Az egykor szebb napokat látott épület a Rába-híd mellett
Szinte észrevétlenül bújik meg a kis ház az út mellett. A burjánzó növényzet szinte teljesen visszahódította – a láthatóan gazdátlan – területet. Beszakadt tető, megnyílt főfalak, négyzetméteres rések. Amit egyetlen árvíz sem tudott elpusztítani, azt hamarosan felőrli az idő vasfoga. Szomorú képek egy valaha szép napokat látott épület végnapjairól.
Az egykor szebb napokat látott vámház homlokzata (a fotót 2018. januárjában készítettem)
Kenyeriből Rábakecöl irányába tartva, a 24-es kilométer jelzésnél számtalan dologra kell figyelnie az autósnak: az ártéri híd előtt sebességkorlátozó és figyelmeztető táblák, a megyehatárt és a Rába folyót jelző tábla és két híd tartja a sofőr szemét folyamatosan az úton. Pedig éppen ezen a helyen bújik meg mai bejegyzésem „főszereplője” is, illetve az, ami megmaradt belőle. Korábbi bejegyzésemben (Híd a Rábán – ide kattintva újraolvashatja) már részletesen beszámoltam a jelenlegi és korábbi hidak történetéről. Az 1700-as évekből származó, viszonylag elnagyolt térképeken is szerepel a Rába híd, de közvetlenül mellette nem ábrázoltak épületet. Aztán egy 1857-es, részletes térképen már feltüntetésre kerültek, az akkori híd Kecskéd felőli partján található épületek.
A híd mindkét oldalán voltak épületek az 1857-es térképen. A hídtól távolabb a régi vizimalmot és a hozzá tartozó épületeket is ábrázolták
Ebben az időben, még a kegyúr által épített híd keresztezte a folyót, aki az építésért és fenntartásért cserébe vámot szedett az átkelőktől. Mivel pedig bármelyik napszakban érkezhettek gyalogosok, szekerek vagy éppen átutazók, ezért kézenfekvő volt, hogy a „hídvámosnak” a híd mellett kellett laknia, és napi 24 órás szolgálatban kellett ellátni feladatát. Természetesen vele lakott családja is, így biztosítva, hogy a gyerekek „hídvámos” édesapjuk mellett elsajátíthassák az ezzel járó teendőket, így biztosítva, akár nemzedékeken keresztül a híd melletti szolgálatot. Így történt ez Kecskéden is, ahol a Dobos család látta el ezt a feladatot emberemlékezet óta. Az épület tulajdonjogilag ugyan nem volt a családé (vámházként, szolgálati épületként kezelték), de ez természetes volt az 1800-as években.
Az épületből és a beszakadt háztetőből ennyi látszik, ha lenézünk az útról (a fotókat 2018. januárjában készítettem)
Az éjjel-nappali szolgálat megterhelése mellett, még a fizetésre kötelezettekkel is adódtak néha problémák. Kemenesalja napilap 1906. október 21-i számában találkozhatunk is Dobos József vámossal, akin egy éjszakai vámfizetés után, az ittas utazók 16 napon túl gyógyuló sérüléseket okoztak. Ahogy a cikkben is olvasható, a fizetés nélküli áthaladás megakadályozására a híd előtt sorompó volt építve, amit a vám kifizetése után nyitott csak fel a vámos.
Ártéri híd az épület mellett (a fotót 2018. januárjában készítettem)
A Dobos családról aztán a „Vasvármegye Hivatalos Lapja” havilap, 1943. december 15-i számában olvashatunk újra. Ekkor már Dobos Antal lakik az épületben, ami körül egy kis parcella is van, amit a család művel. A parcellát az útépítés miatt sajátította ki Vasvármegye, de a család nem hagyta, hogy parlagon maradjon. 1943-ban aztán a felét megvásárolta a Dobos család, így növelve meg a kis ház körüli ingatlan nagyságát.
Az 1943 decemberében kelt ingatlan adásvételi szerződés vármegyei jóváhagyása a „Vasvármegye Hivatalos Lapjában” jelent meg (1943)
Felszántott parcella az ártérben, jobbra az egykori kerítés maradványai a bozótban, háttérben az ártéri híd (a fotót 2018. januárjában készítettem)
A vámszedési jog megszűnt ugyan, de a ház nem maradt üresen. Továbbra is nagy szükség volt olyanokra, akik a Rába mellett élve figyelték a folyó járását, ellenőrizték a vízszintet, a gátak és töltések állapotát. Így lettek a „hídvámosokból” lassacskán „gátőrök”. Ez történt a Dobos családdal is Kecskéden. A háborút követően a pápoci Lánka torkolat és a Műgát közötti Rába szakaszon látták el a gátak védelmét, figyelték a bemosódott partszakaszokat, az elsodort farönköket. A családi „szakmát” Dobos József vitte tovább, aki házassága után feleségével is ebbe az épületbe költözött be. Az épület olyannyira biztonságos helyre építették, hogy az 1965-ös árvíz alkalmával sem kellett még a bútorokat sem kivinni a házból. Igaz, hogy a töltés tetejéről folyamatosan figyelték a vízszintet, de végül nem kellett semmit sem kimenekíteni a házból.
Az egykor szebb napokat látott kút közel 10 méter mély, de nincs nyoma már benne a víznek. Életveszélyes a tátongó mélység, fedlapja mellette hever (a fotót 2018. januárjában készítettem)
A hatvanas évek végén az utolsó Dobos családtag is elköltözött az épületből, ami a vámház sorsát is megpecsételte. Az 1800-as évek óta állt valamilyen épület ezen a területen, amit az idők során bizonyára többször is átépítettek, ahogy a mellette található híddal is ez történt. Valószínűleg, a fotóimon látható ház az utolsó, ami emlékeztet még arra, hogy egykoron, itt minden utasnak meg kellett állnia – akár gazdag volt, akár szegény – hogy kifizesse a hídvámot. Talán ezek az utolsó pillanatok, amikor még rácsodálkozhatunk a régmúltnak ennek az emlékére.
Az egykori padlásfeljárat környezete (2018. január)
A redőny félig lehúzva maradt (2018. január)
Benőtte a növényzet, a tető beszakadt (2018. január)
Itt volt a kerti út a ház bejáratához (2018. január)
A szebb napokat látott kert (2018. január)
Kék színű szoba, hatalmas repedések (2018. január)
A bejárat melletti ablakon benőnek a növények (2018. január)
A padlásra nem merészkedtem fel (2018. január)
A kis melléképület a ház mellett (2018. január)
Kültéri kemence a ház mögött (2018. január)
