kislány van a városban.
A dámák elálmélkodtak, a segéd pedig szédülést kapott: – Nagyon drága lesz az magának bácsi mégis! – Annyi baj legyen! Csak adja ide nekem minél hamarabb.
Erre a szóra már Vékony úr, a főnök is fölfigyelt. Hamar kiszámította fejből a babák árát, hozzácsapott még 10%-ot és lenézően méregette végig a vevőt, akit valami elszabadult bolondnak gondolt.
– A 90 tucat baba ára 6 milliárd korona lesz. Milliárd, nem millió, értette?
A furcsa vevő erre szelíden mosolygott és a fényes dámák is utána mosolyogtak, de nem tudták miért. A vevő pedig megint legyintett a kezével: – Annyi baj legyen! Adja ide hamar mindet.
A segéd leadogatta a babákat és a furcsa vevő bedobálta valamennyit a pék kosárba, de előbb sorra megnyafogtatta mindegyiket. Azok pedig olyan szépen nyafogtak, hogy gyönyörűség volt hallgatni. Minél többet dobott a kosárba, annál több hely maradt benne. De ez nem volt elég a vevőnek.
– Van ugye maguknak a jó fiúcskák számára való holmijuk is? Paripa, kard, fokos, fésű, pénztárca, zsebkés, szappan, hajkenőcs, cipőfűző, csúzli, kesztyű, nyereg, hinta, futball, fogkefe, notesz…
A segéd erre már nagyon megijedt: – Van kérem alássan van, minden van. Mennyit tetszik kérni? – Mindegyikből 30 tucatot, de még kell csákó, katona, nadrágszíj, sakk, nyíl, nyávogó macska, jegesmedve…
De most már a kövérkés Vékony főnök úr is kezdett megijedni és beszuszogott társához, a vékonyabb Vastagh úrhoz az üveges irodába, hogy kiszámítsák a rengeteg sok mindenféle árát. A végső összeg 14 milliárd koronára rúgott, a babákkal együtt 20 milliárdra, de hozzácsaptak még 5 milliárd hasznot is hirtelenjében. Most már Vastagh úr is kijött az üveges irodából: – Hallja barátom! Van magának 25 milliárdja? Annyit tesz ki az egész. – Annyi baj legyen! Itt a pénzük! Ezzel a csodálatos vevő benyúlt a mellényzsebébe és csak egymás után rakta ki Vékony úr elé a kék színű, milliós bankjegyeket halomra.
Vastagh úr ezt látva kisomfordált a tornácra és nagy titokban így szólt az inasához: – Szaladj hamar a legközelebbi őrszobába! Küldjenek ide tüstént két detektívet, mert éppen most vásárol be az üzletünkben az a betörő, aki tegnapelőtt éjjel az Első Magyar Nemzeti Hitelintézet acélpénztárát kirabolta… De addig ne ereszd be őket a boltba, míg a vevő a 25 milliárd koronát teljesen ki nem fizette!
A fiú elszaladt a rendőrséghez, a furcsa vevő pedig berakta a tengersok szép ajándékot a kis kosarába. A dámák egészen kővé meredtek a csodálkozástól. De már akkorra megjött a két detektív is, és vitte az öreget a legközelebbi rendőrőrszobába. A bolt előtt ezalatt az utcai járókelő nép összeszaladt. Már két riporter is nyaggatta a cégfőnök urakat, hogy mi történt. Az egyik fel is jegyezte az esti lapok számára, hogy más nem is történhetett, mint hogy néhány betörő a Vékony és Társa üzletét automobillal egészen kifosztotta. De félóra sem telt bele, lélekszakadva megjelenik a boltban az egyik detektív és így rohan rá Vékony főnök úrra:
– Az Isten szerelmére, nagy a baj! Rossz embert fogtunk el. Tudják ki volt az, akit betörőnek néztek? Tessék csak olvasni!
Azzal odatartotta a két főnök orra alá a rendőrségen fölvett első kihallgatási jegyzőkönyvet, amelyik így kezdődött.
Neve: Szent Péter. Foglalkozása: Kapus, odafönt. Kora: 1945 év. Mit keresett Budapesten: Magasabb megbízásból játékokat vásároltam össze a karácsonyi angyalok számára …
Nem is olvasták tovább. Vékony úr egészen elképedve hebegte: – Hű! Hát miért nem mondta meg előbb a nevét. Két százalékot is engedtem volna neki!
Vastagh úr pedig megcsóválta a fejét: – Kettő százalék az semmi az üdvösségért. Én még három százalékot is engedtem volna!
Ezzel a 100 éves, karácsonyi történettel és Wass Albert gondolataival kívánok minden kedves olvasómnak békés, boldog, szeretettel teli karácsonyt.
„Küszöbön áll a nap, az az egyetlen egy nap az évben, mely hivatalosan is a szereteté. Háromszázhatvanöt nap közül háromszázhatvannégy a gondjaidé, a céljaidé, munkádé, és a szereteté csupán egyetlen egy, s annak is az estéje egyedül. Pedig hidd el, Ismeretlen Olvasó, fordítva kellene legyen. Háromszázhatvannégy nap a szereteté, s egyetlen csak a többi dolgoké, s még annak is elég az estéje.” (Wass Albert)
Pörneczi Tamás, 2025 Karácsony
